A tömeggyilkos, aki nem ölt meg senkit sem
// 2010 // feb // 16
Sikertörténetként számolt be a rendőrség annak a fiatalembernek az elfogásáról, aki "22 embert szeretett volna megölni". De tényleg a társadalom érdekeit szolgálja az, ahogyan a bűnüldözők - és nyomukban az újságírók - a nyilvánosságban bemutatták az esetet?
Pontosan 22 embert akart válogatás nélkül lemészárolni egy "budapesti egyetemistaként" azonosított fiatalember, akinek sikeres elfogásáról a BRFK bűnügyi igazgatója, Bodnár Zsolt pénteken sajtótájékoztatón számolt be. Bodnár arról nem beszélt, hogy hogyan és pontosan miért figyelt fel a rendőrség S. Ábelre, de a történetben ott volt a Winnendentől a Virginia Techen át Pécsig megtörtént rettenetes diákámokfutások szinte minden korszerű kelléke: internetes versírás, blogbejegyzés, laptop-háttérkép. Magyar specialitásként pedig a sportlövő klubtagság.
Csak áldozatok nem voltak. Ezért mindannyiunk - potenciális áldozatok - részéről hálás köszönet illeti a rendőrséget. Időben léptek, beavatkoztak. Csak ne tévesszük szem elől: az, hogy nem voltak áldozatok, nem valami mellékkörülmény, apró eltérés a korábbi, hasonló esetektől. Ez a lényeg, és az ügyet ennek megfelelően kellett volna kezelni és bemutatni.
Az ember azóta szeretne a jövőbe látni, amióta tisztába jött az idő fogalmával, és pontosan azóta nem képes erre. Egy minden bizonnyal súlyos lelki problémákkal, nagy valószínűséggel klinikai értelemben vett személyiségproblémákkal küzdő fiatalember fantáziálását vagy követi majd a tett, vagy sem. Az egészen biztos, hogy a világon sokkal több a zavart, baljós versszakokat írogató, magát hol a világ urának, hol a végítélet elhozójának képzelő huszonéves, mint az aktív tömeggyilkos.
Örkény István valamikor a múlt század középső harmadában írt egy egyperces novellát Páratlan rendőrbravúr címen. Ebben a nyomozók három békésen borozó polgárt állítanak elő a kocsmából. "Kihallgatásuk rövid volt, mert a gyanúsítottak se csűrni-csavarni, se tagadni nem próbáltak semmit. Mindhárman beismerték, hogy ha 5 óra 40-kor véletlenül áramszünet találna beállni, akkor ők a sötétség leple alatt behatoltak volna a veszprémi főposta helyiségébe, ahol a pénztárost egy husánggal úgy leütötték volna, hogy 20 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedjen, a lemezszekrényt fölfeszítették volna, a benne levő 170.000 forintot magukkal vitték volna, és a lopott pénzbol nagyobb összeget - kb. 20.000 forintot - még aznap este elittak, elmulattak volna. Miután aláírták a jegyzokönyvet, mindhármukat átadták a megyei ügyészségnek."
Abszurd, ugye? Örkény annak szánta. De S. Ábelről sem állít mást a rendőrség, mint hogy valamit csinált volna. Kihallgatásakor ő is részletes beismerő vallomást tett - ami nem éppen meglepő egy minden bizonnyal minél nagyobb figyelemre, a tervezett rettenetek által kiváltott tiszteletre vágyakozó lélektől. (Ahogyan az sem meglepő, hogy a vallomást, talán éppen azután, hogy ügyvédje elmagyarázta neki, ez már nem a blogoszféra, hanem a való világ, ahol könnyen börtönbe juttathatja magát, részben sürgősen vissza is vonta.)
