Orbán Viktor benyújtotta kormányprogramját, amely azon túl, hogy egyáltalán nem forradalmi, kevés lényegi elemet tartalmaz, hiányos. Lehet-e a nemzeti egyetértés jegyében, valódi konfliktusok nélkül a problémákhoz nyúlni, illetve megoldást találni rájuk?

Ajánlat

A kártékony töltelékPanyi Szabolcs írása a túl nagy parlament veszélyeiről

OK.hu

"And there are voices
that want to be heard."
Roxette: Listen to your heart

Békét, szabadságot és egyetértést kívánva nyújtotta be kormányprogramját Orbán Viktor, amiből sok konkrétumot nehéz kiolvasni, de az látszik, hogy forradalomról szó sincs, de még stratégiai változásokról sem. A szövegből az elmúlt 20 év néhány jó gondolata és néhány káros babonája köszön vissza, és egy kormányzat-központú, a közjót alapvetően szociális, jóléti állami szempontokból értelmezve, meghatározó és megvalósító vezetés kívánatossága olvasható ki.

Nem hiszem, hogy Orbán Viktor kifejezetten gonoszságból és diktátori hajlamoktól vezérelve képzeli el így a kormányzást, egyszerűen csak benne is megvan a kelet-európai posztszocialista vezetők autoriter vezetésre való hajlandósága, és nem kevésbé Gyurcsány átalakító lendülete, az igény minden megváltoztatására, arra, hogy az úton mindenki kövesse. Csakhogy ez Gyurcsánynak sem ment és nem azért, mert nem volt kétharmados parlamenti többsége. Hanem mert egyikük sem érti, hogy mindenkit üdvözítő megoldás nincsen, a politika lényege az egyet nem értés, a különféle érdekek reprezentációja. Hiszen, hogy mást ne mondjak, a sokat emlegetett devizahitelesek és az exportra termelők érdekei tökéletesen ellentétesek. A kormányprogram mégis nagyvonalúan össznépi egyetértést hirdet, akárcsak a nemzeti közép kormánya tette, 2002-ben.

Ezek ellenére számos komoly terület kezelésével kapcsolatban minden elképzelés teljesen hiányzik. A legszembetűnőbb ezek közül: a dokumentum, a magyar politikai hagyományok legostobábbikát követve egyszerűen nem vesz tudomást arról, hogy létezik egy általunk nem nagyon befolyásolható külvilág. Politikai, gazdasági, technológiai. Nincs külpolitikai fejezet, sőt, maga a "külpolitika" szó sem szerepel benne egyszer sem. Összesen három bekezdés szól arról, hogy Magyarországnak újra bizalomra és befolyásra kell szert tennie külföldön, hogy sikerre vigye a nemzeti ügyeket. Ennyi.

Semjén Zsolt szíves közlése szerint ezt a gyakorlatban úgy kell érteni, hogy a külpolitika a nemzetpolitika része, és az utóbbi területen született döntésekről a külügy tájékoztatja a világ Magyarországon kívül eső, elenyésző kisebbségét. Az már most látszik, hogy Martonyi nehezített pályán fog versenyezni: kézben kell tartania a valódi külpolitikát (többek közt a 2011 első félévében esedékes magyar EU-elnökséggel kapcsolatos feladatok nagyját), a lehetséges mértékig el kell hárítania a nem kifejezetten diplomatikus kollegái okozta károkat, és eközben el kell hitetnie Semjén Zsolttal, hogy tulajdonképpen ő a főnök.

A programban szereplő többi területen a kép vegyes. A stabil gazdasági környezet, az egyszerűsített adórendszer mind kívánatos, az adónemek összevonása is jó üzenet, az eredményesség a még be nem jelentett részleteken fog múlni. Ígérni már sokan ígérték. Külső kényszerek itt is vannak, a hivatalos deficitre vonatkozó megkötések, a teljes államadósságra vonatkozó szabályok, és így tovább. Ezekkel trükközni nem lehet, mert akkor Görögországnál sokkal rosszabb sorsra jutunk, a feltételek újratárgyalásához pedig tárgyalóképesnek kell lenni, nem pusztán tájékoztatni.

