A legerősebb szerbiai magyar párt, a parlamenti képviselettel is rendelkező VMSZ a múlt év végén szembeszállt a regnáló Demokrata Párttal, és a költségvetési törvény ellen szavazott. Tette ezt azért, mert a demokraták az alkotmányban előírtnál kevesebb pénzt irányoztak elő Szerbia északi tartománya számára. Milyen összefüggésben van a VMSZ lépése a vajdasági autonómiával és a szerb EU-csatlakozással?

Ajánlat

Telhetetlenek a vajdasági magyarok?Losoncz Alpár a szerbiai kisebbségi törvényről

OK.hu

Felizzott a politikai hangulat a Vajdaságban, illetve Szerbiában. A legerősebb magyar párt, a parlamentben négy képviselővel rendelkező Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) a múlt év végéb nyakasan szembeszállt a regnáló demokratákkal, és elutasította a költségvetést. Történt mindez azért, mert a demokraták az alkotmányban előírtnál kevesebb pénzforrást irányoztak elő Szerbia északi tartománya számára. Azon, regionális autonómiára áhítozó tartomány számára, amely ugyan valamifajta autonómiát kapott nemrégiben, mégis a kezdet kezdetén megkérdőjeleződtek jogai.

Nos, a büdzsé a politikában nem gyerekjáték, épp ellenkezőleg: kulcskérdés. Éppen ezért azt gondolom, hogy költségvetés következetes, visszautasításával mintha új távlat nyílt volna a VMSZ számára: a maximálisan lojális társutasi szerepkörből a mérlegelő partner szerepébe került. Legalább egy pillanatra.

A belgrádi újságok már akkor azt jósolták, hogy a VMSZ lázadása messzemenő következményeket von maga után, és új fénybe helyezi a többségi és a kisebbségi politikai szereplők hatalmi koalícióját, és hát egyáltalán a VMSZ szerepét a hatalomban. Az új év körüli ünnepek késleltették a büntetés kiszabását, de ahogy múlt az idő, egyre világosabbá vált, hogy a demokraták nem elégednek meg a többszörösen kimondott szemrehányással, és nem állnak meg az árulás hangoztatásánál, hanem olyan megrendszabályozásra készülnek, ami Szabadkát érinti majd. A gyújtózsinórt most már nem lehet átvágni, a szikra a dinamithoz ért. Többségiek és kisebbségiek koalícióját a szétesés fenyegeti. A hatalmat élvező demokraták a szokványos takarékossági intézkedésekre hivatkozva, amelyet úgymond a nemzetköziek kényszerítenek Szerbiára a megszerzett hitel fejében, félreteszik a magyar tagokat a városi tanácsból, és csökkentik számukat a közvállalatok bizottságaiban.

Szabadka, tudjuk, jelképes jelentőségű a magyar politikai elit számára, a valamikori szocializmus felbomlása után létrejött kor meghatározó igényei éppen e városhoz kapcsolódtak. A zömében Szabadkán élő vajdasági magyar politikai elit számára a szabadkai pozíciók vesztése súlyos érvágást jelent - tehát a demokraták nagyon is meggondoltan suhogtatják pálcájukat éppen e helyen. Nem szabad elfeledni azonban, hogy a szabadkai pozíciók elvesztése már korábban elkezdődött: a VMSZ, amely hosszabb ideig uralta a várost, meghátrálásra kényszerült a demokratákkal szemben az előző választások alkalmával, ráadásul magyarlakta környezetben. A helyzetet tehát tágabb távlatba kell helyezni.

A minap jártam a Független Újságíró Egyesület születésnapi rendezvényén. Egy olyan szervezetről van szó amely a milosevici korban jött létre, mégpedig a hivatalos újságírást ellensúlyozva, és olyan embereket tömörített, akik mélyen elkötelezettek a vajdasági autonómia iránt. Ott a lehető legnagyobb elismeréssel szóltak a VMSZ rebelliójáról, a magyarok kivágták a rezet, mondták nekem, hiszen egyedüli politikai szereplőként tartották magukat az alkotmányhoz. A helyzetet jól ismerő újságíró barátom állítja, hogy a VMSZ ezzel a lépéssel maga mellett tudhatja megannyi csalódott szerb szavazó támogatását. Meglehet, gondolom, de a helyzet igazi tétje mégis egy ősrégi kérdésben ragadható meg, amely az adott helyzeten túlmutatva minden kisebbségi pártot érint. Ellenzékben lenni vagy a hatalom körein belül?

Könnyebb az utóbbi megoldásról beszélni, ezt ismerjük. Ráadásul a magyar állam politikája is nemegyszer éppen e megoldást támogatta, túl gyorsan félretéve a dilemmákat. A hatalmi szférában való létezés meglebegteti a cselekvés lehetőségét, és a kisebbségi elitet az erőforrások elosztásának szereplőjévé teszi. Az uralkodó többségi pártoknak szükségük van a kisebbségi szavazatokra: a szerbiai politikai színtér is a kiegyenlített kétpólusú politikai rendszer felé halad, amelyben minden szavazatért kemény verseny folyik. De a kisebbségi pártok létezése nem boldogítja a versengő többségi pártokat, inkább koloncnak tekintik őket, azaz a köztük és a kisebbségi szavazók közötti terhelő közvetítő kapocsként kezelik ezeket. Így a hatalomban elhelyezkedő kisebbségi elitnek többfajta kockázattal kell számolnia.

Először is ott van az eszközszerep veszélye: a társadalom dinamikájára, a gazdaság erőterére a kisebbségi politikusok csak közvetetten tudnak hatni, azokat a többségi politika és a gazdaság elitje uralja. Ez azt jelenti, hogy a kisebbségiek számára fontos munkahelyeket, megélhetési erőforrásokat nem tudja ezen elit biztosítani, és kénytelen szűk klientúrát építeni. A VMSZ korábbi veszteségei nem utolsósorban e tényből származtak. Más szóval, a dilemma itt abból adódik, hogy nagyon szűk ösvény van az áhított cselekvés kibővülésének tapasztalata és a cselekvés illúziója között. Aztán a kisebbségi szereplők akarva-akaratlanul beleragadnak a többségi politikai küzdelmek mocsarába, azaz olyan ingoványba, amelynek mozgásrendjét semmilyen körülmények között nem tudják uralni.

Ellentmondásos módon, a kisebbségi pártoknak, legalábbis bizonyos értelemben, sokkal jobban megfelelne az az állapot, amikor egyértelmű a helyzet: az egyik oldalon ott vannak az eurokonform többségi pártok, a másikon pedig azok a retrográdnak nevezett pártok, amelyek az EU ellen ágálnak. De nem így fest a helyzet. A híresztelésekkel ellentétben az a tény, hogy kisebbségi politikai elit hatalomközelbe jut, nem tünteti el a kisebbségi kínt. Aki azt hiszi, hogy révbe értünk a kisebbségi kérdéssel az EU küszöbén, egy EU-konformnak nevezett párttal karöltve, az bizony téved. Hiszen csak az történt, hogy visszajutottunk a kezdethez, mármint a dilemmák forrásához.