A közhiedelemmel ellentétben a magyar gyerekek szeretnek olvasni és többet is olvasnak az átlagnál, ráadásul szövegértési képességeik alapján is a nemzetközi élvonalban vannak. Mire azonban leérettségiznek, képességeik sokat romlanak. Tényleg a színvonalas kortárs magyar gyerekirodalom hiánya okolható-e ezért? Mi az állam valódi felelőssége a gyerekek oktatásában?

Ajánlat

Több púdert a gyerekre!Varga Betti írása a gyerekek szépségversenyeken való szerepeltetéséről

Akikre egy kaktuszt sem bíznánkVarga Betti írása a magyar oktatási rendszerről

A nyelvtudás mint áldozatVarga Betti írása a magyar nyelvoktatás színvonaláról a felsőoktatásban

OK.hu

Kevéssé ismert tény, hogy az agyonhivatkozott PISA-tesztekben nem az elért eredmény a legfélelmetesebb, hanem hogy honnan is fejlődnek vissza a magyar gyerekek. A negyedikeseink például az IEA (Tanulói Teljesítmények Vizsgálatának Nemzetközi Társasága) szövegértési képességeket mérő legutóbbi tesztje (2006) alapján a legjobban teljesítők közé tartoznak. Magyarországot ezen a területen mindössze, az utóbbi időkben komoly oktatási reformokat bevezető Oroszország, valamint Hongkong, Luxemburg és Kanada egyik tartománya előzi meg. Az "élményszerző szövegek" megértésében pedig különösen szép eredményeket értek el a tízévesek: nincs olyan ország, amely Magyarországnál érdemben jobban teljesített volna ezen a területen.

És hogy még tovább romboljuk a téves sztereotípiákat, a "buta" magyar gyerekekről: a tesztek azt bizonyítják, hogy a magyar negyedik osztályosok sokat és szívesen olvasnak saját szórakozásukra. Míg a nemzetközi átlag szerint a gyerekek 63%-a olvas heti rendszerességgel, Magyarországon ez az arány 70%. A probléma, hogy az olvasni jól tudó és szerető gyerekek túl nagy részéből válik az évek során, még a középszintű érettségin is küszködő fiatal felnőtt. Nem lehet tehát nem észrevenni, hogy valami nagyon rosszul működik az oktatásban, különösen a felső tagozatban és a középiskola évei alatt.

A köldöknézés, a kesergés és az állandó problémákra való koncentrálás helyett érdemesebb a meglévő erényeinkből kiindulni. Hiszen, ha a kisgyerekek szeretnek és tudnak is olvasni, akkor ezt az állapotot kellene valahogy megőrizni. Az igényes, irodalmi, művészeti értékekkel rendelkező, aktív olvasást igénylő, a gondolkodást serkentő gyerek- és ifjúsági könyvek segíthetnek abban, hogy a kisiskolások lelkesedése megmaradjon. Fontos leszögezni, hogy a túl korán, ráadásul kényszerből olvas(tat)ott, eleve felnőtteknek íródott, és a mai gyerekek világától, nyelvétől különösen távol álló klasszikus művek, legyenek bármilyen értékesek is, hosszú távon nehezen orvosolható károkat okozhatnak: az irodalmat, az olvasást az unalmassal, az életidegenséggel, a kötelezettséggel köthetik össze. Természetesen ez nem minden esetben, nem minden műnél és gyereknél jelent problémát, de a megváltozott kulturális viszonyok között a tendencia sajnos egyértelmű.

A gyerekeket olyan könyvekkel, versekkel, novellákkal is meg lehetne ismertetni, melyek aktualizálható kulturális és művészeti értéket hordoznak, és az érdeklődésükhöz, nyelvükhöz, valamint korukhoz is közelebb állnak. Ezért nagyon fontosak az olyan kezdeményezések (programok, tankönyvcsaládok stb.), melyek a kortárs irodalmat minél korábban be kívánják emelni az oktatásba. Értelemszerűen a kisgyerekek esetében elsősorban a kortárs, mai magyar gyerekirodalomhoz lehetne nyúlni.

De milyen kortárs köteteket lehetne ajánlani a mai gyerekeknek? Ez egy valós probléma, például Seres László apukaként írt cikke is jogos fenntartásokat fogalmaz meg az újabb könyvekkel szemben: "a gyerekkönyvszerzők új generációi mindent elfelejtettek és semmit nem tanultak, ontják a gagyit, mintha gyerekkel mindent meg lehetne csinálni, csak azért, mert még kicsi." Kirohanása nem alaptalan, valóban sok a gagyi, de szerencsére a kortárs (magyar) gyerekirodalom nem csak értéktelen, giccses könyveket ont magából. A sikerlistákat uraló, Seres által említett Bartos Erikán, Berg Juditon, D. Tóth Krisztán túl szép számmal vannak még említésre érdemes szerzők. (Bár meg kell jegyezni, ugyan Bartos Erikának szabályos rajongótábora van, könyveinek megítélése az irodalommal és irodalomtanítással foglalkozók körében finom szólva is vegyes.)

