Kicsodák a cigányok?
// 2010 // már // 24
A magyar középiskolák olyan társadalmi képet erősítenek a diákokban, amely két részre osztja az embereket: "mi" és "ők". A cigánykérdés minden korábbinál aktuálisabb Magyarországon, az összes pártnak megvan a maga vélt megoldása, a fiatalok azonban nem rendelkeznek megfelelő ismeretekkel ahhoz, hogy önálló véleményt alkossanak a témában. Hogyan oktassunk a cigányságról?
Az oktatás, és ezen belül a tantárgyak struktúrája és tartalma szinte mindig lépéshátrányban van a valósághoz képest. A szabályozás, a tantervek, tankönyvek és a képzés lomhán igyekeznek követni a trendeket vagy éppen védelmezni az örök értékeket az új divatok ellenében. A magyar oktatási rendszer az elmúlt húsz évben mintha e törvényszerűnek látszó lemaradás példatára kívánt volna lenni: sok mindent felforgatott, változtatott, de még több minden maradt a régiben.
Nehezen integrálódó, még ma is mostohagyermeki modultárgy státuszban van a társadalomismeret a tantárgyi palettán. A legtöbb helyen a történelem óraszámát növeli, abba olvad bele. Pedig ez a tárgy lehetőséget teremtene számos olyan aktuális kérdés felvetésére, amely a középiskolásokat nap mint nap körülveszi. Ezek közül napjainkban az egyik nagy - ha nem legnagyobb - probléma a magyarországi cigányság megoldatlan helyzete.
A választás közeledtével minden párt igyekszik állást foglalni a kérdésben, perspektívákat felrajzolni vagy éppen az idáig vezető utat értelmezni. A választó pedig - ha lehet még a választóról ezt feltételezni - mérlegeli tudása alapján a hallott-olvasott-látott információkat, és ennek alapján dönt, helyes-e az adott párt értékelése (és célravezetőnek tűnik-e programja).
A rendszer azonban ezen a ponton kissé ingatag: van-e tudásunk, vannak-e mérlegelési alapot teremtő elemi ismereteink a cigányságról?
Sokan vannak, akiknek persze hogy van, már hogy ne lenne. Nem feltétlenül elvi ismeretük, hanem tapasztalatuk. Mind többen élnek egy térben, egy faluban romákkal, gyerekei(n)k akár egy oviba is jár(hatná)nak. Indiából kerültek ide, vagy már 6 évszázada itt élnek? Miért magyarul beszélnek vagy éppen miért nem? Hogy jutottak idáig? Kik is az "ők" egyáltalán? Igaz, ez sokaknak akár mindegy is az áldozati, sértetti, fenyegetett pozícióból nézve, mert a megélt személyes helyzetekben a jelen nyomasztó valósága mindent felülír.
Sokan vannak, akiknek ugyan személyes tapasztalatuk, konfliktusuk nincs a cigánysággal, de már mindenfélét hallottak. Újságban, interneten, haveroktól. Meg hát azt ugye "tudja mindenki", így megvan a maguk véleménye. És nyilván vannak néhányan olyanok is, akik időt szántak arra, hogy ismereteket szerezzenek.
Összességében a tudásmérleg biztosan negatív. A cigányságról való beszéd sokáig tabu volt, nemhogy az iskolákban, de a politikai közbeszédben is. A tévesen értelmezett politikai korrektség jegyében, vagy más miatt, de egyszerűbb volt inkább a szőnyeg alá söpörni a témát. A bomba néhány éve robbant, és mára megkerülhetetlenné vált a pártprogramok szintjén is. A diákok pedig részei a társadalmi közegnek, maguk is vitatják a cigányság ügyét - vagy csak fojtott hangon beszélnek vagy káromkodnak róla. Egy biztos: most helyzet van.
