Obama amerikai elnök népszerűsége mélypontra süllyedt, a helyi kommentátorok szerint nem kis részben azért, mert rosszul kommunikál. Tényleg ilyen nagy szerepet játszik a politikában a kommunikáció?

Ajánlat

Az egészségügyi reform valóságaDavid Frum Obama elnökségének egyik legnagyobb próbájáról

OK.hu

Volt egy barátom, aki résztulajdonos volt egy amerikaifutball-csapatban. Aztán kiszállt az üzletből, nagyrészt azért, mert megunta, hogy akivel csak összefut, legyen az a gyerek matektanára vagy a srác, aki az autóját mossa, elmagyarázza neki, hogy mitől játszhatna jobban a csapat. "Ha alumíniumkohóm lenne, senkinek eszébe nem jutna beleszólni. De a foci? Ahhoz mindenki ért."

Hasonlóan állnak a dolgok a politikával is.

Ha az elnök népszerűségi számai esni kezdenek, hirtelem mindenki az "üzenetek célba juttatásának" szakértője lesz. Nagy önbizalommal bejelentik - mint azt az NBC tévé  reggeli összefoglalója tette a múlt héten -, hogy "a mai Fehér Háznak nincs érzéke sem a kommunikációhoz, sem a politikához", aztán ugyanolyan nagy arccal elővezetik a maguk kommunikációs stratégiáját, ami mindent jobbra fordítana.

A politikai versengés más területein - amilyen a pénzgyűjtés vagy a szavazatmaximalizálás - az amatőrök nem vitatják a hivatásosok hozzáértésének fontosságát. De arról mindenki meg van győződve, hogy David Axelrod vagy Karl Rove munkáját minden további nélkül el tudná végezni.

Két lényeges vonatkozásban is tévednek.

Egyrészt félreértik, hogy mit is csinál egy David Axelrod vagy egy Karl Rove akkor, amikor jól csinálja a maga dolgát. Amikor az emberek a bárpultot támasztva politikai "stratégiáról" beszélnek, a leggyakrabban inkább a politikai taktika ügyeit pertraktálják: azokat a mikromanővereket, amiken a kábeltévék napi vitaműsorai rágódnak. A politikai stratégia azonban ennél lassabb és folyamatosabb dolog.

A hiperaktív Bill Clinton figyelmét ráirányítani olyan kis hatótávolságú politikai kezdeményezésekre, amelyek kifejezték, hogy milyen fontos neki a közepes jövedelmű családok sorsa, aztán pedig évről évre elérni, hogy ez a figyelem ne is lankadjon: Na ez politikai stratégia.

Elérni, hogy George W. Busht olyan közvetlen modorú, hívő embernek lássák a választók, aki bármit megtesz Amerika biztonságáért: Ez is az.

Ugyanez a helyzet Barack Obamával, aki a faji politikát meghaladó, a Bush- és Clinton-évek megosztottsága által tépett sebeket gyógyító politikusként találta fel önmagát.

Az ilyen narratívákat nem kitalálni nehéz, hanem ragaszkodni hozzájuk. Ellenállni a kísértésnek, hogy egy-egy politikus a közvélemény-kutatások minden rezzenését és fordulatát követni próbálja: "Irány a centrum! Nem, legyünk radikálisak! Az egészségügy a legfontosabb! Nem, a munkahelyteremtés!"

A jó politikai stratéga nem hagyja eltántorítani magát, az eredeti tervre összpontosít, és a sorsra bízza magát. (A jó politikai stratéga persze előre készül egy B tervvel is, ha rosszra fordulnak a dolgok és meg kell találni a felelősöket - másokban.)

Van azonban egy másik tévedés is, ami a politikai stratégák munkájára vonatkozik. A helyzet az ugyanis, hogy miután egy elnök hivatalba lépett, a politikai stratégiának messze nincs akkora szerepe, mint azt többnyire feltételezik.

