Bár a Felvidék a köznyelvünk része, a szó, illetve tartalma ideológiai és történelmi vonatkozásai révén mégis megosztja használóit. Ráadásul gyakran nem is azt értjük alatta, amit valójában jelent. Behódolás-e a szlovák nacionalizmus előtt, ha egy szót nem használunk helytelenül?

Ajánlat

Instant nemzetépítésAblonczy Balázs írása a szlovák nyelvtörvényről

OK.hu

Felvidék: a kifejezés képzeletünkben hegyormon álló büszke sasfészkeket jelent, macskaköves utcákat rég halott kisvárosokban, Szindbád lebbenő malaclopóját, a tátrai menedékház párálló grogját, Márait és Szombathy Viktort. Rövid szó, praktikusnak tűnik és nem mellékesen, cseszi a szlovákok csőrét, tehát használjuk nyakra-főre. Élőbeszédben, híradóban, rádiós műsorban. Olyannyira, hogy a Magyar Rádió műsorfigyelői nem ajánlják használatát, sőt a Pázmány Péter Katolikus Egyetem szlavistáinál azonnali buktatás jár érte. Miért ezek az indulatok, egy pártsemlegesen használt kifejezésnél (szájára vette az expresszionista szabadversben utazó portáltól Demszky Gáborig úgyszólván mindenki, nota bene, e sorok szerzője is, sokszor)? És egyáltalán: mi ez a nyelvi csendőrködés?

Bár a Magyar Néprajzi Lexikon nem adja meg születése időpontját, kevés olyan szavunk van, amelynek önálló életre kelését ennyire pontosan ismernénk. Bár a "felvidék" szót már korábban is használták, saját, politikai egzisztenciáját egy ember működésének köszönheti.

Grünwald Béla (1839-1891) életpályája önmagában is érdekes, nemzedéktársának, Tolnai Lajosnak a regényeibe illik: a német gazdatiszt apa és a szlovák anya gyermeke a magyar közigazgatás korszerűsítésének bajnoka, az elavult megyei struktúrák ostora maga is alispán a szlovák többségű Zólyom vármegyében, továbbá a magyar nemzetiesítés és erőltetett asszimiláció egyik szószólója. Parlamenti képviselő, történész, majd akadémikus; mindvégig beteg, démonaival küzdő értelmiségi. Élete végén pedig öngyilkos lett, nem is akárhol: a Szajna partján, Párizs egyik külvárosában. Ennyi belső ellentét, lelki vihar szinte kínálta őt arra, hogy az egyik első magyar pszichotörténeti munka hőse legyen.
 
Bár már korai működése során is a magyar etnikai elv harcosának tűnt, országos hírnévre akkor vergődött, amikor 1874-1875-ben, fellépése nyomán bezárták a felső-magyarországi régió mind a három szlovák középiskoláját (Nagyrőcén, Znióváralján és Turócszentmártonban) és a kormány betiltotta a szlovák kulturális egyesület, a Matica Slovenska működését. Grünwald néhány évvel később A Felvidék című röpiratában foglalta össze a magyar kormánypolitika teendőit a felső-magyarországi régió (első munkáiban még így nevezte a területet) magyarrá tétele ügyében. Programja korántsem a teljes magyarosítás volt: a politikus megelégedett azzal, hogy az értelmiség váljon magyarrá a középiskolák révén - akkor még ott képezték a gondolkodó főket. A szlovák a parasztság nyelve maradt volna, s a magyar állam iránti lojalitásuk alakítását Grünwald úgy képzelte, mint a németajkú elzásziak franciahűségét. A tanulmány által kiváltott vitákat, így Michal Mudron válaszát, a körülötte fellángoló publicisztikai csatákat Vesztróczy Zsolt parádésan összefoglalta tanulmányában, tessék azt olvasni, a Google által, a Grünwald Béla keresőkifejezésre elsőként kidobott korai zsenge helyett. A grünwaldizmus ezek után szitokszó lett a szlovák politizálásban. Egyszerre jelölte a nem magyar származású, de magyar nacionalistává lett közírók vérmes reményeit és festette a falra a nemzethalál ördögét. Jelentősége a szlovák történelemben a herderi jóslat szerepéhez hasonlít a magyar nemzeteszme feltámadásában. Ráadásul a gonosz jól megszemélyesíthetőnek tűnt. Nem távoli német bölcselő volt, hanem a régiót ismerő, szlovák gyökerekkel rendelkező értelmiségi, akinek programja, megfogalmazásainak érdessége és néhány elég könnyen félreérthető fordulata miatt alkalmas volt arra, hogy a magyar nacionalizmustól elszenvedett összes sérelmet hozzá lehessen kötni. Némiképp exkurzus, hogy Grünwald egyáltalán nem volt gyöngéd a magyar dzsentrivel és a vármegyerendszerrel sem: tunya, érdektelen hőbörgőknek látta az előbbit és középkori rekvizítumnak az utóbbit. Különleges csavar, hogy Jászi Oszkár és polgári radikális barátai is előképüknek tekintették Grünwaldot.

Zavartan topogunk csak, merre az előre?

A mai emberjogi, gazdasági vagy társadalmi kérdések XIX. századi politikai problémák mögé való elrejtése a jelenlegi szlovák politika egyik sajátjának tűnik, de a Felvidék kifejezéssel nemcsak nekik van bajuk. Duray Miklós, akit bajos lenne a szlovák nacionalizmussal való összebútorozással vádolni (s akinek elméleti munkássága gyakorta elsikkad politikai lépéseinek bírálata megett), így ír (illetve az MKP ezzel foglalkozó munkacsoportja, de Duray szándékaitól nyilván nem függetlenül, ha a saját honlapján közli azt): 

A Felvidék elnevezés használata Szlovákia magyarok által lakott területének megjelölésére, vagy egész Szlovákiára vonatkoztatva megtévesztő és nem követi a magyar történelmi, földrajzi szóhasználatot. A tájtörténeti, történeti-földrajzi szóhasználat szerint a mai Szlovákiában élő magyarok által lakott területnek csak egy része Felvidék, amelyet a reformkor előtt Felföldnek neveztek. A Csallóköz, Mátyusföld, Bodrogköz, Ung-vidék tájtörténetileg soha nem volt sorolható ehhez a terület-együtteshez. A magyar nemzet szlovákiai közösségének egész lakóterületére vonatkoztatva a Felvidék közírói eredetű, új elnevezés. Ezért a magyar nemzet Szlovákiában élő része lakóterületének megjelölésére ez az elnevezés politikai és közigazgatási vonatkozásban mellőzendő.

A szó használatát megtiltani nyilván nem lehet, és nem is tanácsos. Néhanap én is használom: a Felföldnek kétségtelenül skótos bukéja van; a Felső-Magyarország zengzetes, de hosszú és a baj ugyanaz vele, mint a Felvidékkel (országrésznek tekint egy olyan területet, ami már nem az - bár ettől még érezhetjük úgy, hogy a miénk is); a Szlovákiára nem mindig áll rá a szánk, pedig az a pontos. Használjuk akkor a kisrégiók nevét (Zoboralja, Mátyusföld, Szepesség, Sáros, hah!) vagy a városokét, vagy csak annyit: "elmegyek északra". Ez nem a szlovák nacionalizmus előtti meghódolás, ez műveltség és pontosság. Egyszóval: a kifejezés népszerű, praktikus, de pontatlan és tapintatlan. Csakúgy mint a "gourmand", a "löncshús", az "érettségi" és a "reform".