A parlament döntése értelmében ősztől újra szülői beleegyezés nélkül is megbuktathatóak az alsó tagozatosok, az iskolák pedig szöveges értékelés helyett ismét osztályozhatják is az alsósokat. Mennyiben érintik ezek az intézkedések a magyar oktatás érdemi gondjait?

Ajánlat

A kudarc nem jövőképVarga Betti írása a Bölcsek Tanácsának oktatási reformterveiről

OK.hu

Sólyom László május 14-én, az országgyűlés alakuló ülésén felhívta a képviselők figyelmét arra, hogy a nevelés és az oktatás rendszerét újjá kell építeni, és erre a feladatra "az országgyűlésnek semmilyen kiadást nem szabad sajnálnia". Az alig két hónapja kormányzó Fidesz-KDNP hozzá is látott az újjáépítéshez - bár az önálló oktatási tárcát államtitkársággá lefokozva, és nem is feltétlenül a legégetőbb problémákkal kezdve. A slágertéma, a szélesebb közvéleményhez eljutó fő hír a buktatás alsó tagozatos "visszaállítása" lett. 

A parlament július 5-én ugyanis elfogadta Hoffmann Rózsa, oktatási államtitkár törvénymódosítását: "újra" lehet buktatni és érdemjeggyel osztályozni szöveges értékelés helyett az alsó tagozaton. A változást élénk érdeklődés és főleg egyetértés kísérte, pedig tipikusan egy álproblémáról van szó, mely legfeljebb arra jó, hogy elterelje a figyelmet az igazán fajsúlyos kérdésekről.

Alsó tagozaton ugyanis eddig is lehetett buktatni, Magyar Bálint 2003-as módosítása ellenére is. A különbség annyi, hogy most már nem kell a szülők beleegyezése az évismétléshez, arról a pedagógus ismét egyedül dönthet. A statisztikák szerint azonban a szülők nagyrészt eddig is hallgattak a pedagógusok véleményére: bár csökkent a buktatások aránya, a szülők nagy többsége észérvekkel meggyőzhető volt, ha az iskola úgy ítélte meg, hogy a gyereknek szüksége van az évismétlésre. Magyar Bálint "reformjának" köszönhetően a bukások száma nem csökkent drámaian - annyi történt, hogy a módosítás után pár évvel például ezer másodikos diákból nem tizenkilenc, hanem tizenkettő bukott meg. Ez körülbelül öt osztályonként egy gyereket jelent. Természetesen minden egyes diák sorsa fontos, de ez az arány köszönőviszonyban sincs azzal az óriási politikai- és médiavisszhanggal, amit az ügy kapott. 

Magyar Bálinté felesleges, de jól hangzó, saját táborának politikailag eladható intézkedés volt annak idején - Hoffman Rózsáéval most ugyanez a helyzet. Akkor a gyerek egyéniségére, saját tempójának figyelembe vételére és a konzervatív oktatási rendszer kártékony szigorára, a diák önbecsülésének sérülésére hivatkoztak - most pedig a liberális oktatáspolitika csődjére és a teljesítményelvre. Az értelmiség állást foglal pro és kontra, a pedagógustársadalom (többnyire) helyesel, a közvélemény pedig úgy érzi, hogy végre valami történt az oktatásban. 

Pedig semmi igazán lényeges nem történt. A buktatás marad, ami mindig is volt: komoly eredmények nélküli próbálkozás a lassabban haladó kisiskolások felzárkóztatására. A buktatás szülői beleegyezéshez kötése pedig csak annyit jelentett, hogy néha még ez az igen gyenge próbálkozás sem történt meg. Valamint, hogy egy teljes egészében szakmai döntés felelősségét át lehetett hárítani a szülőkre. 

Az ide-oda módosítgatások remek gumicsontot jelentenek - hiszen miközben a buktatás "liberalizálásához" vagy szigorításához elég egy törvényjavaslat és egy parlamenti szavazás, a bukdácsoló gyerekek felzárkóztatásához koncepcióra és pénzre volna szükség. Ezek nélkül azonban a tanítók továbbra sem kapnak valódi személyi és módszertani segítséget, sok iskolában továbbra sem lesz anyagi fedezet fejlesztőpedagógusra és kiscsoportos különfoglalkozásra. És persze a fejlesztőpedagógia kérdésével nem is lehet úgy lázba hozni a közvéleményt, mint a buktatással. 

Ugyanez a helyzet a másik változással, "visszarendeződéssel": hogy a szöveges értékelés helyett alsó tagozaton ezentúl választható lesz az érdemjegyes is. A megszavazott törvénymódosítás szerint mostantól a két forma egymás mellett fog élni, a választást pedig az iskolákra bízzák. Ez sem központi probléma, ebben a megengedő formában pedig még forradalmi változásnak sem nevezhető. 

A változás előnye, hogy az érdemjegyes osztályozás választásával a tanítókat nem terheli le még jobban az, hogy kötelezően személyre szabott értékelést kell készíteniük ahelyett, hogy egyszerűen csak beírnának egy jegyet a bizonyítványba. Illetve hogy például iskolaváltás esetében könnyebb az érdemjegy alapján pontozni és besorolni a diákokat. 

Azonban a szöveges értékelés mellett szól, hogy az a szülők számára mindenképpen informatívabb: nem csak azt tudják meg (elvileg), hogy a gyerekük nem jeles valamiből, hanem azt is, hogy milyen hiányosságok és pótolnivalók vannak. Ugyanakkor a százalékok és a jellemzések nem mindig és mindenkinek egyértelműek. A tanítóknak pedig folyamatosan azt a kérdést szegezik, hogy "akkor ez most tulajdonképpen hányas?" 

A legjobb megoldás persze az lenne, ha mindkét értékelést egyszerre kapnák meg a tanulók, de valószínű, hogy a legtöbb helyen ez nem így lesz. Az átlagos alsós osztály huszonvalahány fős, és nem egyszerű valóban személyre szabott szöveges értékelést írni ennyi gyereknek. Ezt igazolja a tapasztalatok jelentős része is: igen gyakoriak az internetről letöltött, sablonokból gyorsan összerakott értékelések.

A kérdést, hogy akkor most örülnünk kell-e ezeknek a változásoknak, vagy sem, nehéz megválaszolni. A buktatás szigorítása és az érdemjegyek opcionális visszahozása a most előtérbe került hatékonysági szempontból mindenképpen ésszerű lépés. Ám mint az oktatási rendszerben történt változások, legfeljebb csak a felszínt karcolgatják: nem a közoktatás, hanem a kormány számára, és elsősorban nem szakmai, hanem politikai szempontból fontosak. 

Az elmúlt egy hónap a szimbolikus intézkedések időszaka volt, melyekkel a kormány a múlt lezárását és egy új irány kijelölését akarta érzékeltetni. Mivel a buktatás szülői engedélyhez kötése és a szöveges értékelés kizárólagossá tétele a rivális politikai-világnézeti oldal szimbolikusan fontos (a gyakorlatban azonban nem jelentős) intézkedésének számított, a rivális legyőzése után mindkettőnek vesznie (módosulnia) kellett. Ez a történet nem az oktatásról, hanem a politikáról szól.