Annak az elszánt pedagógusnak, aki szeretne erre a helyzetre valahogyan reagálni, már néhány oktatási anyag rendelkezésére áll a piacon. Ezek leginkább a nemzetiségi oktatás jegyében fogant kiadványok, tehát szándékuk szerint nem a többségi társadalmat célozzák. Ez alól kivétel talán Ligeti György, aki az eddigi legátfogóbb (és a hivatalos tankönyvlistán egyetlenként szereplő) cigány népismereti tankönyvet írta. Ő 7-től 12-ig minden évfolyamon tanítana egy kicsit erről a témáról. Elképzelése szerint különböző tárgyakba intergálva szót lehetne ejteni például a cigány nyelvekről, népköltészetről, a történelem egyes szakaszairól vagy a cigányság filmes reprezentációjáról. Kidolgozott egy 5 alkalmas középiskolai cigány népismereti programot a Kurt Lewin Alapítvány is. Ezt ők az állampolgári szocializáció részének tartják, amely ugyanakkor alkalmas az identitás erősítésére is - nyilván célcsoporttól függő módon.
Egy kétoldalas anyagrész foglalkozik a jelenlegi magyarországi nemzetiségekkel és etnikumokkal a 12. osztályos, Száray Miklós - Kaposi József-féle történelemkönyvben is. A többi tankönyvlistán szereplő 12-es magyar történelemkönyv azonban nem tartalmaz a témáról külön fejezetet.
Az iskolai oktatástól nem várható el minden, nem szükséges belezsúfolni minden tudást. Felmerül a kérdés: kell-e egyáltalán cigány kultúrával, történelemmel foglalkozni? Véleményem szerint igen, kell, kellene. (Ezt a diákok is megerősítették, amikor rákérdeztem, hasznosnak találták-e, hogy mi szántunk rá néhány órát.) Az iskola feladata többek között éppen ez volna: olyan ismeretekkel lásson el, amelyekkel értelmezni tudjuk a minket körülvevő társadalmi valóságot. A célja nem az, hogy erősítsük a mi-ők dichotómiát, hanem hogy háttértudással támogassa meg a véleményalkotást. Ha ezt, csupán ezt sikerülne elérnünk, hogy a jelenségről ne azonnal az ítéletalkotás, hanem a magyarázatkeresés jusson a diákjaink eszébe, már jó úton indultunk el. A választópolgárrá válás felé is.
62 komment
A Komment.hu cikkeihez regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá.
Ha még nem regisztrált,
tegye meg itt!
Mivel a Komment.hu szerkesztősége a hozzászólásokat előzetesen szűri, azok azonnal nem jelennek meg az oldalon. Csak azokat a hozzászólásokat publikáljuk, amelyeket erre érdemesnek tartunk. Moderálási elveinkről részletesen itt olvashat.
64
Zsubucz Ö.
2010. 05. 11. 17:25
Véleményem szerint a nem politikai, hanem az össztársadalmi érdekek alapján meghozott, ésszerű törvények, valamint az általános iskolában megkezdett olyan történelem tanítás hozna eredményt, amelyik feltárná, hogy a Kárpát medencében történt honfoglalás során, illetve az azt követő időkben valójában milyen népek is éltek itt békés egyetértésben, ( nem homogén társadalomban, sem vallási sem társadalmi sem másféle szempontok alapján) míg a politikusok érdeke mást nem kívánt.
Ne szólhasson bele a felháborodott szülőa tanítási rendszerbe mert a gyermekét felelősségre vonták a szándékosan elkövetett iskolai rendzavarásért, mások bántalmazásáért.
Már az Árpádok korában említik a cigányságot, mint itt élő népcsoportot, tehát a felzárkóztatást nem igazán értem.
Kispupák által említettekben a megoldás kulcsa, ahogy egyébként a bibliában is szerepel: az éhezőnek ne halat adj, hanem tanítsd meg halászni. Nem szó szerint idéztem de itt csak a jelentése, értelme a fontos.
Tehát szerintem az egyik csoportot arra kellene megtanítani, hogy szeresse a rendet, tisztelje a tulajdonjogot, és akarjon dolgozni a pénzért, míg a másik csoportot arra, hogy mindenkinek joga van élni az össztársadalmi érdekek figyelembe vételével ebben az országban.
Ne részesüljön senki a származása miatt előnyben, hanem aszerint, hogy mit teljesített.
