Tanárok: akikre egy kaktuszt sem bíznánk
// 2009 // szept // 16
A magyar pedagógusok közt rengeteg a kiégett, ám állásából elmozdíthatatlan tanár. Nincs tere az új gondolatoknak, nem kedvez a közeg a változásoknak. Hogyan kellene változnia a rendszernek, amelyben a legalacsonyabb felvételi pontszám elég ahhoz, hogy valaki elinduljon a fizikatanárság felé vezető úton?
Szemben a közkeletű vélekedéssel, a diákok ma nem okosabbak és nem hülyébbek, mint voltak Teller Ede és Szent-Györgyi Albert idejében. A körülmények azonban nagyon mások: nem lehet ugyanazokkal a módszerekkel tanítani, mint tíz-húsz-harminc évvel ezelőtt. Ennek ellenére sok tanár nem képes haladni a korral, elszakadni a frontális órák, az írásvetítőre kirakott vázlatok évtizedes gyakorlatától. A kínos, de annál lényegesebb kérdésről, a pályára alkalmatlan, kiégett pedagógusok tömegeiről senki nem beszél.
Azzal ma már mindenki egyetért, hogy a tanári pálya presztízse megkopott. Idén, az első úgynevezett MA-felvételiken azonban kiderült, hogy a három éve bevezetett bolognai rendszer is jelentősen rontott a tanárutánpótlás helyzetén. Az alapozó képzés után ugyanis a mesterképzésre jelentkezőnek el kell döntenie, mi akar lenni: fizikus vagy fizikatanár, irodalmár vagy magyartanár. Korábban erre a választásra nem volt szükség, ma azonban valakiből csak az egyik lehet. Nem gondolom különösebben meglepőnek a hallgatók döntését: az idei MA-felvételinél az egyik legalacsonyabb pontszám ahhoz kellett, hogy valaki fizikatanár legyen. A fiatalokat tehát nem vonzza ez a hivatás, a hosszú nyári szünet és a pedagógusigazolvánnyal járó kedvezményes múzeumbelépő ellenére sem.
Hogy ma itt tartunk, annál csak az kellemetlenebb, amilyen javaslatok születnek a kilábalásra: az oktatáspolitikusok, a szakszervezetek azt gondolják, magasabb bérrel és több béren kívüli juttatással (több kedvezményes múzeumbelépővel?) orvosolható a probléma. Pokorni Zoltán legutóbbi ötlete, miszerint nyolc-tíz évente minden tanár kapjon egy pihenőévet, csak a jéghegy csúcsa. A Pedagógusok Szakszervezete által pontokba szedett követelések azon is túltesznek, és még csak véletlenül sem érintik az igazi problémákat.
Tény, hogy a pedagógusok nevetségesen keveset keresnek. De komolyan attól lesz jobb az oktatás, ha azok a tanárok kapnak majd több juttatást, akik eddig sem voltak képesek arra, hogy minőségi tudást adjanak át? A pedagógusüdültetéstől a pályára alkalmatlanok hirtelen jó szakemberek lesznek? Talán nem ez az első lépés: először ki kellene szűrni a pályáról az alkalmatlan, kiégett pedagógusokat, nem pedig újabb bürokratikus intézkedésekkel még jobban bebetonozni őket. Egy nagyon fontos dolog hiányzik a szakszervezet listájáról, a politikusok nyilatkozataiból: senki nem beszél arról, hogy a problémák gyökere nem feltétlenül a gazdasági osztályon, hanem inkább a tanáriban keresendő. Persze, erről hivatalból nem is beszélhetnek - csak éppen a hallgatásukkal tovább mélyítik a problémát.
A felsőoktatás hosszú éveken keresztül ontotta magából a frissdiplomás tanárokat. A természettudományos képzések válsága ellenére is túlképzés van még mindig, mert a pályakezdő tanárok nem tudnak elhelyezkedni. A korábbi, ötéves egyetemi képzés alatt a tanárképes szakokon szinte mindenki, akinek lehetősége volt, megszerezte a tanári képesítést is. A végére pedig sokan tanítani szerettek volna: ráadásul máshogy, korszerűbb elvek és módszerek alapján, mint ahogy őket tanították. Aztán jött a pofára esés: nincs szükség a kreatív, frissen végzett pedagógusokra, mert alig van betöltetlen teljes állás a közoktatásban. Ha mégis el tudnak helyezkedni, azzal kell szembesülniük, hogy világmegváltó ötleteiket (ami jelentheti csak azt is, hogy több színes krétát használnának a táblánál) rossz szemmel nézik az idősebb kollégák.
