Az ellenzéki pártok heves tiltakozással fogadták a kormány határozatát, melynek értelmében egyes közintézményekben kötelező kifüggeszteni az úgynevezett nemzeti együttműködésről szóló parlamenti politikai nyilatkozatot. De vajon mit üzen maga a kormányzó pártok képviselői által elfogadott, a magyar történelem elmúlt évtizedeit értelmező szöveg?

Ajánlat

Petőfi, a márkanévViczián Zsófia írása

OK.hu

Kis magyar történelempolitika - talán ezt a címet kéne inkább adni a Fidesz-KDNP által kifüggeszteni óhajtott szövegnek. Az ellenzék egy torokból hördült fel, de leginkább mindhárom párt a szöveg kifüggesztésének kötelezővé tételét bírálta. A maga nemében persze az is tanulságos, hogy mind történelmi érvekkel hozakodtak elő, csak ki-ki a maga ellenpontjaként megjelölt diktatúrát vagy diktátort nevezte meg párhuzamként.

Vajon miért olyan fontos, hogy valaki (ezúttal a kormánypárti frakciók) elmondja, mi is történt igazából? Avagy: miért van szükség a történelem markáns és ideologikus értelmezésére ahhoz, hogy elmondhatóvá váljon egy eszme, egy politikai akarat?

A történelem oktatása eredetileg (a legtöbb egyetemi szisztémának mintát adó német rendszerben) a retorikai tanulmányok része volt. Célja e keretben a párhuzamok, a tanulságok, a példaszerű esetek szolgáltatása volt. Utóbb persze a pozitivista tudományfelfogás térnyerése révén a történelemtudomány önálló státust kapott, célja az értéksemleges, objektív, forrásalapú leírás lett. De retorikai kötődései a politikai közbeszédben újra meg újra felvillannak.

Identitás nincs történelem nélkül, ez is axióma. Minden nemzetállam legelőször abba fogott bele, hogy a saját múltját megalkossa, felmutassa. A legitimitás alapja a megfelelő eredet bizonyítása, ebből fakadhat maga a hatalom is (lásd például a "ki volt előbb Erdélyben?" kérdés évszázados véres vitáit). A Himnusz is, a Szózat is egyfajta történelmi mantra: mik voltak a dicsőséges múlt-eseményeink (honfoglalás, Árpád, Mátyás király) és mik a nemzeti tragédiáink (tatár, török, labanc, no meg a belviszályok).

Mit tudhat meg a közintézményekben megforduló hajdani polgár az ő közelmúltjáról, ha ácsorogva a nemzetiszín keretezte A1-es lap előtt a sorokba mélyed? A felütés mondataiból azt, hogy az elmúlt 46+20 év, így együtt, a sötétség és a félhomály birodalma volt: "negyvenhat év megszállás, diktatúra és az átmenet két zavaros évtizede". A negyvenhat, egy kis fejszámolás, 1944-től számolódik 1990-ig, azaz, ami előtte volt, mondjuk, a 40-es évek, hm, nem is olyan rossz. Vagy legalábbis annyira biztosan nem, mint, mondjuk, a 90-es évek. Nem egészen egyértelmű a vessző miatt, hogy a 46-os szám csak a (német, szovjet) megszállás idejét határozza meg, vagy vonatkozik a diktatúrára is, azaz, hogy diktatúrának minősíti-e a teljes szakaszt. Csak remélhetjük, hogy Kádár e nemzeti deklaráció szerint végre elnyerte a diktátori rangot.

Az átmenet zavarosát még tovább részletezi a szöveg: Magyarországon ebben a húsz évben sem volt meg az "önrendelkezés joga és képessége". Ezt kifejtené? - kérdezném a társadalomismeret-érettségin a diáktól, feleletét megszakítva, hisz nyilvánvalóan rossz irányba indult el a kifejtés során.

Mi is volna az az önrendelkezés fogalma? Ebben a szövegkörnyezetben valószínűleg nem az egyéni szabadságjogok gyakorlását kell értenünk rajta, hanem azt, hogy a nemzeti közösség kinyilváníthatja akaratát. (Később a szöveg említi is a "demokratikus népakaratot".) A hatályos alkotmány, amire, akármilyen gúnyában, de mindenki felesküdött, elég nyilvánvalóan kijelöli, hogy a "Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam", ahol "minden hatalom a népé, amely a népszuverenitást választott képviselői útján, valamint közvetlenül gyakorolja." Tehát az, hogy nem volna meg a jog, hm, hamis állítás.

