A tulajdonjog olyan elidegeníthetetlen jog, mint a vallásszabadság. A kereskedelmi rádiók és a pécsi vízmű kvázi államosítása mégis azt bizonyította, hogy a magyarországi tulajdonjoggal rendelkezők ki vannak szolgáltatva a politika önkényének. Miért veszélyes ez hosszú távon? Miért befolyásolja az egy főre jutó jövedelem növekedését, illetve csökkenését?

Ajánlat

Még egy csapás a közszféráraAntal Dániel írása a nyilvános jövedelmi listáról

Egyoldalúan nem megyAntal Dániel írása a lakossági hitelfeltételek szigorításáról

OK.hu

Az intézményi közgazdászok szerint a magántulajdon érvényesítése és védelme egy nemzet gazdaságának egyik legfontosabb tényezője. A középkori Európa azzal vált a világ leghatalmasabb civilizációjává, hogy a feudális rendszer más despotikus rendszerekkel szemben erőteljesen védte a tulajdont: maga államalapító királyunk is ezzel kezdte államiságunk ezeréves építését. A globális kapitalizmus korában a nemzetközi felmérés szerint azokban az országokban, ahol a kisebbségi tulajdont jobban védik, mint Magyarországon, átlagosan 16 350 dollár az évente egy főre jutó nemzeti jövedelem, ahol nálunk is kevésbé, ott 10 790 dollár. Ha a többségi és a szellemi tulajdonjogokat is figyelembe vesszük, akkor a magyar államnál tulajdontisztelőbb helyeken átlagosan 44 208 dollár jut egy főre, a kevésbé tulajdontisztelő helyeken pedig csak 7105 dollár.

Amikor a vállalkozók és befektetők a 21. században azon gondolkodnak, hogy hol hozzanak létre új vállalatokat és ezzel hova telepítsenek munkahelyeket, elsősorban azt nézik meg, hogy melyik jogrendszerben kapják a kisebbségi tulajdonosok a legnagyobb fokú védelmet. A tulajdonjog ugyanis (a magyar alkotmányos berendezkedés szerint is) abszolút, mindenkivel szemben megvédhető jog, de ezt a védelmet leginkább akkor tehetjük próbára, ha egy vállalat közgyűlésében vagy taggyűlésében a többségi akarattal szemben kell megvédeni. A tulajdonjog olyan abszolút, elidegeníthetetlen jog, mint mondjuk a vallásszabadság, amelyet a mindenkori többségnek is tiszteletben kell tartania.

A legtöbb nemzetközi kutatás, így a Világgazdasági Fórum globális versenyképességi rangsorolása vagy a Nemzetközi Tulajdonjogi Index is a Világbank Doing Business éves felmérésének tulajdonjog-védelmi mutatóira épül. Ebben a tekintetben hazánk ma a 119. helyen áll (az Egyesült Arab Emirátusokkal holtversenyben), és nem csak Közép-Európa, hanem a latin-amerikai, volt szovjet, illetve az afrikai régió éllovasaitól is jól le vagyunk szakadva. A kisebbségi tulajdonosokat a magyar államnál (és önkormányzatoknál) nem csak a szomszédos Szlovénia vagy Szlovákia, hanem Egyiptom, Brazília vagy Örményország is jobban megvédi.

A Pécsi Vízmű és az ORTT országos kereskedelmi rádiófrekvencia-pályázatának esetei azért váltott ki a magyarországi tulajdonosok és befektetők körében őszinte aggodalmat, mert lényegében magában hordozza mindazt a kiszolgáltatottságot, amit a magyarországi tulajdonnal rendelkezők érezhetnek. Pécs városa úgy adta el vízművének a kisebbségi jogait a francia SUEZ Environnement S.A. befektetői csoportnak, hogy a magyar ártörvény alapján magánál tartotta a víz árának meghatározásának jogát, valamint a vízműben a szavazattöbbséget is. Így a befektető - amellyel huszonöt éves szerződést kötöttek - az önkormányzat hatósági és tulajdonosi döntéseivel szemben is csak a jog eszközeivel védheti meg tulajdonát és befektetésének értékét, a pécsi közgyűlés nagykoalíciós többsége pedig ezzel a kiszolgáltatott helyzettel élt vissza. A kereskedelmi rádiófrekvenciák esetében pedig a helyzet az, hogy a magyar állam a rádiófrekvenciák tulajdonjogát teljes mértékben fenntartja magának, és a politikusok kinevezettjei útján a saját közrádióinak, illetve a nekik kedves civil és egyházi szervezeteknek osztják szét a teljes hullámspektrumot, leszámítva azt a kevés kereskedelmi célú frekvenciát, ahol a legmagasabb koncessziós és adóbevételt ígérő vállalkozást kellene feljogosítani a frekvencia több évre szóló hasznosítására. A Sláger és a Danubius Rádió lejáró koncesszióinak tulajdonosai és versenytársak azonban úgy érzik, hogy a magyar állam még ezt a törvényt sem tartotta be a frekvenciák pályáztatásakor, amikor nem annak ígérte a frekvenciahasználat monopóliumát, aki a legtöbbet hajlandó fizetni, hanem részesedést kért, és önkényes becsléssel megállapította, hogy kitől kaphatná elméletileg a legtöbb pénzt. A pécsi közgyűlésben és a parlamenti pártok delegáltjaiból álló ORTT-ben a demokratikus többség furcsa nagykoalíciója a jog csűrésével-csavarásával olyan döntéseket hozott, amelyeket az érintett tulajdonosok úgy értékeltek, hogy megfosztották őket befektetéseik értékétől.

A pécsi vízmű vagy a kereskedelmi rádiófrekvenciák kvázi-államosítása önmagában is aggasztó a gazdaságunk jövője szempontjából, de az igazi visszalépést az jelenti, akár csak az 1946-os államosításokhoz képest is, hogy a jogos tulajdonosok kártalanításáról a politikai döntéshozók (alapvetően a két nagy párt politikusai) nem akartak vagy nem mertek dönteni, és ezt a kényelmetlen kérdést a magyar és nemzetközi bíróságokra hagyták ebben és abban az esetben is. Ezek a döntések már az 1949 utáni időket idézhetik fel Magyarország nemzetközi partnerei szemében. Szent István egykori országában az itt élők és az idegenek is úgy érezhetik, hogy a tulajdonuk nincsen biztonságban, mert azt nem tisztelik, nem védik meg; a tolvajokat futni hagyják, és az elidegenített vagyont soha nem kerítik elő a polgártársaink és az erre létrehozott közös állami szerveink. Az egy főre jutó nemzeti jövedelmünk ma évente valahol 15 ezer dollár körül áll. Az, hogy mennyire tiszteljük az egyéni, kisebbségi és többségi tulajdonjogokat, nagymértékben meg fogja határozni, hogy a 10 ezer vagy a 40 ezer dolláros kategória felé fogunk továbblépni.