63
Kispupák
2010. 03. 27. 17:39
Mindig azt hallom, hogy munkahelyket kell teremteni, az megoldaná a problémát. Szerintem nem lehet olyan munkahelyeket teremteni, ahol 8 általánossal tömegeket lehet dolgoztatni. Ilyen munkahelyeket mesterségesen lehet létrehozni, aminek a veszteségetit az adófizetők pénzéből tartanák fent. Szakmát kéne tanulni, érteni valamihez, h. arra versenyképes munkahelyek szülessenek.
Szerintem még a mesterséges munkahelyeknek is nagyobb értelme lenne hosszútávon, mint a semmittevésért kifizetett segély. Mert legalább a cigány családok életében rendszeresség lenne. Úgy nőne fel az a gyerek, hogy látná, hogy nap, mint nap munkába indulnak a szülei, ahogyan ő az iskolába. Könnyebb volna elfogadni, hogy anyu, apu, bátty, nővér stb. megy dolgozni, ő pedig megy a suliba, mint amikor a segélyen otthonlévők még alszanak amikor neki el kell indulnia iskolába. És amíg ő kelletlenül álmosan a suliba ül otthon zajlik az élet, nézik a TV-t, ami sokkal kellemesebb.
Egy (dolgosnak hitt)cigány barátunknak szereztünk egy stabil(nyugdíjba is mehetett volna onnét típusú) állást, egy nagyvállalatnál, ahol mi is dolgozunk, nem min. bérért, kafetéria, nyári szabadságos és karácsonyi pénz, bérlet támogatás stb.. Fél évig bírta, majd leszámolt. Mikor kérdeztün miért, azt mondta, hogy nem bírta a rendszerességet, a koraai kelést, ill., h. ha ünnep volt v. hétvége és neki a műszakbeosztása ezekre a napokra esett, akkor dolgoznia kellett. Utálta amikor a rokonság összejött akár hétköznap ő nem tudott velük sörözni, mulatni, mert v. korán kellett kelnie, v. dolgozni mennie.
60
morvai.j.zs
2010. 03. 27. 00:54
Kedves Piefke [54, 55]!
Igen, írtam: „"Csak lennének olyan politikusaink, akik ezt szem előtt tartanák!... ".
A mondatot persze nem óhajnak szántam, a második része (ha leírtam volna) valahogy így folytatódott volna: „… akkor nem lennének ilyen gondjaink.” – amivel politikusainkat kívántam (volna) minősíteni.
Persze igaza van: ez a hozzáállás ugyanúgy a tétlenség netovábbja, mint valaminek az egyszerű óhajtása, kívánása.
Ami egyébként a politikai szerepvállalás kérdését illeti: az imént fejtettem ki ezzel kapcsolatos véleményemet (meg már korábban, más helyeken is). A lényege: nem hiszem, hogy a társadalomnak a politikával szembeni igényeit egy csapásra, fentről ki lehet elégíteni, nem feledve, hogy a különböző csoportok, rétegek részéről fellépő kívánságok egyike, másika üti egymást. Inkább a mindenkori elvárások folyamatos fejlődésével, módosulásával párhuzamosan léphet színre generációról-generációra egy-egy újabb garnitúra, ahol aztán az elvárások és a teljesítmény fokról-fokra közelítenek egymáshoz. Ez nem jelenti azt, hogy rendre lejjebb és lejjebb adunk igényeinkből, hanem azt, hogy folyamatosan elsajátítjuk, mi az a több, amit megtehetünk (akár mindegyikünk!) a javulás, a megfelelő szemlélet érdekében.
De Gaulle és Adenauer példája jó, de ők más világban éltek, mint a maiak.
Akkor a politika tudott olyan célokat kitűzni a társadalmak elé, amellyel a teljes közösség azonosulni tudott, akkor más dolgok foglalkoztatták az embereket, mint manapság - akkor még lehetett a kézzelfogható valósághoz köthető stratégia. A nyugati országok a jóléti társadalmak felé vezető út elején jártak, s akkor még igen szép reményekkel kecsegtetett a fenntartható fejlődés ígérete. Aki korán kel, aranyat lel – vagy úgy is mondhatnám, hogy úgy vagyunk mi a saját „jóléti” társadalmunkkal és demokráciánkkal (de főként az előbbivel), mint amikor a kései virág kibújik a földből, szíve szerint nőne, nőne szegény, de az addigra már kifejlődött, szépséges példányok valahogy mindig takarják előle a napot.
