Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár a tanévkezdés kapcsán több fórumon is kijelentette: nagyobb megbecsültséget kíván a magyar pedagógusok számára, és ezen belül is erősítené az osztályfőnökök szerepét. De mi is ez a szerep tulajdonképpen?

Ajánlat

A nemzeti együttműködési nyilatkozat és a történelemViczián Zsófia írása

OK.hu

Osztályfőnökök a magyar oktatási rendszerben 1849 óta vannak. A tanügyigazgatás ekkor ismerte fel, hogy szükség van egy olyan pedagógusra az iskolákban, aki összefogja egy-egy osztály ügyeit, és közvetítőként szolgál a diákok és a szaktanárok közt. Az intézkedés tulajdonképpen egy ügyvivő hivatalnoki szerepet teremtett meg, erős ellenőrző jogosultságokkal. Az osztályfőnökségre ilyen értelemben a városi környezetben, nagyobb oktatási intézményekben volt szükség. A korabeli magyar társadalom nagyobbik felében ekkoriban a falusi tanítók voltak az igazán nagy befolyással bíró pedagógusok. Nekik nem egyetlen osztályt, hanem egy kisebb generációt kellett kísérniük, külön-külön megszervezniük az egyes korosztályok haladását. A néptanítói szerep igazi kultúrmissziós terep volt, társadalmi szempontból is meghatározó mintája az értelmiségi szerepnek.

Az eredetileg adminisztratív céllal létrehozott osztályfőnöki intézmény később kapott ideológiai színezetet. 1946-tól az órarendben megjelent heti egy órában a "szabad beszélgetés", amelynek témája a tervezet szerint "maga az eleven élet" kellett hogy legyen. Ez alakult aztán át az ötvenes évekre kötött témájú, elsősorban politikai tartalmú osztályfőnöki órává. Az ügyvivőből főnök lett, akinek a kezében az igazgató után a legtöbb hatalom összpontosult. Az osztályfőnök feladata volt a szocialista ifjúság nevelése, az úttörőmozgalom képviselete, a rajvezetői teendők betöltése - egyszóval ő lett a nagy társadalmi osztályharc osztályszintű főharcosa.

Az elnevezés - "főnök" - jól igazodott a frontális óravezetés militáns, alapvetően hierarchikus hagyományaihoz. Ahogy a világnézeti-politikai tartalmak kezdtek a 80-as évekre kimerülni, olykor anakronisztikussá válni, úgy szivárogtak be a posztmodern társadalom jelszavai az osztályfőnöki órákra. Míg az oktatási struktúra mereven őrizte az egykor fontosnak gondolt műveltségtartalmakat, addig ettől a heti egy órától - és magától az osztályfőnöktől - csodákat vártak: az etikától a pszichológiáig, a szociológiától az állampolgári szocializációig mindennek ez lett a kijelölt terepe. Néhány helyen (főleg alternatív iskolákban), jelezve a szemléletbeli váltást, az osztálykísérő vagy osztálytanító nevet kezdték használni.

A rendszerváltás után igazi identitásválságba került ez az intézmény. A Nemzeti Alaptantervben is ennek az elbizonytalanodásnak a jelei látszottak, sőt, már az 1995-ös törvény gyakorlatilag fakultatívvá tette ez a szerepet és a hozzá kapcsolódó osztályfőnöki órát is. Mégis a gyakorlat azt mutatja, hogy szinte minden iskola megőrizte ezt az intézményt, és általában heti egy órában az órarendben is megmaradt a helye. Az osztályfőnököknek szakmai egyesülete is van, amely a szerep megerősítését tűzte ki céljául, és egyúttal megteremti a lehetőséget arra, hogy kiformálódjon egy konszenzus arról, egyáltalán mi is volna ez a szerep.

Az biztos, hogy az osztályfőnök továbbra is az iskola jokere, feladatkörébe szinte minden belefér. Épp ezért teljesen parttalan, bizonytalan, megfoghatatlan, mit is kéne valójában tennie. Megmaradt az ügyviteli szerep: ő az, akinek kézben kell tartania az adminisztációt - információs társadalom ide vagy oda, az iskolák túlnyomó többségében az osztályfőnök hetente kézzel írja végig a naplóban az órarendet. Ő kezeli az igazolásokat is, jelent és feljelent, ha kell. Az osztályfőnök hatáskörébe tartozik általában mindenféle programszervezés is: iskolai műsorok, ünnepélyek, megemlékezések, színházlátogatás, múzeumi vezetés, erdei iskola, osztálykirándulások stb. Bár az oktatási struktúrában megjelentek újabb tantárgyak is, azért a gyakorlatban az osztályfőnök maradt az, akinek a rázósabb társadalmi kérdéseket tisztáznia kéne, szexuális felvilágosítást kéne tartania, állampolgárrá, tudatos fogyasztóvá nevelnie. És a szülőkkel a kapcsolatot tartania, személyre szabott figyelemmel kísérnie és segítenie a szociális hátrányoktól szenvedőket.

Nem meglepő, hogy mindez könnyen vergődéssé válik, különösen, ha számításba vesszük a pedagógus szerep általános presztízsvesztését. Míg 10-15 éve elképzelhetetlen lett volna, hogy pedagógusnapon akár egy tanár is virág nélkül menjen haza, addig - személyes tapasztalat - most már simán megesik, hogy még az osztályfőnök se kap a ballagáson az osztályától egy szál virágot se. Azt a vívmányt talán említeni is szomorú, hogy néhány éve egy határozat megemelte az osztályfőnöki bérezést bruttó 6 ezerről immáron bruttó 9 ezerre.

Az osztályfőnöki szerep értelmezése most olyan, mint egy torz apáé: megvan még némi hatalma, de már nincs hozzá tekintélye, jó volna felnézni rá, de ugyanakkor már le is nézzük. A szerep megmaradásának egyetlen esélye és egyúttal legfontosabb feladata ma az volna, ha egyfajta mentálhigiénés tanácsadó szerep felé mozdulna el. Úgy, hogy egyértelművé tesszük, meddig terjed a kompetenciája. Óriási a korosztály igénye a hiteles felnőttmintára, az ilyen értelemben vett tekintélyre, vezetésre. Az osztályfőnöki szerep rangját úgy lehetne visszaadni, ha leválasztjuk róla a hivatalnoki, programszervezői és hasonló feladatokat, és - megfelelő képzési háttérrel - valódi segítő szakmává, egyfajta iskolai szociális munkássá alakítjuk. A főnök-beosztottként definiált felállással ma már nem jutunk sehova.