A múlt héten a Fidesz alelnöke és a miniszterelnök szóvivője által okozott gazdasági minipánik után a kormány háromnapos rendkívüli ülésen készítette el a költségvetésre vonatkozó akciótervét. Milyen jövőt vetít előre az Orbán Viktor miniszterelnök által kedden ismertetett huszonkilenc pont?

Ajánlat

Nyomás, utánam!Tallián Miklós a kormányprogramról

OK.hu

A hétvégén számtalan módon fejezték ki pánikba esett elemzők, hogy szerintük - megalakulása után alig egy héttel - megbukott az új kormány gazdaságpolitikája. A pohár félig üres volt: az új kormány valóban túlbecsülte Magyarország üzleti partnereinek türelmét, és se hiteles gazdaságpolitikai vezetőkkel, se megbízható programmal nem rendelkezett egy hónappal a választások után. A kedd délután mégis félig teli poharat hozott: Orbán Viktor ma a parlamentben huszonkilenc pontban olyan tényleges gazdaságpolitikát mutatott be, amelyet a piacok az első pillanatban igen kedvezően fogadtak.

Az új kormány az elmúlt héten tényleg igen jelentős figyelmeztetéseket kapott nemzetközi partnereitől, a piacok pedig kifejezetten megvonták bizalmukat azt követően, hogy Debrecen polgármestere és a miniszterelnök személyes szóvivője, igen meggondolatlan módon, hazánk helyzetét Görögországéhoz hasonlította. Elhamarkodott, sőt, szakszerűtlen volt azonban azok véleménye is, akik szerint ezzel a piacok a kormány gazdasági programjáról alkottak véleményt.

Más volt a baj: a választásokon meghatározó többséget szerzett erőknek nem volt gazdaságpolitikai programja, a kormányprogram sem tartalmazott közpolitikai értelemben gazdasági fejezetet. Ilyen szempontból a kritikusok nem is voltak konzisztensek - egyfelől azt állították, hogy a Fidesz csak riogat és le akar térni az előző kormány által kijelölt fenntartható költségvetési pályáról, másrészt azt mondták, hogy nincs is programja vagy kompetenciája a helyzet kezelésére. Az ugyanakkor ténylegesen gondot okozott, hogy az első héten a kormányzat munkájában látható módon nem vett részt olyan, nemzetközi tekintéllyel rendelkező gazdaságpolitikai vezető, aki személyében jelentett volna garanciát Magyarország fő kereskedelmi partnereinek: a hitelezőknek, a magyar vállalatok tőzsdei befektetőinek, a globális gazdaságba nagymértékben integrálódott magyar vállalatok partnereinek. Általánosságban igaza van a miniszterelnök szóvivőjének abban, hogy egy polgármesteri nyilatkozat elvileg nem rázhatja meg a nemzetközi pénzügyi rendszert, de ez az igazság csak akkor érvényesül, ha a világgazdaságba egyik legnagyobb mértékben beágyazott európai országnak van hitelesen nyilatkozni képes gazdasági-pénzügyi vezetője.

Két részigazság keveredett tehát a múlt heti pánikban. Egyrészt valóban tény, hogy az EU és az IMF segítségére csak akkor számíthatunk, ha az előző kormány által vállalat adósság- és eladósodáscsökkentő intézkedéseinket folytatjuk. Másrészt tévednek azok, akik úgy gondolják, hogy mindez felesleges politikai dráma volt, hiszen az előző kormány tartható költségvetést adott át az újnak. A Varga Mihály vezette tényfeltáró bizottság tételei valósak - egyébként vissza is tükrözik az Állami Számvevőszék és a Költségvetési Tanács által az idei évre elfogadott költségvetéssel kapcsolatos aggodalmakat. Éppen ezért hatott megnyugtatólag, amikor szombaton a régi magyar kormányzati rendszerben pénzügyminiszterként már bizonyított Varga Mihály bejelentette, hogy a gazdaság szereplői három napon belül válaszokat kapnak kérdéseikre. Az is elkerülhetetlen volt, hogy az új kormányzati szereposztással ismerkedő nemzetközi partnerek a miniszterelnöktől magától hallják ennek részleteit.

