ORIGO24 órakomment.huvidea[freemail]

KOMMENT.HU

hirdetés
tankötelezettségSzéll Kálmán-tervFidesz

Meddig legyen tankötelezettség?

// 2011 // már // 08

A kormány Széll Kálmán-terve tizenöt éves korra szállítaná le a tankötelzettséget. Mi okozta az eddigi gyakorlat kudarcát, és milyen veszélyekkel fenyegetne az új korhatár bevezetése?

Forrás: AFP/Joe Klamar

Ajánlat

Tart a számháború a tankötelezettség korhatára ügyében. Már több mint 10 éve a még érvényben lévő közoktatási törvény szerint 18 év a korhatár, az oktatási tárca közoktatási törvénykoncepció tervezetében 17 év a javaslat, több szakértő szerint (pl. Halász Gábor, Sáska Géza) 16 év lenne jó, a Széll Kálmán-tervben meg az szerepel, hogy le kellene szállítani 15 évre.
 
A tankötelezettség korhatára azt jelenti, hogy e koráig a gyermek, a fiatal köteles iskolába járni, és ha ezt nem teszi, akkor a szülei (vagy akár ő maga is, ha már büntethető) eljárás alá vonhatók. A tankötelezettség korhatára nincs semmilyen kapcsolatban azzal, hogy tipikusan milyen korban kezdődik a szakképzés. 1996 óta Magyarországon a szakképzés csak 16 éves kor után kezdődhet, és ez a 18 éves tankötelezettségi korhatár mellett volt érvényes. Egy 2009. június 8-ai törvénymódosítás lehetővé tette, hogy a szakképzés 14 éves kor után kezdődjék, és természetesen ez sem volt ellentmondásban a tankötelezettség korhatárával. Szögezzük le: a tankötelezettség korhatára nem az a kor, ameddig mindenképpen általános, közismereti jellegű képzést kell kapni, és csak utána lehet szakmai képzésben részesülni. Ezt azért érdemes kiemelni, mert mintha egyes közéleti személyiségek ebben a tévhitben nyilatkoztak volna, illetve tettek javaslatokat (félő, hogy Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke is valami ilyesmire gondolhatott).
 
Azt is érdemes leszögezni, hogy a közoktatás szolgáltatásainak térítésmentes igénybevétele (az oktatás ingyenessége) sem függ össze a tankötelezettség korhatárával (legalábbis ebben a pillanatban). Amikor még csak 16 év volt a korhatár, akkor sem létezett tandíj a közoktatás egészében, vagyis 12 évfolyamon keresztül, tehát egy 17-18 éves tanuló után sem kellett semmit fizetni.
 
A tájékozódáshoz érdemes tudnunk még, hogy Magyarországon kitolódni látszik az az átlagéletkor, amikor a gyerekek belépnek az iskola első évfolyamára. 2005 és 2008 között 95,6%-ról 93,0%-ra csökkent a hétévesek részvétele az iskolai képzésben. Ez azt jelenti, hogy az általános iskola nyolc évfolyamát egyre többen 15-16 éves korukban fejezik be, és nem azért következett be ez a változás, mert növekedett volna az évismétlések aránya. A tankötelezettség 15 éves korra való leszállítása ezért azt jelenti, hogy azoknak egy része, akik 15 éves koruk után nem kívánnak majd részt venni az oktatásban, közvetlenül az általános iskola befejezése, vagy akár a 7. évfolyam elvégzése után hagyják el az iskolát, ha a döntés valóban realizálódik.

