Petőfi, a márkanév
// 2010 // ápr // 23
A Fidesz és a Jobbik is szlogenként használta fel Petőfi egy-egy gondolatát a kampányban. Mit értett Petőfi "nép" alatt, és mit értenek alatta 2010-ben a szavazók, illetve a kampányoló pártok?
Petőfi Sándor a 2010-es választások népszerű alakja volt. Két párt is központi üzeneteként alkalmazta egy-egy verssorát: a Fidesz "Itt az idő" sora a Nemzeti dal-t idézi meg, a jobbikos "A nép nevében" szlogen pedig az azonos című buzdító költemény radikális sorait mozgósítja a kollektív tudatban.
"A nép szívében élő legendás költő" - jelenti ki a pécsi Petőfi Sándor utca emléktáblája (kultuszának egyik legtömörebb reprezentánsa) lakonikus rajongással. De ki is a "nép", aki szívében hordozza költőjét? Ma (ilyen kontextusban) a magyarság egészét értjük rajta, de Petőfi nem egészen így gondolhatta, maga is változó értelemmel használta a fogalmat. A nemzet új erejeként bemutatkozó ifjú párt által megidézett 1847-es versében meglehetősen élesen különbözteti meg a jogokat és kiváltságokat birtokló (magyar) nemességet az izzadó (magyar) néptől. A kádári ideológia még viszonylag zökkenőmentesen tehetett egyenlőséget az alávetett osztályok és a nép közt, de mára igencsak problémás fogalmakká váltak ezek.
Ki tehát a Petőfi-vers tükrében, jobbikos értelemben a nép? Az, amelyik harcos ellenállóként, a tettek áhított mezejére lépve végre "fölkel és nem kér, de vesz, ragad"? Vagy a nép metaforája volna az a versbeli kéz, mely ugyan nem tulajdonosa a bányának, mégis ő az, aki "a földet kihányja, amíg feltűnik az arany ere..."? Esetleg az alkotmány rózsájából nem, csak annak tövisében részesülők? Persze e képeket könnyedén fordíthatjuk némi nagyvonalúsággal a jelenbe: az ellenfél ma az uralkodó, de tunya nemesi elit helyett a hatalmat birtokló, semmirekellő politikus; a bánya most a külföldi multi kezében van, és az egymás közt mutyizó, adókerülő gazdasági elitnél a jog.
Petőfi valóban mozgósít, ha kellőképpen hozzáigazítjuk "nép" fogalmunkat. Azaz elsősorban nem a "magyar" értelmében használjuk a kifejezést, hanem az alávetett, kiszolgáltatott szociális helyzetet tesszük meg közös alapjául. Tekintettel arra, amit a Jobbik szavazóbázisának társadalmi összetételéről mondanak a kutatásaok, nem is járunk messze a versbéli Dózsa Györgytől. (Egy kis bökkenő: a "mi Sándorunk" nem számolhatott azzal, hogy 150 év múlva félmilliónál is több cigány származású magyar is részese lesz a "nép"-nek - őket azonban jelenkori ifjú követői nem biztos, hogy szívesen sorolnának magukkal együvé.)
A "nép nevében" költői gesztusához az említetteken túl alapvetően hozzátartozik az is, hogy aki itt szól, az maga nem egy a nép közül, hanem a népnek a szószólója. Ismertebb fogalmakkal: a kiválasztott, a próféta, vátesz, lángoszlop (lásd A XIX. század költői). A szlogenné tett vers alapján ez a szerep volna tehát a jobbikos politikusé - aki minden bizonnyal azért inkább tiltakozna a pusztában bujdosó zsidó néppel és Mózessel való párhuzam ellen.
