[origo] címlap24 órakomment.huvidea[freemail]iWiW

KOMMENT.HU

hirdetés

Minaret és szabadság

// 2009 // dec // 08

Svájcban népszavazással döntöttek arról, hogy ne épülhessen több muzulmán minaret az országban. Visszaszoríthatja-e ez a radikális iszlám európai terjedését?

Forrás: Svájci Néppárt

Ajánlat

A napokban Svájc népe - egy radikális jobboldali párt (SVP) által kezdeményezett népszavazással - kiszavazta a minareteket az ország közforgalmából, a szavazók több mint 57%-a (viszonylagosan magas részvétel mellett) döntött arról, hogy ne épüljön több mohamedán templom az országban. Az eredményt  leginkább dicsőíteniük azoknak kellene, akik a "kispolgári", illetve a "rasszista" jelzővel írták le a svájciak döntését, hiszen a demokratkus, azaz a többségi döntés legitimitásán nyugvó népakarat győzött - egyébként ama liberális elv ellenében, mely lehetővé tenné nem pusztán az egyének, hanem a nagyobb, így a (vallási) közösségek számára is a szinte korlátlan önépítést, még akkor is, ha azt a többség nem akarja.

Ugyanakkor egy esetlegesen életbe lépő minaret-ellenes törvény nem igazán érne semmit sem. A svájci muzulmánok jó része eleve bosnyák, albán, illetve a Kemal Atatürk világi "forradalma" átalakító hatásain keresztülment olyan török, aki nem éppen a radikális iszlamizmust akarja és terjeszti - a harcias vahabbita szárny hatása is jóval kisebb itt, mint számos más európai országban. A 320 ezer svájci muzulmán az ország lakosságának kevesebb, mint 5%-át jelenti, miközben Franciaországban már elérte a 10%-ot. Pár nyugat-európai nagyvárosban az iszlám jelenlét nagyon erőteljes: a négy legnagyobb holland városban (Amszterdam, Rotterdam, Hága és Utrecht) a leggyakoribb név, melyet fiú kisbabáknak adtak idén, a Mohamed vagy ennek variációja volt. Ez a jelenlét becslések szerint Marseille-ban és Rotterdamban elérte a lakosság 25%-át, Malmőben 20%-át, Brüsszelben és Birminghamban 15%-át. Európa egy része fél, sokan szélsőjobboldali pártokat támogatnak, mások törvényeket hoznak. A demográfiai mérkőzésben nyerésre álló iszlám rettegéssel tölti el az európai jóléti államok polgárait, akik ha a gyerekvállalás tekintetében nem veszik is fel a versenyt, bástyákat próbálnak meg építeni szekularizált kulturájuk sáncai köré.

Az európai iszlám tekintetében két nézőpont, tehát a teljes befogadás és a teljes elutasítás Szküllája és Kharübdisze között vándorol a helyi közvélemény s az igazság is - nyugalmat nem találva. Ha európai történeti példáknál maradunk, óvatosságra inteném az "iszlamistázó" publicistákat, akiknek a fejében sokszor elválaszthatatlanul keverednek össze a különféle radikális iszlamista terorszervezetek és a sokkal békésebb muszlim világ képei. Ha pedig történelmi analógiát keresünk erre a kisebbség-többség viszonyra, nem nehéz találnunk, hiszen az európai zsidóság számtalanszor volt ehhez hasonló törvény alanya, azaz olyan a vallásgyakorlatot korlátozó rendelkezésé, amely ugyan nem taszította ki egészen őket a társadalomból, de indokolatlanul megnehezítette a hagyományos élet megélését. Így egy 1937 januárjában bevezetett lengyelországi törvény komolyan korlátozta az ortodox zsidók kóser marhavágását (kasrut), majd nem sokkal később a lengyel szejm megtiltotta, hogy a kóser húst nem zsidóknak adják el.  (Mellesleg ma az állatvédők és a humanisták veszélyeztetik leginkább a hagyományörző európai iszlám és zsidó lakosság vallási előírásaiknak megfelelő marha-és csirkeellátását.)

