Magyarországon a fiatal és az idős generáció demokratikus rendszerhez való viszonya nem különbözik egymástól. A Kádár-rendszer íránti nosztalgia és a "legvidámabb barakk" közhelye határozza meg társadalmunkat. Miért nem emlékeznek meg 1989-ről a magyarok? Akarta-e a magyar nép a rendszerváltozást?

Ajánlat

Pozsgay Imre és a NépfelkelésNádori Péter írása a társadalmi másnaposságról

Lengyel komplexusokKerpel-Fronius Ádám írása a lengyel rendszerváltást kísérő frusztrációkról

OK.hu

Szomorú, de Magyarországot teljesen hidegen hagyta a berlini fal leomlásának múlt heti huszadik évfordulója, csakúgy, mint korábban a vasfüggönyt jelképező drótkerítés átvágásáé vagy a köztársaság kikiáltásáé. A politika, a média semmitmondása mögött igazi össznépi érdektelenség húzódik meg. Európa keleti felén - és különösen Magyarországon - sokan egyszerűen elfelejtették, hogy a húsz éve visszanyert szabadság, önállóság és jogállamiság egyáltalán nem valami magától értetődő adottság, és hogy igenis érdemes ezekre büszkének lenni és ezeket ünnepelni. De a helyzet még ennél is rosszabb: egy nemzetközi felmérés szerint nem csak a Kádár-rendszerben szocializálódott idősebb korosztály, hanem már a fiatalabb generáció sem lelkesedik a rendszerváltozás vívmányaiért.

Az amerikai Pew Global Attitudes Project 2009-es, 14 760 ember megkérdezésével készült, 14 nemzetre kiterjedő felmérésének a volt kommunista országokra vonatkozó elemzése sötét képet fest hazánkról, s a tekintélyes intézet jelentésének eredményei sajnos lényegében egybevágnak az ENSZ által tízévente készített World Values Survey felmérésével is. A Pew Research Center friss jelentése szerint 1991-ben még a megkérdezett magyarok 70%-a, 2009-ben viszont már csak 56%-a tartotta fontosnak a többpártrendszert, a szabad piacgazdaságtól való idegenkedésben pedig (Ukrajna kivételével) mindenkin túlteszünk. A kapitalizmus 1991-ben mért 80%-os "elfogadottsága" 2009-re 46%-ra apadt, vagyis átváltott elutasításba. Az adatokat az a szomorú tény is magyarázza, hogy a 18-24 éves és az 50-64 éves korosztálynak a többpártisághoz és a kapitalizmushoz való hozzáállása alig-alig különbözik.

Kézenfekvőnek tűnhet, hogy ennek fő oka netán a magyar demokrácia patologikus vonásaiban, az elmúlt években eluralkodó általános kiábrándultságban keresendő. Hiszen az ország mindenki szerint rossz úton halad (91%), a gazdaság még inkább (94%), nem is beszélve a demokrácia (nem) működéséről (77%). Mindebből azonban a "Kádár alatt jobb volt" mentalitás egyáltalán nem következik szükségszerűen. Mégis, mindössze 8% mondja azt, hogy jobb a gazdasági helyzete, mint a diktatúra alatt. A szocializmus alatt jobb volt, a rendszerváltozással a politikai és gazdasági elit nyert, az egyszerű emberek csak veszítettek - ez sok millió honfitársunk világképe, még a külföldi intézet felmérése szerint is. A közhellyé vált magyarázat az, hogy a magyarországi szocializmus demokratikusabb, szabadabb, élhetőbb, "emberarcúbb", sikeresebb volt, mint bárhol máshol. Innen a nosztalgia, innen a csalódás: mi voltunk a legvidámabb barakk, de most csupán egyike vagyunk a rosszkedvű és sikertelen posztkommunista országoknak.

