Lezárultak a kisebbségi tanácsi választások Szerbiában, a résztvevők első ízben közvetlenül szavazhattak a képviselőkre. Milyen eredményeket és milyen tanulságokat hozott a választás?

Befejeződtek a kisebbségi nemzeti tanács (NT) választások itt Szerbiában, amelynek a során 19 szerbiai kisebbség dönthetett saját nemzeti tanácsáról, önkormányzatáról. Megannyi politikus, főképp persze a résztvevők, történelminek minősítették e választásokat, szerb politikusok pedig kisebbségi Kánaánnak nevezték országunkat. A Szerbiában megjelenő magyar külügyminiszter is rendkívülinek minősítette az eseményeket, dicsérve a szerb kormány kisebbségpolitikáját. Ezektől elütött a kisebbségi származású munkaügyi miniszter véleménye, aki szerint e választások nem tekinthetők döntőnek. Valójában először választottuk közvetlen választások révén az NT tagjait. Mindez köszönhető a múlt évben életbe léptetett törvénynek, amely felülírta a nyolc évvel ezelőtti kisebbségi törvényt. A 2002-es törvény szerint ugyanis a közvetett választás érvényesült, amely lehetetlenné tette a kisebbség keretein belül lévő pluralizmus intézményesítését. Mindezt a legerősebb vajdasági magyar párt, a VMSZ is megtanulhatta az elmúlt hét évben, hiszen a Magyar Nemzeti Tanáccsal (MNT) kapcsolatos mély kétely errefelé nem utolsósorban abból a felismerésből is származott, hogy az MNT munkamódszerén ott volt a túlhatalmú VMSZ kézjegye.

A régi törvényhez hasonlóan most is a VMSZ által delegált szakemberek írták a kisebbségi törvényt, amely, egyébiránt, kulturális funkciókat rendel hozzá az NT-hez. Közben az elmúlt években felcsillant a lehetőség, hogy Magyar Koalíció néven a széttagolt vajdasági magyar politikai tömb egyesüljön, legalább a választások idejére. Nem a kisebbségi törvény kapcsán kialakult szituáció morzsolta szét ezen esélyt, de hozzájárult a magyar választók által hőn óhajtott egybetömörülés elhalásához. Mindenesetre a VMSZ-en kívülálló pártok, tehát a VMDP és a VMDK számára elfogadhatatlannak bizonyult a törvény, ők úgy gondolták, hogy a törvény nem legitim. Legális, de nem legitim. Igencsak leegyszerűsítve: azt nehezményezték, hogy a törvény szerint nem létezik az általános választói névjegyzék részeként elismert egyedül legális magyar választói névjegyzék, amelyen megtalálható lenne a magyar választótestület egésze; a civil szervezetek jelöltállítási jogának érvényesítése a szerb hatalom részéről megnyitja az utat a szerb pártok magyar tagjai előtt, hogy párthovatartozásuk megvallása nélkül szivároghassanak be az MNT-be. A VMDK és a VMDP elégedetlenségük okán lemondtak a választásokban való részvételről. Tehát három válasz létezett a törvény kapcsán: az igenlés (VMSZ), az elvetés (VMDK, VMDP), az elégedetlenség, amely nem jelent akadályt a részvételt illetően (az újdonsült Magyar Remény Mozgalom).