Természetesen az akkori lengyelországi helyzet nem hasonlítható a svájcihoz, az intenció és a környezet is teljesen más. A muszlim bevándorlók mögött ott állnak az arab országok, törvényi diszkriminációnak nem voltak eddig kitéve. Ugyanakkor az érvkészlet, amelyet sokszor az iszlámot elutasító nyugati politikusok használnak, mármint hogy a "vallásszabadságnak is megvannak a határai", mutat némi hasonlóságot azzal, amivel a zsidóság találkozott Európában a felvilágosodás után. Az idegenkedés a zsidó lakosságtól sok helyen legalább annyira erős volt, mint ma az iszlámtól, talán azzal a különbséggel, hogy legalábbis jó pár országban a saját közösségen belül is erős reformmozgalmak indultak el, míg az iszlámban ezeket elszigetelt értelmiségiek képviselik (nem számítva persze a nem vallásosokat).  A zsidó népesség Lengyelországban a két világháború között a népesség közel tizedét tette ki (1931-ben volt népszámlálás), sokuk a többségtől teljesen eltérő életformát élt. Ugyanis a judaizmusban - az iszlámhoz hasonlóan -  nincsen különbség a nép tagjának és a vallás alanyának lenni, ebből következően a teljes embert, annak minden cselekvését felöleli és szabályozza - legalábbis az ortodox felfogás szerint. Ez a fajta vallási építmény nagyon nehézzé tesz bármiféle asszimilációt egy olyan világban, amely a vallásban is levetné azokat a partikulárisnak tartott tulajdonságokat (étkezés, ruházat stb.), amelyek azonban csak a nyugati felfogás szerint azok, máshol alapvető jelentőséggel bírnak. Az ultraortodoxia egyik atyja, Hatam Szofer rabbi (1762-1839), a zsidóságnak a környező társadalmakhoz való asszimilációját megelőzendő, megalkotta a Salem jelentéssel bíró betűszavát (héberül: teljes) a Sem (név), a Lason (nyelv) és a Malbus (viselet) szavakból, ami ideológiailag azt jelentette, hogy ezeket semmiképpen sem szabad megváltoztania egy hagyományörző zsidónak, különben az asszimiláció útjára lép.

Ha ezeket a történeti momentumokat tekintjük, világossá válik az, hogy nem csak az iszlám és a judaizmus hasonlít egymásra, de a két vallást, illetve annak tömegeit elutasító egykori és mai attitüd is, amely a saját identitásra és kulturára veszélyes csoportot lát annak képviselőiben. A "saját kultúra" itt azt az európai civilizációt jelenti, amelyből (a vészkorszak előtt járunk) a zsidóság ki volt zárva. (A párhuzam ennél tovább természetesen nem él meg, hiszen teljesen más a két vallás európai történeti kontextusa, a muszlimoknak nem kell szembenézniük további diszkriminációval, hiszen milliárdos népesség, befolyásos szervezetek és több állam lép fel - lásd Irán és Líbia esetét - az érdekükben, míg a második világháború előtti zsidóság tekintetében nem ez volt a helyzet. Izrael állama még nem létezett, a zsidó szervezetek pedig nem voltak olyan erősek, hogy hatékonyan közbe tudtak volna avatkozni, s befolyásuk - paradox módon - a holokauszt után s azzal összefüggésben erősödött meg.)

Visszatérve történetünk elejére: a minaret-törvény nem fogja megakadályozni a radikális muszlimokat abban, hogy tanaikat hirdessék. Ráadásul a mártíromság tradicionális felfogását is képviselhetik egy olyan európai világban, amely a hagyományos és saját értékei iránt már régóta ható (és egyébként az életet élhetőbbé tevő) szkepticizmust és relativizmust, valamint az elterjedt szekularizmust törvényekkel kívánja ellensúlyozni, és bevándorlási politikával szabna gátat a harmadik világ beözönlésének. Ám mivel ezek a lépések nem annyira a saját hagyomány féltéséből, mint a másiktől való félelemből fakadnak, így és együtt kétségessé teszik a vállalkozás sikerét.

