Idén fontos tabuk dőltek meg az európai nyugdíjrendszerben: a német adófizetők először segítették ki technikailag a görög nyugdíjkasszát, a magyar és a bolgár kormány pedig elkezdte költeni a fogyó népesség előtakarékossági alapjait. Az elöregedő kontinensen egyre több polgár nem onnan kapja a nyugdíjat, ahol szavazhat, és az EU is lépéskényszerbe került. Milyen következményei lehetnek a magyar nyugdíjrendszer átalakításának?

Ajánlat

Nyugdíj: amit nyer, hamar el is veszti a kormányTallián Miklós írása

OK.hu

Az állami nyugdíjrendszerek Európa-szerte válságban vannak, mivel Európa népessége öregszik, és a következő nyugdíjas-generáció esetében már csak feleannyi járulékfizető fogja összeadni a kifizetendő járandóságokat, mint a szüleink idejében. Azok az állami nyugdíjrendszerek, amelyek a beszedett járulékokat azonnal kifizetik, a csökkenő gazdaságú vagy népességű országokban a nyugdíjak reálértékét is csak egyre nagyobb erőfeszítés árán tudják fenntartani. A probléma nagyrészt látens, ugyanis a tagállamok a legkülönfélébb állami és magán, illetve vegyes nyugdíjrendszereket tartják fenn, és gondosan ügyelnek arra, hogy legalább papíron elkülönítsék azok egy részét az állami költségvetéstől.  Így a mostani gazdasági válságig a maastrichti kritériumokba - Európa gazdasági alkotmányába - ki-ki saját szabályai szerint számolgatta be a nyugdíjkasszák hiányait.

Mára már konszenzus alakult ki arról a világban és Európában is, hogy ez a rendszer nem tartható fenn. Azokban az országokban, amelyekben a nők átlagos életkora eléri a reprodukciós kor határát, már biztosan nem lehet a gyermekszám növekedésével a meg nem született gyermekeket pótolni, és a bevándorlás lehet az egyetlen eszköz a népesség stabilizálására. Azok a társadalmak, amelyek nem nyitottak vagy nem vonzók a tömeges bevándorlás szempontjából, kénytelenek előtakarékoskodni, és a jelenlegi nyugdíjasok járandóságának megfizetése mellett félretenni. A magánpénztárak pedig éppen ezt a célt szolgálják. Csakhogy az európai gazdaságpolitika alapját jelentő Stabilitási és Növekedési Paktum egyáltalán nem vette figyelembe a tagállamok eltérő demográfiai helyzetét és különböző nyugdíjrendszerét, ezért várható volt, hogy a nehéz gazdasági helyzetben ez az alvó bomba is fel fog robbani.

Az előtakarékossági intézkedéseket bevezető, kötelező magán-nyugdíjpénztári rendszert kiépítő EU-tagállamok egy része többé-kevésbé joggal sérelmezhette, hogy nehezebb gazdaságpolitikát kell folytatnia a jövőről még nem gondoskodó tagállamokkal szemben. A kötelező magánpénztári előtakarékoskodás se nem javította, se nem rontotta volna a maastrichti egyenlegeket, csökkentette viszont azt az adóbázist, amiért a munkaadók, a munkavállalók és az adókat és járulékokat gyűjtő államok versenyeztek. A legtöbb közép-európai ország csökkenő népessége miatt rendelkezik ilyen rendszerrel, és korábban átmeneti különelbírálást ért el az államháztartási nyilvántartásaira - egy jellemző európai kompromisszumnak köszönhetően ugyanazt a maastrichti hiánycélt kellett az idei évig teljesíteniük, mint a többieknek, de azt kedvezőbben számolták. Magyarország a visegrádi országokkal és még öt országgal alkotott augusztusban reformkoalíciót ennek a rendszernek az állandósítása érdekében, de nem tudta meggyőzni a tagállamok többségét. Az ellenzők azonban maguk is megosztottak: vannak, akik hallani sem akarnak a nyugdíjdeficitek számolgatásáról, mert igen hamar maguk is kívül találhatnák magukat a maastrichti rendszeren; mások viszont a mellett érvelnek, hogy a jelenlegi adó- és járulékbevételekkel nem fedezett állami nyugdíjrendszerek jövőbeli hiányát pontosan úgy számolják el államadósságnak, mint az államkötvények jövőben törlesztendő részleteit.

