Sólyom László és a holokauszt ügye
// 2010 // már // 11
Sólyom László köztársasági elnök aláírta azt a sokat bírált törvénymódosítást, amely büntethetővé tette Magyarországon a holokauszt tagadását. Hibás döntés volt-e Sólyomé, vagy csupán részleges megoldás?
Sólyom László köztársasági elnök aláírta a magyar parlament által február 23-án elfogadott Btk.-módosítást, amely lehetővé teszi a holokauszt tagadásának büntetését. Az aláírással az elnök önmagában is bebizonyította, hogy szuverén közszereplő, aki - bár nyilvánvalóan saját újraválasztási szempontjait is fontosnak tartja (ez amúgy természetes) - a dolgokat önmagukban, nem csak másokkal való folyamatos és kölcsönös analógiákban képes szemlélni, s nem a pillanatnyi népszerűségre törekszik. Sólyom László ennek a törvénynek az egyébként korántsem maradéktalan és kritikátlan helyeslésénél eltekintett attól, hogy döntése következtében népszerűsége a jobboldalon jelentősen csökkenhet (a baloldalon eleve sokan neheztelnek rá), értetlen és igaztalan, pozíciójának alkotmányosságát és komolyságát figyelembe nem vevő támadásoknak lesz kitéve. Ezek a támadások be is következtek, olyan vélemények hangoztak el a köztársasági elnökről, amelyek nem csak arra utalnak, hogy Magyarországon nincs egyetértés történelmi, illetve emlékezetpolitikai kérdésekben, hanem arra is, hogy a politikai elit eróziója folyamatosan zajlik, ez alól pedig az amúgy szigorú moralista jogtudós köztársasági elnök tekintélyes hivatala sem vonhatja ki magát.
Amúgy nem vagyok barátja ennek a törvénymódosításnak, természetesen nem tartalmi okokból, hanem azért, mert egyoldalú és nehezen betartható, egyszerűen alkalmazhatatlan. Ráadásul egy olyan helyzetben, amikor a magyar állam tekintélye amúgy is megrendült, az intézményei iránti közbizalom megingott, meglehetősen kockázatos olyan jogszabályt "bevezetni" (ráadásul kampányidőszakban - ahogyan erre Sólyom László is rámutatott), amelynek a betartásához és betartatásához széles körű politikai és társadalmi konszenzus szükségeltetnék - előzetesen. Ez még akkor is így van, ha valószinűsíthető az, hogy a következő magyar parlament - helyesen - ki fogja terjeszteni a törvényt a kommunisták által elkövetett bűnök tagadására is, hasonlóan például Csehországhoz és Lengyelországhoz.
A törvény jövőbeni kiterjesztése - s ez nem érinti a holokauszt egyedisége melletti teológiai vagy filozófiai érveket - elsősorban azt a történelmi és társadalompszichológiai helyzetet ismeri fel, hogy egy olyan régióban, ahol egy másik totalitariánus diktatúra is elkövetett - ha nem is népirtást, de - politikai gyilkosságokat, kitelepítéseket, koncepciós pereket, társadalmi rétegek kifejezetten osztályalapú diszkriminációját valósítva meg, irdatlan elnyomás alatt tartva a társadalom szinte minden csoportját, e tapasztalatokat is be kell építeni a törvényi rendszerbe, hogy azt minél szélesebb körben elfogadja a társadalom. Ha ez nem történik meg, éppen a holokauszttagadás büntethetősége, illetve ennek társadalmi integrációja válik kérdésessé, hiszen úgy tűnhet fel, hogy az egyik történelmi eseménysort priorizálják a törvények, míg másokat vagy a Másikat nem, és óriásira nőhet a szakadék az átélt, helyi, a kommunista diktatúra "nyomait és kárait" mutató történelem és a szintén helyi, de a társadalom szélesebb köreit nem érintő, azaz nem "társadalmiasított", viszont kodifikált holokauszt-história között. Nem véletlen, hogy ezt a szempontot - tehát a kommunista és a náci bűnök egyaránt és egyformán való elítélését - e diktatúrák kollektív szenvedő alanyai, a volt közép-kelet-európai szocialista országokból lett új demokráciák képviselik a legkövetkezetesebben az Európai Unióban, s ezen az égtájon ez az egyetlen járható és igazságos út.
