Miközben Magyarország saját alkotmányos berendezkedésének és állami vállalatainak újraszervezésével foglalkozik, az Európai Unió a felelőtlenül gazdálkodó tagállamokkal szembeni fellépés lehetősége mellett, az európai gazdasági fejlődés helyreállítását szolgáló, belső piaci reformokkal kísérletezik. Vajon az ötven kis európai reformnak lesz-e akkora hatása a mindennapi életünkre, mint a hazai átalakulásnak?

Ajánlat

Amiről a szónok hallgatAntal Dániel írása Barroso és Orbán programbeszédéről

Nyissuk ki a kaput!Antal Dániel írása az eurózónáról

OK.hu

Az Európai Unió a 2008-ban kezdődő nagy világválságban egyik pofont kapta a másik után. 2008-2009-ben sokan megkérdőjelezték az unió gazdasági egységét szimbolizáló, akkor mindössze tízéves közös európai pénz, az euró jövőjét. 2009-ben felsejlett annak a fenyegető réme, hogy az európai gazdasági és monetáris unióval kapcsolatos kötelezettségeiket nem teljesítő tagállamok, köztük Görögország, Magyarország és a balti országok magukkal rántják az európai pénzügyi rendszert a mélybe. 2009-ben pedig Európának csendben meg kellett állapítania, hogy az a célja, hogy idénre a világ legversenyképesebb gazdasági övezetévé válik, szinte teljes kudarcot vallott. Ebben a helyzetben kérte fel Barroso bizottsági elnök az egykori, szinte legendás versenypolitikai biztost, az egységes piac egyik legodaadóbb megvalósítóját, Mario Montit arra, hogy készítsen egy jelentést a rövid távú válságkezelés mellett, a hosszú távú gazdasági fejlődést helyreállítására.

A lisszaboni stratégia csúfos kudarca miatt sokan könnyelműen lenézik az Európai Unió gazdasági teljesítményét, pedig az 1986-ban a Jacques Delors vezette bizottság javaslatára a Helmut Kohl, Francois Mitterand és Margaret Thatcher nevével fémjelzett európai tanács egyszer már igen mély válságból rángatta ki az európai gazdaságot. A nyolcvanas években egész Nyugat-Európában magas volt a munkanélküliség és az infláció, és a gazdasági fejlődés leállt. A négy kimagasló államférfi és nő történelmi tettet határozott el: 1992-re nem csak a mezőgazdasági és ipari áruk és a tőke számára, de a munkavállalók és a vállalatok számára is lebontották a határokat és létrehozták az egységes piacot, ami az európai reálgazdaság és pénzügyi rendszer számára megfelelő méretű hátországot teremtett az újraszerveződésre és átalakulásra. Európa növekedésnek indult, európai léptékű, hatékonyan működő vállalatok és pénzintézetek jöttek létre, az infláció jelensége szinte eltűnt, és a munkanélküliséget sok országban sikerült leküzdeni. Rengeteg vészmadárral szemben sikerült a modern történelem első európai közös pénzét bevezetni. Az euró tíz éven át stabil pénznek bizonyult, és a kétezres évek elején, a dollár mellett a világ második számú valutájává vált.

A lisszaboni stratégia kudarca még azt sem jelentette, hogy Európa kifejezetten rosszul állna a világpiaci versenyképesség terén. Bár az európai gazdaság nem egységes, és például hazánk a világ középmezőnyében kullog, az Európai Uniób egyes részei a világ legversenyképesebb és egyben leggazdagabb övezetei közé tartoznak - ilyen Svédország, Dánia, Hollandia a protestáns északon, vagy a szomszédos, gyakran lesajnált, hozzánk igen hasonló kulturális adottságokkal rendelkező Ausztria. 

Az EU az élen járókhoz felzárkózó egység megteremtésében keresi a kiutat: Mario Monti az európai közösség egyik alapítóját, Paul-Henri Spaakot és a nyolcvanas évek talán legnagyobb hatású politikusát, Margaret Thatchert idézve, a hosszú távú gyógyírt az egységes piac tényleges egységesítésében látja. Az EU belső piacának ugyanolyan egységes gazdasági hátországot kell teremtenie az európai vállalatok számára, mint az amerikai, kínai vagy indiai piac, és ehhez le kell győzni az egyes tagállamok különutas magatartását, a "nemzeti érdekek" mentén lekerített piaci szegleteket, továbbá létre kell hozni az egységes piac valóban egységes infokommunikációs és közlekedési-szállítási infrastruktúráját.

