Az új ciklus elején a Fidesz és az MSZP is benyújtotta saját törvényjavaslatát a parlament létszámának csökkentésére. Mindketten takarékossági okokra hivatkoznak, miközben azonban saját alkalmatlanságukat sugallják. Mik a túl nagy parlament legnagyobb veszélyei Magyarországon?

Ajánlat

Helló, ez volt a rendszerváltozás!Panyi Szabolcs írása

OK.hu

Már egy jó ideje hozzászokhattunk ahhoz, hogy a politikai elit a miniszteri fizetések csökkentése és a költségtérítés megnyirbálása mellett a kisebb parlament követelésével próbálja meg - elég perverz módon - meglovagolni a politikusellenes indulatokat. Ma már szinte kötelező, hogy egy valamirevaló magyar párt párévente előrukkoljon saját létszámcsökkentő törvényjavaslatával. A cél mindig azonos és mindig jól kommunikálható: "mi nem az adófizetők pénzén akarunk meggazdagodni". Ez természetesen nem más, mint színtiszta populizmus.

Meg is lepődtünk volna, ha a téma nem kerül elő már az új ciklus elején: tegnap a Fidesz és az MSZP rögtön be is nyújtotta saját törvényjavaslatát a parlament létszámának csökkentéséről és az új választási rendszerről. Az MSZP javaslatára kár is szót vesztegetni, úgysem lesz belőle semmi. A Fidesz javaslatáról pedig mondják el a szakértők, amit tudnak. Annyi viszont mindenki számára tisztán látszik, hogy az eddigi választási rendszer alapjai és jellege - nagyon helyesen - megmaradnak. A legnagyobb hír az, hogy végre tényleg kisebb lehet a parlament.

A parlamenti létszámcsökkentés kérdéséről nagyon nehéz értelmesen vitázni. Azért nehéz, mert miközben erre a lépésre igenis szükség van, a mellette felhozott fő érv (költségcsökkentés) valójában egészen mellékes, hiszen ezzel valóban jelentős összegeket nem lehet megtakarítani. Még nagyobb nehézséget jelent, hogy a politikai elit viszonya a parlamenti létszámcsökkentéshez egészen egyszerűen hamis. Mert nem arról van szó, amit ezek a javaslatok mindig is sugallni próbáltak, vagyis, hogy a jófej politikusok most majd önmérsékletet tanúsítanak. A parlament megfelezése valójában nem a politikusok nagyvonalúságát, önzetlen lemondását, hanem az alkalmatlanságukat és feleslegességüket mutatja.

A 10 milliós Magyarország országgyűlésében 386 képviselő ül, vagyis 25-26 ezer lakosra jut egy képviselő. Egy kis régiós összehasonlítás: a 8 milliós Ausztriának 183 (44 ezer lakos/képviselő), a 10 milliós Szerbiának 126 (80 ezer lakos/képviselő), az 5,3 milliós Szlovákiának 150 (35 ezer lakos/képviselő) parlamenti képviselője van. A hazánkéval körülbelül megegyező lakosságszámú, 10 milliós európai országok (pl. Belgium, Csehország, Görögország, Portugália) parlamentjei pedig kb. 220-300 képviselővel működnek. Tízmilliós országoknál ez az optimális. Egyszerűen arról van szó, hogy egy Magyarország nagyságú állam nem is képes ennél nagyobb politikai elitet - olyat, amelyik megérdemli ezt az elnevezést - kitermelni.

Magyarországnak, mint bármelyik államnak, minden egyes tehetséges, felkészült, feladatait jól ellátni képes politikusára szüksége van. És nem minél kevesebbre, hanem lehetőleg minél többre. Tehát nem a spórolás és nem a megoldásra váró problémák hiánya miatt érdemes csökkenteni az országgyűlési képviselők létszámát. Pénzt alig lehet megtakarítani, feladat pedig akadna bőven. Ami viszont nincs: nincs az országban 386 olyan ember, aki megérdemelné felkészültsége, tudása és tehetsége alapján, hogy országgyűlési képviselő legyen - és ezt a feladatot vállalná is, és erre egyáltalán lehetősége nyílna.