Ha racionális szempontból nem is, de érzelmileg amúgy érthető azok álláspontja, akik a mostani törvénymódosítás mellett kardoskodtak. Most nem azokról az aktuálpolitikai szempontokról beszélek, amelyek sokakat vezéreltek akkor, amikor választási propagandaként vetették be újból és újból a holokauszttagadás büntethetőségét. Az utóbbi években a magyar internetes médiát elöntötte a szenny áradata, nem csak politikai fórumok topikjain hömpölyög az ár, de több portál - némelyik közel áll (hogy finom legyek) az egyik, immár a parlamenti bejutás küszöbéhez érkező párthoz - kifejezetten feladatának érzi azt, hogy a holokauszton gúnyolódjék, áldozatai iránt gyűlöletet és megvetést keltsen, a zsidó népirtás számait - politikai okokból - kisebbítse, illetve a holokauszt tapasztalatait, nyelvezetét - szintén politikai okokból - megfordítsa és a zsidó állam ellen alkalmazza, továbbá a palesztinok valós megpróbáltatásait (al-Naqba; ezt éppen egy izraeli történész, Benny Morris tárta fel 1988-ban a történettudomány számára is) párhuzamba állítsa az Auschwitz vagy Treblinka nevei által felidézett szenvedéssel. Ma ezek a megnyilatkozások - azon kívül, hogy minden jóérzésű embert sértenek - a holokauszt (amely Magyarországon is zajlott) Magyarországon élő számos túlélőjében és leszármazottaikban tépnek fel sebeket, miközben a holokauszttagadók és -relativizálók a jogállamra, a szólásszabadságra hivatkozva végzik tevékenységüket.
Ám nem csak webnácik hivatkoznak (kifogásul) a véleményszabadságra az új törvény bírálatában, többen - nem túl bölcsen - magát az Eseményt találják el, amikor a regnáló kormánypártokra célozva kritizálnak, s sokáig ez volt a mainstream liberális politikai álláspont is (egykor az SZDSZ, ma a TASZ képviseli ezt pro forma). A törvény mostani bevezetésével, mint szó volt róla, nem értek egyet, ám a szólásszabadsággal való érvelés csak akkor lenne teljesen méltányos, ha a társadalmi konszenzus már megszületett volna a holokausztot illetően. Ennek hiányában ez az érvelés légüres térben mozog, hiszen teljesen eltekint attól, hogy a nem-szabályozás közel húsz éve alatt - finoman szólva - nem csökkent a holokausztrelativizálók száma, továbbá nem következett be társadalmi öntisztulás (ezt Halmai Gábor fejtette ki, aki 1992-ben a gyülöletbeszédről szóló alkotmánybírósági határozat egyik előkészítője volt), amelyen pedig ez az érvelés - legalább is implicite - alapul. Számos európai és Európán kívüli, diktatúrának korántsem mondható liberális demokráciában létezik ilyen szabályozás, ami önmagában is erős ellenpontját jelenti a holokauszttagadás-törvény és a diktatúrák közti közvetlen kapcsolatot és logikai láncot tételező álláspontoknak.
Tény az is, hogy a kommunista bűnöket - legalábbis ebben az országban - csak egy-két marginális politikai figura relativizálja, bűn mivoltáról, illetve a társadalmi főáramtól való távol tartásától széles társadalmi és politikai konszenzus gondoskodik. Ez szükséges is, hiszen a kommunista bűnök teljes körű nemzetközi feldolgozása még nem történt meg. Némileg cinikusan fogalmazva: a szenvedés terén való nemzetközi versenyfutás hátrányát a hazai pálya előnye kompenzálhatja.
Talán ezért is van szükség minél előbb arra a törvénykiterjesztésre, mely a totalitariánus diktatúrák összes válfajának magyarországi áldozatait egyaránt szimbolikus és érzelmi kárpótlásban részesíti, és kijelöli azokat a határvonalakat, amelyeken belül tovább haladhatunk és amelyeken kívül nem lehet emberhez méltó életet élni. A köztársasági elnök, aki minden jel szerint tudatában van az ezzel kapcsolatos jogi és történelmi aggályoknak, egy lépést tett az emberi méltóság jogi védelme felé, amelynek a holokauszttagadást tiltó törvény csak részét és nem egészét jelentheti.
