A koppenhágai csúcs minden korábbi alkalomnál inkább a klímaváltozás kérdéseire irányítja a figyelmet. A Nobel-békedíjas Mihail Gorbacsov a kilencvenes évek eleje óta aktív nemzetközi környezetvédelmi kérdésekben; a koppenhágai találkozóra írott cikke magyarul a Komment.hu oldalán jelenik meg. Vajon mit gondol a világ kormányainak a klímaválságból következő feladatairól egy egykori szovjet pártfőtitkár?

Ajánlat

Nem nyerhet mindenkiBartus Gábor a klímaváltozás tudományos megítéléséről és Magyarország lehetőségeiről

A kudarc áraNicholas Stern a felelőtlen klímapolitikáról

Pénzsóvárság, megmentőnkAlexander S. Kekulé a koppenhágai klímacsúcs tétjéről

Ajánlat

Koppenhága 2009Az [origo] minden cikke a klímacsúcsról

OK.hu

Folyik a klímacsúcs Koppenhágában, s egyre világosabb, hogy a környezetünknél is nagyobb a tét. A globális környezeti válság gyakorlatilag minden mai problémánk lényegét érinti, ideértve azt is, hogy olyan világgazdasági modell megalkotására lenne szükségünk, aminek a közjó az alapja. Közvetlen köze van biztonsági kérdésekhez, a politikai és gazdasági életet destabilizáló, egyre veszélyesebb etnikai és nemzetközi konfliktusokhoz, a migráló és otthonuktól megfosztott tömegekhez, a szegénység és a társadalmi egyenlőtlenség növekvő mértékéhez, a víz-, energia- és élelmiszerhiányhoz.

Mára hiteltelenné vált minden kifogás és ürügy, amelyre hivatkozva a környezet ügyét halogattuk, akárcsak az az érv, hogy más, fontosabb problémáink vannak. Ha ezt az ügyet elbukjuk, elbukunk minden mást is.

A bolygó megmentése olyan feladat, amiben a kormányoknak, az üzleti, a tudományos és a civil társadalomnak egyaránt részt kell vennie, hiszen mindannyiuknak megvan a maga szerepe ebben a nemes ügyben. A felelősség leginkább ugyanakkor a kormányoké és a hozzájuk tartozó intézményeké. A kormányok vezethetnek be olyan szigorú normákat és szabványokat, amelyek nélkül nem küzdhetünk a klímaváltozás ellen. Csak az állam tudja biztosítani azokat az erőforrásokat és ösztönzőket, amikre a legfejlettebb technológiák bevezetésére szükség van. Csak az állam tudja segíteni azokat, akik a legkiszolgáltatottabbak a klímaváltozásnak. A koppenhágai csúcs célja, hogy új szakaszt nyisson a klímaváltozás elleni nemzetközi együttműködésben. Csak rajtuk múlik, hogy erős és meggyőző, vagy éppen erőtlen lesz a kezdet.

A klímaváltozásra vonatkozó legújabb tudományos eredmények rendkívül ijesztőek: tényleg vészhelyzet van. A tudomány és a politika közti szakadék mégis tovább szélesedik, ahogyan a tárgyalások és a probléma súlyossága közti szakadék is. A tudományos álláspont szerint el kellene érnünk, hogy a globális hőmérséklet-emelkedés ne legyen több 1-2 foknál. A júliusi, olaszországi G-8 találkozón ezzel a nézettel azonosultak a politikusok. Tudnunk kell, hogy ennyi hőmérséklet-emelkedés is jelentős pusztulással járhat, eltűnhet például a korallzátonyok többsége az egész világon. A koppenhágai megbeszélésekben érintett tárgyalók politikai kompromisszumai ugyanakkor gyakorlatilag biztossá teszik, hogy a hőmérséklet-emelkedés legalább 4 foknyi legyen - ami bőven a katasztrofális veszély sávjában van.

Miért történik így? Az okok között ott van a hiperprofitra és féktelen fogyasztásra épülő jelenlegi gazdasági modell tehetetlensége; az, hogy a politikai és üzleti élet irányítói képtelenek hosszú távon gondolkodni; valamint az a félelem, hogy a széndioxid-kibocsájtás korlátozása kedvezőtlenül hat a gazdasági növekedésre. Ezt a félelmet használják ki azok, akik nem akarnak változást.

Amint a globális pénzügyi válság mindennél világosabban mutatja, azok az erőfeszítések, amelyek a világot fenntarthatóvá kívánják tenni a ma és a holnap nemzedékei számára, egyáltalán nem ártanak a gazdaságnak. Árt viszont valami egészen más: a profit minden áron való hajszolása, a "piac láthatatlan kezébe" vetett vakhit, az állami passzivitás. A növekedés új hajtóerejét, a gazdasági fejlődés új ösztönzőit kell megtalálnunk. Az alacsony széndioxid-kibocsájtású, kevés hulladékot termelő gazdaságra való átállás új minőségű, zöld iparágakat, technológiákat és munkahelyeket teremt. Ez része az új gazdasági modellnek - amire a világnak épp olyan elengedhetetlen szüksége van, mint a levegőre.

Az persze nem reális, hogy a fél évszázada uralkodó gazdasági modell egyik napról a másikra átadja helyét egy másiknak. Az új modellre való átálláshoz új értékrendre is szükség van. A világgazdaság működését a közjó érdekében kell megváltoztatni. Olyan célokat kell a középpontba állítani, mint a fenntartható környezet, az oktatás, a kultúra, az esélyegyenlőség és az összetartó társadalom - ideértve a gazdagok és szegények közti kiáltó különbségek csökkentését is.

A társadalomnak erre van szüksége, s nem csupán erkölcsi okokból. A közjó hangsúlyozása gazdaságilag roppant hatékony, még akkor is, ha a gazdaságtan ezt egyelőre nem tudja kimutatni. Szellemi áttörésre is kell ahhoz, hogy létrejöjjön az új gazdasági modell.

Arra is szükség van, hogy az üzleti élet erkölcsi értelemben újraszerveződjön. A cégek és vezetőik napjainkban rövidtávú, legjobb esetben középtávú pénzügyi érdekeik szerint alakítják ki álláspontjukat környezeti kérdésekben. A társadalmi és környezeti tekintetben felelős vállalatok ma még csak kivételek. Meg kell tehát változtatni az adók, támogatások és ösztönzők teljes rendszerét.

Nagyobb szerepet kell játszania a civil társadalomnak is. Egyenrangú félként kell részt vennie azon döntések meghozatalában, amelyek évtizedekre meghatározzák, hogyan alakul a környezet és a gazdaság sorsa.

Koppenhágában közelről figyeljük a politikai vezetőket. Több tucat állam- és kormányfő vesz részt a vizsgán - és láttuk, milyen könnyű kudarcot vallani. Az előttünk álló hetekben és hónapokban megmutathatják, tudnak-e valóban vezetők lenni.

Distributed by The New York Times Syndicate © 2009 Mikhail Gorbachev