(Ez is megérne egy misét… „...De mindez már messzire vezet a cigányságtól... „)
59
morvai.j.zs
2010. 03. 26. 22:06
KKedves "vak vezet világtalant"[58]!
Nagyon sok mindent én is hasonlóan látok, mint Te.
Amit a demokráciához való viszonyunkról írtál a rendszerváltás kapcsán, gyakorlatilag az is igaz - de akkor ezt még kevesen tudták! (Sokan nem is tudhatták, mert nem volt benne részük, és olvasni – jobban mondva: érteni – is csak keveseknek adatott meg.) A nagy lelkesedés éveiben valamilyen "furmányos" okból a jobb élet reményét az emberek a tudatukban összekapcsolták a demokrácia fogalmával – de ahogyan az mára kiderült, a tudat alatt inkább csak az előbbi igénye jelentkezett. (Bizonyítékok rögtön: a tudat kinyílásával a társadalom egy része a mai napig, szűnni nem akaró nosztalgiával emlegeti bizalmasan a kádári „szép időket” – míg egy másik, ezekkel teljesen szembenálló tömeg a demokrácia felrúgására készülő politikai erő bűvkörébe került. Én ennek a tézisnek az egyik igencsak faramuci megnyilvánulását egyszer egy Paul Lendvai – Moldova vitában hallottam: ahol az utóbbi nem átallott megjegyezni, hogy „talán inkább 300.000 –el több besúgó, de 1 millióval kevesebb koldus”…)
A kínai, vagy posztszovjet típusú berendezkedésről már lekéstünk, és úgy gondolom, bármilyen visszarendeződés diktatórikus vonal felé a demokráciát csírájába fojtja el – kezdhetjük az egészet elölről. A modernkori történelem példáival lehetne ugyan az ellenkezőjét bizonyítani. (Spanyolország vagy Portugália – ahol az autokrata rendszer gomolyfelhőinek elvonulta után is át tudtak valamit menteni a demokratikus értékekből. De ott sem ment a kilábalás egyik napról a másikra.). De ehhez a társadalomnak többé-kevésbé homogénnek kell lennie, talán nagyfokú integráltság is kellene, s egy egységes közösségformáló erő is szükségeltetne.
A mai magyar társadalom ezzel szemben korántsem homogén, etnikai és vallási értelemben is kevert, a politika demokrácia-felfogása folytán kifelé nyitott, befelé elszigetelő, a történelmi események köthető élményazonosságnak pedig nyoma sincs.
Egy ilyen társadalomban a diktatúra csak tovább növelné a különbségeket – még ha azokat ideig-óráig el is fedné.
Ennyit arról, milyen reményeket fűzök én a demokráciához – de tudom, Te sem konkrét diktatúrára gondoltál. A gyors és elérhető, autoriter megoldás jó ötletnek tartom (és valóban az egyetlen járható útnak tűnik), de ez szerintem mégiscsak a demokrácia egy magasabb szintjét igényelné.
A demokráciával (visszatérve) semmi bajom tehát – csupán azt mondom, nem a mai magyar társadalomra van kitalálva. Egy igazán demokratikusan működő közösségben (már amennyire egyáltalán létezik demokrácia persze) ugyanis lehet bizonyos területeken autoriter módon eljárni – ezt a többség (látván, hogy az közösségi érdekeket [figyelem! kisebbségieket is!] szolgál) el is fogadja, mert más módon nem megy, és nem hivatkozik úton-útfélen mondvacsinált jogokra, a szociális háló sérülésére (amelyek azt hivatottak betölteni, hogy a már megvásárolt szavazatok birtokon belül is maradjanak), stb., stb.