105 komment
A Komment.hu cikkeihez regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá.
Ha még nem regisztrált,
tegye meg itt!
Mivel a Komment.hu szerkesztősége a hozzászólásokat előzetesen szűri, azok azonnal nem jelennek meg az oldalon. Csak azokat a hozzászólásokat publikáljuk, amelyeket erre érdemesnek tartunk. Moderálási elveinkről részletesen itt olvashat.
107
Mikibá
2010. 04. 02. 09:15
Az egész holokauszt-tagadás agyrém. Aki komoly meggyőző-
déssel tagadja, az idióta - aki politikai célok miatt, az
gazember. Persze szabad a vélemény joga, tehát szabad tagadni
többek közt az aradi vértanúk kivégzésétől a mohácsi vészig
mindent, azokról még se filmfelvétel, se túlélő szemtanú.
Én például nem hiszek az anyag negyedik halmazállapotában
(tudósok szerint a plazma). Megvárom, amíg törvény lesz róla.
106
mpolgar
2010. 03. 29. 09:30
Kedves Ciber Metalista!
Egyetértek, az előző vezetések vastagon benne vannak abban, hogy most okuk van aggódni nemkívánatos szemléletek, és szerveződések miatt.
Létezik néhány olyan elméleti szakma, mint a kulturális antropológia, a politológia, szociológia, de még a pszichológia is, amelyik segítségével bizonyos egyéni, és tömegreakciókat nagy biztonsággal ki lehet előre számolni.
Előrelátó, a feladatát komolyan tenni akaró politikus ma nem nélkülözheti ezeket az embereket, a munkájukat, az elemzéseiket, ha hosszútávon meg akar maradni a népszerűségi listán, ha nem akarja elveszteni a szavazóbázisát. Ezeket az embereket nemcsak akkor kellene kivarázsolni a cilinderből, amikor pánikszerűen készülnek a választásra. Amikor tanácsot kell kérni, hogy melyik körzetbe mit osztogasson a kortesgyűléseken. Vagy, a riválist néhány hónappal a választás előtt mivel fogja megvádolni, holott már ezt régen tudta, de várt vele, mert most nagyobbat durran, vagy mit találjanak ki, amivel kedvezőtlenebb színben tüntetik fel, és milyen be nem tartott ígérettel kell bekenni a mézesmadzagot.
Két választás között is át kellene gondolni, hogy milyen intézkedés, intézkedés sorok, vagy éppen az elmaradt, elodázott döntések milyen hosszú távú hatással, tömeges reakciókkal járnak.
Örök emberi tulajdonság, hogy mindig keresünk bűnösöket. Ha valami bajom van, akkor egyszerűbb a megoldást mások kiirtásában, látni, -ráadásul, ez még levezeti az indulatokat is. Nehezebb a valós gyökereket keresni, és kevesen veszik észre, hogy ezzel csak mélyítik a problémát. A politikusoknak meg tálcán kínálják a lehetőséget, hogy elkenjék a saját hibáikat, hiszen „van itt nagyobb baj is!”
Ki foglalkozik a rengeteg unatkozó, munkahelyet már nem is kereső, energiáit levezetni nem tudó, elégedetlen fiatal sorsával, ki fog kidolgozni egy valóban használható integrációs stratégiát a cigányság számára, ki fogja újra feltölteni a nyugdíjkasszát, ki fogja a tönkrement kisemberek számára megadni -bírósági úton- az elveszített pénzüket, ki meri majd bevallani, hogy a sikkasztás nálunk nemzeti sport? Hogy kényelemből, az előrelátás hiányából van olyan népcsoport, amelyik pozitív diszkriminációja nemcsak a népesség többi tagját bántja, sérti, de már a saját sorait is megosztotta?
Ha előrelátóak voltak a politikusaink, akkor abban, hogy már a történelem folyamán sikerült megtalálni X-edszer a bűnös népet, csoportot, csoportokat.
Mert ez szaporodni fog. Ma a cigányok a célpont, holnap a nyugdíjasok, a diplomások, a munkanélküliek lesznek, holnapután a szőkék, majd a kék szeműek, aztán meg mindenki, akinek nincs üvegszeme.