Orbán Viktor miniszterelnöki beszéde aztán a kialakult, egyre inkább hitelességi válsággá fajuló űrt ténylegesen tartalommal töltötte meg. Beszédének retorikája - a munkára épülő termelő kapitalizmus dicsérete, a globalizált gazdaságba beépült magyar gazdaság nemzetközi partnerei felé mutatott tisztelet - megfelelő keretet adott annak a huszonkilenc intézkedésnek, amelyek az ország nagymértékű eladósodottságának és a beavatkozás nélkül tarthatatlan költségvetési folyamatoknak a kezelését célozzák.

Nem egyszerű huszonkilenc, gyors egymásutánban felsorolt intézkedést értékelni - főleg, hogy ezek e sorok írásakor még nem ismerhetők meg egységes, írott, közpolitikai program részeként -, de úgy gondolom, hogy a magyar gazdaság minden lényeges problémáját érintik. A program a tarthatatlan költségvetési folyamatokat rövid távon a kiadási oldalon az egyetlen lényeges helyen: a közintézmények és a köztulajdonú vállalatok béralapjánál szorítja meg, hasonlóan a görög, román vagy ír kényszerintézkedésekhez. Az adóreformot megelőzően a pénzügyi szektorra kivetett adó azonnali bevételnövekedéssel is kecsegtet. Az állami és magáneladósodottságot, az államadósság és a háztartások tarthatlan adósságszintjét érthető intézkedések érintik. A bejelentett adóreform, az államadósság mérséklésének igénye nem jelölnek még ki ugyan új makrogazdasági pályát, de legalábbis a magyar vállalkozások, munkavállalók és a külföldi partnerek számára elfogadható sarokpontokon belül rögzítik azt, és ezzel túlmutatnak a rövid távú megszorításokon.

A múlt hét kétségkívül túl sok izgalmat hozott a magánvagyonunk, megtakarításaink, megélhetésünk biztonsága szempontjából. Részben magunknak köszönhetjük, és részben mi magunk személyesen tudunk rajta változtatni. A magyar politikai rendszer igen jelentős deficittel küzd a tekintetben, hogy egyre kevesebb olyan nemzetközileg is elismert szakértő, tapasztalt vezető vesz részt az államügyek intézésében, akinek a hangja az ország határain túl is hiteles volna. Ebben talán az ellenzék helyzete még rosszabb, hiszen karrierlehetőséget csak igen hosszú távon tud nyújtani, de tény, hogy a múlt heti mini-forintválság idején tőlük sem lehetett megkerülhetetlen véleményt hallani. Ezen a téren csak egy együttműködőbb és megértőbb politikai rendszer és sok személyes döntés tud változtatni.

Egy ennél szélesebb kört, a választójoggal rendelkező polgárok döntő többségét érinti a személyes politikai felelősség túlzottan nagy fokú elhárítása. Magyarország nem gazdasági teljesítményében hasonlít a korábbi évtizedek adósságválságba került latin-amerikai és afrikai országaihoz, hanem abban a tekintetben, hogy a választók a politikai felelősséget aránytalanul nagy mértékben szeretik egy-egy vezetőre delegálni. A magyar választók becsukott szemmel szerettek volna túlesni a választás felelősségén, és részben azért fordultak páratlan arányban a Fidesz-KDNP-hez, mert az kifejezetten megkímélte őket a ma megismert huszonkilenc intézkedéssel való szembenézéstől. Mivel a magyarországi demokratikus verseny igen erős - ritka az, hogy valakit újraválasztunk -, nem róható fel a Fidesz hibájának az, hogy nem közölte előre a programját, hiszen az szinte biztosan jelentős mértékben fordította volna el szavazóit azokhoz a pártokhoz, amelyek nem "fenyegették" őket a ma bejelentett lépésekkel. Egy nagyobb közéleti felelősséggel rendelkező demokráciában azonban sokkal könnyebb jó gazdaságpolitikai programot alkotni, mint nálunk. Szűk körben, meglehetős titoktartás mellett nem lehet garantálni azt, hogy minden részletre kimerítően alapos, a múltban már esetleg megjárt zsákutcákat nélkülöző és a közvélemény számára érthető, elfogadható, legitim program jöjjön létre. Orbán Viktor beszéde ma megnyugtatta  ugyan a gazdaság szereplőit, de az új többség gazdaságpolitikáját még hetekig nem fogja tudni senki teljes mértékben értékelni, hiszen tövényjavaslatokban és azok indokolásában fog testet ölteni.

Jó volna, ha ezeknek a választási programoknál nagyobb figyelmet szentelnénk mi, választók is.