Magyarországon és Európában is megkezdődött a politikai szezon, két programbeszéd hangzott el kedden: az európai és a magyar kormányfő is évértékelő, programadó beszédet tartott, amiben a válságból kivezető út is szóba került. Miben különbözött egymástól a két beszéd, és voltak-e közös céljai?

Ajánlat

Igazat mondott-e Orbán Viktor?Az [origo] megvizsgálta Orbán kormányértékelő beszédének néhány pontját

Átalakuló világrendbe szőtte az ország bajaitAz [origo] összefoglalója Orbán Viktor 100 napot értékelő beszédéről

OK.hu

Barroso második "kormányfői" megbízatásakor ígéretet kellett hogy tegyen arról, hogy az amerikai elnökök módjára évente értékeli az Unió helyzetét, és programot ad a következő évre. Orbán Viktor a magyar évértékelő beszéd hagyományának megteremtője, aki a száz nap végén az új kormány prioritásairól és teendőiről szóló, Roosevelt elnök által a New Deal bevezetésekor meghonosított kormányfői beszédet tartott. Véleményem szerint különböző okokból fontos, de nem túl emlékezetes beszédeket hallhattunk. Mind Barroso, mind Orbán már korábban elsütötték a puskaporukat, és bizonyos értelemben egy kötelező politikai elvárásnak tettek eleget.

Mindkét beszéd az évszázad gazdasági válságának árnyékában született, és hangsúlyosan foglalkozik gazdasági teendőkkel. A legélesebb tartalmi kontraszt is itt található. Barroso beszéde hangsúlyosan piacpárti, Orbáné hangsúlyosan piackritikus. Barroso programjának legfontosabb, bár már a beszéd előtt lényegében ismert és részleteiben csak október hatodikán megismerhető eleme az európai gazdasági alkotmánynak tekinthető egységes piac újraszabályozása. Amíg mi a rendszerváltás "zűrzavaros" éveivel voltunk elfoglalva, Nyugat-Európában egy liberális forradalom zajlott: az egykori állami monopóliumok előtt lebontották a határokat, és az Egységes Piac programja alapján kontinentális versenyre kényszerítették a pénzügyi szektort, a közlekedési vállalatokat és az energiaszolgáltatókat, illetve döntöttek a közös európai pénz megteremtéséről. Barroso bizottsága 25 évvel a Delors-bizottság történelmi döntései után, a kor emblematikus kormányfőjét, Margaret Thatchert idézve szeretné az Egységes Piac ideáját leporolni, továbbvinni, és a kisvállalkozások szintjére is levinni az európai versenyt. Orbán ezzel szemben az amerikai baloldal roosevelti, piackritikus időszakát idézi, amely az előző század nagy válságára az amerikai föderális állam piackorlátozó, illetve piacot helyettesítő intézkedéseivel válaszolt. Barroso európai föderális szinten, Orbán egy tagállam szintjén hirdet politikát, ezért a két néppárti politikus nem feltétlenül kell hogy egymásba ütközzön, de a kontraszt éles. Mivel az Unió a legszélesebb hatáskörrel a gazdaság területén rendelkezik, az EU és Magyarország viszonyában a gazdaságpolitika területén feszültté válhat a viszony. Barroso beszédének igen fontos, bár nem túl emlékezetes, nagy ideákhoz nem köthető eleme az Unió költségvetési reformjának igénye, többek között a hétéves helyett az öt plusz öt éves költségvetésre való áttérés gondolata, Orbán ezzel szemben a nemzeti költségvetés adósságszolgálati terheiről szólt hangsúlyosan. Mindketten kiemelték, hogy tudatában vannak az európai és a magyar gazdaság nagy figyelmet igénylő, súlyos állapotának, de nem erre a beszédre hagyták a fontos gazdaságirányítási reformok felsorolását. Így azt sem lehet tudni, hogy a foglalkoztatottság növelése csak közös politikai cél, vagy közös gond, esetleg közös foglalkoztatáspolitikai eszközök bevezetése várható-e Európa-szerte és hazánkban is.