34 komment

A Komment.hu cikkeihez regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Ha még nem regisztrált, tegye meg itt! Mivel a Komment.hu szerkesztősége a hozzászólásokat előzetesen szűri, azok azonnal nem jelennek meg az oldalon. Csak azokat a hozzászólásokat publikáljuk, amelyeket erre érdemesnek tartunk. Moderálási elveinkről részletesen itt olvashat.

Elfelejtett jelszó

36 mpolgar 2011. 04. 11. 13:59

Kedves Demi Franc!
Egyetértek a mondandójával, annál is inkább, mivel, a környékünkön volt néhány templom, imaház, amit sűrűn látogattak, annak ellenére, hogy nem volt harangja.

Ennek ellenére, a hívek, akik persze, akartak, megjelentek a miséken, istentiszteleteken.
Nem hiszem, hogy a hangerőn múlik a dolog. Mai napig vannak kis imaházak, amiknek nincs, vagy, csak kis „kondítójuk” van, és, ott, rendszerint, ugyanolyan hitélet folyik, mint egy flancos katedrálisban, ahol nagy hangerejű harangok hirdetik az misék, istentiszteletek kezdetét.
Talán, ez lenne a lényege. Keresztényeknek, muzulmánoknak, más vallást követőknek egyaránt.
Ha, már a messze hangzó harangról, a müezzin hangszínéről, hangerejéről szól, régen rossz!
Nem hiszem, hogy a vallásalapítóknak alapvetően ez volt a fontos, no, meg nem is ez egy-egy vallás lényege.
Hogy közben, mások, mire használták, az egy más dolog.

Maradjunk az alapoknál. A hit, a spiritualitás a lényeg, ami ma, nagyon hiányzik az életünkből. Ezt, nem a külsőségekkel kellene pótolni.
A lényeg, mindig belül van. Akár hivő lélek valaki, akár nem, akár hangosan kiabálja az igazságát, akár, nem.

Én, mindig a szókimondó csendes embereket szerettem, azok mögött éreztem a belső tudatot, soha nem kerestem, hogy milyen vallás követője. Ha éreztem a belső igazságot, benne az EMBERT, akkor mindig fel tudtam rá nézni, legyen bármilyen vallás követője, akár hitetlen. Csak, nekem legyen hiteles az EMBER! Ne hamisítsa meg önmagát, és a maga hitvallását.

Akiknek csak a hangerő számít, azok nekem gyanúsak.

Annak ellenére, hogy nagyon szeretem a harangszót hallani.
Elsősorban azért, mert hozzátartozik a magyar életemhez, hozzátartozik a hétköznapjaimhoz, ünnepeimhez, gyászomhoz, szomorú napjaimhoz.

De, nem a hangos harangszótól vagyok keresztény, és magyar! A muzulmán sem attól muzulmán, hogy milyen hangosan énekel a müezzin.
Ez, másokban is meg kellene fogalmazódnia.
A hit belül van, vagy nincs, akár hangosan hív a müezzin imára, vagy, a harang, keresztény misége, istentiszteletre, temetésre.

Aki, a külső hangokat hiányolja, az, nem belülről érez kényszert, ne erőlködjön!

A mobil telefon, és más, hiradástechnikai eszközök pedig valóban használhatóak ma már a hiányzó hanghatások pótlására, a közösség összetartására való felhívásra, ráadásul, ezek, mások nyugalmát sem zavarják.

Peresze, ehhez az is kell, hogy valóban ne az legyen a célunk, hogy bármi áron figyeljenek ránk, csak a lényegre koncentráljunk, tartalmat adjunk a meggyőződésünknek, hitünknek, annak szellemében éljünk, tegyük a dolgainkat, és ne olyanok legyünk mint a sértődött tinédzser, aki bármi áron fel akarja magára hívni a figyelmet!

