A kommunizmus áldozatai: emlékezni, de hogyan?
// 2010 // feb // 26
Február 25-én az előírások szerint a kommunista diktatúra áldozataira emlékeztek minden magyar iskolában. Vannak-e bejáratott útjai és egyértelmű értelmezései a tíz éve bevezetett emléknapnak?
Február 25-én az előírások szerint a kommunista diktatúra áldozataira emlékeztek minden magyar iskolában. A tíz éve bevezetett emléknap gondolata a diktatúrák arányos, egyenlő megítélésének a jegyében fogant, kimondva-kimondatlanul a holokauszt emlékezetének ellenpontja kíván lenni. Az ünneplés mikéntje azonban mintha még kiforratlan volna, nincsenek bejáratott útjai és egyértelmű értelmezései ennek a megemlékezési szertartásnak.
Természetesen a holokauszt nemzetközi szinten is markánsan kidolgozott emlékeztetés-módja a legintenzívebb minta, ha a kommunista diktatúráról akarunk szólni. E szerint nem csupán a tömeggyilkolás brutalitását és az elképesztő számokat kell megmutatni, hanem a kicsi, egyszeri történeteket is, amelyek ugyanakkor a maguk esendőségében megmutatják a diktatúrák alá vetett ember tragikumát. Ezekkel a történetekkel könnyebb azonosulni is, könnyebb érzékeltetni azt, hogy milyen torokszorító a történelem, ha éppen a saját gyerekeink, szüleink, barátaink az áldozatok, nem pedig a megfoghatatlan, ismeretlen tömeg.
A kommunista diktatúra áldozatival szembenézni, pontosabban azonosulni hasonlóképpen lehetne. A történelem szolgáltat is párhuzamokat a kiszolgáltatottság, embertelen bánásmód vagy az öncélú gyűlölet területén. Mégis, ha közelebb lépünk a történésekhez, a kép egy fokkal összetettebbé válik, és ezen már az emlékeztetés társadalmi gépezete könnyen megakad. Nem csupán arról van szó, hogy míg a náci ideológia képviselőit, az egykori hatalom döntéshozóit javarészt utolérte a felelőségre-vonás, addig a kommunista diktatúra nagy emberei esetében - sokak szerint - ez nem mindig mondható el. A békés átmenetként lezajló rendszerváltás éppen a nagy dramaturgiai fordulat érzésétől, a világrend helyreállása felett érzett katarzistól fosztotta meg a társadalmat.
Az egyik legfontosabb tisztázatlan kérdés az, ha áldozatok vannak, ki is a tettes? Kádár János az? Az ő arcképe a kommunista diktatúra felmutatandó rémképeinek egyike? Kádár esetében ugyanis vitatható, hogy diktátori mivoltában megtörtént-e felelőségre-vonása akár életében, akár a róla azóta kialakuló közvélekedésben. Igaz, utolsó, szaggatottságában is megrázó beszéde arról tanúskodik, hogy ő maga félt, sőt, rettegett egy ilyentől. Akkor tehát a tettes szerepében Rákosi és emberei volnának megmutatandók? Netán csak Sztálin?
A holokauszt eseménysorához leginkább a munkatáborok, lágerek kötődnek: megvan a begyűjtés-bevagonírozás-bebarakkolás történetvázlata, a munkavégzésnek álcázott megsemmisítési mozzanat, ezért a legkönnyebb ezek köré szervezni a megemlékezést. A kommunizmus áldozataira tekintve lehet például a téma Recsk, ahol hasonlóan kegyetlen, állati elbánásban részesültek a rabok. Vagy a hortobágyi munkatáborok, ahová kibogozhatatlanul sokféle indokkal hurcoltak el embereket, főleg a határsávból, hogy aztán juhhodályokban szállásolják el, és embertelen körülmények közt dolgoztassák a földeken őket. Igaz, erről minden drámaisága, sőt, jó médiaképessége ellenére kevesebb szó esik. Pedig az egykori áldozatokból alakult civil szervezet sokat tesz azért, hogy saját történetét a nemzeti emlékezet kánonába emelje (azt már elérte például, hogy az áldozatoknak néhány helyszínen emléket állítsanak).
