Miért fontos, hogy a fiatalok az iskolában vallási hovatartozástól függetlenül jöjjenek tisztába különféle vallások alapelveivel, jelképeivel és hagyományával? Miért veszélyes csupán egy vallásról beszélni?

Ajánlat

Érdekes, bizarrUmberto Eco írása a könyvtári katalógusok krimibe illő izgalmairól

OK.hu

Úgy esett, hogy a minap szemtanúja voltam, amint egy tizenöt éves lány érdeklődve  lapozgatott egy művészettörténeti könyvet, nem sokkal később pedig annak is, hogy két szintén tizenöt éves fiú ámulattal nézelődött a Louvre-ban. Mindhárman szekuláris ország szülöttei és diákjai, templomba nem járó család gyermekei voltak. Ennek tudható be, hogy míg A Medúza tutajá-t nézve megértették, hogy néhány szerencsétlen épp hajótörést szenvedett, s azt is, hogy Hayez - milánói Brera palotában látható - csókolózó párja két szerelmes, azt nemigen tudták értelmezni, hogy Fra Angelico képén miért épp egy szárnyas buzeránssal beszélget az a nőalak, illetve hogy az a szakállas sámánfigura miért ugrándozik kőtáblákkal a kezében, ráadásul világító szarvakkal.

A srácok felismerték Jézus születésének és kereszthalálának néhány mozzanatát, mert ahhoz hasonlót már láttak korábban, de azt már nem nagyon tudták, hogy mit keres a jászol közepén három, koronát és palástot viselő férfi, illetve hogy mégis honnan jöttek. Ez persze Mátéval is megtörtént, de annak más oka volt.

A nyugati művészet háromnegyede érthetetlen, ha nem ismerjük az Ótestamentumot és az Újtestamentumot, valamint a szentek történetét. Miért van két szemgolyó azon a tányéron, amit az a lány tart? Honnan szalajtották, Az élőhalottak éjszakájá-ból? És az a lovag, aki kettévágja azt a ruhát, az valami Armani-ellenes kampány szereplője?

Így fordulhat elő, hogy a fiatalok miközben bemagolják Hektor halálát, nem tudnak semmit Szent Sebestyénéről. Talán ismerik Kadmosz és Harmónia esküvőjének részleteit, de a kánai menyegzőt nem. Néhány országban erős hagyománya van a Biblia ismeretének, és a gyerekek tudnak mindent az aranyborjúról, viszont semmit Szent Ferenc farkasáról. Más helyeken kívülről fújják a keresztút stációit, ugyanakkor halvány fogalmuk sincs az Apokalipszis "mulier amicta solis"-áról.

Még ennél is rosszabb, amikor a nyugati ember (és nem a tizenöt éves) más kultúrák jelképeivel lép kapcsolatba - az egzotikus turizmus, illetve a messziről érkező bevándorlók korában ez ugye egyre gyakoribb. Nem egy-egy afrikai maszk okozta zavarról beszélek, vagy arról, amikor a túlsúlyos Buddha nevetség tárgyává válik (általában azok nevetnek, akik szerint Buddha úgy a keletiek istene, mint Mohammed a muzulmánoké), hanem arról, hogy a szomszédunkban élők készséggel hiszik el, hogy egy indiai templom homlokzatát a kommunisták tervezték a Villa Certosában történtek ábrázolása végett, közben pedig csóválják a fejüket, amiért a hinduk egy elefántfejű istenséget imádnak - az viszont eszükbe se jut, hogy az ő kultúrájukban az istenség galamb képében jelenik meg.

Vallási hovatartozástól függetlenül, sőt, a világ laikus szemléletéből adódóan lenne szükség arra, hogy az iskolákban a gyerekek tisztába jöjjenek különféle vallások alapelveivel és hagyományaival. Aki szerint ez nem fontos, az ezzel azt is mondja, hogy Zeusz és Pallasz Athéné sem az, hiszen csak pireuszi vénasszonyok meséiben léteztek.

A vallás oktatásának egyetlen vallás oktatásával való megoldása (például a katolikuséval Olaszországban) viszont azért veszélyes kulturális szempontból, mert egyrészt nem tiltható meg a nem vallásos diákoknak, illetve nem vallásos szülők gyerekeinek, hogy távol maradjanak ezekről az órákról, ily módon pedig a kulturális tudás alapjait se sajátítsák el, másrészt intézményes szinten hagyja figyelmen kívül a többi vallást. Továbbá: gyakran még a katolikus vallás oktatása is etikai távlatokban történik, és a hozzánk hasonlók iránti kötelességeinkről meg a hitről szól, miközben olyan részletekre nem tér ki, amelyek alapján meg tudnánk különböztetni egymástól Raffaello péklányát és a bűnbánó Mária Magdolnát.

És bizony igaz, hogy az én generációm mindent megtanult Homéroszról, de semmit se Mózes öt könyvéről. Ráadásul pocsék művészettörténeti oktatásban részesültünk a gimnáziumban, azaz bemagoltatták velünk Burchiellót, de egy szót sem szóltak Shakespeare-ről. Ennek ellenére csak elboldogultunk valahogy az életben, hisz épp elég információt nyertünk a minket körülvevő világból. De abban a pillanatban úgy láttam, hogy az a három tizenöt éves srác, aki nem ismerte fel a Királyokat, tényleg elveszett a haszontalan információk tengerében, miközben hasznosból egyre kevesebbet talált.

A Háromkirályok tartsák rajtunk vigyázó bölcs szemeiket, mind a hatot.

Puskár Krisztián fordítása

Distributed by The New York Times Syndicate © 2009 Umberto Eco