Amíg Barroso nagy politikai projektje az európai egységes piac új szabályainak lefektetése, addig Orbánt a nemzeti együttműködés rendszere mozgatja, amelynek fő műve természetesen az együttműködés erkölcsi szabályait is lefektető új alkotmány lesz. Barroso az Unió természetéhez híven inkább a gazdaságpolitikában, Orbán viszont az államügyekben, a tiszta politikában szeretne nagyot alkotni. Éppen ezért a magyar beszéd hangsúlya nem a kontrasztos gazdasági, hanem a látszólagos ellentétek dacára is inkább egy irányba mutató társadalompolitikai üzeneten volt. Felelős első számú politikus persze aligha kerülheti ki egy igazságosabb, jogszerűbb és szabadabb világ ígéretét, ezért az önmagában még nem sokat jelent, hogy mindketten beszéltek róla. Barroso beszédének aktuálpolitikai kontextusát a francia (és román, bolgár) kormány botrányos és Barroso által helytelenített cigánypolitikája adta. Én ehhez hasonló témának tartom az Orbán-kormány kilakoltatási moratóriumát, amely szintén a társadalom jövedelmi piramisának alján, sőt, a társadalom peremén élők védelmét szolgálja. Mindkét beszéd hátterében felsejlik a 2010-ben, a gazdasági válság idején az európai és magyar politikába is berobban cigányügy. Úgy gondolom, hogy a Fidesz EP-frakciója egy tényleges összekötő kapocs lehet a magyar és az európai politikának ezen a területén.

Politikai beszédek értékelésekor mindig fontos figyelembe venni, hogy mi az, amiről a szónok hallgatott. Kommentátoroknak, köztük a (volt) svéd külügyminiszternek is feltűnt Barroso beszédéből az izlandi és horvát bővítés elhallgatása, aminek lehet taktikai, de stratégia célja is - a balhémentes lezárás vagy éppen az intézményes halogatás. A horvát csatlakozás a magyar gazdaság és a mindenkori turista számára is fontos kérdés idehaza. Trianon-törvény ide, kettős állampolgárság oda, Orbán sem éppen a határon túli politikát állította beszéde központjába.

A két beszéd fizikai kontextusa, vagyis hogy kik előtt és hol hangzott el, fontos szónoklatokhoz mérten fontos üzenetet hordozott. Az Európai Parlament némiképpen önmaga paródiáját mutatta be, amikor először is kiharcolta, hogy az európai bizottsági elnökénél lényegesen erősebb politikai legitimációval és hatáskörrel rendelkező amerikai elnök amerikai törvényhozási beszédéhez hasonló beszámolót tartson Barroso, majd a legfontosabb dolga az volt, hogy frakciói megtilthassák, büntessék, esetleg bátorítsák-e a képviselők ilyen-olyan tüntető távolmaradását. Orbán Viktor ezzel szemben szokásához híven nem az Országgyűlésben, hanem ezúttal egy egyházi gimnáziumi épületben, a Professzorok Batthyány Köre előtt vetett számot és mutatott utat. Barrosonak azért nincsen jelentős ellenzéke az Európai Parlamentben, mert formálisan minden nagy párt mögötte áll, és az igazi törésvonal a kormányként működő bizottsági testület és a képviselőkből álló parlament között húzódik. Orbánnak azért nincsen erős parlamenti ellenzéke, mert igen erős frakció támogatja, amely szépen, fegyelmezetten erősíti a kormány mozgásterét önmagával szemben. Nem csak ellentétként, de hasonlóságként is megfogalmazható, hogy Barroso politikai kockázat nélkül elmehetett egy jogköréhez képest gyenge parlament elé, Orbán pedig hasonlóképpen távol maradhat a gyengülő jogkörű parlamenttől.

A két beszéd legfontosabb hasonlósága kevésbé tartalmi, mint inkább taktikai és retorikai. Bár úgy tűnik, hogy, mindkét beszéd fontos politikai, kormányzási funkciót töltött be, egyik sem akarta megváltoztatni a történelem menetét, hiszen mindkét politikus sínen érezheti magát. Barroso beszédének a súlyát azzal csökkentette, hogy a gazdasági alkotmányosság alapját jelentő egységes piaci reformok fontosabb elemei vagy éppen azok hiánya már júliusban ismertté váltak, ugyanakkor a részleteket csak októberben ismerhetjük meg. Ehhez hasonlóan Orbán már a pártja holdudvarának kötcsei találkozóján elmondta, hogy az általa vezetett hatalmi tömb a korábban vártnál hamarabb, már jövő év elején befejezi az alkotmányozást, ugyanakkor az új alkotmány részleteivel csak a következő hónapokban ismerkedhetünk meg. Mindketten jelezték, hogy volna ugyan miről beszélniük, de ezt máskorra tartogatják. Mindkét szónok tartott már jobb, fontosabb beszédet, olyat, amelynek fordulatait, gondolatait sokan megjegyeztük és sokat ismételtük, de szerintem most egyikük sem törekedett ezek túlszárnyalására. Különböző okokból, de sem Barroso, sem Orbán nincsen olyan helyzetben, hogy a politikai évnyitón ellője a puskaporát.