// 2010 // máj // 11
Az ittasan közlekedési balesetet okozó Stohl András magára vonta a közvélemény haragját. Mi ebből a jogos indulat és mi az, amiért nem Stohlnak kellene elvinni a balhét?
Nyilván mindenki tud, hallott, olvasott arról, hogy a televízió Bucija hirtelen átkerült a Sötét Oldalra. Mert mi is szerepel a bűnlistán? Ittas vezetés. Közúti baleset okozása - ráadásul nem először. (Egyelőre nem tisztázott, hogy a gyorshajtás és az elmulasztott elsősegélynyújtás is ott lesz-e a súlyosbító körülmények között. További bonyodalmakat okozhatnak: illegális katonai távcső a csomagtartóban, kínosan felismerhető kéktablettás levél az autó ülésén. Bár utóbbi nem vád, csak szimplán kínos.)
Mi az, ami enyhítheti a büntetést? Buci mindent bevallott. Mindent megbánt (könnyes, elcsukló vallomását természetesen az RTL Klub híradójában is meghallgathattuk). Több gyermekes édesapa.
Mennyit kaphat? Másfél évtől négy és fél évig terjedő börtönt is akár, de valószínűbb a felfüggesztett szabadságvesztés. Magas pénzbüntetést, bevonják a jogsiját. És persze meg kell fizetnie a kártérítést a sérülteknek. De az elivott színészi, műsorvezetői gázsik fájó hiányát is meg kell szoknia.
Stohl Buci ellen kitört a népharag. Anti-fanklubja két nap alatt majdnem kétszer annyi tagot toborzott, mint a már hosszú hetek óta működő, a valamilyen titkos passzióból a mozgáskorlátozottak parkolóhelyeihez vonzódó Hajdú Péteré.
A média hihetetlen rövid reakcióidővel tagadta meg addig dédelgetett kedvencét. A hírportálok részletes tájékoztatása mellett a baleset után néhány órával már mindenki olvashatta, hogy "az RTL Klub megdöbbenéssel értesült arról, hogy Stohl András ma hajnalban autóbalesetet okozott. Stohl András a mai napon értesítette a csatornát, hogy a történtek miatt nem vállalhatja az ősszel induló X-Faktornak, Európa egyik legrangosabb zenei tehetségkutatójának műsorvezetését." A baleset reklámértéke azonban igen magas, úgyhogy legyen bármilyen szűkszavú is egy szomorú esetre adott közlemény, annak mindenképpen bele kell férnie, hogy az ősszel induló "legrangosabb" tehetségkutató egyébként milyen fantasztikus is lesz. Ennyit Buci munkaadójának erkölcsi felháborodásáról.
Kicsit hosszabb időt igényelt, mire a Duna Tv is előrukkolt egy állásfoglalással: új Bordás őrnagyot kell keresni, elvégre a Tűzvonalban őrsparancsnokát nem testesítheti meg egy rendbontó.
A Nemzeti Színház igazgatója, Alföldi Róbert szintén közleményben határolódott el Bucitól: mélyen elítéli, amit színésztársa tett, két gyerekdarabot pedig le is vesz a műsorról, melyekben eddig a romlott Buci játszott. A felnőttelőadásokban egyelőre maradhat, de a tiszta, ártatlan gyerekeket nem ronthatja tovább. (Aki ismeri Alföldi rendezéseit, az külön jól szórakozhat ezen az őszinte aggodalmon.)
A celebritás futtatói szerint összeférhetetlen tehát egymással a műsorokból kiszavazottakkal együtt szomorkodó Buci, a bűnt üldöző Buci, a főzőcskéző Buci, a reggeli műsorban kedélyesen csevegő Buci, a gyerekek Bucija és a civilben katonai távcsöves, viagrás, részeg sofőr Buci. A közvéleményt meg akarják óvni a kellemetlenné vált sztár látványától. Pedig lehet, hogy a közvéleményt nem önmagában az elkövető látványa zavarja, hanem az a kellemetlen sejtés, hogy Magyarországon egy híresség tulajdonképpen bármit megúszhat.
