A válság érzelmileg befolyásol, emiatt sokan hagyják meggyőzni magukat arról, hogy az állami vezetők béreinek elvi alapon történő maximálása működő válságkezelő módszer. Várhatunk-e lényegi változást az intézkedéstől? Kiket büntet az állam saját rossz döntései miatt?
Piacfetisiszták és érzelgős hülyékAndrew Koppelman írása Obama szocialistának nevezett gazdaságpolitikájáról
Akikre a kaktuszt sem bíznánkVarga Betti írása a pedagógusok öregedő társadalmáról
Egy éve csődölt be a Lehman Brothers, elindítva a bankszektor összedőlését, és a poszt-elkúrás állapotában lévő Magyarország a várakozásoknak megfelelően komoly bajba került, a világátlagnál sokkal komolyabba. Ahogy pedig a bajban rendszerint lenni szokott, feltört a felszín alól a frusztrált ostobaság, és szűkebb-tágabb környezetünket elárasztották a kontraproduktív, a lényeget figyelmen kívül hagyó, viszont szavazatmágnesként működő (vagy legalább annak szánt) javaslatok. Ezek közül nézzünk egy speciális alfajt, a bérmaximum intézményének bevezetését belföldön, és az összehasonlítás kedvéért külföldön is.
Itthon egyelőre csak az állami szféra vezetőivel kapcsolatban merült fel, hogy elvi alapon maximálni kellene a juttatásokat, legalábbis válság idején. Érzelmileg érthető ötlet, viszont nem fog megoldani semmit. Egyrészt: ki lehet számolni, nem az a százmillió fog hiányozni a költségvetésből, amit Eleonóra humánpolitikai igazgató asszony szóbelileg kiutaltatott magának, hanem az az ezermilliárd, ami indokolatlan szociális juttatásokra, mezítlábas pártkatonáknak juttatott állásokra, semmit előre nem mozdító munkahelyekre megy el.
Másrészt: ezekben a cégekben az állam vagy az önkormányzat tulajdonos, következésképp tulajdonosként is kellene viselkednie. Azt, hogy a tulajdonos ellenőrzi a gazdálkodást, felszámolja a pazarlást, jó döntéseket hoz és megfelelő cégvezetést alkalmaz, nem pótolja egy fizetési plafonról szóló jogszabály. Azzal meg lehet spórolni pár tizedszázaléknyi bérköltséget, és eleget lehet tenni a népharag követeléseinek, de nem fog tőle jobban működni semmi, márpedig a cél az volna. A tulajdonosi szemlélethez természetesen hozzátartozik az is, hogy a rosszul teljesítő vezetőket kirúgják, aki pedig a főnök beleegyezése nélkül jutalmazza magát, azt beperelik sikkasztásért. A tulajdonosi szemléletnek szintén része, hogy mindenki mindent megtesz a csőd elkerülése érdekében, nem pedig hátradől azzal, hogy a fontos közszolgáltatókat majd úgyis megmenti a költségvetés.
Harmadrészt: kicsit továbblépve mindenütt bevezetik majd a közalkalmazottihoz hasonló bértábla-rendszert. Ennek jellemző tulajdonsága, hogy az egyszeri befektetésként megszerzett okleveleket, valamint a túlélőképességet jutalmazza, a teljesítményt nem, és számos szakmában jelentősen alacsonyabb béreket állapít meg, mint a piac, tehát sikeresen eléri, hogy az adófizetők pénzéből, az adófizetőkért működő fontos rendszereket kontraszelektált munkaerő építse és üzemeltesse.
A helyzet egyébként külföldön sem jobb, a haladás és a béketábor erői legyőzhetetlenek, jól megmondták, hogy az egész válságnak az az oka, hogy a bankárok túl sok prémiumot kaptak, ha sok profitot termeltek, ezért ezt meg kell nekik tiltani. Már abból is sejteni lehet, hogy ez butaság, hogy ekkora politikai egységfrontot sikerült mögé összekovácsolni, az ugyanis mindig gyanús, ha a politikai elit összeborul, és rábök valakire, hogy na, kezicsókolom, ő a gonosz.
Ha kicsit közelebbről megnézzük, még jobban látszik a javaslat abszurditása. Egy modern államban a forgalomban lévő pénzmennyiséget végeredményben egyvalaki szabályozza, az állam - ha az állam azt szeretné, hogy sok hitel kerüljön ki az ügyfelekhez, teker egyet a jegybankelnökön, aki állít egy kicsit a bankóprésen, és íme, a probléma megoldódott, mondjuk másfél évre, aztán utána megint kezdődik elölről, egészen a krachig - alapvetően az állam, és nem a bankárok szándékai szerint.
Ha pedig az állam nem teszi ezt lehetővé politikai megfontolásokból, nem úgy gondolkodik, hogy jólétnek márpedig lennie kell, akármilyen áron is, akkor a bankárok a fejük tetejére is állhatnak, nem fognak tudni tömegével rossz hiteleket kihelyezni. Ha az állam nem garantálja politikai okokból a rossz adósoknak nyújtott hiteleket, akkor ezek fedezetéül a bankárok, ha megvesznek sem tudnak állami garanciaszintű értékpapírokat kibocsátani. Azon, hogy az állam a bankároknál is rövidebb távon gondolkodva, a politikai haszon reményében torzítja a piacot, nem segít a bankárok fizetésének a szabályozása.
Szintén nem segít a spekulánsok, a shortosok és a többi, a nagyközönség számára furcsán vagy gyanúsan játszó befektető regulázgatása, végeredményben ugyanis az ő szerepük volna az irreális piaci folyamatok, buborékok és hasonlók megállítása, ők is hozzájárulnak a piacok normális működésének fenntartásához, ha hagyják őket persze.
Az is furcsa egyébként, ahogy most a kormányzatok fenyegetőznek azzal, hogy legközelebb bezzeg majd nem mentik meg a csúnya bankokat, ráadásul nem is hangzik valami hitelesen a lényegében korlátok nélkül kiszórt ezermilliárdok után. Jó, hogy nem mentik meg legközelebb a bankokat, de cserébe lehetőleg ne is vigyék őket csődbe.
A többi majd megoldódik: a tulajdonos mondja meg, ki mennyit keres, és ha a vezetőség rosszul teljesít, kirúgják őket, esetleg csődbe megy az egész cég, és felvásárolja valaki, aki jobban döntött, ez a dolgok rendje. Egész jól működik, ha nem a hatóságok és az államok akarják megállapítani a béreket, másokat büntetve azért a válságért, amit valójában ők tettek lehetővé.
Sziasztok!
Pénzt akarsz keresni rész/másodállásban? (akár diákok is csinálhatják)
A feladatok egyike lenne, a (kis-és...
Nem feltétlen értek egyet a cikk írójával, hogy "lúzerképző". Ez olyan, mintha arra utalna, hogy Ács Ferit kellene ideálként...
Magyar lúzerképző: kihez szólnak a kötelező olvasmányok?
Ez a hozzászólás moderálásra vár:
A hozzászóláshoz be kell lépni!