Nem tudni, hogy a Nemzeti dal-ban kik azok, akik ránk kenték a gyalázatot, de itt a kollektivitás alapja már a magyarság. Más verseiben Petőfi a németektől és tótoktól elhatárol minket, tehát egységes nemzetként értelmezi a "nép"-et. A fideszes "Itt az idő" szlogen is erősen mozgósító erejű, miközben nemzetben gondolkozik, és még közös istent is megnevez, amelyre esküszünk. Ez az üzenet - különösen a várható kétharmad fényében - univerzálisabbnak tűnik, hisz mindenki, aki a magyarsággal azonosul, elfogadhatja. Petőfi nem más, mint a nemzeti minimum. Az azonban nem világos, hogyan aktualizálná a Fidesz a versbeli "rabság"-ot, amihez képest ők a szabadságot hozzák el? És milyen láncokat fog levágni, milyen "régi kardunk"?
Petőfi "az 1848-as forradalom és szabadságharc egyik szellemi vezéralakja. A magyar népköltészet megteremtője" - tudatja minden arra járóval pécsi emléktáblája. A költő tehát nem is csak a nép ajkán élő alakként, hanem egyenesen a nép ajkának kitalálójaként jelenik meg. Személyét minden korban máshogy értelmezték, de az bizonyos, hogy személye minden költőnél inkább vált kultikussá, nemzeti jelképeink egyikévé.
Margócsy István tíz éve megjelent tanulmánykötetének címe alá a "kísérlet" szót látta szükségesnek odaírni, hisz egy kortárs interprertációt próbált megfogalmazni a rögzült értelmezések ellenében. Az előszóban többszörösen szabadkozik: "néha élesebben is fogalmaztam a szakirodalom egyes tételeivel szemben, mint ahogy a magyar tudományos illem előírja". Margócsy külön fejezetet is szentel a "Petőfi-kultusz határtalanságának", könyve megjelenése után így is számos támadó kritika érte.
"A segesvári csatában halt hősi halált" - tudatja az emléktábla utolsó mondata. Hát ezért neveztünk el, mi, az ő népe, utcát (és még mi mindent!) róla: mert a szívünkben él, mert szellemi vezérünk, népköltészünk és hősünk. Petőfit ma is inkább illik - politikában és irodalomtanításban egyaránt - született zseniként, tántoríthatatlan forradalmárként, lánglelkű apostolként értelmezni, mint a bimbózó kapitalizmus logikáját jól felismerő, ügyes marketingfogásoktól sem visszariadó első generációs modern polgári értelmiségiként.
27 komment
A Komment.hu cikkeihez regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá.
Ha még nem regisztrált,
tegye meg itt!
Mivel a Komment.hu szerkesztősége a hozzászólásokat előzetesen szűri, azok azonnal nem jelennek meg az oldalon. Csak azokat a hozzászólásokat publikáljuk, amelyeket erre érdemesnek tartunk. Moderálási elveinkről részletesen itt olvashat.
27
solaris
2010. 05. 06. 15:27
--A nyitógondolatom az lenne, hogy Petőfi NEM MÁRKANÉV.
--Petőfi az egyik legnagyobb, és nem kisajátítható sem a jobboldal sem a baloldal részéről, mint ahogy nincs is kisajátítva, talán egy baloldali marketinggurut kellene megkérdezni, hogy nekik miért nem jutott eszükbe.(de ha jobban belegondolok, egy kicsit h.j.n vette ki volna magát a "szlogen" a pillanatnyi baloldal szájából.)Nyelvtanilag is döcögős lett volna a "folyamatos múlt"-ba bezavarni az "itt az idővel", igaz néhány ezer választható, idézhető mondatot még tartogatnak a lánglelkűnek a verseskötetei.
--A változás megtörtént volna más idézettel is.!!!
--Egyébként annyira egyértelmű az idézet alkalmazása a helyzetre, hogy szócséplésnek tartom a fejtegetéseket.(a sajátomat is)
--Hogy a címben feltett kérdésre is válaszoljak, Petőfi is, a fent nevezett pártok is a magyarok legalább 2/3-át értette a Nép alatt.