Most éppen annyi pedagógus dolgozik egy-egy iskolában, ahány még pont elég ahhoz, hogy ne legyen káosz. A leterheltség miatt pedig még a legjobbak is kiégnek egy idő után. A kiégett pedagógus rossz tanár: nem lelkes, nyomott hangulatban tanít, bezárkózik, nem érdeklik a diákjai és a kollégái, sokszor nem tudja különválasztani a magánéletet az iskolától, saját problémáit beviszi a tanterembe. A kiégés megelőzésén segíthetne például az a - Pokorni ötletével szemben - teljesítményalapú rendszer, ami Romániában van: ott a pedagógusoknak életkoruk és munkaviszonyuk arányában csökken a megtartott óráik száma. Ez persze azt is jelenti, hogy ebben a rendszerben több és főleg fiatalabb tanárt kell alkalmazni. Magyarországon viszont még az sem biztos, hogy egy nyugdíjba vonult tanár helye megüresedik: nálunk a korhatár közelében járó pedagógus (mint minden közalkalmazott) ugyanis részesülhet előre hozott nyugdíjban. Ezután pedig közös megegyezéssel tovább dolgozhat az iskolában - jelentősen lassítva a tantestület megújulását, fiatalodását.
Van tehát sok elhelyezkedni nem tudó tanárjelölt, valamint számos, valamikor kreatív, mára azonban kiégett pedagógus. És sajnos akadnak olyanok is, akik a kezdetektől ugyanazokból a jegyzetekből tanítanak. Akikre egy kaktuszt sem bíznánk, nemhogy gyerekeket. Aki azonban a magyar oktatási rendszerben egyszer katedrát kapott, eltávolíthatatlan. Teljesítményétől, tudásától, hozzáértésétől függetlenül: be van betonozva. Az is teljesen mindegy, hogy az igazgató vagy a tanári munkaközösség észreveszi-e az alkalmatlanságát: hacsak magától fel nem mond vagy egy nagyszabású akció keretében a tanárok, diákok, szülők együtt fel nem lépnek ellene, Magyarországon lehetetlen pedagógust kirúgni.
Pedagógusnak felmondani akkor lehet, ha fegyelmi eljárás indul ellene. Például, mert veri a gyerekeket és/vagy részegen tart órát. Ám ebben az esetben is csak többszöri figyelmeztetés után kerülhet sor a végleges búcsúra. Elvileg a szakmai alkalmatlanság a másik lehetséges oka a felmondásnak. Ennek megállapítása azonban nem egyszerű: nem elég annyi, hogy az adott tanár diákjai látványosan nem tudnak semmit. Először az igazgatónak is úgy kell látnia, hogy gyakran évtizedek óta ismert kollégája teljesen alkalmatlan. Ezután össze kell ülnie egy szakmai bizottságnak, és ennek kell eldöntenie, alkalmatlan-e a tanár vagy sem. Ha úgy döntenek, hogy alkalmatlan, akkor a pedagógus még mindig fordulhat munkaügyi bírósághoz - és a gyakorlat azt mutatja, hogy a jog általában a munkavállalót védi. Nem meglepő, hogy ezt a kétes kimenetelű procedúrát, illetve az ezzel járó kellemetlenségeket az iskolaigazgatók nem szívesen vállalják.
Addig, amíg a pálya kiégett, alkalmatlan, elavult módszerekkel dolgozó tanárokkal van tele, ne várjunk csodát. Vérfrissítésre lenne szükség, és mivel a gyerekek nem cserélhetők született zsenikre, pénz pedig még sokáig nem lesz arra, hogy nyugati szintű bérekkel tegyük vonzóvá a katedrát: a pedagógusoknál kell kezdeni. A tanárnak teljesítménye alapján lecserélhetőnek kell lennie, akárcsak a számolni nem tudó mérnöknek vagy az ügyetlen asztalosnak. Talán ha a tanárok ráébrednének arra, hogy ugyanúgy meg kell dolgozniuk a munkahelyük megtartásáért, mint a nem közszférában dolgozóknak, akkor elég lelkesek lennének ahhoz, hogy megfelelő színvonalon oktassanak. Ha viszont nem - itt az idő átadni a helyet a valóban lelkes tanárjelölteknek. Jelentkező van bőven.