Arra, ahogyan a média (ideértve az [origo]-t is) kezelte az ügyet, magyarázat, bár nem feltétlenül mentség, hogy versenypiacon dolgozunk. Attól kezdve, hogy a rendőrség elővezette a tömeggyilkos történetét, a szerkesztőségeknek nem volt választásuk, hiszen a büszke bejelentés olyan jelentőséget rendelt S. Ábel elfogásához, mintha valóban besétált volna egy bevásárlóközpontba és elkezdett volna lövöldözni. A fogkrémet nem lehet visszatolni a tubusba, ha egy sztori megragadja a köz érdeklődését, a híradóknak, újságoknak, hírportáloknak foglalkozniuk kell vele. Egy napilap kedden reggel már címlapján hirdette, hogy azt is biztosan tudja, mit fog csinálni a - még mindig csak gyanúsított - fiatalember, ha majd egyszer kiszabadul várható börtönéből. (Ölni fog persze.)
Bolond emberek ne mászkáljanak fegyverrel az utcán, ez a minimum, tehát, ismétlem, köszönet a rendőröknek, amiért elvették a fiatalembertől a pisztolyt. Ha pedig úgy látták, hogy a rendelkezésükre álló tények alapján emberölésre való előkészülettel kell meggyanúsítaniuk S. Ábelt, hát ezt kellett tenniük - sem információm, sem szakértelmem nincs ahhoz, hogy ezt a döntést kétségbevonjam. De vajon mi értelme volt ennek a szerencsétlen embernek a történetével kiállni a média, a médián keresztül az egész közvélemény elé?
Az elrettentés biztosan nem, hiszen a zavart elme gondolkodása éppenséggel kiszámíthatatlan. Pontosan annyi potenciális tömeggyilkost tüzelhettek fel az elmúlt napok címlapos híradásai, mint ahány hirtelen magába nézett és elállt terveitől, amikor megtudta, hogy a rendőrség előre tudja, mire készül. És ne feledjük: valamiről fantáziálni, akár részletes terveket kovácsolni, ezeket hónapokon át babusgatni - még mindig teljesen más, mint valamit meg is cselekedni. A nyugati világ elmúlt évtizedének egyik legnagyobb dilemmája ezzel párhuzamos: milyen jogi és erkölcsi alapokon ítélhetőek el azok az emberek, akik egy szent háború nevében hergelik magukat és egymást, szervezkednek és tervezgetnek - de még nem csináltak semmit? Egyértelmű válasz nem létezik, hiszen - ahogyan Tom Cruise olyan látványosan megtanulta a Philip K. Dick novellája alapján készült, Különvélemény című filmben - nincsenek tévedhetetlen jósok, ha pedig emberek jövőbeli bűncselekményeiről van szó, csak addig szép a jövőbelátó rendszer, amíg mások kerülnek rács mögé.
Fel kéne fognunk, hogy vannak olyan esetek, amikor a gyanúsított nem rém és szörnyeteg, hanem maga is áldozat, akár saját áldozata. S. Ábel ügyének egyelőre egyetlen sértettje van: ő maga. Akármire készült is, nem tette meg, ezért nincs okunk úgy tekinteni rá, mint ha valóban ölt volna, Nem érdemelt volna meg annyi együttérzést, hogy szép csendben küldjék el az orvoshoz?
Legalább annyit tanuljunk ebből esetből, hogy a következő félnótásból, aki egyszerre fűzfapoéta és sportlövő, nem csinálunk ilyen szomorú, értelmetlen médiacirkuszt.
103 komment
A Komment.hu cikkeihez regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá.
Ha még nem regisztrált,
tegye meg itt!
Mivel a Komment.hu szerkesztősége a hozzászólásokat előzetesen szűri, azok azonnal nem jelennek meg az oldalon. Csak azokat a hozzászólásokat publikáljuk, amelyeket erre érdemesnek tartunk. Moderálási elveinkről részletesen itt olvashat.
103
sfsdlfks
2010. 02. 23. 08:40
Nem szeretném a tévéadásokkal kapcsolatos témát sokkal tovább feszegetni, csak annyit fűznék hozzá, hogy én is egyetértek abban, hogy a felnőtteknek való műsorok inkább késő este kerüljenek képernyőre. Viszont az adások alatt a képernyő sarkában látható bekarikázott számokat azaz "Besorolás"-t sokan félreértik. A besorolás azért kell, hogy - főleg a felnőttek - a műsor megnézése nélkül képesek legyenek eldönteni, hogy a filmet gyerekeik megnézhetik-e. Tehát csupán tályékoztató jellegű, semmiképpen sem tiltó. Egyébként az előttem szólókkal egyetértek.