Solaris
26
johannus
2010. 05. 06. 07:46
Viczián Zsófia kitűnő írása kisebbfajta irodalmár-klub kialakulását eredményezte ehelyütt. Anyagiasságra épülő világunkban nem árt ez, úgyis kevés alkalom van rá. Az írás mindazonáltal arról szólt inkább, hogy miként egyeztethetők össze Petőfi eszméi a mai politikai élettel, főleg a parlamentbe került Fidesz és a Jobbik "eszmeiségével". Nyilvánvaló, hogy a politikai kampányokhoz hozzátartozik abból tőkét kovácsolni, hogy a kampányoló magát jó hazafinak igyekszik feltüntetni. Ehhez többnyire jó eszköz Petőfit idézgetni (ebben egyetértek az előttem felszólalókkal). De az idézgetés fegyvere esetükben visszafelé sül el, mert azt a szabadságot, függetlenséget, amiről Petőfi annyit írt, sem a Jobbik, sem Jobbik nem fogja meghozni. Mindkét párt a politikai és gazdasági status quo fenntartásával akar politizálni, ami azt jelenti, hogy (nehogy hiteltelenné váljanak, azért) valamit bizonyára próbálnak majd lefaragni a Birodalom tőkéseinek hazai hatalmi súlyából, alapvető kiszolgáltatottságunkból, katonai alávetettségünkből nem fognak levenni semmit sem. S ugyan mi jót tesznek annak érdekében, hogy a "bőség kosarából ...", "a jognak asztalánál ..." stb. kifejezések mögött rejlő társadalmi igazságosságból valami is megvalósuljon?! Mindkét párt jobboldali. Giccs mindez a szájukból csupán, üres demagógia.
25
mpolgar
2010. 04. 27. 07:35
Hajrá Gabe!
Még gyengülő karommal az utódaim, no meg a magam jövője érdekében még az evezőt is hajlandó vagyok megragadni! Ha már az nem megy, akkor, -a mások, általam értékelt, és hiteles emberek által- megadott ritmusban is besegítek!
24
Gabe
2010. 04. 26. 21:28
A csónak a tengeren hányódik, ki hány éves, mit gondol... nem számít...
Ütemre, együtt kell húznunk az evezőt ha partot akarunk érni...
Egy ütemre, ahogy az énekben..egyszerre lélegzünk....különben nem lesz ének...csak zsivaj..
23
morvai.j.zs
2010. 04. 26. 20:45
Kedves "Egybegyűltek"!
Csatlakozva a többiekhez, mpolgár [20] és [22] hozzászólása mindkét kérdésben kimerítőnek és kiválónak találtatott, általam is. (Még annyi: öröm látni, hogy ezekben a napokban - órákban - akadnak olyanok, akiknek nem csupán az országgyűlési választás szolgáltat témát gondolataik kifejtésére.)
Amit még hozzáfűznék kedves "Roquentin" és "Egy Amatőr" gondolatcseréjéhez, talán csak annyi: a magyar történelem utolsó (megkockáztathatom: egyetlen?...) fénykora, az ún. reformkor volt. Egyetlen emberöltő, vagy valamivel több, amikor a nemzetnél az osztályonként különböző egyéni érdekek és az osztályoktól független közösségi összérdek egyensúlyba került.
Ha a következő mondattal némi megbotránkozást is keltek, kimondom: a reformkori magyar történelem előtt, és azt követően is a mindenkori írott történelmünk vagy az elit, vagy a csőcselék kisajátított történelme volt.
Az első felelős kormány, a legendás 8+1! Mondjon valaki még egy olyan összetételű kormányt (vagy minisztertanácsot... kinek hogy tetszik...), amelynek tagjai akárcsak hasonló színvonalon, örökbecsű értékeket képviselnének! (Még a '67-es Andrássy, vagy akár a '44-45-ös Dálnoki-féle kormány is jóval mögötte jár.)
És volt-e valaha még egy olyan kormányunk, amely mögött akkora nemzeti támogatás állt volna, mint Batthyányék mögött?