"A magyar nemzet önrendelkezésért vívott küzdelme 1956-ban egy dicsőséges, de végül vérbe fojtott forradalommal kezdődött." Ez a szöveg leginkább történelemkönyv-hangulatú mondata: korrekten megjelöl egy konkrét kezdőpontot. Nem mellékesen ugyanakkor bevezet egy fogalmat is: a forradalomét - erre még szüksége lesz később. 1956 a rendszerváltás alapvető vonatkozási pontja volt, hisz ez volt a megdöntendő Kádár-rendszer alapvető tabuja. Akkor, 1989-ben a hősök újratemetésekor a lobogó hajú szónok elhintette a reményt: most teljesedett be a forradalom. Hát akkor mégsem akkor, ezek szerint.

Sőt! "A küzdelem a rendszerváltás politikai paktumaival folytatódott." Zord történelmi tabló bontakozik ki, akárcsak a már említett Himnusz-ban, Szózat-ban. Mi oldja meg az apokaliptikus helyzetet? A retorikai terep tökéletesen előkészített a messianisztikus fellépéshez. Közelmúltunk romokban hever, egy levert forradalom minden kincsünk, felettünk egy paktumozó politikai elit (benne az egykori Fidesz-kormány és a párt huszonkét éve regnáló vezetői is, ha komolyan vesszük a szöveg állításait), a magyar pusztán száraz kórót sodor a szél.

Csúcspont következik: az életerő. Nemzeti életerő. Bemegy, szavaz, kész a forradalom. Emlékszünk ugye: ez a forradalom dolog egyszer már volt, de elbukott, most viszont sikeres. 1956-hoz fogható dolog történt tehát, ezt állítja ez a szöveg.

"Az Országgyűlés kinyilvánítja, hogy ezt az alkotmányos keretek között megvívott forradalmat elismeri és tiszteletben tartja." Itt megint csak meg kéne szakítani az érettségi feleletet. Egy kis ellentmondásba keveredtél, kedves tanuló. Az országgyűlést ki is választja? A magyar választópolgárok. Merthogy, ezt jól mondtad, alkotmányos keretek vannak, tehát van demokrácia, szavazás, hovatovább önrendelkezési jog. Akkor azok, akiket megválasztottak és az országgyűlést alkotják, nyilván elismerik és tiszteletben tartják ezt, hisz egyébként mit sem érne megválasztásuk és nem is alkotnának semmiféle országgyűlést. A honatyák tehát kölcsönös tisztelettel és elismeréssel megveregetik egymás és önnön vállukat?

"Az Országgyűlés kinyilvánítja, hogy az áprilisi választásokon új társadalmi szerződés született." Nem, nem, nem, kedves érettségiző. Alkotmányos keretek közt lezajlott forradalom, ami új társadalmi szerződést jelent, ennek így nincs értelme. Nonszensz, képzavar, jogi alapfogalmak téves torlódása. 

A történelmi retorika amúgy ezzel a résszel már túljutott a csúcsponton, az olvasó képet kapott róla, miként is kell értelmeznie a közelmúlt történelmét. Azt azért még a szöveg leszögezi ezen a ponton, hogy ami történt, az, figyelem, "történelmi tett", tehát számot tarthat arra, hogy egy majdani hasonló falfüggeszen az 1956-os forradalom párjaként szerepeljen mint fontos vonatkoztatási pont. A szöveg többi része már a pozitív utópia. "Még jőni kell, még jőni fog egy jobb kor..."

A szöveg néhány belső ellentmondásán túl miért is baj az, hogy ilyen történelemképet vázol fel? Azért, mert ez a fajta retorika éppen annak a lehetőségét veszi el, hogy érdemben szembe lehessen nézni mindazzal a hagyatékkal, amit az általa megjelölt 46+20 év jelent. Ha forradalomként tekintünk a jelenlegi demokratikus választásra, a teljes második magyar köztársaság demokratikus rendszerét tesszük lényegében egyenlővé a kádári szocialista diktatúrával (hogy durvábbat ne is mondjunk). Ezzel pedig éppen az a lehetőség vész el, hogy egyértelmű válaszokat adjunk arra: mi az, ami politikai-társadalmi szempontból elfogadható.

Újra az áldozat kényelmes szerepét kínálja föl a szöveg mindenki számára, sőt, ezt a szerepet misztikus életerővel, mélyben szunnyadó, de nyilván mind ez idáig valakik által elfojtott erőkkel ruházza fel. Ez pedig éppen nem cselekvésre, tisztázásra ösztönöz, hanem azt erősíti, hogy mindazért, ami történt itt, 46+20 éven át, mi, magyarok, nem vagyunk felelősek.

Ez, az összemosás, a ködösítés és felelősségelhárítás, ez a legnagyobb paktum.