102
morvai.j.zs
2010. 02. 23. 00:53
mpolgár[101] a műsorok letiltáshoz kapcsolódva a törvényalkotók azt sem vették figyelembe, hogy az a nem kívánatos műsor (vagy nem kívánatos tálalás), amely jogalapot teremt arra, hogy főműsoridőben negyven percen át a sötét hátteret nézzük - nos, ez a műsor egyszer már lement, ezen a tényen változtatni nem lehet.
Az a műsor már egyszer felbujtott, tisztátalan gondolatokat ébresztett, személyiségi jogokat sértett, az ártott az egészséges fejlődésnek, az hátrányosan megkülönböztetett.
És a kereskedelmi csatornák könnyedén kifizetik a büntetést - ennek a többszöröse térül meg nekik azon termékek gyártóitól, melyeket a botrányt okozó műsor alatt reklámoznak. A markukba röhögnek, és - ahogyan az előttem szóló írja - megy minden tovább a régi kerékvágásban. (Még azt is mondhatnám, hogy a főműsoridőre ütemezett letiltás újabb reklám a csatornának, amennyiben az emberek azt gondolják: érzékeiket minden korábbinál gátlástalanabbul kielégítő élményekhez juthatnak hozzá, ha a megregulázott adót választják.)
Törvényileg lehetne szabályozni, hogy - ha már tiltásról van szó - akár napokra, de hetekre is felfüggeszthető legyen a csatorna szolgáltatói tevékenysége, visszaesések esetén pedig végképp felszámolható.
De az is érdekes helyzetet eredményezne, ha kemény pénzbüntetést fizetne - nem a csatorna, hanem minden olyan szponzor, amelyiknek a termékét, szolgáltatását az adott műsor közben (sőt, azt megelőzően) reklámozzák!
Jobban meggondolnák, hol reklámozzanak - a tévétársaságok pedig azt, hogy mit adjanak le.
101
mpolgar
2010. 02. 22. 09:49
Hogy még egy kicsit szidjam a médiát, illetve, a médiatörvényt. Igaz, nem kapcsolódik szorosan a témához, de mint diagnosztikai tényező, fontos lehet.
Számomra az egyik legnevetségesebb, és tökéletesen felesleges dolog, az a bizonyos szám a képernyő sarkában.
Ez ugye, azt jelezné, hogy milyen korosztálynak szánják, illetve, nem javasolják egy-egy műsor, film megtekintését.
Mindezt kiteszik délelőtt 11-kor, délután háromkor, az estiekről azért nem beszélek, mert olyankor feltehetően otthon tartózkodik a szülő.
Kit érdekel, hogy az egyedül otthon tartózkodó gyerek mit néz, mit lát, annak ellenére, hogy kitették azt a bizonyos számot a képernyő sarkára? Ugye, nem gondolta senki komolyan, hogy majd attól kikapcsolja a gyerek, és nem nézi meg? Abba belegondolt-e valaki, hogy pontosan ezek a tiltó számok, jelzések egyenesen vonzzák a gyereket? Ifjúságom idején majd meghaltam, hogy ilyen számomra nem kívánatos filmeket megnézzek, még akkor is, ha nem tetszett?
Viszont, ha nem jelenik meg, akkor ez büntetést von maga után, letiltanak műsorokat, esetleg pontosan olyanokat, ami valóban érdeklődésre tartana számot.
Talán, azt kellene szabályozni, hogy a gyerekek lelkét romboló, pszichés állapotát befolyásoló műsorokat nem kellene olyan időszakokban vetíteni, amikor ők ezt minden gond nélkül, és akadálytalanul megnézhetik.
Igaz, ma már nagyon sok gyerek szobájában ott van a tv, éjszaka is ellenőrizetlenül nézheti, ha a szülő nem figyel oda, de ez már a gyermekét felelőtlenül nevelő szülő problémája, és bűne.