A szerb kisebbségi miniszter megnyilatkozása szerint a hatalom valamiféle tesztnek szánta a választásokat, miszerint hajlandók-e a kisebbségek saját sorsukat alakítani. E retorikát érdekesmód egyes magyar politikusok is átvették, utalva a kisebbségi közösség bemutatandó "érettségére". Mindenesetre a hatalom rövid időt adott a felkészülésre, programok aligha születhettek meg, és átgondolatlanság jellemezte a folyamatot. Öt lista állt a vajdasági magyarok előtt. Az első az abszolút esélyes VMSZ listája volt, amely a nyolc évvel ezelőtti listához képest több függetlent és a civil szervezetek több képviselőjét foglalta magába. A VMSZ hivatkozhatott folyamatosságra, emberei állandó jelenléttel bírnak a médiákban, és olyan infrastruktúrával rendelkezik, amely lehetővé teszi a mozgósítást. Ráadásul a jelenlegi magyar kormány is, a mindenkori magyarországi politika logikájának megfelelően, hátszelet biztosított számára. Jellegzetesen a Magyar Összefogás név alatt szerepelt e lista, amely a növekvő integratív potenciált hivatott jelölni a kisebbségi magyarok vonatkozásában. Ellenfelei viszont főképp sebtében összetákolt esélytelen csoportosulások voltak. Mivel a törvény nem teszi lehetővé a nem-kisebbségi pártok jelenlétét a versenyben, két olyan civil társadalmi csoport jött létre, amelynek tagjai magyarok ugyan, de nem-kisebbségi pártok tagjai. Az első ilyen csoportosulás a Szerbiában regnáló Demokrata Párt magyarjait gyűjtötte össze (Vajdasági Magyarként Európába). Tekintettel arra, hogy a magyarok meghatározott része e pártot támogatja, ezenkívül a VMSZ és a valamikori szövetséges Demokrata Párt egyfajta állóháborút folytatnak jó ideje, a VMSZ-lista elöljárói ezeket támadták leginkább. A másik ilyen csoportosulás a vajdasági regionális párt magyarjait tömörítette egybe (Magyar Liga). Versengett még a Kézfogás a Magyarságért - Polgári Mozgalom nevezetű roppant heterogén csoportosulás, amelynek magja a VMSZ renegátjaiból állt össze. És szerepelt még a legfiatalabb magyar párt, a Magyar Remény Mozgalom, amely nemzedékváltást követel, egyúttal sokak szerint a Jobbik vajdasági változata.

A Magyar Összefogás listája a szavazatok 77,21 százalékának megszerzésével 28 mandátumhoz jutott a 35 tagú nemzeti tanácsban. Négy mandátumot szerzett a Demokrata Párt magyarjait összegyűjtő Vajdasági Magyarként Európába-lista a szavazatok 13,34 százalékával, a Magyar Remény Mozgalom-, a Magyar Liga-, illetve a Kézfogás a Magyarságért - Polgári Mozgalom-listák pedig egy-egy mandátumhoz jutottak. Valamifajta előrearaszolás tapasztalható tehát a korábbi állapotokhoz képest. Többszínűbb lesz a június végén alakuló MNT, de ténylegesen VMSZ-vezérlettel és nagy részben az eddig már ismert szereplőkkel. Ezért nem érdemes még megvonni a mérleget. A jelek ugyanis nagyon ellentmondásosak. A VMSZ-lista nyert, de vannak igencsak meggondolandó dolgok, például hogy a választási listára feliratkozott magyaroknak csak egy része szavazott. (A feliratkozók száma kevesebb mint 140 ezer volt, akik közül lehettek olyanok is, akik számára nehéz volt visszautasítani az ágáló aktivistákat; a szavazók száma pedig kevesebb mint 80 ezer)  Ha a választópolgárok számát vesszük figyelembe a népszámlálás alapján, akkor az arányok még lesújtóbbak. A diadalittas győztesek eleddig lesöpörték e kérdést az asztalról, a megszerzett legitimitásra hivatkozva. Az állami erőforrásokat esetleg mozgatható, regnáló Demokrata Párt nem tanúsított érdeklődést a választások iránt, legalábbis a várakozásokkal ellentétben nem támogatta saját magyarjait. Nem akadályozta őket, de nem tett semmit azért, hogy sikeresebben szerepeljenek. Lehet, hogy tényleg nem tartotta fontosnak e választásokat a szerbiai hatalmi rend szempontjából. A magyar politikai tömb törésvonalai pedig megmerevedtek, minden bizonnyal hosszú időre.