Petőfi volt az első, aki - valóban - plebejusi néprétegből felemelkedve már a saját korában nemzeti jelképpé válhatott - egy arisztokrácia által kormányzott (és nemesi értékadó) időszakban.
Valóban: a nemzeti ébredés időszakát a modern, nyugati berendezkedésnek megfelelő társadalmi minták kiépítése és elsajátítása jellemezte, az évszázados belső konfliktusokkal való leszámolás igénye hatotta át, és nem az erőre apelláló, államérdek külső érvényesítésével (más kárára) operáló reálpolitikai megfontolások vezérelték a népeket. (Ez 1815. közelsége nem is indokolta volna.)
Ugyanakkor - most meg főként megkapom majd a magamét - én azt látom, hogy ebben az időszakban vette kezdetét az a nagyfokú infrastrukturális eltávolodás a főváros Pest-Buda, és a vidék között, amely egy olyan centralizált fejlesztési politikában csapódott le, amely Európában - talán Párizst leszámítva - páratlan, és amelynek máig isszuk a levét.
A szép gondolatok és remények a megvalósítás pillanatában bizony rossz irányt vettek. Az 1870-es évektől már lehetett észlelni: a korábbi meghatározó nagyvárosok, Pozsony, Temesvár, Kolozsvár stb. jelentősége nem tudta már követni az egyesített fővárossal a lépést (ráadásul Trianon után a helyzet még borzasztóbb lett).
De most már megint elkanyarodtunk Petőfitől - akinek tudvalevően az alföldi rónaság bizony sok mindennél többet jelentett...
Kedves Bandersnatch [15]!
Elnézést az elírásért, természetesen "csendes.../...csendes".
(Magam sem gondoltam, hogy a címben két különböző formában fordulna elő ugyanaz a szó.)
22
mpolgar
2010. 04. 26. 16:24
Kedves Egy Amatőr!
Örülök, hogy egyetért, minél többen vannak, vagyunk, annál jobb!
Igazából nem is Önnek címeztem, amit írtam.
Bár többen értenék, hogy ilyenkor miről van szó, illetve, mi a lényege ezeknek a dolgoknak!
Szeretném, ha többen tanulmányoznák a történelmet, felelőtlen dolgokat nem művelnének.
Szeretném, ha egy-egy költő, politikus, vagy történelmi nagyság életművét önös érdekből nem hamisítanák meg.
Sajnos, nincs rá befolyásom, de minél többen egyet értenek velem, annál bizakodóbb vagyok.
A racionális ész, a gondolkodás hatalma még nem veszett ki világból!
21
egy amatőr
2010. 04. 26. 14:50
Tisztelt mpolgar!
Csak azért estem abba a hibába, hogy párhuzamot vontam, mert ez volt a cikk témája:idézetek-kampányszlogen-pártok:))
De az egyetértés kölcsönös,minden mondatát elfogadom, amit hozzám címzett, különösen az utolsót:)))
Üdvözlöm önt!
20
mpolgar
2010. 04. 26. 12:58
Kedves Egy Amatőr!
A nacionalizmusról pusztán annyit szeretnék írni, hogy, -egyetértve Önnel-, ha valaki belegondol, a XIX. század közepe a népek ébredéséről szólt.
Ami még véletlenül sem tévesztendő össze a nacionalizmussal, a sovinizmussal.
Az a későbbi idők terméke.
Ebbe az is beletartozik, mint ahogy korábban írták, olyan emberek is magyarnak vallották magukat, akik addig talán azt sem tudták, hogy ez a nép milyen nyelven érintkezik egymással, bár ennek az ország polgárának, vagy, arisztokratájának, azaz, elitjének tartották magukat.