Volna kellő drámaiság az 1951-ben Budapestről kitelepített mintegy 13 ezer ember sorsának a megjelenítésében is, ez azonban a köztudatban is alig van jelen. A téma tulajdonképpen első átfogó bemutatására vállalkozó Széchenyi Kinga két éve megjelent könyve elején így fogalmaz: "Sajnos volt olyan élményem, hogy a korszakot felnőttként, értelmiségiként megélő honfitársam jelentette ki a rendszerváltás idején, hogy soha életében nem hallott az ötvenes évek kitelepítési hullámairól." Az érintettek és leszármazottaik az utóbbi években szintén komoly erőfeszítéseket tesznek, hogy a kommunista diktatúra emlékezet-kánonjának részeseivé váljanak. Nemrég felhívást tettek közzé, melyben a jövőre esedékes 60 éves évforduló méltó megünneplésére szólítanak fel. Tény, hogy az elmúlt 20 évben mindössze egy emlékoszlop állíttatott föl (az is tavaly), mely a kitelepítésnek erre a formájára - illetve a helyiekhez való betelepítés nem kevésbé tragikus mozzanatára - emlékeztet. A fővárosi közgyűlés tavaly egyhangúlag elfogadta az öt pártfrakció közös javaslatát, hogy emlékművet állítsanak a Hortobágyra kitelepítetteknek. Talán az egykori vérmezői Kun Béla-szobor helyére állítandó mementó meg fog emlékezni a budapesti kitelepítettekről is.
A kitelepítetteknek mintha bizonygatniuk kéne, hogy ami velük történt, tényleg rossz, tényleg törvénytelen, és, legfőképpen, tényleg igazságtalan volt. Az 1951 nyarán kézbesített kitelepítési végzéseken nem szerepelt indoklás, azok pusztán közölték a 24 órán belüli kitiltás tényét. E megokolatlanság mintha ma is kísértene, utat nyitna az áldozatokban a bűntudat, a közvéleményben az érintettek titkos bűnösségének feltételezése felé. Holott ez a fátumszerű mozzanat válhatna a megemlékezések kiinduló pontjává is, hisz legtöbb esetben itt is az egyén által megmásíthatatlan származásért viselt sorsról van szó, mint a zsidóknál.
És mi a helyzet azokkal az áldozatokkal, akiket nem a lágerekhez hasonló táborokba gyűjtöttek, nem vagoníroztak be és nem vették el a vagyontárgyaik? Ezen a ponton könnyű elbizonytalanodni, kit és hogyan is mutassunk fel a rendszerváltás után született generációnak. Áldozat-e az, akit "csak" a továbbtanulásban, munkavállalásban korlátozott a diktatúra? Áldozat-e egy félbeszakított család, akiket hosszú évekig elválaszt a lezárt határ? Áldozat-e az, aki gyengeségből vagy számításból besúgónak áll?
Nehéz arra is megnyugtató válaszokat találni, hogy miért-e késlekedés, miért a zavarosság a téma körül. A viszonylagos időbeli közelség, a rendszerváltási katarzis és felelőségrevonás hiánya, politikai és gazdasági érdekek szövevényei vagy a társadalmi kohézió önvédelmi mechanizmusai - mind lehetséges, de mégsem teljesen kielégítő irányai a magyarázatok keresésének. De tény, hogy mind Kádár, mind az egykori kommunista elit nagy részének tettesi mivolta tisztázatlan a mai magyar társadalom számára, s az áldozatok meghatározása sem egyértelmű.
Így viszont emlékezni és emlékeztetni is nehéz.
133 komment
A Komment.hu cikkeihez regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá.
Ha még nem regisztrált,
tegye meg itt!
Mivel a Komment.hu szerkesztősége a hozzászólásokat előzetesen szűri, azok azonnal nem jelennek meg az oldalon. Csak azokat a hozzászólásokat publikáljuk, amelyeket erre érdemesnek tartunk. Moderálási elveinkről részletesen itt olvashat.
71
zuio
2010. 03. 03. 21:25
Kedves Mpolgar!
48. hozzászólásában írja:
"kis nép vagyunk, nekünk csak egy csőcselék jutott"
Valóban így gondolja, hogy ez volt az általános?
Nemrég egy baloldali beállítottságú lapban olvastam, h társadalomtudósok, azt hiszem 25 ún. mélyinterjút készítettek szélsőjobbos emberekkel. Szinte mindegyikük családját komoly atrocitások érték az előző rendszer alatt. Én mindig azt gondoltam a szélsőjobbról, h -nagyon sok más ok mellett- nálunk, az efféle sérelmek is táplálják az indulataikat, ha nem is mindenkinél. (Több esetben lehetett látni például egykori 56-s mártírokat a szélsőjobb soraiba kerülni.) Valamint az, h ahogy Ön is említette: a rszváltáskor nem történt valami megtisztulásféle.
Egyébként Ön szerint most mit lehetne vagy kellene tenni, h kihúzzuk úgymond a méregfogakat? Vagy már késő?
