Egy kormányrendelet jóvoltából nemrégiben nyilvánosságra hozták az állami és önkormányzati vállalatok vezető dolgozóinak jövedelmét. Vajon hozzájárul-e ez az ahhoz, hogy csökkenjen a korrupció, hogy jobban működjön a közszféra? Vagy éppen ellenkező hatást vált ki az intézkedés?

Ajánlat

Közcél és kényelemNádori Péter írása a kormányülések tartalmáról és az információszabadságról

OK.hu

2009. szeptember 15-én egy kormányrendelet alapján nyilvánosságra hozták az állami és önkormányzati tulajdonú vállalatoknál vezető beosztásban dolgozók nevét és fizetését. A jogszabályhoz készült költség-haszon elemzés titkos, ezért magunk próbáljuk meg áttekinteni, milyen haszna és milyen kára lehet az intézkedésnek.

A jogszabályt megalkotó kormány tisztviselői - ha nem merő cinizmusból válaszoltak a BKV botrányára - gondolhatták azt is, hogy rendeletük segíthet a korrupció elleni harcban. Nem elképzelhetetlen, hogy lesz ilyen hatás, például, ha kiderül, hogy helytelen vezetői döntések vezettek egyes állami vállalatok több tucat vállalatból álló holdinggá szervezéséhez, így sokszorozva meg a kiosztható magas fizetéseket. Az ilyen visszaélések felszámolásához azonban nincsen szükség arra, hogy a fizetések nyilvánosak legyenek, a kormány enélkül is intézkedhetne. A korrupció ráadásul leginkább alvállalkozói, tanácsadói szerződéseken, magántulajdonú cégek közbeiktatásával szivattyúzza a közpénzt a magánzsebekbe - márpedig ezekre a cégekre nem vonatkozik a jogszabály.

Gondolhatták úgy is, hogy a rendelet azért jó, mert megvitathatóvá teszi a köztulajdonú vállalatok humánpolitikájának, bérpolitikájának hozzájárulását az ország gazdasági versenyképességéhez. Ehhez azonban nem kellett volna autópályamérnököket, légiirányítókat vagy települési vízművezetőket pellengérre állítani, elég lett volna nyilvánosság előtt megvitatni a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő, illetve néhány minisztériumi és önkormányzati vagyonkezelő bérpolitikáját, az első számú vezetőkre, az átlagra, a bérpiramis magasságára és szélességére, illetve a bértömeg megoszlására koncentrálva.

Azt viszont nyilvánvalóan nem gondolhatták, hogy az intézkedés az adófizetők tisztánlátását segíti. Ezek a vállalatok gyakran nem haszonélvezői, hanem befizetői a kincstárnak, és például a közlekedési vállalatok esetében csak azért nem versenyeznek a magánszféra vállalataival bérben és teljesítményben, mert a kormány és a parlament nem teszi ezt számukra lehetővé. Arról, hogy ezek a vállalatok mennyi közpénzt használhatnak fel, éppenséggel e jogszabály megalkotói döntenek vagy tesznek arról előterjesztést a parlamentnek. A jogszabály nem az adóforintokból alkalmazott közszolgák és közalkalmazottak, hanem a különféle megfontolásból állami, önkormányzati tulajdonban tartott cégek dolgozóinak bérét rakatta ki az internetre.

A károk közül a legnehezebben számszerűsíthető: a jogszabály könnyűvé és csábítóvá tette a személyes adatokkal történő visszaélések, vétségek és bűncselekmények elkövetését, hiszen nem csak megismerhetővé, hanem mindjárt az interneten közölhetővé tették emberek személyes adatait. Az utánközlő média, a listákat összeállító kiadók és humánpolitikai cégek igen könnyen rendezhették adatbázisba a neveket, ami természetesen törvénytelen, hiszen az adatvédelmi törvény szerint személyes adat kezelése (a törvény megfogalmazásában "az alkalmazott eljárástól függetlenül az adatokon végzett bármely művelet vagy a műveletek összessége, így például gyűjtése, felvétele, rögzítése, rendszerezése, tárolása, megváltoztatása, felhasználása, továbbítása, nyilvánosságra hozatala, összehangolása vagy összekapcsolása, zárolása, törlése és megsemmisítése...") csak az illető személyek hozzájárulása esetén, illetve törvény (és nem a kormány!), esetleg nemzetközi egyezmény rendeletére történhet. Azok a médiavállalkozások, amelyek a köztulajdonú cégek dolgozóit listázni kezdték, nem csak családi, személyes és munkahelyi konfliktusokat segítettek gerjeszteni, esetleg betörőknek adtak tippeket, hanem a Btk. 177. paragrafusa környékén rombolták tovább az érintettek magánszférához való alapjogait. A kormány a közérdekből nyilvános adatok körének meghatározására vonatkozó felhatalmazást gumiként tágítva pusztán azért tette minden procedurális garancia nélkül, az interneten örökre kitörölhetetlenül, megfellebbezhetetlenül nyilvánossá pár ezer garázsmester, szivattyútelepvezető és útépítő mérnök személyes adatait, köztük a fizetését, mert olyan cégnél dolgoznak - gyakran évtizedek óta --  ahol a részvényesi jogokat a magyar állam gyakorolja.Kérdéses, hogy mindez kiállja-e egyáltalán az alkotmányosság próbáját.

