Bár a Budapesti Városképvédelmi Bizottság legtöbb tagja nem is hallott róla, mégis jóváhagyta Sri Chinmoy szoborállítását nem messze Szent Gellértétől és a Filozófusok kertjétől. Miért sértő a döntés a fővárosiakra és a keleti kultúra tisztelőire nézve egyaránt?

Ajánlat

Budapest, nyílt városTallián Miklós írása

OK.hu

"Egy Magyarországon kevéssé ismert indiai spirituális vezetőnek, Sri Chinmoynak állítanak szobrot Budapesten, a Gellérthegyen" - így kezdődött tegnap az egyik kereskedelmi televízió híradójában az egyik különösebben érdekesnek nem tűnő hír, melyből ebben a formájában sajnos csak az aktualitás tény, vagyis a szoborállítás az igaz. Ám jó esély van rá, hogy még az sem. Amennyiben ugyanis a környékbeli lakók, valamint az illetékesek értesülnek róla, hogy ki is az, akinek a szobrát most engedélyezték, borítékolható, hogy a döntést igen hamar vissza fogják vonni. Merthogy eddig nem értesültek.

A finoman szólva pontatlan televíziós híradásból a leglényegesebb információ kristálytisztán kiderült: az, hogy a Budapesti Városképvédelmi Bizottság hajlamos finoman szólva nem túlságosan megalapozott döntéseket hozni. A riportból megtudjuk, Sri Chinmoyról a testület több tagja még csak nem is hallott, a szoborállítást mégis egyhangúlag megszavazták. A magyarázatot könnyen ki lehet találni: a különféle önkormányzati testületek hasonló esetekben általában semmiféle szakmai ellenőrzést nem végeznek. Sri Chinmoy szobrának ügyében legfeljebb a Wikipédia-szócikk megnézésére kerülhetett sor, legalábbis a témáról a leginformáltabbnak tűnő Bőhm András mondatából ez valószínűsíthető. ("Én sem ismertem korábban, de meggyőződtem, hogy nemzetközileg ismert. Egy gondolkodó, aki 1987-ben indította életre a váltófutás-mozgalmat, az emberek közötti béke és harmónia jegyében.") Vagyis: a szobrot saját költségen felállítani akaró Sri Chinmoy Alapítvány benyújtja kérelmét, majd a kérelmező által mellékelt indokláson kívül a döntést meghozó bizottság semminek nem néz utána. Ha azonban mégis informálódtak, akkor a döntés még inkább érthetetlen, és ebben az esetben sajnos az "egyéb motivációk" gyanúja is felmerülhet.

De miért is pontatlan Sri Chinmoy fent idézett televíziós bemutatása? Először is azért, mert nehezen lehetne azt állítani, hogy az illető - legalábbis a maga műfajában - Magyarországon kevéssé volna ismert. 2005-ben például hazánkban is megtartották az általa kitalált világharmónia-váltófutást. Az ingyenes Sri Chinmoy-előadásokat és meditációkat (funkciójukban: termékbemutatókat) hirdető illegális falragaszok, halványkékké kopott plakátcafatok még mindig ott éktelenkednek a város számos pontján, és a könyvesboltok, antikváriumok polcain is ott sorakozik a Mester által (illetve nevében) írt közel 1500 (!) könyvből az a sok tucatnyi, amit magyarra lefordítottak.

Csak éppen nem a "Vallás", hanem az "Életmód, ezotéria"-polcokon kellene keresni.

Sri Chinmoyt ugyanis legfeljebb hívei, valamint a mutatványait és imázsépítő propagandáját színes látványosságként bemutató média egy része tartja "indiai spirituális vezetőnek". (Úgy indiai, hogy a '60-as évek óta New Yorkban, Queensben élt, illetve utazgatott a világ körül.) Valójában ugyanis egy közönséges, New Age-es szemfényvesztő szektavezérről van szó, abból a fajtából, amelyikből ma is több tucatnyi praktizál, építgeti vallási és üzleti hálózatát, Sri Chinmoy ráadásul - a vádak szerint - több alkalommal élt vissza szexuálisan hívei bizalmával.

1968 és az ellenkultúra mozgalmainak egyik különös fejleménye, hogy a bűnös, dekadens Nyugaton elkezdtek hódítani a romlatlan Kelet spiritualitásának fílingjével és mindenféle misztikus közhelyekkel házaló szellemi vezetők és vallási szekták, új vallási mozgalmak. A guruknak pedig nem csak üzleti, hanem közéleti érzékük is volt, így természetesen a legdivatosabb hívószavakkal, a tolerancia, a nyitottság, a béke, valamint a kultúrák, vallások közti párbeszéd hangoztatásával toborozták többnyire fiatal, unatkozó értelmiségi híveiket, köztük híres művészeket.