A 18 éves korhatár kudarca
 
A tankötelezettség korhatárának a 16-odikról a 18-adik életévre való, kilencvenes évek végi felemelése után emelkedett némileg a még 17, illetve a még 18 éves korukban is iskolába járók aránya. Ám ezek az arányok meglehetősen alacsonyak. 2008-ban a képzésben való részvételi arány a kötelező iskolázás korhatárát megelőző életév esetében is csak kissé haladta meg a 90%-ot, és ezzel az Európai Unió tagországai között az egyik legkisebb adatot produkáltuk. Mivel a tanulmányaikat az új szabály szerint kezdők a 2009/2010-es tanévben voltak 12. évfolyamosok, ezért a 2008-as adat már az érintett korosztályra vonatkozik. Ez azt jelenti, hogy Magyarország bár bevezette a 18 éves kori tankötelezettségi korhatárt, azonban nem tudta a 17-18 éves korosztályban az oktatásban való részvételt jelentősen megnövelni (nem tudta a többi európai ország átlagához közelíteni ezt az arányszámot). 2009-ben a 16 éveseknek mintegy 94%-a járt iskolába, márpedig ők már határozottan azt a korosztályt jelentik, amelyre érvényes a 18 éves korig tartó tankötelezettség. E szerint a hazai szabályozás nem érvényesíthető, és relatíve nagy arányban vannak olyanok, akik a törvény szerint szankcionálás alá kell hogy essenek (nem ismerek olyan adatot, amely arról szól, hogy milyen arányban érvényesülnek ténylegesen is szankciók).

A tankötelezettség korhatárának 18 éves korra való emelését tehát nem követték olyan reformok, változtatások, amelyek eredményeként elérhető lett volna, hogy valóban a döntő többség bent maradjon az iskolarendszerben 18 éves koráig, és valamilyen végzettséget is szerezzen. Itt ugyanis el kell választani egymástól két dolgot. Egyrészt van az iskolakötelezettség korhatára, ami egy formális határ, egy kényszer. Másrészt viszont van (vagy nincs) az oktatásnak az a képessége, hogy értelmes képzést tud (vagy nem tud) nyújtani ilyen idős korig. Ha jól működne e szempontból az oktatási rendszer, és a gyermekek, a fiatalok, és különösen a szüleik ezt valóban így is látnák, és értelmesnek tartanák e lehetőség kihasználását, akkor nem lenne szükség tankötelezettségi korhatárra. E tekintetben csak annyi történne, hogy az állam pontosan megszabná, hogy milyen oktatási szolgáltatások milyen idős korig ingyenesek (ez most is így van), és biztosítaná, hogy ha különböző formákban is, de mindenki részesülhessen ezekben a szolgáltatásokban (ez is így van jelenleg is).

Európában, illetve az OECD-ben a legtöbb államban van tankötelezettségi korhatár (nincs teljes képem, lehetséges, hogy mindegyikben). Vagyis odáig még talán egyetlen fejlett oktatási rendszerrel rendelkező ország sem jutott el, hogy ezt a kényszert kivegye a megfelelő jogszabályokból. Ugyanakkor van rá példa néhány országban, hogy meglepően alacsony a tankötelezettség korhatára, ám az iskolába járás arányszáma a korhatárt követő életévekben is magas (pl. Csehország, Korea).

A 15 éves korhatár veszélyei
 
Milyen következményei lennének hazánkban a tankötelezettség korhatára 15. életévre való leszállításának? Az a kérdés, hogy az ebbe a korosztályba lépőknek mekkora hányada ítélné meg úgy a helyzetet a szüleivel egyetértésben, hogy nincs értelme tovább az iskolában maradnia. Tudnunk kell, hogy már most is vannak ilyenek. A középfokú tanintézetekben a tanulmányait egy adott korosztály (2008-as adat) 97%-a folytatja az általános iskola befejezése után. A lemorzsolódás az ezt követő évfolyamokon egyre erősebb lesz, és egy adott évfolyamnak (a teljes adott korú populációnak) nagyjából a 10%-a nem szerez középfokú végzettséget. (Egészen pontos adatok - a szerző ismeretei szerint - ezzel kapcsolatban ma nem állnak rendelkezésünkre.)
 
Ha a lemorzsolódás tekintetében nem történne semmilyen változás, akkor azt mondhatnánk, hogy a tankötelezettség korhatárának leszállítása "nem osztott, nem szorzott". Ám nagy valószínűséggel nem ez következik majd be. Mindenképpen van egy most nem megbecsülhető arányú része egy adott korosztálynak, amely "pluszlemorzsolódó", a lehetőség rendelkezésre állása miatt az iskolát elhagyó lenne. A végül is középfokú végzettséget nem szerzők aránya akár meg is duplázódhatna, elérhetné a 20%-ot is. Ez természetesen inkább csak egy félelemnek a megfogalmazása, nem alapulhat semmilyen számításon. Sok tapasztalatot szerezve az oktatási rendszer működésére vonatkozóan, egy ilyen becslés realitása nem nélkülöz minden alapot. 