Nálunk, a reformkor hozta létre a nemzeti egység fogalmát, a valóban, mindenki által beszélt, kulturált nyelvet, a polgári, állampolgári egység, a nemzeti öntudat közös érzetét, és ami a legfontosabb, a nemzet, egy nép közös akaratában és érdekében való gondolkodást. A korból adódóan, és a történelmi szükségszerűségnek köszönhetően ez találkozott egy polgárosodási igényeket szorgalmazó szemlélettel is!
Lehet, hogy unalmas, de újra elmondom. Apám nem magyar volt, hanem lengyel, ennek ellenére mindig, minden körülmények között hithű, és elkötelezett magyarnak vallotta magát, bár, mindig hozzá tette, hogy lengyel származású!
Az indoka az volt: „engem ez a rög nevelt föl!” Mai napig ezt tartom szem előtt, ezt tanítottam a gyerekeimnek, ezt szeretném, ha az unokáim is megtanulnák.
A nemzetek ébredése egy nagyon pozitív folyamat volt, amikor már a társadalom nagy többsége ráébredt arra, hogy nem a feudum, az azt uraló mindenkori hatalom, hanem a közös kultúra, a szokásjog, a kialakult szokás- és jogrendszer, a közös nyelv, írásbeliség, a közös történelmi múlt, akár a közös szenvedés, és sors alakítja egy-egy nép összetartását, az azt létrehozó kohéziós erejét.
A világ más nemzetiénél is lezajlottak ezek a folyamatok.
Természetesen, mint bármi másban, ennek a folyamatnak is voltak fokozatai, eltérések, időbeli csúszások, de ez nem volt negatív erőnek nevezhető.
Ebből pusztán azt csináltak.
Nagyon-nagyon szeretjük magunkat szörnyen magyaroknak nevezni, ha az nekünk úgy jó! (hány nemzetiség él az országban, milyen arányszámban, és, amíg mi nem vagyunk kirekesztőek, ők sem nagyon tiltakoznak, csak valaki ne akarja a zavarost felkavarni!)
Pusztán végig kell nézni történelmi nagyjainkon!
Az Árpád-házi királyokat már nem is szívesen említem, mert olyan régi dolog, és ez is unalmas kissé! Mire, III. Andrással, 1301-ben kihalt az Árpádház, majd a leányági örökösökkel másodszor is, -Kis Károly- 1386-ban, a házasodások, és a genetikai örökség révén, már régen nem lehetett volna őket magyarnak nevezni. A nagy nevű arisztokrata családainkról is lehetne hasonlókat mondani, Hunyaditól kezdve......
Nem is hiszem, hogy a nemzeti tudat, az genetika. Ikább neveltetés, a meghatározó környezet, vagy személyes döntés kérdése.
Nem hiszem, hogy jó lenne összekeverni a reformkor nemzeti tudatra ébredő nagy gondolkodóit, történelmi hőseit, vagy a ma politikusait, akik ezt az érzést már készen, tudatosan használják, és nem mindig közösségépítésre, sokszor inkább annak megosztására.
19
egy amatőr
2010. 04. 26. 11:10
Kedves roquentin!
Pontosan azért írtam én is eszméket, és nem csak a nacionalizmust emeltem ki.De a lényeg számomra akkor is az:akármilyen új eszmék is keltek szárnyra akkoriban Európa-szerte, azért az "illetékesek" igyekeztek ezeket a "saját képünkre" formálni:)vagyis igazították az ország gazdasági és társadalmi adottságaihoz.
18
mpolgar
2010. 04. 26. 09:45
Kedves Bandersnatch!
Elég bonyolult nevet választott!
Igaza van, viszont, ha észrevette az elírásomat, akkor ismeri Burnst! Ennek örülök.
Kedves Gabe, és Ismerős!
Azt hiszem, hogy talmi vita az, hogy ki milyen bölcs, avagy nem, egy bizonyos kor elérése előtt. Én egyben hiszek, a gondolkodó emberben.