Mindez máig kitart: nem csak Sri Chinmoynak, hanem egyéb guruknak: Prem Rawat/Maharajinak vagy Bhagwannak is van pár tucat magyar követője. Jóval szélesebb hatást jelentenek azonban az élet végső titkainak felfedését ígérő, az instant boldogság és harmónia receptjét kínáló könyveik, melyekből minden valamirevaló, a fengsujjal is kísérletező magyar háziasszony polcán akad egy-kettő. Persze vannak olyanok is hazánkban, akik haladó szinten és komolyan gyakorolnak valamilyen nagyon alternatív keleti életmódot, amiről általában az egész ország szokott is értesülni.

Chinmoyra visszatérve: a próféták igen erős mezőnyéből neki pontosan az erejével sikerült kitűnnie. Legalábbis azzal, hogy spirituális energiáinak - és persze különféle gépezeteknek - segítségével elképesztő súlyokat emelt meg pár centire a földtől: fémeket, sziklákat, elefántokat. A mutatványok sportértékéből csupán az von le egy keveset, hogy ezt egyébként bármelyik négyéves gyerek meg tudja csinálni, mondjuk, a budapesti Csodák palotájában. Súlyemelőszámával a világot végighaknizva olyan sztárokat emelt, mint Yoko Ono, Sting, Richard Gere vagy Muhammad Ali, és olyan legendákat sikerült tartósabban is behálóznia, mint Carlos Santana. A spiritualitásra igencsak fogékony gitáros a Chinmoyjal és "közösségével" való szakítást egy Rolling Stone-interjúban egyébként a "This shit is not for me"-mondattal indokolta.

Chinmoy 2007-ben igen gazdagon halt meg, halála után azonban közösségének régi tagjai közül többen kitálaltak. Egy, a New York Postban megjelent cikk arról számol be, hogy Chinmoy súlyemelős fotóit manipuláltatta, hogy képességei még fantasztikusabbnak tűnjenek. Több nő pedig bevallotta, hogy az egyébként cölibátusban élő Mester szexuálisan zaklatta, illetve szexuális játékokra kényszerítette őket. Egy Chinmoy közösségében született nő könyvet is írt arról, mi is folyt valójában a csoportban: az ő anyja például öngyilkosságot is megkísérelt, illetve amikor másodszor lett terhes, Chinmoy abortuszra utasította.

Szent Gellért püspök szobrától nem messze, a Hegyalja út feletti, a budai várra gyönyörű kilátást nyújtó parkban tehát az ő háromméteres szobra fog állni a Budapesti Városképvédelmi Bizottság egyhangú döntése alapján. A park egyébként a környék legnagyobb sík, tiszta zöldterülete, ahol remekül lehet sportolni vagy piknikezni. De hát nyilván a tér kellős közepére pont kell egy szobor, mert miért ne. Esetleg Sri Chinmoy mellé a Magyarországon még népszerűbb Oshónak is fel lehetne húzni valamilyen szobrát vagy emlékművét, és bár őt "embercsempészet és ál-házasságkötések, valamint további harmincféle, bizonyított bűncselekmény vádjával" elítélték és kitiltották az USA-ból, talán a Városképvédelmi Bizottságig nem jut majd el ez az információ sem.

A Kelet hívei egyébként régen megtalálták már maguknak a szobornak most kinézett helyet, hiszen a naplemente valóban gyönyörű ott, meditálni kiváló. Különféle csoportok rendszeresen látványos keleti harcművészeteket gyakorolnak a parkban pajzsokkal, botokkal és egyéb eszközökkel, ami a turistáknak és az arra sétáló érdeklődőknek - köztük nekem is - rendkívül módon szokott tetszeni, már-már helyi látványossággá vált. És persze ott található a Filozófusok kertje (vagy Filozófiai kert) nevű, szintén érdekes szoborcsoport is Buddha, Lao-ce vagy Ekhnaton figurájával.

Nyilvánvalónak tűnik, hogy Chinmoy magyarországi alapítványa a helynek erre az érdekes kulturális jellegzetességére akart rátelepedni, kihasználva, hogy miként az átlagember, úgy nyilván a döntést meghozó bizottság sem tud sokat a Keletről. És így a guru üzleti hálózatának örökösei ezután majd széles mosollyal tüntethetik fel a könyvek és meditációs cédék borítóján, hogy hazánkban a Mesternek Buddha és Lao-ce mellett állítottak szobrot.

Ez a szobor tehát mindenkit joggal háboríthat fel, azonban az igencsak kétes álpróféta emlékműve leginkább a valódi Kelet tisztelőinek fájhat.