"Ma a gondolkodás igénye nem bűn, de intézményesen kiiktatandó dolog, a fiatalságot módszeresen és intézményesen, szoktatjuk le róla, mert nem kívánatos, sőt, kényelmetlen, egyenesen veszélyes.
Ez az igazi agymosás, mert nem is marad semmi, amit ki kellene mosni! "
Nem túlzás ez egy kicsit, ne haragudjon? A média az egy dolog, de hogy tudatosan silányították volna el az oktatást... A saját iskolai tapasztalataim alapján pedig az előző rendszerbeli oktatásról az önálló gondolkodásra nevelés jut a legutoljára eszembe. Legalábbis a humán tárgyakat illetően.
70
szakor
2010. 03. 03. 20:43
Végigolvastam a hozzászólásokat, s azt hiszem elég jól kitárgyalták a témát, s még az elágazások is érdekesek voltak. Forradalmian új gondolatot nem tudok hozzátenni, inkább csak árnyalnám az eddigi hozzászólásokat egy idézettel:
"Ámde a vér a legrosszabb tanúja az igazságnak; vér még a legtisztább tanítást is őrületté és a szívek gyűlölségévé mérgezi".
Két okból tettem közzé: Először, mert azt hiszem jól illik ahhoz, hogy a kommunizmus "igazsága" illetve a hirdetők módszerei mennyire szöges ellentétben állnak egymással. Másodszor pedig az idézet szerzője miatt, ugyanis a fenti gondolat Nietzschétől származik, akit nem mellesleg a fasizmus atyjaként szoktak aposztrofálni. Az, hogy gondolataiból mi sült ki, az végül is egy Hitler nevű "reformátor" tevékenységének köszönhető. A kommunizmus hasonló (módszereiben is) "reformátorok" munkája nyomán vált azzá a köztudatban, amiként most emlegetik. Lenin, de főleg Sztálin voltak, akik Marxék ideológiáját kiforgatták. Jómagam inkább valóban az emberiség elleni bűnök kategóriáját tartanám megfelelőnek az egyértelmű elítélésre. S ebbe belevehetjük a kapitalizmus kevésbé látványos, kevésbé véres bűneit is. Hogy a cikkre is reflektáljak. A holokauszt elítélése sokkal egyértelműbb, mert legyőzték azokat, akik hirdették, s a győzteseknek mindig igazuk van... A kommunizmus nevében bűnöket elkövetőket, nem győzték le, s nem is adták fel, ahogy az az egyik hozzászólásban szerepelt, legalábbis nálunk és Kínában nem. Kiegyezés született, az egykori elvtársakból urak lettek, s ismét diktálnak. Annak idején kurzusokon oktatták a "fujj, kapitalizmust", a kizsákmányolást. Sokan kényszerből mentek el, s nem figyeltek oda, de voltak, akik igen, utóbbiak ülnek most vezető pozíciókban....
S egy zárógondolat, hogy miért nem válik olyan természetessé a kommunizmus nevében bűnöket elkövetők elítélése, mert már Haynau is azt mondta, hogy "példa kell, hogy rettegjen az ország." Rákosi verőlegényei, Kádár hóhérai e tekintetben jó munkát végeztek, A zsigeri félelem nehezen múlik. Pláne, ha időnként "emlékeztetőt" is kapnak a feledők. Persze nem veréssel, ez ma már nem szalonképes, de a propaganda legalább annyira hatásos lehet. Emlékszik még valaki, hogy meghurcolták azt a bácsit, aki azt merészelte állítani, hogy Neki személyesen Horn Gyula rúgta ki a fogát...?!
69
bh
2010. 03. 03. 17:25
@sfsdlfks[68]: A megadott helyen megpróbáltam összehesonlítani az 1990 előtti időszak Oroszországát (Kommunizmus) az akkori bármelyik Nyugat-Európai országgal (Kapitalizmus). Segítene, milyen néven futott 90 előtt Oroszország?
68
sfsdlfks
2010. 03. 03. 15:36
Kedves Zuio!
Itt lehet nézegetni a CO2 adatokat: http://www.google.com/publicdata?ds=wb-wdi&met=en_atm_co2e_pc
Érdemes Összehasonlítani az 1990 és azt megelőző időszak Orsozországát (Kommunizmus) az akkori bármelyik Nyugat-Európai országgal (Kapitalizmus).
A levonható tanulság, hogy mind hunyók vagyunk ideológiától függetlenül.
Elnézést, hogy témán kívül mentem.
67
zuio
2010. 03. 03. 14:35
Még egy utolsó megjegyzést tennék a klímával kapcsolatosan, aztán részemről befejeztem. A felelősség ezzel kapcsolatosan sztem akkor kezdődött, amikor a döntéshozók egyáltalán tudomást szerezhettek a klímaváltozás tényéről; sőt amikor már egyértelmű volt az emberi eredete a dolognak , ez pedig az utóbbi néhány évtized. Uff.