Lehet, persze, hogy így is vissza kell fordítani az eddig folytatott esztelen folyamatokat – annál rosszabb még rövid távon sem lesz, mint ami a mostani felállás szerint várható – hosszú távra…
58
vak vezet világtalant
2010. 03. 26. 12:58
morvai.j.zs(52, 53):
Túl nagy jelentőséget tulajdonítassz a demokráciának.
Ez több szempontból is problémás. Egyrészt a demokráciát nem mi vívtuk ki, nem mi akartuk, a kapitalizmus exportálta nekünk és nem "mi"hanem egy rendszerváltó elit hozta létre a magyarországi formájában.
Amit "mi" akartunk az nem a demokrácia volt hanem a nyugati jóllét. Erre voltunk vevők. A magyar társadalom számára, gondolkodásmódját tekintve egy orosz vagy kínai típusú posztkommunista rendszer lett volna reális célkitűzés. Ez megfelelő álamforma lehetett volna még vagy 15 évig amíg a társadalom megérik a demokráciára.
A túl korai demokrácia és a vele "kapcsolt termék" formájában érkező vadkapitalizmus teljesen sebezhetővé tette az országot a mutinacionális forró tőke számára, miközben a közéllet mégiscsak a posztkommunista szinten rekedt meg.
Az elmúlt 20 év azt bizonyítja, hogy képtelenek voltunk élni a demokrácia és a kapitalizmus eszközkészletével, de mégis bizonyítani akartunk egy olyan versenyben ahol reálisan csak veszíthettünk. Ennek tudatában fizettük be a nevezési díjat az EU-ba is.
Ezen felsorolt okok miatt nem hiszem, hogy a megoldás a főbb problémákra túl demokratikus lesz. Ugyanis az megfizethetetlen lenne egy jó gazdasággal és pénzügyekkel rendelkező állam számára is.
Amit gyors és elérhető árú megoldásnak gondolok, az egy eléggé autoriter, kevésbé demokratikus kezelése a problémáknak. Ha pedig ez megtörtént és kezd helyreállni az eggyensúly, akkor lehet a demokratikus elvek mentén finomítani a metodikát.
Aki egyszerre demokratikus és megfizethető megoldásokról álmodik az szerintem nincs tisztában a helyzet sulyosságával, vagy teljesen izolált ideológiai környezetből osztja az észt.
57
bantal
2010. 03. 26. 12:11
Szervusztok!
Van egy vízióm: cigány kult-klubokat hoznék létre mindenütt az országban, ahol erre igény mutatkozik. Egy olyan klubházat képzelek el, amelyikben cigány étterem van, cigányzene szól, cigány képzőművészek alkotásai díszítenék a falakat, cigány folklórcsoportok adnának alkalmilag műsort. Két műsor között kiállíthatnánk itt az adott tájegység cigány kézműves kultúrájának emlékeit és mai darabjait. Hétköznapokon bárki, bőrszínre, származásra tekintet nélkül betérhetne ide, és korrekt árakon finom ételeket ehetne, cigányzene mellett. Az étlap egy része hagyományos ételeket kínálna, de cigány ízesítéssel, készítési móddal (pl. kakasleves, pörköltfélék). Ezen túl pedig egyszerűbb, sokak számára megfizethető hétköznapi fogások lennének itt (töltött káposzta, bográcsos tarhonya, stb.). A cigányzene alatt azt a hagyományos műdalos egyveleget értem most, amelyre ma még mindig nagy a közönségigény, és amelyek alkalmat adhatnak a cigányzenész dinasztiáknak, hogy tehetséges utódaikat elindíthassák ezen a pályán. Egy-egy estén belül lehetnének tematikus blokkok az autentikus cigányzene számára. Alkalmanként egész estés műsort lehetne adni a cigány költészet, az eredeti cigány muzsika kedvelőinek.
Egyszer-egyszer ellátogatna ide egy-egy kiemelkedő hazai vagy nemzetközi tehetség (költő, író, zenész, táncos, más művészeti ágazat roma származású képviselője).