Bátran ajánlható minden olvasni, verset, mesét hallgatni szerető gyereknek, szülőnek - a teljesség igénye nélkül - Kovács András Ferenc, Schein Gábor, Tóth Krisztina, Finy Petra, Szabó T. Anna, Varró Dániel, Lackfi János, Czigány Zoltán bármelyik nekik szóló kötete. A kiadók pedig arra is figyelnek, hogy a jó szöveg mellé igényes illusztrációk kerüljenek (pl. Takács Mari, Szegedi Katalin, Baranyai András munkái).

Sokáig nem igazán tudtam, miért nem veszik észre ezeket a szerzőket, alkotókat a könyvesboltokban. Nemrég megértettem: bementem az egyik könyváruházba, ahol elkezdtem keresgélni a kedvelt könyveimet. Egy-kettőt sikerült csak megtalálnom annak ellenére, hogy célirányosan és tudatosan néztem át a polcokat. A vásárló arcába tolt állványokkal pedig nem is érdemes próbálkozni: ezeken jóformán csak a bolthálózat saját kiadású vagy más, komoly marketinggel támogatott, külföldön már jelentős sikereket bezsebelt könyvei fekszenek. Megkérdeztem egy eladót, hogy tartanak-e Kovács András Ferenctől gyerekverskötetet. Az eladó ugyan állítása szerint még csak nem is hallott a szerzőről, mivel azonban a nyilvántartás szerint több is volt a könyvből, segített átböngészni a polcokat. Hosszú perceken keresztül túrtuk át a könyveket, mire nagy nehezen az egyik sarokban, néhány rózsaszín borító mögött, kicsit porosan, kicsit sérülten, de felbukkant a keresett kötet.

De honnan is kellene tudnia a szülőknek, hogy mit keressenek? A legtöbben csak azt látják, ami a nagy könyváruházakban kiemelt helyre van felpakolva, mást nem. Persze, lehetne tájékozódni a gyerekirodalmat promotáló rendezvényeken. Ilyen például a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, ahol ugyan minden évben kiosztásra kerül az Év Gyermekkönyve-díj, de ezt nem kíséri elég hangos publicitás. Az Ünnepi Könyvhéten is akadnak gyerekirodalmi rendezvények, de ezeket már főleg azok látogatják, akik ismerik valamennyire ezt a világot. A népszerűsítő céllal megrendezett Gyermekirodalmi Fesztivál és Vásárról pedig még inkább nem tudnak az emberek - nincs pénz reklámozni és jól megszervezni, így pedig alig látogatják.

A nagy könyves rendezvényeken túl is reklámozzák és beszélnek az igényes gyerekirodalomról, de fóruma alig van: itt-ott rendszeresen, máshol nagy ritkán feltűnik egy-egy könyvajánló, és van néhány tematikus portál, ahol olvashatunk, találkozhatunk a szerzőkkel, címekkel, de így is csak viszonylag szűk réteghez jutnak el az újdonságok, sikerek hírei. Az ok, hogy több a lelkesedés, mint az anyagi forrás a vállalkozások mögött, ez pedig kevés a világmegváltáshoz. Például a gyerekirodalom hazai "hivatalos" szakfolyóirata, a 2001 óta működő Csodaceruza főleg NKA-támogatásból tud megjelenni, és annak ellenére, hogy egyedüliként látja el hiánypótló feladatát, folyamatosan küzdenie és bizonyítania kell azért, hogy fennmaradjon.

Teljesen mindegy, milyen zseniális szerzőink és illusztrátoraink vannak, milyen díjakat nyernek, ha mindez csak arra elég, hogy Walt Disney-ék vagy Barbie-ék rózsaszín tömege mögött kallódjanak a köteteik. Pénz és kreativitás kellene ahhoz, hogy népszerűsíteni lehessen a kortárs magyar gyerekirodalmat, de mindkettő hiányzik, pedig a gyerekirodalom piaca egészen jelentős. Láthatóan azok a magyar kiadók sikeresek, melyek felismerik, hogy üzletileg kell érvényesülniük, és nem lehet a csökkenő állami forrásokra támaszkodni.

Persze el lehet gondolkozni azon, hogy az államnak itt mi is a szerepe. Ennél a kérdésnél mindenki rögtön arra gondol, hogy adjon az állam több pénzt - ami egyfelől nincs, másfelől nem garancia a sikerre. Sokkal többet lehetne elérni egy átgondolt oktatás-és kultúrpolitikai koncepcióval, az iskolai kötelező olvasmányok listájának újragondolásával. Manapság is nagy szabadsága van e tekintetben a magyartanároknak, ez a szabadság azonban sok - nem minden! - esetben mégis a régi rutinhoz való ragaszkodást, és az iskolában a kortárs irodalomtól és gyerekirodalomtól való idegenkedést jelenti, főként azért, mert nem ismerik.

Az ország közös érdeke, hogy minél felkészültebb, műveltebb állampolgárok kerüljenek ki az oktatásból. A jól megírt meséken és verseken felnövő gyerekek később is szívesebben olvasnak, jobbak lesznek verbális, szövegértési és -alkotási képességeik. Az illusztrációiban sablonos, giccses, nyelvileg szegényes, valamint különösebb kulturális háttér nélküli gyerekkönyvek olvasói közül viszont inkább kerülnek ki olyanok, akik később vagy nem olvasnak, vagy főleg az alacsony minőségű irodalmat keresik. Ez persze mindenkinek szíve joga, de oktatáspolitikai szempontból mégiscsak kudarc.