A rendelet jelentős versenyhátrányt okozott a köztulajdonú vállalatoknak, ezáltal csökkentette azok értékét. Mivel nem vonatkozik a magánszféra vállalataira, amelyek minimum a munkaerőpiacon, de például a közlekedési vállalatok esetében a szolgáltatások piacán is versenyeznek a közcégekkel, a köztulajdonú vállalatoknak két csapást kell elviselniük. Azokról, akikről kiderült, hogy kevesebbet keresnek, mint amennyit a magánszférában kapnának, máris lemondhatnak, hiszen őket könnyű jobb ajánlatokkal megkeresni, ráígérni a fizetésükre, és garantálni, hogy ezúttal nem fog az óvó néni, a tanító bácsi, az anyós, a szomszéd haragos és a közvetlen beosztott tudni arról, hogy mennyit keresnek. Ellenben azok, akik túl vannak fizetve, nem fognak elmenni, ehelyett beosztottjaik és szerencsétlenebb sorstársaik fogják őket és önmagukat is marcangolni a nyilvánvaló igazságtalanság miatt. A közszféra vállalatainál a személyi ösztönzési rendszer több fontos pillére, többek között a bérpolitika és a bizalmi viszony omlott össze szeptember 15-én.

Ha az adótudatosság növelése lett volna a cél, akkor ahhoz egészen más eszközt kellett volna alkalmazni: a személyijövedelemadó-bevallások betekinthetővé tételét. Bár igen kevés olyan ország van a világon, amelyik közügyként kezeli azt, hogy melyik polgár mennyivel járul hozzá a közös kasszához, ennek legalább volna bizonyos logikája. Ezen az úton egyébként azok a gazemberek is (talán) megtalálhatók volnának, akik a közvállalatokból a magánvállalataikba szivattyúzzák azt a pénzt, amit utána nekünk, tulajdonosoknak kell pótolnunk. Adóügyben talán a túlfizetett állami alkalmazottnál is nagyobb problémát jelentenek a magánszférában jövedelmet szerző, de az adójukat "optimalizáló", eltüntető, be nem fizető emberek.  Ezen túlmenően a közpénzügyek szempontjából valójában a legfontosabb kör a köztisztviselők és közalkalmazottak köre, hiszen ők tisztán adóból vannak fizetve, ám az iskolaigazgatók, egyetemi rektorok, minisztérium főosztályvezetők, a kormányrendelet előadói megúszták a nyilvánosságot.

A többségi állami tulajdonú cégeknek a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő és a cégbíróságok által nyilvántartott, "könyv szerinti" értéke 1234 milliárd forint, a több mint háromezer önkormányzat vállalatainak értéke nagyságrendileg még legalább ennyit tesz ki. Gyakran mondjuk, hogy a vállalatok egyik legfőbb értéke az emberi erőforrás, és csak ha 1 százalékra tesszük a kormányrendelet hatására történő elvándorlás és pótlás, demotivácó, elveszett munkaórák és harag értékét, akkor is buktunk vagy 20 milliárd forintot.

Úgy gondolom, hogy azok az emberek, akik egy állami vagy önkormányzati vállalkozás harmadik-negyedik vezetői szintjén vannak, és soha nem találkoznak politikusokkal, személyes érintettségük okán, mi pedig az állami vagyonban fennálló részesedésünk miatt jogosultak volnánk megtudni, hogy a jogszabály elkészítésekor milyen várható költségekkel és hasznokkal számoltak a kormány tisztviselői. A jogalkotási törvény rendelkezése szerint a "jogszabály megalkotása előtt - a tudomány eredményeire támaszkodva - elemezni kell a szabályozni kívánt társadalmi-gazdasági viszonyokat, az állampolgári jogok és kötelességek érvényesülését, az érdekütközések feloldásának a lehetőségét, meg kell vizsgálni a szabályozás várható hatását és a végrehajtás feltételeit". Sajátos módon ezeknek az elemzéseknek az eredménye, illetve a rendelet megalkotásában részt vett minisztériumi előadók, főosztályvezetők, szakállamtitkárok, államtitkárok és kormánytagok a neve, jövedelme, a jogalkotás szakmai vitájában elhangzott érvei - ha a kormány úgy akarja - még legalább tizenöt évig titkosak lesznek.