De valóban így van? A statisztikák ennek ellenkezőjét mutatják. A Pew Research Center jelentésének adataiból a vizsgált volt kommunista országoknak két csoportja körvonalazódik. E szerint Kelet-Németországban, Csehországban, Szlovákiában és Lengyelországban a demokrácia és a piacgazdaság megítélése nem vagy alig romlott, és ami talán fontosabb: a fiatalabb és az idősebbek generációk mentalitása közt sokkal nagyobb az eltérés. Tehát a vasfüggöny ezekben az országokban már a fejekben is leomlott, kialakult egy egészséges generációs-szocializációs szakadék. Bár hazánknak földrajzilag és történelmileg, illetve saját önképünk szerint is az előző országok csoportjához illene tartoznia, a felmérés szerint igencsak keletre tolódtunk: az adatok egyértelműen Bulgáriával, Litvániával, Ukrajnával és Oroszországgal rokonítják Magyarországot. Hogyan is írta Faludy? "Szívós vagy. Egy országot toltál át Ázsiába." Úgy tűnik, sajnos igaza lett.

A statisztikák, melyek szerint például még Oroszországban is több híve van a szabad piacgazdaságnak, lehetséges, hogy talán inkább pontosan azt jelzik: a magyarországi szocializmus nem jobb, hanem rosszabb, nem szabadabb, hanem sokkal elnyomóbb volt, mint másutt. Míg a csehek és a lengyelek meg tudtak szabadulni a kommunizmustól, mint valami rongytól, külső hatalomtól, Magyarországon a szocializmus az emberek bőre alá, legapróbb szokásaiba is beférkőzött. Kádár rendszere valóban sikeres, vagyis jobban, komolyabban felépített, szocialistább és államhatalmibb volt, mint Husáké vagy Jaruzelskié. Kultúrpolitikájával és besúgók, ügynökök hálózatával képes volt úgy átszervezni és csapdába ejteni a társadalmat, hogy annak egy része máig benne ragadt. Sőt, az adatokból kiderül, a rendszer mentalitása azokban is tovább él, akik már annak politikai bukása után születtek.

Hogy nem az elmúlt húsz év a bajok fő forrása, és a csehektől, lengyelektől, saját régiónktól nem 1989 óta szakadtunk le, azt egyértelműen mutatja a magyar rendszerváltozás. Tölgyessy Péter mindezt remekül összefoglalta. Joggal mutat rá, hogy a magyar rendszerváltozás egyetlen nagy és emlékezetes tömegmegmozdulása a bécsi bevásárlóturizmus volt. Magyarországon - Csehszlovákiával és Lengyelországgal ellentétben - nem szerveződtek igazi tömegmozgalmak, demonstrációk, az alakuló ellenzéki pártokba is csupán néhány tízezer ember lépett be. A Kádár-rendszer sikerét, vagyis a szocializmus pusztítását mi sem mutatja jobban, mint hogy a magyar nép nem igazán akarta a rendszerváltozást, abban politikailag aktívan alig vett részt. Ráadásul az állampárt kommunista vezetői ekkor, az ellenzéki zászlóbontások után, az átmenet idején nem csak az országot, hanem még a népszerűségi listákat is toronymagasan vezették.

Az emlékek és a mentalitás máig töretlenül él - a hétköznapokban és a politikában egyaránt. Moldova György Kádár-könyve pár éve, megjelenésekor óriási siker volt, az egyik internetes áruház nem véletlenül tette a "nagyinak karácsonyra" lista élére, ami egyfelől félelmetesen abszurdnak tűnt, mégis a valóság pontos ismeretéről (és jó üzleti érzékről) tanúskodott. A politikai preferenciák ugyanezt a kontinuitást mutatják: politikájától és egyéb viselt dolgaitól függetlenül tény, hogy Magyarországon 1990-től kezdődően a szocialista utódpárt öt választásból háromszor került kormányra, és pártként ötből négyszer kapta a legtöbb szavazatot. Régiónkban ez teljesen példa nélküli, akárcsak a múlt feldolgozásának hiánya. Míg Csehország a napokban a volt kommunista hírszerzői, tehát a külföldön tevékenykedő ügynökök listáját is feltette az internetre, addig a magyar állam "nemzetbiztonsági érdekekre" hivatkozva a belföldön tevékenykedő vagy a külföld számára már teljesen érdektelen egykori ügynökök és besúgók kilétének felfedését is akadályozza.

Amíg mindez így van, addig valóban nincs értelme a vasfüggöny leomlását ünnepelni, mert az Magyarországon még áll. A fejekben legalábbis.