Ebben kiváló tanítványok voltak, és mindegyik párt egyaránt.
105
Cyber Metalista
2010. 03. 28. 23:32
Kedves politikai elitünk be van szarva Magyar Gárdától, Jobbiktól és persze pótcselekszik. Merthogy jujjujj, nyakunkon a szélsőjobb! Nos, teccettek volna ezt az országot úgy kormányozni az elmúlt 10-12 évben, hogy az embereknek eszükbe se jusson Magyar Gárdát alapítani és a Jobbikra egyáltalán odafigyelni. Az emberek ehelyett sokkal szívesebben foglalkoznának a családjukkal, a kedvteléseikkel, peca, foci, kirándulás, ilyesmi.
Persze ehhez valódi reformokat kellett volna felvállalni, a sleppel pedig közölni, hogy bocsika, de mostantól rátok csak lényegesen kevesebbet tud költeni az ország, ezentúl inkább valódi piaci körülmények között működő vállalkozásból próbáljatok megélni. Ehhez ők (Fidesz, Mszp főleg, szadeszt ilyesmivel kapcsolatban említeni sem érdemes) túlságosan kényelmesek, gyávák, lusták, stb. voltak, és most is azok. A nép nem kapta meg, amit akart, keresett magának új ideálokat, na ez lett a Jobbik. És ez ugye külpolitikailag roppant ciki. Nosza, gyorsan törvényt a holokauszttagadásról, azzal majd megmutatjuk, mi mennyire kordában tartjuk itten a dolgokat.
Foglalkozhattak volna ehelyett normális, valamit is érő jogszabály megalkotásával. Hiszen mennyire nevetséges arról törvényt alkotni, hogy valaki nyilvánvaló történelmi tényekről azt a véleményét fejti ki, hogy szerinte az nem úgy volt. Valódi demokráciában (és mi sajnos nem abban élünk) ez csak arra jó, hogy a kicsit is gondolkodó és alapvető jogaival (pl. a gondolat szabadsága, szabad véleménynyilvánítás, ilyesmi) tisztában lévő állampolgárokat felbosszantson.
Persze lehet azt mondani, hogy ez a törvény kivétel, és csak most az egyszer, utoljára picikét korlátozzuk egy-két alapvető emberi jogotokat. Csak ez nem igaz, bár kedves politikai elitünk még mindig abban a tévhitben él, hogy mi, az eccerű nép ezt még elhisszük.
Hát akkor, most szólok (bár tök fölösleges), hogy hahó, fiúk, hahó lányok, hogy már rég nem hisszük el.
104
kulhoni
2010. 03. 25. 11:48
"...mi a fene az a holokauszt tagadás?"
Attika itt találsz néhány információt:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Holokauszttagadás
103
mpolgar
2010. 03. 25. 09:22
Kedves Zuio!
Csak javítani szeretném. Nem azt írtam, hogy nem látok különbséget a szisztematikus, és mondhatni tudományos alapossággal végzett népírtás között, hanem, hogy az utódok számára a veszteség egyaránt fájdalmas volt.
Azért, még azt hozzá tenném, hogy a magyaroszági internáló táborok létrehozói ugyanolyan alapossággal jártak el, mint a nácik. Tudatosan lefejezték a magyar értelmiséget, gazdasági élet képviselőit, a társadalom elitjét, az önállóan gazdálkodó parasztokat, a képzett munkásarisztokráciát, a művészeti és tudományos életet, később még saját soraikat is.
Volt itt előrelátás, gondosan megtervezett koncepció, bár belátom, nem volt olyan gusztustalan, mint a zsidóság és cigányság tudatos irtása, eredményét tekintve legalább annyira hatékony, és alapos, már csak azért is, mert közben a népesség nagyon is hatékony átnevelése zajlott. Ez olyan sikeres volt, hogy sok kitelepített, internált, hazatérő hadifogoly nemhogy nem mert a tapasztalatairól beszélni, de sokszor még a barátok, távoli rokonok, ismerősök előtt is tagadta, hogy hol volt.
Hosszú távon ez is elég nagy tragédia, és veszteség, aminek a következményei és hatása most is ott lebeg a fejünk fölött.
102
Attika
2010. 03. 25. 09:14
Kedves Mindenki és Valaki!