Már megint az átgondolatlanság, fejetlenség, a jobb és bal kéz problematikája.
A szabály az szabály, még akkor is, ha nincs értelme, logikája, sőt, egyenesen arról szól, hogy felelősségvállalás nélkül az érdekeltek bebizonyíthassák, hogy ők mindent megtettek, de még maguk sem veszik komolyan. A büntetést viszont be kell fizetni, a műsorokat letiltani, ha valaki betartotta az ostoba, amúgy felesleges szabályt, az kifogástalan, tehet továbbra is mindent úgy, mint eddig, erkölcsi felelőssége nincs.
Hol voltak a pszichológusok, pedagógusok, a gyerekükben felelősséggel gondolkodó szülők, amikor ezek a törvények, szabályok születtek? Esetleg tudatosan hagyták ki őket ebből? Valóban hatékony intézkedéseket akartak hozni, vagy csak ez is olyan semmire való látszatintézkedés volt, mint sok más, amire hivatkozni lehet?
100
morvai.j.zs
2010. 02. 21. 20:26
A billentyűzetemből vették ki a betűket az előttem írók.
Valamint még annyit: a tisztességes szándékkal, szakmai alapossággal, igényesen dolgozó közírók (bár egyre kevesebben vannak) nevében látatlanul is kikérném magunknak, hogy az említett kiadványok munkatársai újságíróknak nevezzék magukat.
A felgyorsult világban, a kiszélesedett termékspektrum világában bizony embert próbáló feladat elválasztani az értéket a selejttől. Ráadásul azt sem szeretjük, ami erőfeszítéssel jár: a gondolkodásról például lassan-lassan leszokunk.
Pedig a mai média is kínál még olyan jellegű programokat (bár egyre kevesebbet - az is legfeljebb a közszolgálati csatornákon, Duna TV - ami most kapásból eszembe jut), de ezek ugye elgondolkodtatóak (ami ahogy írtam, fárasztónak is tűnhet), másrészt olyan kérdéseken kellene elgondolkodnunk, amelyek valahogyan nem tartoznak közvetlenül a személyes érdekeink szférájába.
Marad az érzékekre ható hulladék-áradat, ami megbotránkoztat, irigységet kelt, kárörömre adhat okot, felizgat, vagy elégtételt nyújt. (Persze mondhatnák erre, hogy senki sincs a készülék elé szíjazva. Ez igaz, de a tömegmédia erkölcstelenségének a netovábbja az is, hogy a magyar társadalom jelenlegi - igen sebezhető - állapotának a tudatában ezzel szándékosan él. Ugyanakkor a felelősség valóban kettős: senkinek sem muszáj a távkapcsoló után nyúlnia, ha nem akar.)
Megváltoztak a fogalmakhoz társított jelentések.
Aki régen becsületes volt - az ma mulya.
Korábban tisztességtelennek, erkölcstelennek bélyegezték azt - aki ma ügyeskedő, talpraesett, "két lábbal a földön jár"...
Régen közmegvetés tárgya volt az, aki különböző hivatalokban, orvosi rendelőkben előre tolakodott - ma inkább élelmes. Aki nem teszi, az "pipogya".
Sokan próbáltak régen is a bürokrácia útvesztőit leküzdve érvényesülni, vagy egyszerűn - ilyen vagy olyan - jogrendszerünk hiányosságai folytán a zavarosban halászni. Tapasztalom: ugyanazok az emberek, akik korábban ezen megbotránkoztak és felháborodtak - ma azt hangoztatják, "nem árt, ha az ember járatos ilyen dolgokban"...
Ma nincs filmművészet, csak filmipar. Önálló színészi teljesítményt nem igényel (legfeljebb sémákat), a lényeg, hogy könnyen el lehessen adni - mert különben a stáb fejére koppint a "progyuször". A szerzők a fogyasztói igényekhez alkalmazkodnak, termékeik értéke 2.163.548 néző főműsoridőben, vagy 134.533.348 dollár bevétel egy hónap alatt.