Elég belenézni bármelyik parlamenti közvetítésbe. A képviselők jó részéből teljesen hiányzik mindenfajta kezdeményezőkészség, önálló politikai karakter. Nincsenek valódi feladataik, saját - személyes, illetve pártérdekeiken túlmutató - céljaik, elképzeléseik. Felkészületlenek, szakterületüket - ha van egyáltalán ilyenjük - felszínesen ismerik. Kommunikációs készségeik, helyzetfelismerő képességük, politikai érzékük átlag alatti. Tisztességük, emberi kvalitásaik vagy éppen munkabírásuk finoman szólva is kívánnivalót hagy maga után. Politikai súlyuk, bázisuk nincs. És még hülyeségeket is beszélnek. Beszélgetnek, büféznek, az ülésnap közepén meg hazamennek. Ha valamit előterjesztenek, nem maradnak ott a vitára, ha valakire reagálnak, nem várják meg a viszontválaszt. Egyetlen feladatuk, hogy a megfelelő pillanatban a megfelelő gombot megnyomják - és még ez a feladat is igen gyakran kifog rajtuk. Azért vannak ott, hogy az egy-kétszáz valódi, országos politikuson felül kitöltsék a helyeket.

Természetesen nagyon ritka, hogy ezek a rossz tulajdonságok, vagyis inkább a jó tulajdonságok hiányai egy-egy képviselő esetében egyszerre álljanak fenn. De még az új pártok esetében is azt látjuk, hogy viszonylag szűkös befutó helyeik majd' felét ők is olyanoknak adták, akiknek semmi keresnivalójuk a parlamentben. Pártoktól függetlenül sajnos ki lehet jelenteni, hogy a képviselők jelentős része rosszabb esetben gyenge, jobb esetben legalábbis nem a parlamenti munkára és a politikusi feladatokra alkalmas anyagból lett gyúrva.

Persze az ország nem csak 386 jó parlamenti képviselő, hanem sok minden más kitermeléséhez is kicsi. Legyen szó tudósokról, kutatókról, egyetemi oktatókról vagy egyéb, valamilyen módon állami forrásokból eltartott csoportokról (pl. művészek): a létszám mindenütt túl magas, a teljesítmény meg túl alacsony. Hiszen a képességek nem méretnek meg, a teljesítmény pedig sokadlagos.

Régen, a dualizmus idején a magyar országgyűlés (alsóháza) hagyományosan 400-nál is több képviselővel működött. Ez a szám azóta alig csökkent, pedig a világ óriásit változott. Magyarország területének és lakosságának jó része már a szomszédos országokhoz tartozik, a társadalmi elit összetétele és a karrierlehetőségek pedig nagyon mások. Aki ma tenni akar valamit a hazáért vagy egyszerűen csak "vinni akarja valamire", tehetségét és ambícióit egyre kevésbé a politika terepén fogja kiteljesíteni. A tehetség ma sem kevesebb, mint száz éve, csak éppen más területeken bontakozik ki. És itt vissza is üt keményen a politikán spórolni akaró populizmus: a képviselői juttatások befagyasztása vagy csökkentése, azon túl, hogy növeli a korrupciót, garancia arra, hogy a tisztességes és magasan képzett szakemberek még nagyobb arányban válasszák az üzleti vagy tudományos szférát. Az egyensúly felborul, és ennek az ország látja kárát.

A parlamenti létszámcsökkentés tehát feltétlenül jó irány, de csak a probléma egyik rétegét kezeli: az eddig képződött gyenge minőségű felesleget. Ám valamit a mélyebb réteggel, azaz a politikai utánpótlással is kezdeni kellene, hogy megelőzzük a mostanra kialakult helyzet megismétlődését. A politikusi szakma, különösen az országgyűlési képviselőség ugyanis túlságosan is nehéz, fontos és szép ahhoz, hogy jobb híján bízzuk emberekre.