795 komment
A Komment.hu cikkeihez regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá.
Ha még nem regisztrált,
tegye meg itt!
Mivel a Komment.hu szerkesztősége a hozzászólásokat előzetesen szűri, azok azonnal nem jelennek meg az oldalon. Csak azokat a hozzászólásokat publikáljuk, amelyeket erre érdemesnek tartunk. Moderálási elveinkről részletesen itt olvashat.
801
Sziszkó
2010. 03. 18. 19:26
Az egyik szemem sír a másik nevet! Örülök, hogy a társadalmat ennyire érdekli az oktatás, hogy ennyi hozzászólás érkezik a témában. Sírok, mert olyan bírálatok érkeznek, amiket talán saját maguk a szerzőik sem gondolnak komolyan. Sokan úgy gondolják, hogy a tanár feladata nevelni, oktatni és még sorolhatnám. Igen, ez így van, de nem mindegy,hogy milyen arányban vannak ezek a feladatok! Sajnos a mai világban a legnagyobb hangsúlyt az iskolában a nevelés kapja, egyre jobban eltörpül mellette az oktatás. Véleményem szerint a nevelést elsősorban a szülőnek kéne megoldani, másodsorban a tanárnak. A tanár is és a szülő is értéket közvetít. Sok szülő a tanárra hárítja a problémák megoldását. Kifogást keresve azzal,hogy ő egész nap dolgozik, nincs ideje, pénzt kell keresni és mi az hogy az iskola nem neveli. Kérdem én, akkor miért akarnak olyan emberek gyerekeket, akik erre képtelenek. Kérdem én, hogy milyen példát és milyen értéket képvisel az a szülő, aki bejön az iskolába és megfenyeget, mert a 4. osztályos gyerekét nem engedtem be a felsős suli-buliba! Milyen értéket képvisel az a szülő, aki bejön és a gyerekével együtt ver meg egy másik tanulót, mert az valamit beszólt neki? Kérdem én milyen értékeket kapott az a gyerek, aki összefirkálja a tanár autóját alkoholos filccel és betömi a kipufogóját, azért mert egyest kapott. Kérdem én, miért mindig a tanár hibás és miért mindig kell őket a sárga földig alázni. Miért nincs tekintély? Mindaddig nem is lesz amíg a szülő kiröhögi a tanárt a gyerek előtt! Sokféle tanár van, de szerintem mindegyik tanítani akar! A lelkesedés? Amikor az ezredik falba ütközik a tanár, talán kicsit alábbhagy. Én úgy érzem, hogy sokat tanultam azért, hogy tanár lehessek és próbálom a tudásom legjavát átadni a következő generációnak. Túl sok a hozzá nem értő bíráló! Én sem mondom meg a kőművesnek,hogyan rakja a falat! Hogy miért? Mert nem értek hozzá! Tanácsolom ezt azoknak is akik ocsmányul bírálják a pedagógusokat!
800
mpolgar
2010. 03. 18. 16:20
Kedves Zuio!
Mindamellett, hogy sok mindenben egyetértek, pusztán egy megjegyzésem lenne! Illetve, kettő!
A lányom, minden óvó szavam ellenére tanár lesz! És, nem a tanári pálya szépségeitől óvtam, hanem a buktatóitól!
Anyám, egész életében pedagógusnak készült. Csodás élményeket élt meg, begyűjtött, egy amúgy megérdemelt állami díjat, apám ugyanezt az utat járta be, -ki tudja miért-, neki nem járt ugyanez, pedig anyám szerint ő volt kettőjük közül a jobb!
A lányom, mikor úgy döntött, hogy ennek ellenére ezt a pályát választja, megpróbáltam lebeszélni róla, nem hagyta magát!
Talán ez a sorsszerűség!
Azért, engedtessék meg nekem, hogy féltsem! Féltem azért, mert nem lesznek hétköznapi, szakmai sikerei, nem lesznek munkahelyi sikeri, nem lesz olyan ember, akit a napi tevékenysége után megfizetnek, és ha nem fizetnek meg, akkor tiszteletből megkalapolnak, pusztán, csak, a nemzet napszámosa lesz.