Vegyük újra ezt a sort: "A Fehér Háznak nincs érzéke a kommunikációhoz."

Tudják, melyik Fehér Ház volt tényleg nagyon, nagyon ügyetlen a kommunikáció terén? Calvin Coolidge-é. A "Csendes Cal"-nak is nevezett elnök hírhedt volt arról, hogy gyakorlatilag szóba sem áll senkivel. Egy anekdota szerint még massachusettsi kormányzó korában részt vett egy vacsorán, ahol a mellette ülő társasági dáma ezzel nyúzta: - Kormányzó úr, a férjem fogadott velem húsz dollárban, hogy arra sem tudom önt rávenni, hogy három szót szóljon hozzám. Mit felel erre? Mire Coolidge: - Ön vesztett.

Coolidge-et 382 elektori szavazattal, az összes leadott szavazatt 54 százalékával választották újra 1924-ben. Ha harmadszor is indulhatott volna, 1928-ben még nagyobb arányú győzelmet arat.

Hogy miért? A Coolidge-kori fellendülés miatt.

Lássunk még egy elnököt, akinek nem volt érzéke a kommunikációhoz: Dwight Eisenhowert.

Oliver Jensen, az American Heritage Magazine szerkesztője írt híres paródiát az eisenhoweri nyelvről: "A számokat nem ellenőriztem, de 87 évvel ezelőtt, azt hiszem, néhány egyén megszervezett egy kormányzati felállást itt az országban, azt hiszem, egyes keleti részekre terjedt ki, amit egyfajta nemzeti függetlenségi elképzelés jellegű ötletük alapján dolgoztak ki, annak betudásával, hogy minden egyén csak annyit ér, mint minden más egyén. Na most ugye vannak itt ezek a nagy véleménykülönbségek, akár mondhatnánk társadalmi felfordulásnak is, ugyanakkor nem szeretném, ha úgy tűnne, mintha állás foglalnék vagy megneveznék egyes személyeket, a cél mindenesetre az lehet, hogy összevessük az odakint szerzett valós tapasztalatok révén, hogy mégis egy olyan kormányzati felállás, amelynek az alapja az előbb említett megoldás, érvényes-e, és megállapítsuk, hogy azoknak az egykori egyéneknek az elkötelezettsége miféle tartós értékekben és hasonló dolgokban fizetődik ki."

Eisenhower egymás után két földcsuszamlásszerű győzelmet aratott, és ha az aAlkotmány ezt megengedné és 1960-ban is el akart volna indulni, harmadszor is ugyanúgy győzött volna.

Az ok ugyanaz: béke és jólét.

A New York Times szerkesztői a múl hét végén számos politikaközeli embert megkérdeztek: Mit kellene tennie Obamának, hogy újra emelkedni kezdjen a népszerűsége? Az ilyen kerekasztalokon rengeteg ötletes javaslat előkerül, de az igazi válaszhoz nincs szükség ötletességre.

Teremtsen jólétet és új munkahelyeket, emelkedjenek a jövedelmek. Kerülje el a háborúkat, ha pedig mégis harcolni kell, legyen határozott vezető. Hatékonyan reagáljon a katasztrófahelyzetekre, ne keveredjen botrányokba.

A terv egyszerű, de persze közel sem könnyen végrehajtható. Obama dolgát ráadásul különösen megnehezítik azok a balítéletek, amelyekkel munkához látott.

A Viktória-kor brit miniszterelnöként Benjamin Disraelit egy ízben elismerő szavakkal illette egy rajongója szellemes felszólalásai miatt. - A parlamenti többség minden riposztnál többet ér - felelte Disraeli. És ugyanígy: a teljes foglalkoztatottságnál nincs jobb politikai stratégia. Ha az elnök nem teljesíti, amit várnak tőle, nincs az a kommunikációs szakember, aki meg tudná menteni.

Angol nyelven megjelent a CNN-en. © David Frum