Császár Elődöt annak idején mindössze másfél évnyi felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték. Császár 1998. december 17-én halálos balesetet okozott: a megengedett 50 helyett 100 km/h sebességgel hajtott Budapesten, elvesztette uralmát az autója fölött, frontálisan ütközött egy rendőrautóval, melynek 25 éves sofőrje életét vesztette. Ugyan Császár Előd szervezetében kábítószert mutattak ki, de azt nem tudták bizonyítani, hogy a balesetnél is drog hatása alatt állt. A Fővárosi Bíróság azzal indokolta az enyhe büntetést, hogy Császár először követett el bűncselekményt.
Benkő Dániel "lantművész" vagy micsoda több mint harminc éve, még a Kádár-korszak derekán két barátja halálát okozta: vezetés közben elaludt, az autó pedig egy fának csapódott. A bíróság másodfokon egy év nyolc hónap börtönbüntetésre ítélte, de ezt Benkőnek nem kellett letöltenie: elnöki kegyelmet kapott. Benkő szerint "művészi tevékenysége" miatt. Állítása szerint sokat tanult az esetből, addig "sötétségben élt", de azóta bizony felhagyott "felhajszolt életvitelével".
Buci okozott már baleseteket, nem először vezetett részegen, és eddig is csak a szerencsén múlt, hogy sem másoknak, sem neki nem lett komolyabb baja. És hogy egyáltalán még nem vették el a jogosítványát. A szerencsesorozat most véget ért, a példás büntetést követelő hangokat pedig nagyon is meg lehet érteni.
De mindez nem ok arra, hogy most Bucin kérjünk számon mindent, nemcsak a saját, hanem minden pofátlan celeb viselt dolgait. Jogos a népharag, érthető, hogy a média szívesen csámcsog Buci szerencsétlenségén és felelőtlenségén, de jó lenne a dolgokat a helyükön kezelni. Stohl vállalta a felelősséget. Bocsánatot kért, tisztában van tettének súlyával, kijózanodása óta meg sem próbálja mentegetni magát. Ez különösen fontos annak fényében, hogy a magyar celebkultúrában a bűnbánás és a bocsánatkérés eddig kevéssé ismert fogalmak voltak. Már csak ezért sem indokolt, hogy a média és a közvélemény a celebvilág minden bűnét Stohl Andráson akarja leverni. Pont azon, aki végre nem celebként viselkedett.
Stohl András igazságos eljárást és jogos büntetést érdemel, mint minden magyar állampolgár. Sem többet, sem kevesebbet. (Annak azért örülnénk, ha soha többet nem ülne volán mögé.)
A Komment.hu cikkeihez regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Ha még nem regisztrált, tegye meg itt! Mivel a Komment.hu szerkesztősége a hozzászólásokat előzetesen szűri, azok azonnal nem jelennek meg az oldalon. Csak azokat a hozzászólásokat publikáljuk, amelyeket erre érdemesnek tartunk. Moderálási elveinkről részletesen itt olvashat.