Ez az arány azonban pontosan nem kiszámítható (még csak jó közelítéssel sem). És azt sem tudnánk megmondani, hogy az egyes évfolyamokon milyen arányú lenne az iskolaelhagyás (nem minden, az iskolából kikerülő tanuló hagyná el éppen 15 éves korában a rendszert). Ebből következően az intézkedés várható közvetlen költségcsökkentő hatása is meghatározhatatlan. Költségmegtakarítást eredményezhetne a tanulólétszám csökkenése, ami a pedagógusok létszámának csökkentését tenné lehetővé, és más, kisebb összegeket jelentő megtakarításokat eredményezne. 

  • Az iskolarendszerből középfokú képzettség hiányában kilépők arányának csökkenése növelné a munkaerő-problémákat. Már ma is igaz, hogy a csak általános iskolai végzettséggel (vagy még azzal sem) rendelkezők számára a legnehezebb elhelyezkedni a munkaerőpiacon, e réteg a leginkább veszélyeztetett a munkanélkülivé válás terén. Világos továbbá, hogy a "pluszlemorzsolódók" körében túlreprezentáltak lennének a cigány gyerekek.
  • Vagyis az intézkedéssel súlyosbítanánk a romák integrációjának ma sem szívderítő helyzetét.
  • Megjelenne a fiataloknak egy olyan "plusztömege", amelyhez tartozók a magasabb tankötelezettségi korhatár esetén az iskolában lennének, a korhatár csökkentése esetén azonban, kikerülve onnan, többségükben a céltalanul élők, az "utcán lófrálók" körét gyarapítanák.
  • Sajátos problémát jelentenek azok, akik 15 évesen hagyják el az iskolát, és a fennálló szabályok miatt nem vállalhatnak még munkát. Világos, hogy mindez kedvez a devianciák kialakulásának, akár az illegális gyermekmunka terjedésének (bár a munkalehetőségek hiányában ez talán nem lenne nagymértékű), és 16 éves kortól pedig a fekete- és a szürkegazdaságban vállalt tevékenységeknek, a munkanélküli segélyek összege növekedésének.
  • Nőne általában a korai iskolaelhagyók aránya (azoknak a fiataloknak az aránya, akik 18 és 24 év közöttiek, nem rendelkeznek középfokú végzettséggel, és nem is tanulnak már). Ez pedig azt jelentené, hogy szembemennénk egy fontos lisszaboni EU-célkitűzéssel, a korai iskolaelhagyók arányának csökkentésével.

A tanulók megtartásának képessége
 
De szeretném megfogalmazni a tankötelezettség korhatára csökkentésének, illetve az a körül kialakult, érzelmektől sem mentes polémiának a véleményem szerint legkárosabb hatását. A "hajcihő" eltereli a figyelmet a lényegi kérdésről. A lényegi kérdés ugyanis az, hogy milyen az iskola "tanulómegtartó képessége". Itt egy kis részben az általános iskoláról van szó, és nagy részben pedig egyértelműen a szakiskoláról. A 9. és 12. évfolyamok közötti lemorzsolódás ugyanis a legnagyobb arányban a szakiskolákban következik be.

Ma még elsősorban kutatási adatok hiányában nagyon nehéz megmondani, hogy a jelentős mértékű lemorzsolódásban milyen szerepet játszanak iskolától független, szociális, társadalmi tényezők, és milyen mértékben lenne csökkenthető a lemorzsolódás, ha másmilyen, adaptívabb, inkább tanulóközpontú, szerethető hely lenne a szakiskola. Nem dolgoztuk fel alaposan a szakképzésnek a közoktatás rendszerében betöltött szerepével kapcsolatos kérdéseket sem, és bár született egy nem kellően előkészített, véleményem szerint alapvetően elhibázott döntés a szakképzés 9. évfolyamon való elkezdésének lehetőségéről, de meggyőződésem, hogy ezzel éppen nem a probléma megoldásának irányában léptünk. A magyar iskolarendszer 8. évfolyam utáni háromosztatúvá válása, a szegregáció nagyon erős jelenléte is kibeszéletlen, feldolgozatlan, tudományosan csak kis mértékben kutatott probléma. Ameddig tart a számháború, nem kell feltennünk e "kényelmetlen" kérdéseket.