Ami ugyan rendkívül szép feladat, de míg más a vastag sültet eszi, neki majd a pirítós marad. A bajom ezzel csak annyi, hogy akik a vastag sültet eszik, közel nem tanultak annyit, mint egy ilyen „napszámos”, hogy az eredményességük csak néhány percig szól. Egy, a munkáját komolyan vevő tanár generációknak ad erőt, energiát, a túléléshez való szuflát.Ez az igazi, hosszú távú, több generáción túlutató igazi, emberi érték.
Talán nem véletlen, hogy a tanároknak, tanítóknak, a következő generációkat nevelőknek mindig volt tekintélyük.
Kit érdekel ez ma?
A másik gondom:
Nem szeretném látni az ellenpróbát, hogy néhány évtizeden keresztül azok neveljék, tanítsák a gyerekeket, az ifjúságot, akik ma, a pedagógus társadalmat olyan nagy elánnal bírálják!
Ha mindent jobban tudnak, miért nincsenek ott, amikor kellene, miért nem vállalják ezt az amúgy csodálatos feladatot, miért a talmi dolgok után szaladnak, amikor mindent jobban tudnak és értenek ezen a területen?
Ostoba vagyok, tudom! De, az ostobák naivitásával kérdezem, miért nem próbálják meg ők, maguk a lehetetlent?
799
zuio
2010. 03. 18. 00:32
A hivatástudat kérdéséhez szeretnék hozzászólni.
Kicsit álszent dolognak tartom, ahogy ez szóbakerül néhány hozzászólásban.
A rendszerváltozás után pár évvel jártam egyetemre, tanárszakra. Az első óriáink egyikén megkérdezte valamelyik gyakorlatvezető, hogy ki közülünk az, aki kimondottan tanár akar lenni. Kihangsúlyozta, hogy nem azt kérdezi: ki tudja magát ESETLEG tanárként is elképzelni, hanem azt, aki már most biztos benne. A húsz emberből 3-4 jelentkezett. Miközben kétszeres túljelentkezés volt arra szakpárra akkoriban, négyes-ötös tudásszint alatt esély se volt bekerülni, számtalan speciális tagozatról jött ember is volt, a mi csoportunkban is. Tehát szó sem volt arról, hogy a sehova máshova fel nem vettek jelentkeztek volna oda.
18 éves korban sok ember még kialakulatlan, keresgél. Aztán jó esetben jól választ, és majd szereti is amit csinál.
Sztem az mindig és mindenhol csak az emberek egy kisebb része, akinél korán kialakul, h mi akar lenni, az is lesz, és aztán egy életen át mélységesmély elkötelezettséggel végzi a munkáját.
Egyébként meg az önmagukat elhivatottnak mondók és a munkájukat jól végző emberek kategóriája nem teljesen azonos. Nekem volt olyan önmagát elhivatottnak tartó középszerű tanárom, aki elsárgult lapú füzettel járt órára, tán nem is évek, hanem évtizedek óta ugyanabból a füzetből tanítva, elkényelmesedve, a diákok fejlődésével nem törődve. És volt olyan egyetemi oktatónk aki a versenyszférában is dolgozott, és csak egy tevékenység volt neki a tanítás több közül, mégis jól csinálta. Egy elismert pedagógus ismerősöm pedig elmondta egyszer, hogy ő majdani családjára, gyerekeire gondolt, amikor a tanári pályát választotta, hiszen itt rugalmasabban be tudja osztani az idejét. stb.
798
mpolgar
2010. 03. 17. 13:28
Kedves Lazac!
Nagyon szomorú, amit leírt, a baj az, hogy sajnos ma, sok pedagógusra igaz! De, élek a gyanúperrel, hogy nem a teljességre. Amennyiben sokukra igaz, akkor talán utána kellene nézni, hogy miért! Ugyanis, ez korjelenség, nézzen meg más, nem sZAKMÁT, hanem HIVATÁST! Valamikor léteztek olyan orvosaink is, akik a recept mellé adták annak az árát is, de legalább a jó szót, az együttérzést, a bíztatást!
Ez csak egy példa volt. Lenne még több is, de kiábrándult embert nehéz meggyőzni.