Az nekem is feltűnt, hogy egy kicsit offoltuk a topikot, részemről vissza is akartam térni az eredeti kerékvágásba, csak nem akartam egyszerre többfele vitatkozni.
66
mpolgar
2010. 03. 03. 13:15
Kedves Mindenki!
Nem igazán értem, hogy ebben a vitában mi szerepe van a környezetvédelemnek. Igaz, hozzátartozik a világ sorsához, de semmi köze a magyar közelmúlt történelméhez. Ez egy olyan, kérdés, aminek semmi köze, -vagy, csak érintőlegesen-, a magyar közelmúlt történetéhez.
Sok kérdésben egyetértek Morvai...-val, aki, az én olvasatomban azt mondja, hogy nem tudunk erről eleget, és talán jobban utána kellene nézni és gondolni a részleteknek. Mert, régen is azt mondták, hogy az ördög a részletekben bújik meg. Miért lenne ez ma másként?
Nagy Imre, igaz, hogy a szovjet emlőkön nevelkedett, de magyar politikussá vált 56-ban, Erdei Ferenc, igaz, hogy idealista-kommunistának minősíthető, viszont, olyan, ma is használható kulturális értékek feltárásával és feldolgozásával tette le a névjegyét, amit tisztelni kell. Említhetném a népi írókat is, Veres Pétertől Németh Lászlóig, sikítva Sarkadiig, vagy Váci Mihályig, de folytatni lehetne a sort. Számtalan ezeknek a neveknek a sora. Őket nagyon nagy bűn lenne említeni azokkal egy sorban, akik csak, önös és politikai, hatalmi érdekből romboltak ebben az országban.
Talán az a legnagyobb bajunk, hogy mindig a látszólagos békességre, a pillanatnyi nyugalomra törekedtünk, és minden áron. Közben nem jutott az eszünkbe, hogy ez így nem fog menni, mert a méregfogak benn maradtak, és tovább rágnak. A békesség érdekében megalkudtunk, mindig a holnapot néztük, és nem voltunk kíváncsiak a holnaputánra. Ennek a magatartásnak viszont mindig voltak, vannak haszonélvezői. Ma övék a döntés joga, és kiválóan élnek is a lehetőségeikkel.
Nem mindig azok az emberek ártottak a legtöbbet másoknak, akiknek ismerjük a nevét, akiket ma bűnösöknek lehet kikiáltani, hanem azok, akik ezek uszályába kerültek, sokszor akaratlanul, jóhiszeműen, naivan, és tömegesen. Ebben ez az igazi bukta: az „etetés”!
Tudatos politikai felelősségvállalásra lenne szükség, nemcsak azok részéről, akik aktívan „csinálják” a politikát, hanem azok részéről is, akik ehhez jogosítványokat adnak.
Ha nem figyelünk oda, ha nem gondoljuk át felelősségünk teljes tudatában, hogy kinek, mire, miért adunk döntési lehetőséget, jogkört, akkor utólag hiába panaszkodunk, hogy elszaladt a csikó!
Egy másik fórumon arról zajlik a vita, hogy az oktatás milyen sekélyes, és silány. Ennek nemcsak az a veszélye, hogy a következő generáció nem lesz olyan művelt, tanult, iskolázott, mint ahogy mi szeretnénk, de az is, hogy nem fog önállóan gondolkodni, nem alkot saját véleményt, sőt, erre igénye sem lesz!
Belátom, sokkal kényelmesebb megenni a mások által kínált igazságokat, féligazságokat, hangzatos szavakat. Nem hiszem, hogy hasonló szemléletű emberek mindenben egyetértenek. A vita gondolatokat ébreszt, további vitákat gerjeszt, újabb gondolatokat szül, amik vagy jók, rosszak, de idővel vezetnek valahová, mert kristályosodnak, szelektálódnak, szintetizálódnak.
A szabad gondolkodás szelleme mindenkinek adott, aki ezzel akar élni. Ha leszoktatjuk, sőt, rá sem szoktatjuk az embereket, akkor ebből mi lesz?
Az ötvenes években nem volt szabad kimondani, amit gondolok. Ma, ugyan szabad gondolkodni, sőt ki is mondani, de ennek a tudományát, igényét legszívesebben kiírtanák, hiszen veszélyes vizekre vezet.
Az eredmény még rosszabb, mint korábban. Ebben segít az oktatás elsilányítása, a sekélyes média, ami ebben a legnagyobb szerepet tölti be.
