Az internet rendkívüli lehetőségeket kínál arra, hogy minden korábbinál egyszerűbbé és kényelmesebbé tegye az állam és polgárai kapcsolattartását. Milyen - elsősorban a politikusok szemléletében kereshető - okai vannak annak, hogy Magyarországon ezekkel a lehetőségekkel csak korlátozottan tudunk élni?

Ajánlat

ÜgyfélkapuAz [origo] minden cikke a témában

OK.hu

Március elején elérhetetlenné vált az elvileg új felülettel jelentkező Ügyfélkapu, aki előzőleg be tudott jelentkezni, helyenként mások adatait látta, aztán az egészet megint kikapcsolták a frissítés idejére, a rendszer már nem is először hibásodott meg, és azóta sem teljesen üzembiztos. Ez az összeomlás tetőpontja annak a ballépés-sorozatnak, amit a kormányzat, illetve a kormány politikai ideológiáját egyébként nem feltétlenül osztó, de ez ügyben szintén teljesen impotens közigazgatási szféra "digitális és internetes stratégia" címszóval kidolgozott, és megpróbált megvalósítani - az internet és a digitális világ természetes tulajdonságai ellenében. 

Hogy csak az emlékezetesebbeket idézzük: volt itt kakaóbiztos ovis számítógép, digitálistábla-projekt, internetügyi tanácsadó, aki szerint az internetezők sunyi alakok, külön regisztrációval elérhető portál, ami kizárólag a kormányzati sajtótájékoztatók videofelvételeit tartalmazta akkreditált újságírók számára, és még sorolhatnám. És ennek egészen biztos nincs vége, lesz itt még sok hasonló projekt, meg internet-kompatibilis (gyakorlatilag a Magyarországon elérhető tartalmakat szerkesztő magyar állampolgárok felett totális joghatóságot biztosító) médiatörvény, és egyéb ínyencségek.

Mintha a magyar politikai elit és az őket szellemi táplálékkal ellátó értelmiség úgy látná, az internet valamiféle forradalmi szubkultúra, csak most nem hosszú hajú fiatalok csinálják, mint a hatvanas években, hanem szemüveges matekszakkörösök. De a megoldás módja lényegében ugyanaz, először meg kell próbálni eltüntetni, ha nem lehet, akkor kinevezni egy államtitkárt és egy bizottságot a felügyeletére, és ha ez sem jönne össze, akkor kidolgozni rá egy "nemzeti stratégiát", amit aztán lehetőleg rá kell kényszeríteni az érdekeltekre, természetesen a "köz" érdekében. Ezt a szemléletet aztán átveszi a nem internetalapú tartalomszolgáltatók egy része, ebből keletkeznek az internet felmérhetetlen veszélyeit bemutató riportok, meg azok a tudósítások, amikben a "szakember" megmutatja az e-mailben érkező vicces videókat.

Pedig az internetben a legritkább az, hogy maga a tartalom forradalmi - egy cikk, kép, zene, videó, bármi más alkotás nem lesz sem jobb, sem rosszabb attól, hogy az internetre kerül fel. Épp így politikai tartalma sem attól változik meg valaminek, hogy épp az interneten terjesztik vagy vitatják meg.

Az internetben sokak számára az az újdonság, hogy mindent, amihez nem elkerülhetetlenül fontos a közvetlen, személyes találkozás a fizikai valóságban, el lehet intézni elektronikusan is. Az ebédrendeléstől a tömeges társasjátékozáson át a versek publikálásáig. Ennek a költsége ráadásul csekély, ezért aztán sokkal több mindenki be tud szállni, aminek sok előnye és sok hátránya is van. A különös szubkultúrák láthatóvá válása is az olcsóság következménye - de hiba lenne azt hinni, hogy az interneten fellelhető fura hobbik, érdeklődési körök nem léteztek korábban. Léteztek, csak éppen sokkal kisebb volt az esélye, hogy egy hobbi-kaszáspóktenyésztő rokon lélekkel akadjon össze.

A politikus az internetet nyugodtan használhatja mozgósításra, szavazói összetartására, tájékoztatására, amire csak akarja. De a kormányzatnak és a közigazgatásnak egy feladata van, és az nem a terméketlen stratégiák kidolgozása, meg drága, ám teljesen felesleges tartalmak előállítása. Az állam dolga elvileg nem nagyon bonyolult: garantálnia kell, hogy az állampolgárok ugyanolyan könnyen és hatékonyan tudjanak kommunikálni a törvényhozási, közigazgatási és hasonló szervekkel, mint ahogyan egymással tudnak, és ugyanolyan egyszerűen tudják elintézni a kötelező teendőket, ahogyan egy pizzát megrendelnek.

Ehhez nem kell semmi más, mint minden, közpénzből készült és nemzetbiztonsági (vagy jogos magánjellegű) érdeket nem sértő információt, adatot, jogi szöveget, tanulmányt, ki tudja még mit rendszerezetten, jól kereshető módon elérhetővé tenni. Sok adat elvileg most is nyilvános, és valaki valahová fel is teszi - lehetőleg keresők által megtalálhatatlan formában, az ezt előíró törvény betűjének ugyan eleget téve, a teljesen nyilvánvaló célt azonban figyelmen kívül hagyva. A nyilvánosság ugyanis még mindig ellenség, sokszor nem is politikai okokból, hanem évtizedes szakmai meggyőződésből - a Hivatal munkája a Hivatalra tartozik, mit kotnyeleskedjen bele mindenki. Az internetezők Dévényi Tiborral való sokkolása helyett ezen kellene változtatni.

A feladat másik része: az állampolgári közlendők, bejelentési kötelezettségek, bevallások, egyéb ügyintézési dokumentációk benyújtásának további egyszerűsítése, az ügyintézés még nagyobb hányadának elektronikussá tétele. Az adóbevallással megkezdett irány nem rossz, az sem rossz, hogy ugyanazzal a kitöltőprogrammal számos szervezet nyomtatványait lehet kezelni, de például még mindig nekünk kell felkutatni a kitöltendőket mindenféle, csak beavatottak számára ismert, az "egyszeri ügyfélnek" egyáltalán nem triviálisan megtalálható honlapon, és egyéb nehezítéseket is le kell küzdeni. Ezzel a tempóval hatékony, igazán használható elektronikus szolgáltatási felülethez körülbelül 2045-re juthatunk.

Talán meg kellene fontolni, hogy az egészet eladjuk a Facebooknak vagy a Google-nak, ezek a cégek különben is tudnak rólunk majdnem annyit, mint a magyar állam, csak ők cserében szolgáltatnak is valamit.