Amennyiben javítani akar a helyzeten, talán először bizalmat kellene szavazni azoknak, akik a mostoha körülmények között még mindig a nevelést, a következő generáció fejlődését tartják szem előtt. Vagdalkozni könnyű, a gond az, hogy ilyenkor leginkább azt találjuk el, aki nem érdemli. Leginkább azért, mert ő még ott van, tűri az ütleget, a bírálatot, a kritikát.
Nem tudom, hogy milyen munkahelyen dolgozik, mi a végzettsége. Én, nem merném venni a bátorságot, hogy beleszóljak a munkájába, a munkamoráljába, mivel feltételezem, hogy fogalmam sincs róla.
Nem vagyok pedagógus, ellenben nagyon nagy szükségét látom a jelenlétüknek. Sajnálatos dolog, hogy sok mindenki jobban akarja tudni a dolgukat, mint ők maguk. Kezdve a törvényhozóktól, a képzetlen szülőkig.
A képzetlen szülőkkel addig nem is volt baj, amíg fel nem világosították őket arról, hogy ők jobban tudnak mindent, mint a képzettek. Igaz, minek a képesítés: engem is tanítottak arra, hogy a történelemben volt rabszolgatartó társadalom, (erről már korábban is hallottam az ország egyik legjobb oktatási intézményében), a meghökkentő az volt, amikor arra hivatkoztak, hogy, ment a tv-ben az Izaura, és ott is mutatták, tehát IGAZ, hogy volt ilyen társadalom! (sajnos, ezt komolyan is gondolták). A bajom ezzel egyedül annyi, hogy ez a gyarmatosítás köveztében előállt helyzet volt, és ez nem a klasszikus rabszolgatartó társadalom jellemzője, hanem egy másik mellékterméke.
Nem tudtam, hogy sírjak, vagy nevessek, de elemi erejű élményem volt a butaság, tájékozatlanság, tudatlanság bizonyítására, bár, rajtam kívül nem érdekelt senkit.
Mindig értékeltem az autodidakta embereket. Viszont, csak akkor, ha a tudásuk túlmutatott az intézményesen szerzett tudáson. Ma, sok mindenki, mindent jobban tud. Ez nem az autodidakta ember tudása, hanem felesleges, másoknak ártó üres, tartalom nélküli okoskodás.
Egyben tévednek. A tudás hite, nem azonos a valós tudással. A kritika, a mások bírálata nem azonos a tudás birtoklásával, a tudás hatalmával.
Régen született a mondás, hogy a tudás: hatalom! És nem azért, mert azzal visszaélnek, hanem azért, mert a tudás jogosít arra, hogy lássunk dolgokat, aminek következtében akár hatalomra tehetünk szert.
Kérem, hogy gondolja át nézeteit, gondoljon régi tanáraira, nevelőire, akár saját szüleire, aztán arra is, hogy az mivel jár, ha ma valaki intézményesen alkalmazott pedagógus akar lenni, akkor milyen nehézségekkel, értetlenséggel áll szemben.
Azt sem ártana átgondolni, hogy valóban egy olyan ifjúságra van-e szükségünk, akiknek mindig igazat adnak, és nem azért, mert igazuk van, vagy mi olyan megengedőek vagyunk, hanem azért, mert nincs érvünk velük szemben, ami a mi hiányosságaink következménye. Akinek mindent szabad, mert nincs időnk, türelmünk, vagy nem szeretünk velük foglalkozni, vitatkozni.
És ez egyáltalán hova vezet?
797
Sziszkó
2010. 03. 17. 10:43
Kedves Lazac!
Sajnálatos,hogy Maga így gondolkodik! Csak szánalommal tudok gondolni az ilyen magatartásra! Talán nem kéne belevinni a politikát a tanításba, szocialista, ilyen vagy olyan! Pont a Maga felfogásán kéne változtatni! Ha egy percet is eltöltene a pályán, tudná, hogy mivel áll szemben és akkor nem használna ilyen szavakat! Ki közvetít értéket a gyereknek? Elsősorban a szülő! Igen, a három műszak mellet is meg kell tenni, mint ahogy a nagyszüleink is egész nap robotoltak, mégis sikerült nekik. Képzelje a tanárok nem lúzerek, kikérem a saját nevemben és a kollégák nevében is!