A mezőgazdaság és az építőipar kiemelése kifejezetten furcsa (itt egyébként létezik egy halom munkahely, csak éppen illegális). A "Kárpát-medence éléstára" kép régi mítosz, de elfedi azt a tényt, hogy ma a magyar mezőgazdaság nagy része versenyképtelen szerkezetben, versenyképtelen technológiákkal és termékekkel, versenyképtelen költségszintekkel működik.

Szintén jó (és nem annyira új) ötlet a természettudományos és mérnökképzések megerősítése, és az ezekre épülő, magas hozzáadott értékű iparágak megtelepedésének elősegítése. Ez azonban nem 4, és nem is 10 éves program. Az a magyar szürkeállomány, amiben bíznak, ugyanis jobbára nem létezik, amelyik része meg létezik, az 30-40 éves lemaradásban van a világ technológiájától, és az innovációs kultúrától. Ha komolyan akarjuk venni a műszaki-tudományos felzárkózást, akkor az első lépés, hogy nem utáljuk ki a már itt lévő, technológiát, know-how-t, üzleti és vállalati kultúrát átadó, gyártással, összeszereléssel, hasonlókkal foglalkozó multicégeket. Másodszor, tömegesen küldjük tanulni, egyetemre, szakmai gyakorlatra a világ vezető helyeire a kicsit is reménytelinek tűnő fiatalokat. Különben nem lesz olyan találmány, aminek érdemes volna a világpiaci bevezetésére költeni. Általános tévhit, hogy a magyar kisvállalatok alapvetően versenyképesek lennének, ha "helyzetbe hoznánk" őket. Nem, akkor lennének versenyképesek, ha szakmailag és üzleti ismeretekben jelentősen előre tudnának lépni.

A külkereskedelmet Kína, India és Oroszország kapujaként elképzelni meg több, mint naivitás. Megmondjam, ki beszélt Magyarországon létrehozandó kínai logisztikai központról? A Medgyessy-kormány, az. Akkor lehetnénk mi Európa kapuja, ha még mindig tevekaravánokkal szállítanának, csak hát a repülő gyorsabb, a hajó meg sokkal olcsóbb, meg mondjuk mivel bírnánk rá a kínaiakat és az oroszokat, hogy ugyan, építsenek csak ezért egy vasutat erre? Tengeri kikötőnk meg nincs, a magyar központi reptér meg viccesen kicsi, további forgalomnövekedést nem viselne el.

A gyógyturizmust, a wellness-ipart, vagy éppen a rugalmas foglalkoztatást hallottuk eleget, valamit ezekkel is lehet keresni, de nem fognak soha húzóágazattá válni, lett volna rá alkalmuk 20 év alatt. Rengeteg (részben állami) pénz ömlött számtalan fürdőbe, létesítménybe, Magyarország mégis romkocsma- és legénybúcsúturizmus-célpont. Nem baj, csak nem ez van a kormányprogramban.

A gyógyturizmus mellett a hagyományos egészségügy is nagy hangsúlyt kap. A "legyen több pénz rá" elméletet már évtizedek óta hallgatjuk. A földrajzi területek szerinti kapacitás-elosztást, az ellátási szintek meghatározását és a járóbeteg-ellátás megerősítését pedig nem a Fidesz találta ki, a súlyponti kórházak kijelölése például 2006-ban zajlott, és magyarra fordítva ugyanerről szólt. Akkor is, most is azt gondolom, ezt meg kell tenni, és örülök, ha az új kormány ezt felvállalja a programjában -, de ismét nem a kétharmad megléte lesz a döntő, hanem az, hogy a kormány felvállalja-e a rendszer jelenlegi haszonélvezőivel az érdekkonfliktust. Tartok tőle, ha a központi elem az egyetértés, akkor nyíltan aligha. Az egészségügy másik, speciálisan magyar bajára, a folyamatosan kiürülő gyógyszerkasszára pedig a generikus gyógyszerek terjesztésével válaszolnának, akárcsak a gyógyszer-gazdaságossági törvényt elfogadtató Molnár Lajos.

Lehetne folytatni, de azt hiszem, világosan látszik, hogy ebben a világon semmi forradalmi nincs. A maradék még ennél is kevésbé konkrét, inkább szándéknyilatkozat, kíváncsian várom, hogy megtöltsék tartalommal.