35 demi franc 2011. 04. 08. 10:16

Korlátozza-e a muzulmánokat a vallásgyakorlásban a minaret hiánya?
Budapesten is minaret nélkül gyakorolják vallásukat a magyar muzulmánok.
Vajon lehetséges mecset minaret nélkül? Úgy vélem, a minaret szolgált a régi korokban arra, hogy a müezzin onnan imára hívja az igazhitűeket. Mert nem volt más eszköz erre. Ma már létezik erre sok más dolog is. Már a mobiltelefon előtt is volt kihangosítás, hangszóró. Ma meg már szinte mindenki igényli, hogy kapcsolatban legyen a mobil révén a hozzátartozóival.
Szerintem tehát a minaret hiánya nem akadályozza a vallásgyakorlást. A modern müezzin küldhet kör-SMS-t. És akkor beszaladunk a legközelebbi mecsetbe - nem elfelejtve a szertartásos tisztálkodást előtte.

34 naresh 2010. 06. 07. 16:59

A világ változik. Változik, többek között a liberalizmustól is függetlenül. Amikor felső tagozatos voltam, 2,5 milliárdan voltunk, ma a 7 milliárd felé közeledünk. A sápadtarcúak lélekszáma ezidő alatt gyakorlatilag állandó. A folyamat még nem ért véget, a problémára semmilyen érdemi megoldás eddig nem merült fel. Ez a tény, a többi szócséplés - szerintem.
UI. Egyébként mindenkinek igaza van - a terrorizmust én is elítélem, a vallási fanatizmust is, a (pillanatnyi) többség jogait, a vétlen kisebbség elemi emberi jogait nem vitatom. Még cinikus sem vagyok, mondván, ha cselédnek jó volt a muszlim, akkor a minaret építés se zavarjon senkit. Végül egy vallomás: nincs a tarsolyomban megoldás.

33 Dr.Pizza 2010. 06. 06. 11:47

Vazul: Nem tudom nekem címezted-e, de le is írtam, az iszlám olyan agresszív és terjeszkedő, mint a kereszténység VOLT a középkorban. Ebből kiderül, középkori példát én is tudnék sokat felsoroloni. Az agresszívitásról: én nem tudok egyetlen misszionáriust sem mondani, aki repülőket, felhőkarcolókat robbantgatott, turistákat legéppuskázott volna, vagy írókra mondott volna ki halálos ítélet pusztán vallásuk bírálása miatt. A máglyák rég kialudtak, az inkvizíció kamrái már turistalátványosságok, az iszlám terrorizmus viszont virágzik. A félreértés elkerülésére: jómagam ugyan csak egyetlen iszlám országban, Törökországban jártam, annak viszont olyan területén, ahol még sosem láttak addig magyart. Összeszaladt a falu, mi meg nagyon jól éreztük magunkat. Őszinte hittel és tört németséggel beszélgettek velünk, hogy milyen jó volt, mikor egy birodalom részét képeztük, mert ugye mi testvérek vagyunk. Valahogy innen nézve azért kicsit más a dolog. Persze innen nézve minden más. Saját királyaink sem voltak sokkal jobbak a törököknél, de azért a középkori magyar állam valamilyen szinten virágzott, a törökök távozása után meg mi maradt elhagyott, kipusztult falvakon és néhány mecseten kívül. Az európai középkorban az arab, mór kultúra virágzott, ők voltak a sötétségben a fáklyavivők, elismerem, mert igaz. Mára viszont tudatlan fejemmel innen a fotelból nézve kissé megváltozott a kép. Amúgy nem a vallás, hanem a vallási fanatizmus, a máshívők vagy hitetlenek megtérítési vagy elpusztítási kötelezettsége ami aggasztó. Én nem akarom sem megtérítani sem elpusztítani őket, ők se tegyék ezt és akkor nem lesz semmi gond. Nem megyek oda, legfeljebb csak bőkezű turistaként, ők se jöjjenek ide más okból. Szerintem.