796
Lazac
2010. 03. 17. 10:07
Sajnálatos módon az "elit" nagyon ráérzett arra, hogy egy egészséges társadalomban a pedagógus az értelmiség bázisa.
Éppen ezért nem csak a Kádár érában érezték úgy, hogy szellemileg, lelkileg, testileg meg kell nyomorítani ezt a réteget.
Súlyos szavak jönnek, de ki kell mondani - megbántani nem szeretnék senkit. Ma Mo.-on nem létezik értelmiségi bázis, szerencsétlen pedagógusok többsége ún. megélhetési egyén.
Egy-két év után már nem készül órákra - nem up-to-date -, rutinból tanít. Nem nevel, nem jó példakép.
Többségük MLM-ezik, másod-, harmadállást vállal marketing, biztosító, magánórákat ad stb...
Klasszikus szocialista "egyszerre két mellbimbót módszer", az állami hely biztos, ha keveset ad is, azzal nem kell foglalkozni, a privát szférára koncentrálok inkább.
A pedagógus pálya már nem hivatás - tisztelet a kivételnek -, hanem csak egy meló lúzereknek.
A pedagógus nem közvetít értéket, nem foglal állást fontos kérdésekben - meghúzza magát, bevonul a szocializmus által diktált "átlagba", hogy túléljen.
Kérdem én, hol itt az értelmiségi bázis?
Ki fog értéket közvetíteni a következő generációknak? A három műszakban gyártósor mellett veritékező apuka, anyuka, kik évek óta egy (nem bulvár)könyvet se vettek a kezükbe, mert kergetik a sárga csekkeket?
Ki mutatja meg a fiataloknak, hogyan lehet Emberként élni?
Száz oldalon keresztül lehetne sorolni a tüneteket, az okokat - egy a lényeg: fel kell ismernie a T. pedagógusnak, hogy ez egy hivatás, nem pénz kérdése és akkor méltó lesz arra, h. értelmiségi bázis legyen.
Tudom, hogy nagyon kevés a pénz, de egy tizenéves ne azt hallja már állandóan, hogy
- most nem érek rá (18 órája van egy héten + az adminisztrációt is óra alatt csinálja, ezért szabadfoglalkozás van
- nincs időm kijavítani a dolgozatokat (4 hét alatt 30 kölök firkálmányát??? aztán a buszon 30 perc alatt kijavítja a nagy részét)
- nem tudom megtartják -e az órát (ha hetekig nincs egy tanár, akkor semmi helyettesítés, max. benéz a tornatanár)
Csodálkoznak, hogy nincs szikrányi tiszteletük sem a diákság körében?
Persze az érem másik fele, h. sok helyen már határozott idejű szerződést kötnek a tanárokkal - így kiküszöbölendő a nyári szünetre járó fizetést a pocak süttettésért. Sok tanárnak nem elég a tavaszi szünet, őszi szünet, téli szünet adta örömök.
Lehetne még folytatni a sort, át lehetne menni a közoktatás területéről a felsőoktatás ingoványosabb talajára, egy a lényeg: Magyarországnak értelmiségi bázisra van szüksége!!!
P.S.:
Két kiváló tanárom volt a középiskolai éveim során - mindkettőt kicsinálták a kollégái, mert volt önálló véleményük, gondolkodtak, felkészültek voltak és kellő hivatástudattal bírtak...
795
Lojika
2010. 03. 11. 20:56
Azon elgondtak már , a szerző és azok is aki kirúgni a tanárokat, hogy ki állapítja meg ki az alkalmas tanár ?
És ha ez megállapítható, akkor még mindig ott van, hogy a szülők alkalmasságát is megvizsgálja-e valaki ?
Mert a dolognak két oldala van, mindenki tudni véli mennyi alkalmatlan kiégett pedagógus van, de az is igaz, hogy rengeteg, a gyermeke nevelésére alkalmatlan szülő is van, akkor hogy van ez ?
Vagy az már nem is fontos ?
794
nkh
2010. 03. 11. 19:47
Fiatal pedagógus vagyok, 7 éve dolgozom a szakmában, sok jó eredményt értem el, mindig követtem a módszertani újításokat, jó tanárnak mondanak.
