Horthy Miklós személyisége beleillik a két világháború között felbukkanó, autoriter országvezetők sorába. Stabil országvezetése és az általa okozott tragédiák mértéke révén azonban ki is emelkedik közülük. Mit árul el az ország állapotáról Horthy újraéledő kultusza?

Ajánlat

A lángoszlop mint bizsuAblonczy Balázs írása Wass Albertről

A rózsadombi faktumAblonczy Balázs írása egy összeesküvés-elmélet hátteréről

OK.hu

A dél-budai pályaudvarra érkezett meg 1919 novemberében, és útja néhány hónappal később a budai Várba vezetett. Majd 24 évvel, 11 hónappal és egy nappal később Budáról indult Németországba, onnan a száműzetésbe, ahonnan számára nem volt már visszatérés. Szerepe és pályája már életében elég szélsőséges véleményeket generált: nyilvánvalóan nem szerették azok az októbrista értelmiségiek (köztük egészen briliáns elmék), akik rendszere miatt kényszerültek emigrációba. Rühellték a kommunisták is, mint a közép-európai antikommunizmus egyik központi alakját. De nem szerették őt azok a legitimisták sem, akik nem bocsátották meg neki, hogy 1921-ben ellenállt IV. Károlynak. 1945 után alakja - mint ahogy a két világháború között is, csak ellenkező előjellel - jelképpé nemesedett: immár nem hidat, nemzeti repülőalapot, Fehérvári utat neveztek el róla, hanem rendszert. A negyvenes évek végétől, elsősorban Andics Erzsébet által kialakított historiográfiai hagyomány révén, névadója lett a "Horthy-fasizmusnak", nagyjából negyed évszázadra.

A hatvanas évek végétől, a hetvenes évek elejétől következett a két világháború közötti Magyarország történetének árnyaltabb vizsgálata, fontos munkák jelentek meg a korról, amelyek a hangsúlyt inkább a rezsim autoriter/tekintélyelvű oldalaira helyezték, és a nemzetközi politológiai irodalomból kerestek párhuzamokat a pontosabb definíciókhoz. A helyzet egy tekintetben változatlan: Horthy Miklósról ma sincs tudományos, a személyiséget és a politikust sokoldalúan bemutató életrajz. Vannak erősen panegirikusz-jellegű könyvek (a legjobb közülük még mindig Doblhoff Lilyé), vannak népszerűsítő munkák és egyszerű pamfletek. (Meg egy film, de azt inkább hagyjuk, mindenkinek jobb úgy.) Az egyetlen használható és kiegyensúlyozott munka Horthyról Thomas L. Sakmysteré, a University of Cincinnati nemrég nyugalomba vonult professzoráé. Ez a helyzet - ne forgassuk a szót - a magyar történettudomány szégyene.

Van egyfelől egy titkos és korántsem átlagos Horthynk: az alföldi középbirtokos család fia, aki fejébe veszi, hogy tengerész lesz. A kenderesi dzsentrifiú eljutott a világ minden tájára: egyik ilyen távol-keleti úton szerezte azt a hatalmas, mellkasát és felkarját beborító tetoválást, amely ritka fényképfelvételeken látható. Karrierje 1918-ban a csúcsára ér: a Monarchia hajóhadának parancsnoka lesz, elismerésként azért (is) mert bátran harcolt az Otrantói-szorosban az antant flottája ellen. Visszaemlékezők - külföldi írók, diplomaták - kedves emberként írják le: el tudott társalogni velük a korszak divatos íróiról, nagyszerű házigazda volt, élt-halt a vadászatért és bókolt a hölgyeknek. Újszászy István tábornoknak, magyar hírszerzőfőnöknek a vallomásai szerint a nők viszonozták is Horthy galantériáját. (Közbevetőleg: az sem igaz, amit a Kádár-korszak sajtója terjesztett róla, hogy nem tudott volna rendesen magyarul.) A húszas-harmincas években jó ösztönnel hátrébb vonult a politikából, s ha 1920-as hatalomra jutásának körülményei meg is osztották a magyar közvéleményt, a harmincas évek végén, a területi revízió időszakában népszerűsége a tetőpontra hágott. A legendás fehér lovát hetven felett is parádésan megülő, Kassa, Nagyvárad utcáin végigléptető kormányzó olyan, éppenséggel kritikus gondolkodókat is elismerésre késztetett, mint Márai Sándor vagy Cs. Szabó László. Nevéhez, kötődik a trianoni Magyarország konszolidációja - bár az inkább miniszterelnökei, különösen Bethlen István érdeme volt. De talán az is a javára írható, hogy hagyta őt dolgozni, s elhagyta a húszas évek elején őt körülvevő radikális jobboldali baráti körét. Később azt is kijelentette, hogy a "rendetlenkedőkbe", jöjjenek jobbról vagy balról, belelövet. Csak míg az előbbiekbe fájdalommal, utóbbiakba "passzióval". Nem szerette különösebben sem a nácikat, sem a nyilasokat: ideáljai, életstílusa inkább Nagy-Britanniához kötötte, s élete végéig I. Ferenc Józsefet tekintette államfői példaképének. Az ő világa a XIX. század volt. Tökéletes szerepet talált magának egy uralkodó nélküli monarchiában.