Vannak / voltak közülük, akik segítségért kiáltottak. Fellini elég korán megkezdte, de nálunk is felismerték: nézzük meg a Jancsó-filmeket az elmúlt másfél évtizedben! Meghallottuk ezeket a hangokat?...
De - csak a médiánál maradva - ugyanez igaz a könnyűzenére, a valamikor szellemi igényességgel készített kvízműsorokra, és végül - de nem utolsó sorban - a hírműsorokra.
Ülünk a képernyő előtt, nézzük a Berényi-családot - nahát, hogy mik vannak! Mónika vendégein mosolygunk - de jó, hogy mi nem ilyenek vagyunk!
Valóban nem???...
99
mpolgar
2010. 02. 21. 15:02
Kedves Zuio!
Elgondolkodtatott, amit írt. Azt hiszem, rendkívül zavaros világban élünk, a másokra való odafigyelés legkisebb jele nélkül. Biztos vagyok benne, hogy korábban is voltak ilyen emberek, akik akár elmeállapotuk, akár más oknál fogva veszélyt jelentettek másokra, viszont nem lett belőle sajtóhír, országos rendőrségi sikertörténet.
Nem vagyok olyan naiv, sőt, azt hiszem, hogy mások sem. Az utóbbi időkben nagyon sok híradást hallottam, arról, hogy egy-egy ember valami eszement dolgot vitt véghez, pusztán azért, mert úgy gondolta, hogy az életében valami nem sikerült.
Ha nem fújják fel, ha nem kap ekkora publicitást, talán a hazaiak sem kapnak példát. Kínálták a lehetőséget: a nyilvánosságot, az ismertséget, akár még a megszólalási lehetőséget, továbbmegyek, egy siker könyv megírását. Ez a sajtó, a média felelőssége.
Oda jutottunk, hogy egy „Viszkisből” ha igaz, akkor amerikai sztár is lehet. Nem tudom, hogy ez a szerencsétlen ember reménykedett-e ilyenben. Viszont, hány olyan van még, aki igen? Csak még nem dolgozta ki, nem vett fegyvert, nem írt blogot, nem gondolta végig. Hogy egyik sem ép elméjű, abban biztos vagyok, de miért kell adni alájuk a lovat?
A sajtó nagyhatalom. Mikor agyonplasztikázott örömlányok helyet kapnak nap, mint nap, amikor botrányos, mások, sőt a hivatalos erkölcsi felfogás szerint is botrányos életet élőket kéjesen, életüket részletesen bemutatva,sztárolnak, mikor a hatalmi elit képviselői nyíltan verekedhetnek, akkor mit várunk?
Nem vagyok amúgy egy nagy erkölccsősz, de nemrég olvastam egy könyvet, a tiszazúgi arzénes asszonyokról. Kezdek örülni, hogy nem jelent meg nagyobb példányszámban, vagy, hogy ma már nem kapható ilyen légypapír.
Mióta hallom a híradásokat a pisztollyal lövöldöző diákokról, egyetemistákról, azóta, mintha megszaporodott volna ezeknek a száma. Biztos, hogy nem gerjesztette a sajtó is ezt?
Nem a sajtószabadsággal, a híráramlás szabadságával van bajom, hanem azzal, hogy kéjesen magyarázzák, kommentálják, szinte kívánatossá teszik.
Örülök, hogy ártalmatlanná tették ezt az embert. Viszont nem vagyok benne biztos, hogy feltétlenül egy közellenség gyilkost kellene benne látni.
Lehet, hogy többet árt egy olyan újságíró, aki hétről hétre reklámozza a tv-ben a sekélyes, mások magánéletében vájkáló lapját. Ha nem tévedek, őt, vagy az egész konzorciumot, még pusztán csak, a bevételükhöz jelképes összegekért perelték, a befolyt összegből nem kaptak azok, akiket tönkre, vagy hiteltelenné tettek.
Arról nem is ejtek szót, hogy akik minden kritika, erkölcsi megfontolás nélkül engedték ezeknek a szemét sajtótermékeknek átvenni a hatalmat, milyen haszonélvezői.