32 VazulSS 2010. 06. 06. 07:10

Erre kérlek hozz konkrét példát, hogy mire gondolsz, és kétszer annyit hozok neked keresztény példával a jelenkorból.

Agresszív - nem értem

Terjeszkedő? - melyik vallás nem az? A mai napig a keresztény misszionáriusok a legaktívabbak, nézz csak utána.

Hívei gyakran fanatizmusba hajlanak? - embere és nem vallása válogatja. (amúgy eddig rám csak buddhista rántott fegyvert, illetve hinduk akartak meglincselni)

Szóval arra célzok, hogy lehet, hogy valakinek otthon a fotelból ez jön le, de ha kicsit járod a világot nem ezt tapasztalod. Ezek hangzatos szavak, amiket véleményként sokan hallanak és adnak tovább, de csak a dolgok nem ismeretét bizonyítja. Mi is történt a 150 éves török uralom alatt? Ki is hívta be őket? Ki ellen? A történelemhez kissé konyító egyén átlátja, hogy pl Egerben a magyarok nem a kerszténységet, meg Európát védték, hanem az osztrák Ferdinánd hatalmát. Szóval ez mind csak interpretáció kérdése.

Mellesleg utána lehet nézni, hogy a reneszánsz honnan is ered valójában... Miért vannak ma európában kórházak, egyetemek. Az Iszlám (akárcsak a zsidóság) nagyon sokat adott Európának. És hogy középkori? Ezt régiója válogatja. Ha tudnád mit és hogy csinálnak a misszionáriusok Pápuán a mai napig. Meg mondjuk a Közép-afrikai Köztársaság sem a fejlett kereszténység mintapéldája. De szintén: ez nem a vallás hibája. Ember, régió, kultúra, igen. A valás örökérvényű, mint ahogyan minden vallás fundamentalista.

31 Dr.Pizza 2010. 06. 04. 11:48

Az iszlámmal az a baj, hogy jelenlegi állapotában agresszív, terjeszkedő, hívei gyakran fanatizmusba hajlanak, más kultúrákat többnyire nem akarnak elismerni, pláne befogadni. Olyan, mint a kereszténység volt a középkorban. Hívei körében igen bőséges a gyermekáldás, annak minden következményével. Érdekes módon senkinek sincs kifogása a buddhisták vagy krsnások vallási centrumai ellen. Magyarországon a 150 török év után külön problémás a dolog. Szerintem azzal együtt sem egy kisebb centrum ellen tiltakoznak ellenzői, hanem az esetleges gyors ütemű, Európa sok országában aggasztó méretű expanzió ellen.

30 VazulSS 2010. 06. 04. 06:10

Nem értem. Folyton jött ment bevándorlókról esik szó, akik elbitorolják a földet és a jogot. Pedig őket valaki beengedte, állampolgárságot adott nekik, többségük harmadik generációs, igazi svájci. Nem elfelejtendő, hogy az Európai muszlimok több mint fele (55%) ősei vallását követi ősei földjén, ha úgy tetszik őslakos európai. A svájci muszlimok zöme bosnyák és albán, akik szintén európaiak. Az európába bevándorlók alig egyötöde érkezik muszlim országból, a zöme fekete-afrikai keresztény és indiai. Az Iszlám nem a bevándorlással terjed főleg, hanem a betéréssel, ugyanis sok európainak ez a reakciója a túlzott erkölcsi liberalizmusra.

Minaretek, sária, mintha ezek a gonosz szinonímái lennének. Ilyenkor mindenki vallásszakértő. Nehéz felfogni a nyugati ember számára, hogy vannak olyan emberek, akiknek nem egy anyagi dolog a legfontosabb az életükben. Nem kell felháborodni ha valaki összehasonlítja Jézus tanítását Mohammedével, aki felháborodik az valószinüleg egyiket sem ismeri.