Modjátok el nekem, kis pont agyú, utca emberének, mi a fene az a holokauszt tagadás? És ha valaki ilyet tesz, azt miért kell megbüntetni? Mi ez a hisztéria, ami körbe söpört a világon? Ha én azt állítom, hogy nem volt II. világháború vagy hogy a tuszik nem gyilkoltak hutukat, akkor börtönbe kerülök? Ki mondja meg, hogy mi volt? Nekem mondjátok meg, hogy mi volt és mi nem! Nekem nincs véleményem, azt gondolok, amit akartok! Csak mondjátok már!
101
morvai.j.zs
2010. 03. 24. 23:32
Utólagos korrekció [98] hozzászólásomhoz:
1.) Természetesen a szovjet-oroszországi kommunista diktatúra kialakításában jeleskedő bolsevik zsidóság jócskán a holokauszt bekövetkezte előtt elvégezte "áldásos" tevékenységét. Mi több, Sztálin nyomokban ugyanolyan kegyetlenséggel irtotta a zsidókat, mint Hitler. (Ilyen értelemben a zsidóság egy része ugyanúgy a kommunista diktatúra áldozatai közé sorolandó, mint más közösségek. Ezért sem lehet általánosítani...)
2.) Önmagában nem a holokauszt tagadása testesíti meg azt, hogy a kommunizmus bűneit elismeri a társadalom, hanem áttételesen e tagadás által generált zsidóellenesség, amely a rendszerváltás óta egyre nagyobb méreteket ölt.
100
zuio
2010. 03. 24. 21:28
Kedves Mpolgar!
Nem szeretném érzéseiben megbántani, de valóban nem lát különbséget egy náci koncentrációs tábor és mondjuk a recski munkatábor között? Emberek szisztematikus kiirtása illetve embertelen körülmények között való dolgoztatása között? (Ahol szintén sokan elpusztultak, tudom.) Egy durva verés és a Mengele-féle válogatott kegyetlenkedések között?
Volt kárpótlás, készültek dokumentumfilmek, jelentek meg könyvek, vannak csatornák, amelyeken rendszeresen foglalkoztak, foglalkoznak a kommunista diktatúra bűneivel. Ott vannak az ünnepeink... Nem mondanám, hogy semmi nem történt e téren. Persze lehetne több.
99
morvai.j.zs
2010. 03. 24. 20:32
folytatás:
Hogy a ma uralkodó politikai elit éppenséggel kettős mércével mér? – hát, kérem ez nem feltétlenül fontos olyan politikai helyzetben, közhangulat közepette, amikor a népharag a szóban forgó elitet valószínűleg fenekestül söpri ki a helyéről.
Jóval fontosabb lett volna az elit kinyilatkoztatása (minimum a bocsánatkérés mindenféle történelmi bűnökért) jóval-jóval korábban – ahogyan azt már többen is leírtuk, más oldalakon is.
Ami most már mérvadó lett ugyanis ebben a kérdésben: az a társadalom megítélése. Ilyen helyzetben már semminek sincs nagyobb hatása a jövőre, mint az ezerfejű cézár föllángoló haragjának.
Ma sokan (úgy tűnik egyre többen), megpróbálják egy kalap alá vonni a zsidóságot és az embereken élősködő korrupt üzleti réteget – szavuk hallgatóságra lel. Végzetes általánosítások és kinyilatkoztatások hagyják el a Jobbik vezetőinek ajkait – egyre inkább belekeverve a cigányságot, amelyik eddig minden rendszernek áldozata volt.
Szabadulni ettől a hozzáállástól csak embertársaink meggyőzésével tudunk. A mostani helyzetben bármiféle ráhatási kísérlet bármelyik uralkodó politikai párt részéről csak falra hányt borsó lenne (illetve olaj a tűzre). Amit most aktuálisnak érzek – nem a kommunizmus bűneinek a tagadását taglalni és egyensúlyba állítani a köztudatban a holokauszt bűneivel, hanem annál inkább minden egyéni tudatba sulykolni, hogy egyetlen közösséget sem lehet származása, vallási, kulturális identitása, vagy osztályhelyzete alapján kirekeszteni, elszigetelni és megsemmisíteni.