Ha, egy fiatal gondolkodó, akkor belátja, ha másképp nem, a saját tapasztalatai árán, hogy a gondolatok, a tapasztalás tárháza idővel szaporodik. Azt nem lenne szabad lazán kidobni, azzal, hogy minden öreg begyöpösödött, de az időseknek sem lenne szabad azt mondani, hogy ostobák a fiatalok. Mindenkinek vissza kellene gondolnia húsz, harminc, negyven évvel korábbra. Látnia kellene az akkori idősek kételkedő, akár féltő arcát, ha valami „eszement” ötlettel álltak elő. Azok közül sok már megvalósult, annak ellenére, hogy ők kételkedtek a sikerében.
Nemcsak mi, emberek, minden élőlény alkalmazkodik, tanul, és fejlődik.
Minél többször vertek orrba, minél többször láttam, tapasztaltam, hogy másnak is lehet igaza, még akkor is, ha nem értek vele egyet, vagy nem helyeslem, kénytelen voltam megalkudni, anélkül, hogy az igazi énemet fel kellett volna adnom, és egy idő elteltével rá kellett jönnöm, hogy az igazság soha nem fehér, vagy fekete. Viszont szürke, vagy bármely más, nem meghatározható szín, ami a többi egyvelegéből tevődik össze.
Ennek ellenére vannak sarkalatos dolgok, amikben nem engedek, ez mind jó arra, hogy tapasztalatot szerezzek, hogy azt ne mondjam, okosodjam, és kialakítsam a saját nézeteimet, meg a korlátokat, amiből nem engedek. Talán, ezt hívják erkölcsi hozzáállásnak, vagy tartásnak. Ezt viszont, mindenkinek magának kell kialakítania, tanulnia, és nem másoktól, hanem saját magától, és saját maga választása alapján. Ebben azért sokaknak nagyon sokat segít az „otthonról hozott”, de nem feltétlenül meghatározó.
Számomra egy fontos, hogy -egyetértve Gébbel-, az eredendő természetemből, tanult meggyőződésemből ne engedjek, mert akkor magamat hamisítom meg.
Jó pap holtig tanul. Mi, emberek is.
Még matuzsálemi korban is lehet valakinek újat mondani, és itt nem az új ismeretekre gondolok.
Mindig azt mondtam, hogy az ifjúság sajátja, egyben a feladata a türelmetlenség, a változtatni akarás. Ha ők rendelkeznének az idősebbek, tapasztalataival, akkor ki a csuda akarna itt változtatni?
Számomra a gond az egyensúllyal kezdődik. A fiatalok a koruknak megfelelő hévvel állnak hozzá sok dologhoz, nem látják azokat a veszélyeket, amit az idősebbek már rutinból észrevesznek, bennük viszont a tapasztalataik alapján nincs meg az a hév, ami a fiatalokban még őserőként jelen van.
Egyensúly! Ha az idősebbek meg mernék adni a fiataloknak azt a lehetőséget, hogy tegyék a dolgukat, ha a fiatalok odafigyelnének az intő szavakra, ha a középgeneráció egy kiegyensúlyozó erőként működne, sokkal könnyebb lenne minden.
A fiatalok az őserő. Az idősebbek a féltő, figyelmeztető fék. A középkorúak a kiegyensúlyozó erő, amely a kettő között megteremti az egyensúlyt, hiszen már kezdi látni a gátakat, veszélyeket, de még él benne az alapvető változtatás igénye. Igaz, a legkisebb áldozatok árán.
Ha ezt az ellentmondást sikerülne feloldani, akár szép, és kiegyensúlyozott is lehetne a világ. A generációk közötti párbeszéd talán nehézkesebb, mint valaha is volt. Kár, mert mindegyiknek megvan a maga funkciója, jelentősége, és haszna, sőt értelme.
Eltértem Petőfitől, de talán ez is hozzátartozik megértéséhez!
![Fotó: Hajdú D. András [origo]](http://static8.origos.hu/i/1004/20100422petofisan2.jpg "Fotó: Hajdú D. András [origo]")