Legyen-e korhatár?
 
A 18. életév elsősorban azért problematikus, mert a vonatkozó jogszabályi rész betarthatatlannak tűnik. Egy merész húzással akár meg is szüntethetnénk a korhatárt, nem lenne ilyesmi a közoktatási törvényben. Végül is, az a lényeg, hogy van-e Magyarországnak olyan iskolarendszere, amelyben érdemes tanulni, amely a társadalom számára hasznosan, kielégítően látja el a feladatát. Akár azt is mondhatnánk, hogy "megette a fene", ha már egy kényszernek kell biztosítania, hogy a gyerekek, a fiatalok iskolába járjanak. Ugyanakkor az is reális meggondolás, hogy sok család van, amely esetében szükség van erre a kényszerre, a büntetés elrettentő erejére, mert ha az iskola a mainál százszor eredményesebben működne, e családokban - feltehető - akkor sem lenne napi rutin, nem lenne az élet szerves része, hogy a gyereket elindítsák reggel az iskolába. Ma még e kényszernek lehet szerepe abban, hogy gyermekeink nagyobb arányban jussanak el valamilyen képzettséghez.
 
A jelenleg érvényes jogszabályok betarthatatlansága miatt van értelme a tankötelezettség korhatára csökkentésének. Nagyon szeretném többszörösen aláhúzni, hogy ez nem az oktatási rendszer szerepvállalásának szűkítése, nem a spórolás érdekében támogatható, sőt. Elsősorban azon kellene gondolkodni, hogyan lehetne növelni a részvételt tankötelezettségi korhatártól teljesen függetlenül. Az oktatási tárca javaslataiban szereplő 17 éves korhatár is megfelelő lehet, de gondolkodni lehetne a 16. életéven is. Persze ahogy lejjebb megyünk, a számokkal, egyre növeljük annak a veszélyét, hogy a gyerekek már az általános iskola elvégzése után nagyobb arányban kerülnek ki az iskolarendszerből, mint most, ezért a 15. életév valóban nem tűnik jó megoldásoknak, ebből a szempontból még a 16. életév is alaposan megfontolandó.
 
A legfontosabb kérdés azonban az, hogy iskoláink, és elsősorban a szakiskolák képesek lesznek-e jobban megtartani a tanulókat, értelmes, hasznos képzést kínálva diákjaiknak.

A legújabb hozzászólások

nincsbeceneven // 2013 // jún // 21

Ott lett ilyen az IQ-ja!

Nehéz együttélés a jogállam rendjével
Wee // 2014 // sze // 29

Sziasztok!
Pénzt akarsz keresni rész/másodállásban? (akár diákok is csinálhatják)
A feladatok egyike lenne, a (kis-és...

TheyCallMeTrinity // 2011 // sze // 15

Nem feltétlen értek egyet a cikk írójával, hogy "lúzerképző". Ez olyan, mintha arra utalna, hogy Ács Ferit kellene ideálként...

Magyar lúzerképző: kihez szólnak a kötelező olvasmányok?
Gaál Csaba // 2014 // máj // 29

Akkor sorjában.
1. 2011-ben komoly fiskális lazítás volt a magánnyugdíj-pénztárak kvázi államosításának...

LE A SZOTYIALIZMUSSAL ! ! ! // 2014 // nov // 20

gyikember 2014-11-21 00:20:12
.
A mondandód végét helyesbítem:
itt nem lesz munkahely, mert összeomlik a gazdaság!

[origo] legfrissebb

Hirdetés


RSSHírlevélÍrjon nekünk!ArchívumMédiaajánlatImpresszum
Adatkezelési SzabályzatORIGOOK.huiWiW[freemail]Videa Az ORIGO kiadója az Origo Zrt. © Minden jog fenntartva