474 darthpeter23 2011. 12. 27. 21:51
jah, és ennél már csak császárelőd ügye durvább, nemde?473 darthpeter23 2011. 12. 27. 21:50
Hipp-hopp, mindjárt kint van Buckalakó, és már száguldhat is tovább, újra vele lesz tele a retek-klub!!!472 Mikibá 2011. 12. 27. 18:50
Az egész ügyben nemzeti színjátszásunk valóban legnagyobb alakjainak a kiállása zavar. Tudhatjuk, hogy Stohl évek óta rendszeresen iszik és drogozik. Mindezt nem egy sötét szobába bezárkózva remetéáhez méltó magányban tette, hanem vidám baráti társaságban. AKKOR miért nem álltak ki és szóltak: Buci, kevesebbet igyál! ne drogozz! ne szállj be ilyen állapotban a kocsiba és ne vezess! MOST gondolj a családodra! Nem érzik a saját felelősségüket?471 k.erika 2011. 09. 30. 12:01
A médiában szereplő személyek is emberek,pont olyan emberek mint mi.Dolgoznak,családjuk van,élik a mindennapi életüket,ugyanúgy mint mi,azzal a különbséggel,hogy amit ők csinálnak az egész ország tudja,a hétköznapi emberek életét nem látja senki,csak a közeli család.Tehát egyszerű emberek,az emberek pedig néha követnek el hibát.Aki azt mondja,hogy sosem hibázott semmiben az hazudik.Mindenki követ el hibákat,kisebbet,nagyobbat.Stohl is követet el hibát,meg kapja érte a büntetését.Az pedig,hogy fellebezett az ítélet ellen érthető,hiszen családja van,gyereke akinek kell az apja.Csak egy kicsit gondoljunk már bele,mi lenne,ha a mi családunkkal fordulna ez elő?Akkor is így reagálnánk?Tévedés ne essék,nem mentegetni akarom,mert bűnös,csak az emberek hozzáállásával van a bajom,mert kritizálni,igazságot osztani nagyon tudnak egy olyan emberről akit nem is ismernek.470 George 2011. 09. 29. 21:05
Pocok666 ! A hozzászólásodhoz nem tudok -és nem is kell- semmit hozzátenni, így igaz ahogy leírtad.469 SHelly 2011. 07. 20. 14:41
Bucika és az ügyvédje az áldozatot akarja lejáratni:467 lacomp3 2011. 06. 21. 01:35
Ez a pasas a megtestesült jóság egykicsit ivott egy kicsit kábitozott ezért csak nem jár büntetés hisz kiváló színész!!!!!!büntetni csak a pornépet szabad.....466 pocok666 2011. 06. 08. 18:34
Nem vagyok elfogult de felháboritott ez az egész.Tekintettel arra, hogy ha ugyanezt én követem el a lakat is rám rozsdásodna mire kikerülök.Égészen véletlenül nem az un. celebeknek kellene példát mutatniuk? Emlékeim szerint ők képviselik az országot a médiában is.A nyugati országokban államfők és komoly poziciókban lévő emberek mondanak le ha csak a gyanú árnyéka is rájuk vetődik.464 Life 2011. 04. 26. 16:11
Túl sokat foglalkozik a média evvel a Stohl üggyel. El lehet mondani, hogy a kevesebb, több lenne...Kedves Juhaszvik és Mpolgár! Korábban már magam is írtam arról, amire Mpolgár célzott egy félmondatban: hogy ti. az a réteg, amelyiknek az egykulcsos SZJA-val több marad a zsebé...
Hoffmann Rózsa az életre tanít (68)calvus: azért azt látni kell hogy Europában két fő irányvonal van! 1. A Német és északi népek gazdaságpolitikája akik felelősen gazdálkodnak és náluk a gazdasági válság elég eny...
A görög euró csúnya vége (33)Kedves Árvanyuszi [1269]! Azt hittem, az ilyen hozzászólásokon már túl vagyunk. 1.) A tanárokkal kapcsolatban általánosít: nem igaz (természetesen nem igaz), hogy nem érdekli ő...
Tanárok: akikre egy kaktuszt sem bíznánk (1260)Havazik. Gyönyörű...és milyen drága ez a mínusz 16 fok. De február van, s régen azzal vigasztalt anyám: január...február...itt a nyár. jó lenne valami vidám lelkesítő érzés......
Orbán mellett, Orbán ellen (81)Dolgoztam a szakoktatásban. Jelenleg egészen más területen oktatok. A szakképzés jelenleg egy gyerekmegörző. Azért, hogy a srácok nehogy verekedni, lopni, vagy kábítózni járjanak. ...
Gyerekek a futószalagon: köznevelés és szakképzés (110)