Igen, akik ilyet olvasnak, és sajnos sokan teszik, mert bőséges a kínálat, azok nem komolyabb, minket, másokat érintő dolgokkal lesznek elfoglalva, és ez tiszta haszon.
Ha valaki erre azt mondja, hogy összeesküvés elmélet, akkor vállalom, bár szerintem ennek más a neve.
Inkább össznépi szembekötősdi.
98
Béla1
2010. 02. 20. 19:20
Azért ne kezdjük el a magyar rendőrség valagát nyalni, pusztán szerencséjük volt, ami annak a leendő 22 áldozatnak a szerencséje is lett egyben. Mi van a többi "jelentéktelenebb" bűnnel, amik nap mint nap megtörténnek és végül a "megoldatlan ügyek" listáját bővítik? A srác állíthatná azt is, hogy csak 1 thriller regényt vagy film forgatókönyvét kezdte írni és a történetet E/1-es számban fogalmazta.
Összegezve: Nem a rendőrség jól felkészült állományának köszönhető a megelőzés, hanem a balfék bűnözők bakijaiból. És ezeket a bakikat az esetek 95%-ban nem a rendőrség veszi észre! Ébresztő emberek, tanuljatok meg olvasni a sorok között!
97
zuio
2010. 02. 20. 13:22
Tennék még néhány megjegyzést ezzel kapcsolatban.
Korábban írtam:
"Az ilyen tetteket hajlamosak sokan csak az illető személyiségével, lelki problémáival magyarázni. Pedig ott vannak még a körülmények, az alkalom (fegyvere van), a sugalmazott minták (teli a sajtó "ötletadó" mintával), a társadalom általános állapota (erkölcsi normák meglazulása), az erőszak kultusza, a segítség hiánya stb."
Attól tartok ez a dolog a "normálisokat" is elérte már:
http://nol.hu/kulfold/eletfogytiglani_a_rendornek__teljes_atalakitas_a_belugyi_szerveknel
Eddig is éltek személyiségzavaros emberek nálunk, fegyvert is kaphattak. Mégsem történtek ilyen esetek. Most mi változott? Mpolgar már kifejtette: többek közt a média korábban nem kínált ilyen mintákat.
Vagy. Ezt írja a fickó a versében:
"Kertemben már sorakoznak a karók.
Végítéletkor rájuk fognak kerülni
A mindenkinek megfelelni akarók."
Nem óhajtott megfelelni. Költői kérdés, h honnan vesz valaki efféle gondolatokat. Magyarországon élünk.Kicsiben és nagyban nagyon sok más embert sem érdekel sem a jog, sem holmi normák. Például a sajtó egyes képviselőit, vagy a sajtóban megszólaló egyes kriminálpszichológusokat sem. Már a pécsi eset kapcsán sem: első dolguk volt távdiagnózist felállítani, s a fickó személyiségi és betegjogait megsértve ezt nyilvánosságra hozni. Akkor egyes sajtótermékekben azért felhívták a figyelmet ezen problémára. Mi erre az illető "újságíró" és "kriminálpszichológus" reakciója? A következő alkalommal (vagyis most) richtig elmondják a pécsi diagnózist mégegyszer, ill. egy másik kolléga a neki tett vallomás után rögtön bemondja a diagnózist a kamerába. Mit neki betegjogok! Mit neki az efféle történetek társadalmi összefüggései! Ő az első, aki többszázezer pszichiátriai beteg v. személyiségzavarral küszködő ember stigmatizálásában részt vesz. Csoda, h az ilyen szakemberek iránt nincsenek bizalommal a betegek? Hogy nem akarnak orvoshoz fordulni? "Nincs betegségtudatuk". Vajon miért nem tudják sokan ezt nemhogy mások előtt, de még önmaguk előtt sem felvállalni? Tán mert bennük magukban is élnek ezek az előítéletek és csak a csököttséggel és a szennyel tudják azonosítani a psz. problémákat, betegségeket. Továbbá nem óhajtanak vegzáltak, diszkrimináltak, kirekesztettek lenni. Aki valóban szakember, az tudja, h sokszor az előítéletekkel nagyobb küzdelmet kell
vívni a betegeknek, mint magukkal a tünetekkel. Hogy a stigma csökkentése költséghatékony. Lenne.