Azonban.

Horthy Miklós politikai hibáinak és bűneinek sora legalább ilyen hosszú, s ezek következményei is végzetesebbek voltak. Bizonyos, hogy az 1919-1920-as "rendcsinálás", a vidéket és Budapestet elárasztó terror nem jöhetett volna létre jóváhagyása és támogatása nélkül. Itt nem arról van szó, hogy a vörösterror előkészítői és elkövetői milyen büntetéseket kaptak, néha egyébként teljesen jogszerűtlen körülmények között. Az, hogy zsidónak tartott kávéházak törzsközönségét különítményesek végigverjék, megöljenek olyasvalakiket, akik nem engedelmeskednek teljesen jogtalan igazoltatási gyakorlatuknak, törvénytelenül fogva tartsanak és megkínozzanak tisztes polgárokat, vagy rendőröket öljenek: ez nem a "rend helyreállítása", akármit is értsünk alatta; ez terror.

Horthy Miklós politikai hibája/bűne az is, hogy a harmincas évek elejének, illetve a negyvenes évek zsidóellenes törvényhozásának egyáltalán nem állt útjába. Bár magát egy levelében így jellemezte: "én egész életemben antiszemita voltam, zsidókkal sohasem érintkeztem", a mondatnak legalábbis a második fele nem igaz: ismeretségi, sőt baráti körében is voltak zsidók. De ettől egyáltalán nem gondolta azt, hogy világképének emiatt változnia kellene. (És sületlenség az a radijobbos városi legenda is, amely a "hálás zsidóság" feliratú koszorút vizionált Horthy sírjára: a koszorú elhelyezője, saját magán kívül nem sokakat képviselt.),

Az idősödő kormányzó a negyvenes évek első felében halálos biztonsággal hozta az ország számára a végzetes döntéseket: bár a közvélemény és a politikai osztály nyomása alatt, aligha vonhatta ki magát Jugoszlávia megtámadása alól, de eközben olyan taktikai hibákat követett el, amelyek erősítették az ország kiszolgáltatottságát. A csalódottságot jelezte miniszterelnöke, Teleki Pál, hozzá írott búcsúlevelében: "Nem tartottalak vissza. Bűnös vagyok". 1941. júniusában, parlamenti hozzájárulás nélkül küldte harcba a honvédséget a Szovjetunió ellen - bár nem kétséges, hogy a képviselők hozzájárulását megkapta volna Bárdossy László kormánya. De a Szovjetunió megtámadásához sem közvetlen magyar érdek nem fűződött, sem német nyomás nem nehezedett (ekkor még) a kormányzatra. Horthy 1944 márciusában is a helyén maradt, legitimálva a német megszállást és a Sztójay-kormány ténykedését is. Igaz ugyanakkor, hogy fellépése - és tökéletesen mindegy, hogy milyen okokból - megmentette a budapesti zsidóság jelentős részét is a deportálásoktól.

Személyisége jól beleillik a köztes-európai térségben, a két világháború között felbukkanó autoriter országvezetők sorába Ioannis Metaxastól, Józef Pilsudskin át, Konstantin Pätsig. Kiemelkedik közülük országvezetésének hossza, viszonylagos stabilitása okán. Személyes sorsa kevésbé tragikus némelyikükénél, de működése nagyobb tragédiákat generált. Beleillik egy másik, ezúttal magyar hagyományba, a ferencjózsefi-kádári államvezető képébe is.

Megítélésénél kérdés mármost az, hogy hagyománya mennyire továbbvihető, mi használható belőle új körülmények között. Személye lehet éppen rokonszenves, (különösen a tetkó és James Joyce nyelvtanársága tűnik fenemód progresszívnek), de ez politikai hagyatékként édeskevés. Sokan a rendteremtőt szeretik látni benne, de ahogy láttuk, az ilyesfajta rend sokaknak nem lenne ínyére, e sorok írójának sem. S lehetséges, hogy azoknak sem, akik ma éppen őt istenítik. Ami pedig tartósnak bizonyult a rendteremtésből (gazdasági stabilizáció, jogbiztonság visszaállítása, különítmények leszerelése, kitörés a külpolitikai elszigeteltségből), az nem az ő érdeme.

Hirtelen jött kultusza elég jól tükrözi az ország állapotát, a rend utáni vágyat - tekintet nélkül az érte fizetendő árra. Emlékének sorsa hasonlatos a rágógumiéhoz az Operabálon. Sem kiköpni nem tudjuk, sem lenyelni.