ORIGO24 órakomment.huvidea[freemail]

KOMMENT.HU

hirdetés
üvegházgázokszén-dioxid-kibocsátáskoppenhágai klímakonferencia 2009

Nem nyerhet mindenki

// 2009 // nov // 10

A decemberi koppenhágai klímacsúcs előtt természetes módon szaporodnak meg a szakértői elemzések, tudósi intések a globális éghajlatváltozás problémája megoldásának szükségességéről és a megfelelő intézkedések módjáról. Létezik-e egységes álláspont a szén-dioxid kibocsátása által okozott károk mértékéről? Milyen szempontokat kell Magyarországnak figyelembe vennie, ha önmagára nézve is előnyös, ésszerű klímapolitikai álláspontont akar megfogalmazni? 

Forrás: AFP

Ajánlat

A Föld klímaváltozása eddig nem tapasztalt, sok tekintetben egyedi környezetvédelmi probléma elé állította az emberiséget. A tudományos bizonytalanság, a távoli jövőben előálló következmények nehéz előrejelezhetősége, a megelőzés óriási költségei, a károk nem egyenletes megoszlása a bolygón mind-mind nehezítik a hatékony válaszlépések megtételét. A nem túl nagy jövedelmű, kis kibocsátású államok - mint amilyen Magyarország - számára különösen fontos a higgadt, gondosan mérlegelő cselekvés.

Valóban nem kétséges, hogy a főképpen az energiafelhasználásunkhoz kapcsolódó szén-dioxid (és más üvegházhatású gázok) kibocsátásával az emberiség hozzájárul a Föld éghajlatának megváltozásához. Az sem vitakérdés, hogy ezen klímaváltozás mind az emberi civilizáció, mind más élőlények számára számos kedvezőtlen és akár súlyos következménnyel járhat. Az azonban már korántsem egyértelmű, hogy pontosan miben állnak majd ezek a kedvezőtlen következmények s hogy milyen súllyal, mekkora gazdasági kárt, költségeket okozva jelennek majd meg. A klímaváltozással foglalkozó közgazdászok zöme például túlzónak tartja a "Stern-jelentés" által kimutatott, a világ GDP-jének akár 20%-ára rúgó károkat, s ennél lényegesen kisebb gazdasági súlyú következményekkel számol.

A különleges problémát az jelenti, hogy jelentős tudományos bizonytalanságok vannak mind annak megítélésében, hogy különböző légköri üvegházgáz-koncentrációkhoz milyen hőmérsékletek, csapadék-eloszlások, jégolvadások és tengervízszint-emelkedések tartoznak majd, mind annak előrejelzésében, hogy mindezen hatások ellen milyen védekezési, alkalmazkodási lehetőségeink lesznek a következő évtizedekben. Ebben a bizonytalanságokkal terhelt vitában aztán ki-ki vérmérséklete szerint hol "világvégét" jósol, hol pedig kezelhető mértékűnek ítélti a következményeket.

Az azonban biztos, hogy a tudományos bizonytalanság nem lehet oka a semmittevésnek, viszont annak sem, hogy úgy állítsuk be a problémát, mintha mindent pontosan tudnánk, s hogy nincsenek alternatíváink a probléma kezelésére a gyors és radikális üvegházgáz-kibocsátás visszafogáson túl. Ugyanígy hiba eltagadni, hogy a jelentős kibocsátás-visszafogás, egy radikális, gyors átállás a szén-dioxid- és metánmentes gazdaságra bizony jelentős gazdasági terhet jelent. Valóban igaz, hogy ennek az átállásnak lesznek majd nyertesei (például a megújuló energiában, az energiahatékonysággal kapcsolatos tevékenységekben, esetleg az atomenergiában érdekeltek), de túlzás azt állítani, hogy a gazdaság "széntelenítése" egyben az egyedül üdvözítő és nélkülözhetetlen módja a gazdaság fejlődésének, s ezzel mindenki nyerni fog majd.

Lássunk néhány konkrét példát: ha Magyarországon radikális szén-dioxid-kibocsátást csökkentő politikát vezetnének be, az növelné a lakásépítés és -felújítás költségeit, drágítaná az áramot, a gázt és a nem megújuló alapú távhőt, jelentősen korlátozná vagy drágítaná az egyéni benzin- és gázolajalapú közlekedést. Épp a napokban száműzték a boltok polcairól a hagyományos 100W-os izzókat, helyettük a lényegesen drágább kompakt világítótesteket vásárolhatjuk meg. Mindezek persze ésszerű lépések lehetnek (sőt, olykor magukban is megtérülhetnek, mint például a rossz energiahatékonyságú épületek energetikai felújítása), ha a szén-dioxid-kibocsátás folytatása még ezen előbbi költségeknél is nagyobb károkat idézne elő - ami bizony valószínű lehet. Nem biztos, hogy érdemes azzal hitegetni az embereket, hogy tulajdonképpen nem is kell áldozatot vállalniuk a klíma stabilizálásának érdekében - különösen, ha még a fejlődő országokat is segélyeznünk kellene akár a GDP-nk 10%-ának erejéig, ahogyan ezt Nicholas Stern javasolja.