A zsidókat is gyakran érte az a vád, miszerint ők maguk gettósították magukat. Ugyanez a muszlimokkal. Csak tudjátok ha valakit bottal piszkálnak azért, mert az Istent és az erkölcsöt teszi első helyre, akkor persze hogy oda megy, ahol békén hagyják - a többi zsidó és muszlim közé.
Ez persze nem azt jelenti hogy minden zsidó és muszlim automatikusan rendes ember, ezt itt is mint mindenhol embere válogatja. De ez nem a hitvilág, a vallás, hanem az ember hibája.

Egyébként meg...

Gond van az iszlamizációval? Tetszettek volna kérem templomba járni!

29 TvNéző 2009. 12. 28. 16:49

Nagyon kellemesen el lehet vitatkozni azon, hogy mi a nagyobb probléma: a szabad vallásgyakorlás, vagy a vallási fanatizmus? Pedig nem ez a dolog lényege!
Volt egy Római Birodalom, katonákkal, hadiutakkal, több-isten hittel. Szilárd és megdönthetetlen volt. Virágzott a kultúra, a szobrászat, festészet, irodalom, építészet hátrahagyott emlékei előtt még ma is tisztelegve állunk. Néhány száz év virágzás után lazulni kezdtek a törvények, egyre több provinciális lakos kapott polgárjogot, a központi ellenőrzés szerepe gyengült. Egyre többször találkoztak idegenekkel a határaik mentén, akik közül volt, akiket befogadtak. Mi lett a vége? A sötét középkor! Ez nem egy pillanat volt, évszázadok teltek el, mire a középkori államok megerősödtek és köztük egy új országgal, Magyarországgal, az ezredfordulóra túljutottak a sötét jelzőn, de még a középkorban maradtak. A kultúra ismét megjelent, de sokáig nem érte el a Római Birodalomban mutatott színvonalat. Európának kellett 1000 év, hogy a nemzetállamok eszméjét felcserélje a Közös Európa elvével. Ez még máig nem kidolgozott, folyamatosan változó elv, de sok, mára hivatalos alapelv megtalálható benne. Csak két, szerintem meghatározó elv: az emberi szabadságjogok és a szabad vallásgyakorlás. Lehetne még sorolni, de a téma szempontjából fölösleges.
A robbanásszerű technikai fejlődés nem tette lehetővé, hogy az alapvető elveket a helyzethez igazítsák, így vált lehetségessé, hogy nyugat-európában vendégmunkásokat alkalmazzanak. Az a nagyvonalú gesztus, ami megengedi, hogy külföldi állampolgárok ott született gyermekei felvehessék a befogadó országok állampolgárságát, visszaütött! A nehéz körülmények között élő természeti népeknél fontos, hogy magas legyen a születések száma, mert a bizonytalan viszonyok között ez a túlélés záloga! Ha jó körülmények közé kerülnek ezek az emberek, nem változtatnak évszázados szokásaikon, de így hihetetlen módon szaporodnak, ezzel nagy terheket rónak a befogadó ország szociális rendszerére. Máris megtaláltunk egy olyan ütközési pontot, amelynek eredményét láthatjuk a gettólázadásokban.
A cikk által említett népszavazás már csak egy epizód az új népvándorlás közepén járó Európa problémái között. Az újonnan jöttek kultúrája teljesen más, mint az európai. A fundamentalisták már megmutatták, hogy a világörökség részének tekintett emlékeket fel is lehet robbantani! Minél többen lesznek Európában, annál több jogot fognak követelni maguknak, mert a törvényeink nem kirekesztőek, hanem megengedőek, sőt sokszor pozitív diszkriminációt alkalmaznak.
Ezek után Jó Estét Európa! Mire felébredsz, már itt van az új középkor, de ez sötétebb lesz, mint az előző. Reménykedjenek a hívők, hogy ezer év múlva valaki megjelenik és egy új jel köré toboroz híveket, akik a mártíromságtól sem riadnak vissza hitük védelmében.