Magyarország és Bulgária meglehetősen különleges helyzetet teremtett azzal, hogy a kisebbségben maradt reformerek táborából kiugorva létrehozta a tagállamok negyedik, a maastrichti kritériumok szempontjából rövid távon legkedvezőbb helyzetbe kerülő csoportját azzal, hogy idő előtt elkezdi  elkölteni az előtakarékossági alapokat. A két kormányt részben eltérő okok vezethették erre a döntésre, de azok következményei hasonlók lesznek. Bulgária a polgári demokráciák elméletének rémálma: a nagyfokú elöregedés, az alacsony nyugdíjkorhatár, valamint a nagymértékű kivándorlás (a kilencmilliós országból egymillióan költöztek el a rendszerváltás óta) először hozta el a nyugdíjból-járadékból élők választói többségét, akik többségi felhatalmazást adhatnak tetszőleges mértékű nyugdíjemelésre, illetve tetszőleges mértékű adó vagy vagyon nyugdíjfizetésre történő elvonása céljából. Magyarország csak részben jár hasonló cipőben, mivel mi a rendszerváltás óta bevándorlási célország voltunk (a határon túli magyar lakta területek demográfiai tartalékát éltük fel), és ezért a nyugdíjasnépesség nálunk még nincsen többségben; viszont egyéb okokból nagyobb a közkassza hiánya, ezért nagyobb a késztetés az adóemelés helyett a megtakarítások felélésére.

Magyarország és Bulgária a nyugdíjreformerek táborából lényegében átnyergelt a többséghez, vagyis már maga sem érdekelt a magánpénztárak kedvezményes maastrichti elszámolásában ilyen pénztárak hiányában. A status quo esélye rövid távon ezzel tovább nőtt, ami akár azt is lehetővé teszi, hogy az előtakarékossági számlákat felélve ugyan, de a két ország teljesíti az euróbevezetés maastrichti feltételeit. Még ennél is rózsásabb lehet a kép, ha sikerül egymillió munkahelyet is teremteni; Matolcsy György ugyanis korrektül mondta el költségvetési expozéjában, hogy ha ennyivel több járulékfizető volna, akkor nem is kéne semmit csinálni a nyugdíjrendszerünkkel. Mivel ennyi munkanélkülink nincs is (és egyre többen fognak nyugdíjba és remélhetőleg gyesre menni), a kormányprogram teljesülése még azt is jelentheti, hogy olyan növekvő gazdaságú ország lehetünk, ahol a leendő nyugdíjunkat a nálunk dolgozó bevándorlók járulékai fogják fedezni.

A magyar és bolgár lépés mégis különös helyzetet hoz létre azzal, hogy csökkenti a reformerek táborát, de élesebbé teszi az Unión belüli ellentéteket. A két ország lépése újabb érveket adhat azoknak a kezébe, akik már eddig is úgy gondolták, hogy az állami nyugdíjigérvényeket az államkötvényekhez hasonlóan adósságként kéne nyilvántartani. Az [origo]-nak nyilatkozó német gazdaságkutató az átcsoportosítás kapcsán olyan "kreatív könyvelésről" beszélt, amit az EU-nak be kellene tiltania. Németország (és különösen Szlovákia) már nyáron is igencsak nehezményezte, amikor részben a görög állami nyugdíjak hiányát kellett megfinanszíroznia annak érdekében, hogy az eurózónába beengedett görög államkassza csődje ne rántsa magával az eurót is.  Ha ennek hatására úgy fogják szigorítani a maastrichti kritériumokat, hogy azokba az állami nyugdíjrendszerek hiányát is be kell majd számítani, akkor a magyarok és a bolgárok duplán rosszul járhatnak, hiszen az előtakarékossági alapjukat elveszítik, viszont a népességük fogyásával arányosan egyre szigorúbb hiánycélokat kell majd teljesítsenek.

Az EU leendő nyugdíjpolitikáját megalapozó Zöld Könyv javaslatai éppenséggel ennek a technikai lehetőségeit is előkészítik akkor, amikor az állami és magánnyugdíjrendszerek statisztikai nyilvántartási rendszerét összevethetővé teszik egymással és az államháztartási statisztikákkal. Ha Magyarország és Bulgária (illetve esetleges követőik) egyfajta ellenreakciót váltanak ki az eurózónában, amelynek tagjai éppen most fizettek az írek bankbetétjei és a görögök nyugdíja után, akkor éppen egy a kormányaink szándékaival ellentétes irányú európai nyugdíjreform hivatkozási alapjává válhatunk.