Lenne egy étterem a kiszolgáló helyiségekkel, lenne egy kamaraterem (az éttermi résszel összenyitható), ezek működése folyamatossá tehető. Lenne a szervezőknek egy iroda és a közreműködőknek két kisebb öltöző. Lenne egy klubhelyiség, ahol napközben szabad számítógéphasználat, internet-kapcsolat, sajtótermékek várnák a betérőket, reggeltől kora estig. A kamaraterem és este a klubhelyiség lehetőséget adhatnának közös kézműves foglalkozásoknak, tanfolyamoknak, civil közösségek összejöveteleinek.
A látogatók egy része az adott település lakóiból tevődne ki, más részük a környező térség érdeklődő roma és nem roma lakosságából, újabb részük azokból a turistákból, akiknek egy ilyen környezetben elköltött étkezés maradandó élményt jelenthetne. Azaz: a kezdeményezés akár idegenforgalmi jelentőséggel is bírna.
Bizisten, ha nyernék most egy ötöst, megcsinálnám. Mindenképpen megérné.
56
lujka
2010. 03. 26. 11:39
(a cikk szerzője)
Kedves kommentelők!
Én nagyjából ezt akartam épp, ezt tartom kívánatosnak, ami itt folyik: lehessen felvetni egy problémát és tudjunk arról beszélni. Szerintem erre van szükség minden középiskolában is - azzal a plusszal, hogy őket meg kell tanítani arra is, hogy hogyan kell ilyesmikről normálisan beszélni.
Aki azt vetette a szememre, hogy csak elméleti dödögés ez a tettek helyett, annak üzenem, hogy én a gyakorlatban is felvetettem a kérdést, hús-vér tizenévesek előtt.
Azt gondolom, hogy a szőnyeg alá serpés első mozzanata az, ami itt is felbukkant, hogy jaj ne különböztessünk meg magyart-nem magyart, ezért ne is hangsúlyozzuk, hogy vannak különbségek. Miközben mindenki mi-ők viszonylatban gondolkozik. Tegyük ki akkor az asztalra, nézzük meg, ez a lényeg.
A nembeszéléshez vezet az is, ha ezt mondjuk, hogy úgyis van tapasztalat, és az elég. Ilyen alapon mondjuk a biológia tananyag nagy része szükségtelen volna.
Mpolgar korrekt és lényeglátó történelmi összefoglalását ezúton is nagyon köszönöm. Tudták önök is ezeket a tényeket? Lehet, hogy ettől nem változott a véleményük - de azért hogy egy csipetnyi mélységet, hátteret kaphatott tőle, azt ne tagadjuk.
Ennyit szeretnék én is, semmi többet. Munkahelyet sajnos nem tudok teremteni, se gazdasági fellendülést beindítani, se integrált vagy nem integrált intézményeket létrehozni. Én ennyit tehetek a magam részéről pedagógusként. És engem is csak az érdekel, hogy ki mit tud maga hozzátenni a téma MEGOLDÁSÁHOZ, nem pedig a MEGÍTÉLÉSÉHEZ. Mert abból már tényleg Dunát lehet rekeszteni.
55
Piefke
2010. 03. 26. 08:40
...Egyébként itt, a komment.hu-n akár a szerzők, akár a kommentezők között számos olyan ember "lapul", akik "simán összeállhatnának" egy efféle "támogató közeggé" - egyszerűen nem is értem, miért nem történt ez még meg???
Csak írogatnak, sopánkdnak, kötődnek ide-oda (főképp a szerzők egy része), és közben maguk is tudják, hogy ahova kötődnek - pl. Konzervatórium - nem az igazi megoldás... Jobb híján...
Pedig igenis: lehet, van jobb megoldás: mi magunk! "Erővé" kell szerveződni, egységes, koherens "ideológiát" létrehozva (ami persze nem jelent "szellemi uniformizmust - nyugodtan lehet "egység a különbözőségben"). Ne feledjük: sosem a legerőszakosabb erő fog végül győzni, hanem mindenkor a legszervezettebb és a legfelkészültebb!!!
...Persze én a "Piefke", ezt könnyen mondom!:-)))
![Fotó: Hirling Bálint [origo]](/i/1003/20100324ciganyrom8.jpg "Fotó: Hirling Bálint [origo]")