Sajnos azonban hamarosan ott kell hagynom a szakmát. A fizetésem az utóbbi 7 évben egyszer sem érte el a 100.000 forintot, a kötelező órák száma, az adminisztratív teendők, illetve a különböző anyagi megszorítások ellenben egyre növekednek. Ha csak "hobbiszakmaként" kellene tanítanom, lehet elvállalnám ilyen feltételekkel is, de sajnos a fizetésem a létfenntartásomhoz kell.
Eddig a szakma szeretete itt tartott, és ezért cserébe vállaltam azt, hogy alkalmi munkákkal egészítem ki a nevetségesen alacsony fizetésem, de természetesen ezt sem lehet a végtelenségig csinálni.
Elnézve azokat a kollégákat, akiket a cikk alapján lehetne "kiégettnek" nevezni, azt érzem, hogy ők sem rossz tanárok, csak már ők is belefáradtak. Belefáradtak abba, hogy rossz, kopott ruhákban járnak, nem engedhetik meg maguknak, hogy külföldre menjenek nyaralni, hogy a társadalom általánosan nem adja meg nekik a kijáró tiszteletet, hogy ez a társadalmi attitűd szülőkről gyerekekre ragad, akik szintén olyan hangnemben beszélnek velük, ami még akár 20 éve is elképzelhetetlen lett volna. Pihenésre és egy kis erkölcsi és anyagi elismerésre lenne szükségük és nem további papolásra azzal kapcsolatban, hogy ők rosszak.
A "valóban lelkes" tanárjelöltekkel kapcsolatban téved a kedves cikkíró. Nagyon sok ilyet láttam a 7 év során. Mindegyik körülbelül fél évig maradt, aztán elment egy multihoz adminisztrálni inkább, mert a nyomás nagy volt, a fizetés pedig kicsi. A legtöbb fiatal, amint meglátja a valódi helyzetet, menekül, mint patkány a süllyedő hajóról. A további "elengedhetetlen megszorítások" pedig őket sem fogják motiválni.
Idősebb tanárokra viszont igenis szükség van. Mindig nagy tisztetelettel tekintettem azokra a kollégákra, akik a nyugdíj közelében vannak. Olyan emberi tartás van bennük, ami irigylésre méltó, és ők még emlékeznek azokra az időkre, amikor teljesen más volt tanárnak lenni. Az ő tudásuk és tapasztalatuk pontosan a fiatalabb tanárok számára nélkülözhetetlen.
793
Deneira
2010. 03. 09. 23:55
Vajon tanár a szerző? Mire alapozza lesújtó véleményét? S miből gondolja, hogy a jövő tanárgeneráció annyival jobb?
Középiskolai évfolyamomból azok mentek tanító szakra, akik alig csúsztak át az érettségin...
Félelmetesen egyoldalú, bántón általánosító cikk.
792
mpolgar
2010. 03. 03. 15:26
Kedves Sola62!
Alapjaiban egyetértek, de pusztán az a gondom, ha mindenki feladja, és pusztán az indulat marad, akkor mi lesz a gyerekekkel, akik még mindig szeretnének tanulni? Igaz, egyre kevesebben vannak, de vannak!
Nem biztos, hogy csak renitens gyerekek léteznek az oktatási intézményekben. Az sem biztos, hogy csak megátalkodott szülők léteznek. Azt sem hiszem, hogy a pedagógustársadalom nem tanítana tovább, ha maradnának a fizetések. Talán ott az alapvető gond, hogy ahogy Ön fogalmazott, a homokozóban mindenki ott van.
Korábban anyámat idéztem: a pedagógia olyan legelő, ahol mindenki legeltethet.
Ez régen is így volt, viszont széles körben nem szóltak bele a napszámostól a miniszterig. Ma, valóban mindenki többet „tud” erről, mint korábban. Mit szólnának hozzá, ha egy pedagógus akarná megmondani, hogy milyen legyen a magyar állam gazdálkodása, a parlamenti demokrácia? Csak úgy, a beleszólás jogán, meg a dilettáns szintjén?
Ma sok mindenki érzi magát alulfizetettnek. A tanárok, pedagógusok szintén. Nem az anyagiakban érzem a hiányt, hanem a társadalmi presztizsben. Hitem szerint ez nagyobb gondot okoz, mint az anyagiak hiánya.