Ma egyetemi tananyag a média befolyásának taglalása. Fehéren-feketén kimondja, hogy tudatot befolyásoló tényező. Az a nyerő, aki ezt uralja. Itt már lehet találgatni.
Ma a gondolkodás igénye nem bűn, de intézményesen kiiktatandó dolog, a fiatalságot módszeresen és intézményesen, szoktatjuk le róla, mert nem kívánatos, sőt, kényelmetlen, egyenesen veszélyes.
Ez az igazi agymosás, mert nem is marad semmi, amit ki kellene mosni!
65
Rendszer Kritika
2010. 03. 03. 06:36
Akkor viszont nem értettél meg.
Amíg a kőolajból benzint nagyobb üzlet csinálni, mint napelemet, addig esélytelen a hosszútávú gondolkodás.
Jelenleg sajnos már nincs elég nyersanyag a zökkenőmentes, de még csak a kis bajokkal történő átállásra sem.
A nagy baj már biztosan be fog következni, még a mi életünkben, az, hogy a kőolaj nagy része az autók, sokszor 10-15-20 litert fogyasztó terepjárók motorjában végzi tökéletesen egyenlő a gyerekeink megölésével, és mindannyiunk életének halálos veszélybe sodrásával.
Aktív joghurtra készül a csomagolás, 5 grammra egy kiló műanyag, mert abban több a profit.
Ásványvizes palack, még csak nem is víz-, hanem petpalack káefté adja el nekünk a szemetét.
Az ásványvizeink is elfogynak egyszer.
Semmi nem éri meg a jelenlegi rendszerben, mint a környezetszennyezés.
A régi rendszer nem kívántatik megismétlődni úgy, ahogy akkor volt, a hozzáállásában sem. (Arany sem írt Nemzeti Dal 2-t Arad után, de például a kapitalizmus még jelenleg is üvölti a fülünkbe a növekedést. Nyersanyagok nélkül, túlterhelt környezettel, rég nem ez volna a feladat, mégis S*arnak rá a politikus-bankáraink)
Előbb a kapitalista önérdekű rendszert kell megdönteni a közösségi érdekért.
A tőke különben mindig kinövi magát, hogy aztán megint azok irányíthassanak mindent, akik a problémáktól a lehető legtávolabb vannak.
64
zuio
2010. 03. 03. 01:40
Kedves Sfs!
"Kiegészíteném még azzal, csak, hogy akkor innentől a tények alapján beszéljünk:
Magyaroarszágnak és Svédországnak szinte azonos az egy főre jutó széndiokszid kibocsájtása."
Kiegészíteném én is azzal, hogy nemrégiben láttam egy grafikont, amit most per pillanat nem találok. Némileg meglepődtem, hogy látható különbség volt Svédország és Magyarország egy főre jutó CO2 kibocsátása között - és nem a mi javunkra, miközben a svédek pl. az első olajfüggetlen gazdaság akarnak lenni, és (amúgy is híresek a környezetvédelmükről). Nem többszöröse volt a kibocsátásuk, de láthatóan nagyobb.
Mivel nem nevezett meg forrást, ezért én is csak némi kétkedéssel tudom fogadni az Ön adatait, ha nem haragszik, különösen azután, hogy az én fenti állításomat légből kapottnak feltételezte.
"kibocsájtás mértéke, nem az ideológia berendezkedéssel függvénye, nem egyenesen arányos vele. "
Az evidens, hogy nem arányos vele, ezt én nem is állítottam.
Már csak azért sem, mert a gyakorlat és az ideológia (retorika) között, sokszor elég éles szakadékok vannak/voltak. Kína pl. ma már gazdaságilag egyértelműen kapitalista ország, bármit is mondanak vezérei. A szocializmus idején Mo is átesett gazdasági reformokon, amik a kapitalizmus irányába vittek, megjelentek a maszekok, nekem úgy tűnt, a többieknél egy kicsit nagyobb (ökológiai) lábon élve. S az hogy ez a növekedés-orientált fogyasztói modell gyökerei vajon melyik ideológiából erednek inkább..
"Az összkép arra az időszakra vetítve, amikor a kommunizmus, szocializmus fénykorát élte így is azt mutatja, hogy a kapitalista berendezkedésűek szennyeztek többet összeségében. Ez viszont abból az egyszerű tényből adódik, hogy több kapitalista ország van/volt."
Ez az egyszerű tény pedig -többek között- abból adódik pl. h a szocialisták megbuktak, többek között azért, mert a kapitalizmus/demokrácia modell ígéretesebbnek tűnt. Reméljük tényleg annak bizonyul.