Számomra biztatónak tűnt, jobban mondva jelzésértékűnek gondoltam, hogy az eddigiekben a nemzet iránti dolgokban elkötelezettségéről és pártatlanságáról tanúbizonyságot tevő Sólyom László aláírta ezt a törvényt (még ha az olyan is, amilyen).
Úgy tűnik, nem a legjobban sült el.
98
morvai.j.zs
2010. 03. 24. 20:30
Kedves mpolgár[97]!
Kérdezi: „Miben különbözik valakinek a fájdalma, ha az apja, testvére, szerette, egy náci haláltáborban veszítette el az életét, vagy Recsken, a Hortobágyon, vagy valamelyik számára kényszerlakhelynek kijelölt helyen nem engedélyezték az orvosi ellátást?”
Nyilvánvalóan semmiben.
E megkülönböztetés gyökerét én abban látom, hogy amíg (ahogyan erre már korábban utaltam) a kommunista diktatúra áldozatai közül ma egyetlen közösséget sem támad nyíltan egyetlen politikai erő sem, addig a zsidóságot igen.
A kommunista diktatúra bűneinek nem létező tagadása ugyanolyan ostobaság lenne, mint amilyen ostobaság a holokauszt nagyon is létező tagadása. Számomra egyébként a sztálinizmus (majd szocializmus) kegyetlenségeinek a megkérdőjelezése még megdöbbentőbb és abszurdabb lenne – lévén:
a.) a kommunizmus áldozatai – ahogyan Ön is írja – a társadalom igen széles spektrumából kerültek ki (majdhogynem mindenki), akik közül rengetegen ma is élnek,
b.) a mai társadalomban a kommunizmus-ellenesség még mindig jóval nagyobb méreteket ölt, mint a zsidóellenesség.
Ami miatt szerintem mára főként napirendre került ez a téma, az a történelmi folytonosság, ahogyan egyes közösségeink álltak politika és társadalom alá-, fölérendeltségi viszonyában.
Itt óriási különbség mutatkozik a zsidóság és más meghurcoltak között.
1.) Egyrészt 1945. után, a holokausztot drámai módon (így vagy úgy) túlélő kelet-európai zsidóság oroszlánrészt vállalt a kommunista diktatúrák kiépítésében – így legborzalmasabb hányattatása után sikerült bekerülnie a hatalomba (legkézenfekvőbb példák: Csehszlovákia, Magyarország, Szovjetunió).
2.) A kommunista diktatúra, majd szocializmus (melynek kiépítésében tehát a zsidóság jelentős szerephez jutott) áldozatai (jószerével az egész társadalom) éppen (mondjuk teljes okkal és joggal) e rendszer negyven évében látja annak okát, hogy most ott tartunk, ahol tartunk, hogy olyan lett a közösségi morálunk, amilyen, hogy a nyugati, élhetőbb Európától talán távolabb vagyunk, mint azt előzetesen legvadabb rémálmainkban is gondoltuk.
3.) Eközben ’89 után, az újabb rendszerváltással a kommunizmus korábbi áldozatai (eltérően a ’45 utáni zsidósággal) nemhogy a hatalomba nem kerültek be, de helyzetük sem igen lett jobb (az értelmiség egy része, munkásság, parasztság, polgárság – csak néhány osztálykategória az Ön által is megjelölt áldozatok közül).
Mondhatni: az indulatos és elkeseredett rétegek nem őket találják meg a bajok forrásaként – nem is nagyon tudnák, mert java részük szintén ezekből a rétegekből kerül ki. Mivel napjaink elitje több erővonal mentén is markánsan összehozható a kádárizmus végnapjainak (nem feltétlenül kommunista) uralkodó elitjével, a mostani elitnek a zsidósággal való kapcsolódási pontjaira való következtetés igencsak logikus.
Így bele is estünk az újabb csapdánkba, melynek hosszú távú tündöklése jobb esetben európai elszigetelődéshez, a mindenki által óhajtott javulás elmaradásához vezet – rosszabb esetben a történelem megismétlődéséhez.
Ebből a gondolatmenetből azt is mondhatom: a holokauszt-tagadása (önmagán a tényen túl) egyrészt bizonyíték a társadalom részéről arra, hogy a kommunizmus bűneinek nagyon is tudatában vagyunk, és azt bizony senki meg nem kérdőjelezi.
folyt. köv.
