9/11 óta az Amerika-ellenesség a világon minden korábbinál inkább globális méreteket ölt, de ami a mi szempontunkból a legfontosabb: Kelet-Európában is egyre elterjedtebb, pedig nem volt ez itt mindig így. Melyek az Egyesült Államok birodalmi törekvéseinek elsődleges tanulságai, illetve milyen alternatívák kínálkoznak helyette? 

Ajánlat

Kína és India jövője a tétDavid frum írása az amerikai protekcionizmusról

Túl a terrorizmuson és a pisztáciánDavid Frum írása az iráni zavargásokról

OK.hu

Az utóbbi időben egyre több online meghívót kapok a környező országokból olyan linkekre, klipekre, pps-ekre vagy más ilyen izékre, amelyeknek így vagy úgy ugyanaz a crédója: az észak-amerikai civilizáció, jelesül az Egyesült Államok hátulütőit mutatják be, és egy olyan kritikus tömeg létrehozását szorgalmazzák, amely visszaszoríthatná az amerikai modell egyeduralmát. A Zeitgeist vagy Michael Moore filmjei csak a két legkézenfekvőbb példa erre a kampányra.

Az Amerika-ellenesség nem tegnapi találmány, de az a benyomásom, hogy mostanában egyre vehemensebbé válik. Kelet-Európában is egyfajta Amerika-ellenes fundamentalizmus születik. Az ideológia, amely 2001. szeptember 11-én lerombolta az amerikai jólét szimbólumait, maga is globálissá válik. A világnak ebben a kelet-európai részében azonban nem mindig ez volt a helyzet. Sőt.

Olyan családban és társadalmi környezetben nőttem fel, amelyben Amerikának, legalábbis 1989-ig, különleges nimbusza volt. Dédapám azok közé a szép őrültek közé tartozott, akik a huszadik század elején Ellis Islandon keresztül egy jobb élet reményében áthajóztak a tengerek tengerén. Hazatért, majd földet, állatokat, gazdasági eszközöket, épületeket vásárolt, jómódú paraszt lett belőle. A történet a szovjet tankokkal ért véget, amelyek Bukarestben is leparkoltak.

A kommunizmusban a viszonylagos jólét esztendeinek következtében nagyon sok román egy megváltót keresett, és abban bízott, hogy valahogy túljusson a kétségbeesésén. Megelőző eszképizmus volt ez: mivel az Isten elfordította a tekintetét Romániáról, a felszabadító szerepét a jenkik vették át. A várakozás vagy tíz évig tartott, az 1956-os forradalom utánig, amikor a legoptimistább románok is rájöttek, hogy ha tényleg jönni akartak volna, az amcsik szekérrel is ideértek volna már. De még ezt a szomorú megállapítást követően is, az akkori politikai helyzetben az amerikaiak maradtak a mennyei alternatíva. És vigaszdíjként a Szabad Európa Rádió, amelyet Washington támogatott anyagilag, és amely a romániai kommunista rendszer egyetlen ellenzéki intézménye volt.

Ezzel a pro-amerikás háttérrel az 1989 utáni román társadalom nehezen lobogtathatott Amerika-ellenes indulatokat. Nem mintha nem lettek volna olyan románok, akik gyűlölték az óceánon túli kapitalista társadalmat, hiszen 1989-ben az Új Ember még korai ifjúságát élte, de azok, akik magukévá tették a szovjet értékrendet, alaposan megtanulták annak egyik normáját: ne ússz az árral szemben! Főleg bizonytalan, átmeneti időszakokban ne. És mert a változás szele Nyugat felől fújt, nem volt nehéz alkalmazkodni. Az engedelmességnek tehát csak a forrása változott. Nagy vonalakban az egész kelet-európai térségben ez történt.

Az első Amerika-ellenes tapasztalatot mélyen a kilencvenes évek második felében éltem meg budapesti diákként. Akkoriban a Közép-Európai Egyetemen (a CEU-n) egy pc-szempontból elég gyalázatos hír terjengett, miszerint az ukrán diákok verejtékszagúak. Ezt én is többször megállapítottam. Hogy tisztán lássak, vettem egy nagy levegőt és megkérdeztem az egyik beregovói kollégámat, akivel közelebbi viszonyban voltunk, mi a helyzet a higiéniával. A választól úgy maradtam, mint a fogorvosnál: "Te, mi azért nem mossuk ki olyan gyakran a szennyest, mert ez az egész mese a mosószerekkel nem egyéb, mint amerikai propaganda. Azt akarják, hogy megvásárold a rohadt poraikat." Később más Amerika-ellenes "állásfoglalásoknak" is tanúja lehettem, de számbelileg jelentéktelenek voltak. Utólag inkább a zászlóégetések maradnak emlékezetesek.

