Nemrég ért véget a hatodik Budapesti Design Hét, rengeteg programját hatalmas érdeklődés kísérte, egyes kiállításai a hét végéig még látogathatóak. Látszólag minden rendben van a hazai design körül. De sikerül-e piaci szempontból integrálódnia? Felfedezte-e magának a magyar designt a hazai gazdaság is?

Ajánlat

Érdekessé teheti-e a kortárs művészetet ötmillió forint?Horányi Attila írása a brit mintáról és az Aviva Képzőművészeti Díjról

OK.hu

Van valami végtelenül elszomorító a Design Terminál Versenyben - Magyar design a világpiacon kiállításával kapcsolatban. A szomorúságot nem a kiállított tárgyak okozzák: azok érdekesek, ötletesek, váratlanok vagy éppen magától értetődőek; némelyik éppenséggel elgondolkoztató. Az installációban sincs semmi hiba, sőt: sikerült úgy megoldani a munkák keretezését, hogy az egyszerre elválasztja és összekapcsolja a tárgyakat, keretet biztosít és mégsem állja útját a közelférkőző szemlélőnek. A kiállítás tere is rendben van: miközben az Erzsébet-téri volt buszpályaudvar pénztára és váróhelyisége eléggé alkalmatlan volna képzőművészeti kiállítások befogadására, az alapvetően tiszta formájú, átlátható, hatalmas üvegablakokkal keretezett tér kiválóan megfelel design munkák bemutatására. Ezek a tárgyak ugyanis nem zárt és emelkedett, templomot imitáló terekben érzik jól magukat - ahol az emberre automatikusan rászólnak, ha megérint akárcsak egy darabka nyárfából készült súrolófát, mint az Iparművészeti Múzeum A természet arcai című finn design kiállításán -, hanem olyan helyeken, ahol az élet normálisan zajlik, mint egy vásárcsarnokban, egy üzletkötésre alkalmas irodában, egy váróteremben. Szóval minden rendben van: a tárgyak, a rendezés, a tér, minden - és mégis, van valami végtelenül elszomorító az egészben.

Talán a falakból árad ez a valami - bár nemrég újították fel az épületet, máris megjelentek a lehasználódás jelei, legelsősorban is a falfirkák -, de még inkább a belső térből, ami a kiállítástól függetlenül ijesztően üres. Nem lehet érzékelni a főhadiszállás hangulatát (jóllehet nagyobbrészt a Terminál munkatársai szervezték a Budapesti Design Hetet), nem hallani a nyüzsgő irodák zaját, nem szolgál találkozók és megbeszélések helyszínéül, nem kötnek benne üzletet, nincs benne élet. Lehetne - hiszen olyan, mint azok a helyek, ahol van élet, üzlet, gondolat -, de nincs. Utánzata ez csak azoknak; ha úgy tetszik: szimulakruma. Csak úgy tesz, mintha volna, jóllehet az év tizenegy hónapjában nincs (hiszen már második éve csak ideiglenes nyitvatartási engedélyt kap erre a néhány hétre). És éppen ezért, a közeg nélkül, tárgyai sem azok, amik. Nem tárgyak, hanem híradások. Beszámolók arról, hogy valahol komolyan veszik e munkákat. Valahol piaci versenyben vannak tárgyaink és alkotóik; míg itthon legfeljebb versenyezhetnek. Csak hát az előbbi verseny a megrendelésért, az utóbbi legfeljebb a figyelemért folyik. Annak gazdasági súlya van, ennek kulturális lehet. Eseményszámba mehet például a verseny eredményhirdetése, a Magyar Formatervezési Díj átadása - idén maga a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági miniszter is jelen volt ezen, még ha jó fél órát késett is -, mint ahogy a Budapesti Design Hét megannyi más rendezvénye is, a Nyitott Műhelyek például vagy Harri Koskinen finn sztártervező előadása. Csakhogy a kulturális események díszletévé váló használati tárgyakból, ruhákból, műszerekből vagy járművekből - amelyek sok esetben az egyén és a közösség problémáira és igényeire keresnek és találnak megoldást - gyakorlatilag nem következik semmi. A problémák megoldása sem - hiszen a hazai ipar nem csapott le rájuk. Hogy aztán ez az ipar hibája-e vagy valami másé, nagy kérdés.

Annyi azonban bizonyos, hogy miközben rengeteg szó esik arról, hogy a tervezés - a design - kulcsfontosságú kitörési pontja lehetne egy nyersanyagokban szegény, kiművelt és kreatív emberfőkben viszont erős gazdaság számára, addig tettek egyáltalán nem fedezhetőek fel. A design a politika számára nem tétel - amint egy designkritikával is foglalkozó barátom mondani szokta: ő még magyar politikus szájából ezt a szót programszerűen, kortesbeszéd keretében például nem hallotta - és így tétje sincs. Amint a design a gazdaság számára sem tétel: legalábbis ez szűrhető le tárgyaink általános minőségéből, tervezőink foglalkoztatottságának adataiból, a gazdaság kiemelt szereplőinek design heti jelenlétéből. Így aztán a design Magyarországon - bár a tavalyi hétnek 60 ezer, honlapjának pedig 2,5 millió látogatója volt - gyakorlatilag egy popkulturális gettóban működik, beszorulva a divatlapok design ikonjainak sztárkultusza és Fábry Sándor Dizájn centerének bénázásai közé, tét nélkül, súlytalanul.

Akármennyire jók is hát a Terminálban kiállított tárgyak, bármennyire rendben is van installálásuk, bármilyen jó is a tér - ma a súlytalan keretek csak az elszalasztott lehetőség szomorúságának érzését erősítik.