28 hammsurmer 2009. 12. 18. 22:40

attól,hogy valaki svájci még nem biztos,hogy humanista :-(

27 kerekgyarto.a @hotmail.com 2009. 12. 17. 14:35

Hogy a svájciaknak joguk van a saját országukban népszavazást tartani, hogy akarnak-e még több mecsetet az országukban, ennek kérdése, csak az álnok liberális eszmék által elbutított magyar fejekben merül fel. Nálunk, amikor a 1% érdeke felülírja a lényegeseb, 99% érdekét. Mert a többségnek maximálisan toleránsnak kell lenni!? Miféle logika ez? És miféle ál humánum? Addig minden rendben van, hogy a kisebbségnek nem lehet kiszolgáltatottság a sorsa, de fordítva miért lehet? Amikor már nem alapvető emberi szabadságjogokról van szó, hanem közel azonos érdekeknél is a kisebbség érdeének kell érvényesülni? Ez már egyáltalán nem helyes! Hisz a svájciak sem tiltakoztak, amíg épül egy, kettő, sőt ha jól tudom több minaret is. De mikor ezek már valós érdekeiken túl szaporodni akarnak, akkor valahol megálljt kell parancsolni. Igen, az igazhívő muzulmán szeretné ha közelében lenne mecset, és minaret. A svájci, mint európai gyükerekkel rendelkező nép nem szertné, ha tájképi megjelenére egy muzulmán országéhoz lenne hasonlatos.
Szerintem joga van ilyen népszavazást tartania Svájc-nak, és ezzel még nem voltak diszkriminatívak sem, hisz a valóban ima helyre, a mecsetre ez nem vonatkozik. Hitüket gyakorolhatják!
Szerintem mondjuk a törökök sem lennének eltelve az örömtől, ha Törökország a déli harangszótól lenne hangos.
Szerintem az értékarányokat a hazug liberális propagandával rúgtk fel, amelynek lényege, hogy a kevés, de gazdag érdeke érvényesülhet a szegény többség fölött. Innen indúl minden kisebbségi jogok túlértékelése. És remélem nem értik félre. Egyetlen embernek embei méltőságához való soga sem sérülhet! De közel azonos értékrendben már a többség szándéka, érdeke kell, hogy domináljon.
  1 3 4

A legújabb hozzászólások

morvai.j.zs // 2012 // feb // 04

Kedves Juhaszvik és Mpolgár! Korábban már magam is írtam arról, amire Mpolgár célzott egy félmondatban: hogy ti. az a réteg, amelyiknek az egykulcsos SZJA-val több marad a zsebé...

Hoffmann Rózsa az életre tanít (68)
Thor911 // 2012 // feb // 04

calvus: azért azt látni kell hogy Europában két fő irányvonal van! 1. A Német és északi népek gazdaságpolitikája akik felelősen gazdálkodnak és náluk a gazdasági válság elég eny...

A görög euró csúnya vége (33)
morvai.j.zs // 2012 // feb // 04

Kedves Árvanyuszi [1269]! Azt hittem, az ilyen hozzászólásokon már túl vagyunk. 1.) A tanárokkal kapcsolatban általánosít: nem igaz (természetesen nem igaz), hogy nem érdekli ő...

Tanárok: akikre egy kaktuszt sem bíznánk (1260)
Oer Jee // 2012 // feb // 04

Havazik. Gyönyörű...és milyen drága ez a mínusz 16 fok. De február van, s régen azzal vigasztalt anyám: január...február...itt a nyár. jó lenne valami vidám lelkesítő érzés......

Orbán mellett, Orbán ellen (81)
oref // 2012 // feb // 04

Dolgoztam a szakoktatásban. Jelenleg egészen más területen oktatok. A szakképzés jelenleg egy gyerekmegörző. Azért, hogy a srácok nehogy verekedni, lopni, vagy kábítózni járjanak. ...

Gyerekek a futószalagon: köznevelés és szakképzés (110)

Hirdetés


RSSHírlevélÍrjon nekünk!ArchívumMédiaajánlatImpresszum
Adatkezelési Szabályzat[origo]OK.huiWiW[freemail]Videa Az [origo] kiadója az Origo Zrt. © Minden jog fenntartva