Itt azt is érdemes megjegyezni, hogy elég sok negatív tapasztalatunk van a fejlődő régió segélyezésének hatékonysága kapcsán. Vélhetően az üzleti alapú vagy kormányközi technológiai együttműködésnek, a harmadik világ árui előtti kereskedelmi akadályok lebontásának, a trópusi esőerdők rohamos kivágásában való ellenérdekeltség megteremtésének is jelentős szerepe lehetne, hogy például az afrikai vagy ázsiai szegényebb államok gazdaságilag megerősödve képesek legyenek a "szénmentes" fejlődésre.

Ami pedig a terhek nemzetközi szintű elosztását illeti, látnunk kell, hogy Kína, az Egyesült Államok és az Európai Unió a világ teljes kibocsátásának több mint feléért felelős, s hogy alig több, mint húsz olyan ország van, melyek kibocsátása 1%-nál nagyobb részesedésű az üvegházgáz-termelésben (Magyarország részesedése mintegy 0,1%-os). Ezen országok együtt már a világ teljes kibocsátásának több mint 85%-át adják. Ezek az adatok kérlelhetetlenül megmutatják, tulajdonképpen mely kormányokon áll vagy bukik egy érdemi kibocsátás-visszafogás megvalósítása. A kis kibocsátású országoknak pedig lehet majd erkölcsi igazuk, jelenleg azonban az államok nemzetközi kapcsolatában semmilyen érdemi lehetőségük nem áll fenn, hogy ezen igazukat kikényszerítsék.

Ezért a kis kibocsátású országoknak, amelyek önmagukban nem tudják a klímaváltozás káros hatásait megelőzni, elemi érdekük egy hatékony adaptációs stratégia kidolgozása s érdemi intézkedések megvalósítása. Magyarországnak természetesen erkölcsi felelőssége a kibocsátás-csökkentésben részt vállalni, de legalább ugyanilyen súllyal kell például hatékony vízgazdálkodási rendszereket létrehoznia (visszatérnie a Vásárhelyi-terv eredeti, komplex koncepciójához) vagy felkészítenie a mezőgazdaságot az esetleges káros hatásokra. Ebből az következik, hogy az egyébként a súlyos eladósodottsággal és a közszolgáltatások sokszor lepusztult állapotával küzdő Magyarországnak különösen meg kell fontolnia minden forint kiadást, hogy azt hatékonyan, a nemzetközi szolidaritásnak is, meg saját elemi érdekeinek megfelelően is ossza meg a klímaváltozás megelőzése (azaz részvételére egy nem-szénalapú gazdaság megteremtésében) és a kedvezőtlen éghajlati változásokra való felkészülés között. A csak a kibocsátás-visszafogásra koncentráló politikai diskurzusban ez lehetne az a minőségi újdonság, amit Magyarország - akár az EU leendő soros elnökeként - és a hozzá hasonló kihívásokkal küzdő államok beilleszthetnének a nemzetközi klímapolitika keretébe.

A legújabb hozzászólások

nincsbeceneven // 2013 // jún // 21

Ott lett ilyen az IQ-ja!

Nehéz együttélés a jogállam rendjével
Wee // 2014 // sze // 29

Sziasztok!
Pénzt akarsz keresni rész/másodállásban? (akár diákok is csinálhatják)
A feladatok egyike lenne, a (kis-és...

TheyCallMeTrinity // 2011 // sze // 15

Nem feltétlen értek egyet a cikk írójával, hogy "lúzerképző". Ez olyan, mintha arra utalna, hogy Ács Ferit kellene ideálként...

Magyar lúzerképző: kihez szólnak a kötelező olvasmányok?
Gaál Csaba // 2014 // máj // 29

Akkor sorjában.
1. 2011-ben komoly fiskális lazítás volt a magánnyugdíj-pénztárak kvázi államosításának...

LE A SZOTYIALIZMUSSAL ! ! ! // 2014 // nov // 20

gyikember 2014-11-21 00:20:12
.
A mondandód végét helyesbítem:
itt nem lesz munkahely, mert összeomlik a gazdaság!

[origo] legfrissebb

Hirdetés


RSSHírlevélÍrjon nekünk!ArchívumMédiaajánlatImpresszum
Adatkezelési SzabályzatORIGOOK.huiWiW[freemail]Videa Az ORIGO kiadója az Origo Zrt. © Minden jog fenntartva