96
sfsdlfks
2010. 02. 19. 18:30
Kedves Grigorij!
Ha kíváncsi, hogy pontosan mivel vádolták meg az illetőt, akkor javaslom a BTK ideillő részét elolvasni. Amiből megtudhatja, hogy gyilkosság(ok) tervezése is bűn, nemcsak elkövetése.
Aztán, hogy baromság-e vagy sem, eldönti. Engem ilyen mélységben ez nem érdekel.
A lényeg tehát, hogy a bíróság, vagy ügyészség nyilván lefolytatja a maga eljárását és végül ki fog derülni, hogy az illető elkövetett-e valami törvénybe ütközőt, vagy sem.
Önnek is kellhet segítség, a reakciója alapján, hiszen örülnie kellene, hogy a rendőrség gyanús emebreket elfog, mégis inkább politikát lát benne. Szerintem aki csakúgy a lépcsőházban lövöldöz, meg gyilkossági tervekkel kapcsolatos versikéket ír, ráadásul az elmeorvosi szakértő aggreszívitást diagnosztizál rajta (meg azt mondja, hogy egyszer úgyis kijövök...), mitöbb az illető beismerő vallomást is tesz (amit persze ügyvédje tanácsára visszavon) elég ahhoz, hogy jónak tartom, hogy az illetőt elfogták. Ettől nem tartom bűnösnek - arra ott van a magyar jog, meg a rendvédelmi szervek, de jobb ha nem járkál szabadon.
Arra a kérdésére, hogy mi alapján ganúsítják kár volt nekem jönnie, hiszen erre a rendőrség tud választ adni. Ezért javaslom, hogy ezzel kapcsolatos kérdéseivel a rendőrség megfelelő osztályához forduljon.
Az Ön által előre látott "előre látott bűnt" pegig csak Ön látja, lehet, hogy megfélemlétve érzi magát, én semmi képpen sem. Biztos vagyok benne, hogy amennyiben nem randalírozok az utcán, betartom a törvényeket, nem tervezek megölni semnkit, addíg nem lesz dolgom a rendőrséggel.
95
A.H.
2010. 02. 19. 17:08
Tisztelt mpolgar! Én bátorkodtam reagálni arra a megjegyzésére, hogy az a probléma, hogy bezáratták a pszichiátriákat. Továbbá tájékoztatom, hogy volt szerencsém több évtizedig együttélni súlyos depressziós (nochdazu mániákus-depressziós, ha ez mond valamit) beteggel, tehát tökéletesen tisztában vagyok, hogy többnyire nem lehet számítani az ilyen beteg kooperativ hozzáállására, bár aki találkozott már ilyen beteggel, az azt is tudja, hogy az állapotuk változó, és azért többé-kevésbé tisztában vannak a saját betegségükkel, még akkor is ha nincs elég akaraterejük mindent (esetenként bármit) megtenni gyógyulásuk érdekében. Ezért is említettem a hozzátartozókat is!
De ne kanyarodjunk el már megint a kiindulási témától: pontosan Ön az, aki - igaz erősen félreértelmezve a fogalmat - az ártatlanság vélelmére hivatkozik. Akkor hadd kérdezzem meg, milyen alapon állítja Ön egy személyesen soha nem látott emberről, hogy elmebeteg? Senki nem állapította meg még róla! Sőt, azt kell, hogy mondjam, hogy az aki elvégzett néhány szemesztert a jogi egyetemen, az nem lehet olyan nagyon elmebeteg. Felveti a kérdést, hogy a lövészklubba történő felvétel előtt hogy nem vették észre a betegségét. Nagyon jó kérdés! Talán úgy, hogy nem is beteg a szónak abban az értelmében, ami akár a büntethetőséget is kizárja. Persze nyilvánvalóan "beteg agy" a szónak abban az értelmében, mint mondjuk a nácik, vagy azok az "ÁVO-sok", akik hideg fejjel tudták kitalálni, megtervezni, hogyan kell megkínozni, megölni azokat, akik bármilyen okból nem tetszettek nekik. Vagy Ön szerint azok is mind beteg emberek voltak, akiket sajnálnunk kellene?