Amerika persze nem a mennyország, nem is a Kánaán. Az összes lehetőség országának megvannak a maga gyengeségei és hibái. Csakhogy mióta a világ világ, azóta nagyhatalmak irányítják, s korunk nagyhatalma az Egyesült Államok. Ovidius, az Augustus által Tomiba száműzött költő, akinek a versei megbotránkoztatták Rómát, azt mondta az őt megbüntető Birodalomról: arra ítéltetett, hogy meghódítsa a világot. Abban a pillanatban, amikor leáll, őt magát fogják meghódítani.

A birodalmaknak megvan a maguk logikája. Így volt Augustus előtt, így volt Augustus után. Az emberiség még nem talált rá a "világegyensúly" egy működőképesebb formájára. Egyszer bizonyára Amerika hatalma is letűnik. Ám a civilizációk eltűnésének rendje, azt hiszem, megváltoztatta kissé a tartalmát. Emil Cioran azt írta egy kitűnő, a zsidókról szóló esszéjében (a címe: Magányos emberek nemzete),  hogy Mózes leszármazottjai akkor keresztelkednek meg, amikor a keresztények elhagyják saját vallásukat. Azt hiszem, országuk alkonyának pillanatában az amerikaiak ugyanezt teszik majd: önkritikusabbak, Amerika-ellenesebbek lesznek, mint Amerika legindulatosabb ellenségei. Mindent tudnak, amit tudni kell. Végső soron Michael Moore és az anti-establishment más képviselői is született amerikaiak. Ebben áll a jelenlegi amerikai társadalom ereje: éretten viszonyul olyan véleményekhez, amelyek Európában sokkolnak vagy lelkendezést váltanak ki. Valószínűleg ez az oka annak is, hogy az amerikaiak nem művelték az európai totalitarizmus különböző "műfajait": a kommunizmust és a nácizmust. Az Egyesült Államok jelenkori történelmében voltak kanyarok, de soha nem váltak makroszociális balesetekké.

Egy példa. Néhány évvel ezelőtt az Alabama államban levő montgomeryi Southern Poverty Law Center elnökével beszélgettem - ez az egyik legjelentősebb civil szervezet, amely a rasszizmus ellen küzd. A mi (kelet-)európai  megoldásaink rabjaként megkérdeztem tőle, miért nem tiltja be az amerikai állam a szélsőséges szervezeteket, mint amilyen a náciké, a Ku-Klux-Klan stb. (több szaz olyan szervezet van, amelyet  Európában be se lehetne jegyezni). Nagyon megggyőző választ adott: "Mert Amerikában szent a gondolat- és véleményszabadság. Az amerikai társadalomnak nem az a feladata, hogy betiltsa ezeket a szervezeteket, hanem az, hogy megtalálja azokat az eszközöket, amelyekkel ellensúlyozhatja tevékenységüket, hogy elmagyarázza a közvéleménynek, miért veszélyesek és hogy semmissé tegye a hatásukat." Ehhez persze pénzre van szükség.

Európának is megvoltak a maga nagy pillanatai. Nagy-Britannia, Spanyolország, Franciaország, Portugália, Németország és Oroszország is nagyhatalom volt, hogy csak néhányat említsünk. Ma az Egyesült Államok az első számú nagyhatalom, mindazzal együtt, amivel ez a státus jár. Az amerikaiak terjesztette modellt el lehet fogadni, el lehet utasítani, figyelmen kívül lehet hagyni. Mindenesetre tökéletesebbé tehető, mint ahogy az egykori európai modellek sem voltak tökéletesek. Bírálhatjuk az Egyesült Államokat, mert úgy viselkedik, mint egy világzsandár (a nagyhatalom logikája működik itt is), de végső soron a legillemtudóbb zsandár. Halál Amerikára! Rendben. De mivel helyettesítjük? Kínával? Indiával? Oroszországgal? Az EU-val? Folytatom a játékot: hogyan nézne ki a világ, ha a kelet-európaiak irányítanák? És ha az Amerika-ellenes kelet-európaiak?