Egy belvárosi lakásban történt tragikus kimenetelű robbanás felhívta a figyelmet barkácskultúránk egész társadalmunkra nézve tanulságos és végzetes következményeire. Meddig szükséges, illetve honnantól fogva kártékony a kreatív rendszeren kívüliség?

Ajánlat

"Itt ötven éve nem találtak fel semmit"Tallián Miklós írása turisztikai kampányfilmről és valódi innovációról

OK.hu

Az új év tragikusan kezdődött, egy belvárosi ház tetőtere szinte lerobbant a helyéről, egy lakó meghalt, többen megsebesültek, a kár pedig százmilliós. Miért? Az egyébként (az önkormányzat szerint fel is újított) működőképes, vezetékes gázzal ellátott házban az egyik lakó gázpalackról üzemeltetett konvektorral fűtött, és ez a gázpalack okozta a balesetet. Fogadni mernék rá, hogy a berendezés szakszerű üzembe helyezése és szervizelése finoman fogalmazva nem volt teljes körű. Kicsit életszerűbben: valószínű, hogy az egész szerkezetet házilag gányolták össze, mindenféle szakértelem, szakmai tapasztalat és a biztonsági előírások minimális ismerete nélkül.

Ez nem az első ilyen, szinte minden évre jut egy vagy akár több halálos baleset, aminek az oka valami házi készítésű műszaki eszköz meghibásodása, hol elektromos disznósokkoló, hol házilag készített gázautó, hol valami más. Hosszú oldalakon keresztül tudnám sorolni azokat az ön- és közveszélyes módszereket, amelyeket a háztáji megoldásokban szoktak alkalmazni, jellemzően azért, hogy ne kelljen fizetni az egyébként sokszor szintén botrányos hozzá nem értéssel dolgozó hivatásosoknak. Az eredmény rendszerint rémisztő, és ha nem hal is bele senki, akkor is annyira gazdaságtalan, hogy a tulajdonos hónapok alatt többet veszít rajta, mint ha egyszer kifizette volna a profikat.

Senki nem jár jól, mégis, a buherálás kiirthatatlan része a magyar kultúrának, kifejezetten illik büszkének lenni, ha valamit sikerül ezekkel az eszközökkel megoldani. Szokás cinkosan hozzátenni, hogy lám, mennyivel olcsóbban kijött így, jól megérdemli a sok drágán dolgozó szemét, hogy elesett a munkától.

Az okokról igazából csak sejtéseim vannak. A fenntarthatatlanná váló jóléti rendszerekben előbb-utóbb szükségszerűvé válik a rendszeren kívüli megélhetési források becsatornázása, ezt a magyar szocialista rendszer többé-kevésbé tudomásul vette, de különösebben nem foglalkozott vele. A magánvállalkozó körülbelül annyi adót vallott be, amennyit akart (ez az egyik alapja a mostani adóanomáliáknak), másrészt széles rétegekben alakult ki a rendszerenkívüliség tudata. Ennek velejárója a "polgári" körültekintés mellőzése, a szellemi és sokszor fizikai lustaság, az első kézbe akadó eszköz felhasználása, mindegy is, hogy hogyan. Másrészt a hivatalos eljárásokkal (építési engedély, számla, hivatalos szerviz) megszűnne a rendszeren kívüli lét, és odaveszne annak minden előnye. Harmadrészt ennek a mentalitásnak lényegi eleme a környezettel kapcsolatos brutális igénytelenség.

A jelenség léte előtt bizonyos esetekben még a valóságról viszonylag ritkán tudomást vevő magyar jogrendszer is meghajol: a sokszor irreálisan szigorú, civilizált országokban forgalomképesen sorozatgyártott járművek hazai engedélyezését kifejezetten szórakozásból nehezítő közlekedésrendészeti szabályozásban külön (nemzeti, más országokban nem ismert) kategória létezik az úgynevezett kerti traktoroknak, vagyis a csettegőknek. Ezekre még jogosítványt is lehet szerezni. A tájékozatlanabbak kedvéért: a kerti traktor hivatalosan "egytengelyes motoros részből és hozzákapcsolt egytengelyes pótkocsiból álló, a közúti közlekedésben egy egységként részt vevő és 15 km/h sebességnél gyorsabban haladni nem képes lassú jármű".

Ez a hozzáállás nemcsak a kerti traktorok tipikus felhasználói között elterjedt. A budai hegyvidék százmilliós értékű villái mellett parkoló húsz-harminc milliót érő autók beállói sokszor nem állnak másból, mint némi festetlen, összehegesztett vasvázból és hullámpala tetőlemezekből. A kertekben pedig sorakoznak a tipikus sufnik, hasonló építészeti igényességgel kivitelezve.

Sokak szerint az ilyesmi vicces, meg az életrevalóság és a kreativitás bizonyítéka, és azt mutatja, hogy lám, a leleményes magyar nép milyen jól megvan bárki segítsége nélkül, minden problémáját megoldja. Nos, nem. A kreativitás persze egy pontig az élet jó és szükséges része, de a műszaki és ízlésbeli kompetenciákat nagyságrendekkel meghaladó feladatok barkácsolt megoldása már nem tartozik ebbe a kategóriába.

Ráadásul senkinek nem tűnik fel, hogy ezek miatt nem lehet például az ideg-összeroppanás komoly kockázata nélkül végigmenni egy magyar település tetszőleges utcáján. Tényleg annyira megéri felrobbanni, belefulladni a szén-monoxidba? Tényleg annyira megéri az utcafrontra légkondicionálót lógatni és a kondenzvizet a járókelők fejére ereszteni? Tényleg jobb minden erkélyre és tetősarokra felhegeszteni egy ocsmány antennát, mint beköttetni a házban amúgy meglévő kábeltévét? Tényleg annyira megéri figyelmen kívül hagyni az összes létező szabályozást, illetve a hatóságoknak efelett szemet hunyni? Mit csodálkozunk, ha egy miniszter vagy a korrupt cég háromszor akkora emeletet épít, mint amire engedélye van, ha egyszer az őt kitermelő közegben az a norma, hogy ha kell valami, rakjad össze bádoglemezből, betonvasból és szemétből, úgysem fog szólni senki?

Mindenütt a kendácsolás nyomait lehet látni, és ismétlem, az a legtragikusabb az egészben, hogy a legtöbbek szemében ez egyáltalán nem gond, nincs vele semmi baj, el kell nézni, mert hát persze lehet, hogy szebb lenne, ha az ereszcsatorna nem használt, félbevágott PET palackokkal lenne kipótolva, de hát ahhoz ugye szakembert kellene hívni meg anyagot venni, azt meg nem várhatjuk el senkitől sem, különben is, milyen ötletesen megoldotta.

Nagyon leleményes, persze, de hát nagy részben ettől néz ki úgy minden magyar település városképe, mint valami harmadosztályú disztópiát bemutató hollywoodi film, ami minimum negyvenévnyi atomháború után játszódik, és mindenki szakadt fekete bőrruhában jár és az atomháborút az emberen kívül egyedül túlélő másik fajjal, patkánnyal táplálkozik. Teljesen nyilvánvaló, hogy ilyen körülmények között előbb-utóbb el is érjük azokat a társadalmi állapotokat.