Sokadszorra vagyok kénytelen leírni, hogy az a cselekménysorozat, amit ez a 22 éves ember elkövetett, az önmagában is büncselekmény, akkor is ha az ennél súlyosabb bűncselekmény(ek) elkövetésében megakadályozták.
És ismételten kérem, hogy azon az alapon se akarjunk senkit felmenteni az általa elkövetett bűncselekmények alól, hogy mások is elkövetnek bűncselekményeket, akik esetenként megússzák büntetés nélkül.
94
zuio
2010. 02. 19. 16:58
Kedves Mpolgar!
88-ra reagálnék.
Nem igazán értem, miért tartja ezt a fiatalembert beszámíthatatlannak. Hosszú ideig, tudatosan, módszeresen tervezett valamit (amit vagy megtett volna, vagy nem, nem tudhatjuk.) Szemmel láthatóan sérült, mindenféle nagyzásos hóbortjai, szokatlan gondolatai vannak. Viszont ez más, mint amikor valaki mondjuk alkohol vagy drog okozta delírium tremensben, vagy pszichotikus hallucinációk, víziók hatása alatt teljesen kontrollvesztett állapotban cselekszik.
Miért olyan más ez, mint a az Ön által 84-ben leírt eset? Kamaszok csak úgy "viccből" agyonvernek valakit. Amögött is lehet valami sérülés, vagy alulszocializáltáság, nem? Mert nem tervezték el? Mert nem írtak blogot? Mert nem voltak szokatlan gondolataik? Ki tudja, lehet h voltak, csak nem írták le. Önkényes dolog, hol húzzuk meg a betegség határát, de azért valószínűleg sokszor azoknak a lelkéből is hibádzik valami, akik hagyományos börtönben ülnek. Legfeljebb másképp, mint ennél a fickónál. És- azt gondolom teljesen egészséges emberek is követnek el erőszakos bűncselekményt, és nemcsak haszonszerzőt. Pl. katonák, rendőrök átesnek pszich. vizsgálaton. Ritkán, de néha mégis előfordul, h valamelyik lelövi a volt barátnőjét, aztán önmagát. Az ilyen tetteket hajlamosak sokan csak az illető személyiségével, lelki problémáival magyarázni. Pedig ott vannak még a körülmények, az alkalom (fegyvere van), a sugalmazott minták (teli a sajtó "ötletadó" mintával), a társadalom általános állapota (erkölcsi normák meglazulása), az erőszak kultusza, a segítség hiánya stb.
Egyet értek azzal, h rettenetesen felfújta ezt a sajtó.
Érdekes, h a pécsi esetről is hetente hallunk. Utána nemsokkal történt a bozótvágós gyilkosság. Ott is szó volt
pszichiátriai megfigyelésről. Miért nem hallottunk róla azóta? Beszámíthatónak bizonyult? Így már nem olyan érdekes? Vagy a volt barátnőjét hosszas előkészületek után szabályosan kivégző fiatalember. Őt is megfigyelték. Valószínűleg beszámíthatónak bizonyult, mert azóta sem hallottunk róla. Azt hiszem annak a fiatalembernek a fejében is megszülethetett egy-két érdekes gondolat, csak ő nem publikálta őket. A cigánygyilkosságok elkövetőinek is sajátos nézetei lehetnek, gondolom ott is van fensőbbség, kiirtandók,
küldetéstudat bőven. Igaz, ők nem blogban írták meg rímekben és jövő időben, csak fórumokon prózában és feltételes módban, h kivel mit kéne tenni. Ők beszámíthatóak ez a fickó pedig nem? Ez a fickó sérült, ők pedig nem?
"Csak álmodta". + elment a lőtérre gyakorolni.