Barroso bizottsági elnök az első programadó beszédében a Delors-bizottságéhoz hasonló súlyú javaslatcsomagot, az Egységes Európai Okmány huszonötödik évfordulóján aláírható, és gyorsan bevezethető reformokat ígért. A javaslatcsomag bemutatására némi késéssel, végül is október 27-én került sor. A bizottság ötven ötlettel rukkolt elő a Monti-jelentés szellemében.

A bizottsági javaslatok között nincsen egyetlen olyan kézzelfogható, átütő erejű javaslat, mint amilyen a nyolcvanas években az európai határok lebontása vagy a kilencvenes években a közös pénz bevezetése volt. Ennek megfelelően igen sokan fanyalogva fogadják az új javaslatokat. A személyes véleményem az, hogy a javaslatcsomag sokkal súlyosabb, mint amilyennek látszik, mert éppen a nyolcvanas években elkezdett folyamatokat tenné visszafordíthatatlanná, az egységes Európa ötven különútjának megszüntetésével. Mert hogyan is érhetné Európa utol az Egyesült Államokat az innovációs versenyben, ha 2014 után se lehet majd az egész EU-ra érvényes szabványokat és szabadalmakat bevezetni? Miként tudnánk olyan erős gazdasági hátországot teremteni a vállalatainknak, mint az USA és Kína, ha nincsen egy hasonlóan pontos, gyors, egységes közlekedési és szállítási rendszerünk, amely csak a legmodernebb tehervonatokon szállítja az árukat a kontinensen, ahol nem a pénzt temető, hanem a pénzt termelő légiflották maradnak fenn? Miként lehetnének olyan hatékonyak a kisvállalkozások, mint Amerikában, ha nem tudják a csip-csup ügyeiket tényleg elintézni az interneten?

A most bejelentett intézkedéscsomag ötven javaslata igen eltérő fajsúlyú intézkedésből áll, mert arra törekszik, hogy a mindenkit állampolgárt, fogyasztóként idegesítő gyakorlatok megtámadásával, a kisvállalkozók terheinek könnyítésével széles állampolgári támogatást nyerjen mondjuk a szellemi tulajdonjogok, a tömegközlekedés és az európai energetikai reform befejezéséhez. Jelentősége nem abban áll, hogy új határokat bont le  és új szimbólumokat teremt, hanem hogy megpróbálja vissza terelni Európát a belső építkezéshez és a hatvan év kínkeservével létrehozott közös intézmények használatához. Végrehajtásához majdnem akkora bátorság kell, mint ami a nyolcvanas évek államférfijaiban és a vasladyben volt, hiszen előre nem megmondható, hogy egy ekkora átalakulásnak kik lesznek a nyertesei és a vesztesei egyik vagy másik tagállamban. A javaslatcsomag alapján lehet, hogy a dunántúli vasutas és a tiszántúli kiskereskedő rosszul jár, de lehet, hogy pont a szász vasutas lesz a vesztes és a bajor kiskereskedő nyer. Az Egyesült Államokban, Kínában vagy Indiában nem a tagállamok és tartományok különérdekei mozgatják a gazdasági rendszert, és a mostani javaslat is arra tesz kísérletet, hogy nálunk se így legyen. Az új belső piaci reform azt a célt kívánja szolgálni, hogy Európa együtt őrizze meg gazdagságát Amerikához, Ázsiához, Afrikához képest, mert ehhez külön-külön nem vagyunk elég erősek.

Magyarországon különösen nagy változásokat indíthatna el az EU javaslatcsomagja, hiszen pontosan azokon a területeken akarja a változásokat visszafordíthatatlanná tenni, ahol csak félszívvel, vagy még úgy se követtük az uniót - hiszen éppen mi adtunk az utolsó napokban új monopóliumot a Volánbuszoknak, mi halogattuk az áramtőzsde megteremtését, egyáltalán nem vezettük be az eurót és a csatlakozásunk óta erőn felül költekeztünk. A következő évek gazdaságpolitikája megmutatja, hogy hat évvel a csatlakozásunk után megpróbálunk-e ténylegesen beilleszkedni az egységes piacgazdaságba, vagy újabb különutakat keresünk magunknak az Európai Unióban.