A devizahitelek törlesztőrészleteinek rögzítésével százezrek lélegezhetnek föl néhány évre. Valódi megoldás született vagy csak a problémákat odázta el a kormány?

Ajánlat

Bárcsak úgy élhetnénk, ahogyan élünk!Mong Attila írása

Miért kell megmenteni a devizahiteleseket?A [origo] Vállalkozói Negyedének cikke

Mentőcsomag: 180 forinton rögzítik a frankárfolyamotAz [origo] vonatkozó cikke

OK.hu

És akkor ott álltak a fél falat beborító óriási plazmatévé előtt. Apa, anya és a két gyerek néma tisztelettel bámulták a képernyőt a banki tisztviselő társaságában, aki - mint nekem később elmesélte - döbbent rémülettel állt a másfél szobás panellakás nappalijában. Az előző pár órát ugyanis azzal töltötte, hogy víz-, gáz-, közös költségszámlák, menzadíjak erdejében próbálta kiszámolni, hogyan tudna kijönni a család a jövedelméből, úgy, hogy ennivalóra is maradjon, de közben valamit még az árfolyamváltozás miatt irdatlanra dagadt svájci frank hitelből is törlesszen. Ezért küldték őt a bank központjából. Strukturáld át - mondták neki a főnökei, vagyis, hogy valamilyen, lényegében bármilyen megegyezést hozzon tető alá a családdal. Fogadja el akár azt is, ha pár ezer forintos havi összeget vállalnak, tárgyalják újra a hitelt, hosszabbítsák meg a futamidőt, csak maradjanak törlesztésben. A hosszú és kínkeserves délután végén aztán rákérdezett arra, hogy mire is költötték a kölcsönt. Az apa arcán ekkor büszkeséggel vegyes halvány félmosoly suhant át. Látszott, hogy minden rettenet, nélkülözés, aggodalom, a kilakoltatástól való félelem ellenére a döntést nem bánta meg. Így haladtak át együtt a nappaliba megtekinteni az este főszereplőjét. "Ez az én szórakozásom, inkább a lakást vigyék" - mondta ünnepélyes elszántsággal.

Több százezer ember, kis túlzással a fél ország ül olyan kölcsönben, amit nem vagy csak nagyon nehezen képes törleszteni. Nagyjából 110 ezer család, minden tizedik svájci frankban vagy euróban eladósodott lakáshiteles képtelen fizetni a havi törlesztő-részletét, tartozása bőven három hónapon túli. Sokan közülük valóban lakást vettek kölcsönből, ők egyébként fegyelmezettebb törlesztők, mint azok, akik szabadfelhasználású jelzálog-hitelbe vágtak bele. Helyzetük szinte kilátástalan, kupacokban állnak a kifizetetlen rezsiszámlák a konyhaasztalon, a kilakoltatás számukra - ha nem lenne még életben a moratórium - nagyon is reális veszély lenne. Közel ugyanennyien vannak azok, akikkel a bank valamilyen feltételekkel már újratárgyalta a kölcsönt, és bár nehézségekkel, de törlesztenek. Az összes hitel 16 százaléka, szintén több százezer ember pedig bármikor lecsúszhat a nagyon problémás kategóriába, hiszen rendszeresen késik a fizetéssel. Ők azok, akik a 2000-es évek elejétől-közepétől megvásároltak egy illúziót, amit a politika és a bankok közösen adtak el nekik. Azt az ábrándot, hogy megengedhetjük magunknak, hogy úgy éljünk, ahogyan élünk és ennek az árát soha nem kell megfizetni. Bárcsak.

A nemzeti önáltatás képlete a következő volt: megválasztottuk azokat, akiktől reméltük, hogy elhitetik velünk, aztán pedig örömmel el is hittük nekik, hogy jár nekünk a jobb élet, akár hitelből is. Mert megérdemeltük, annyi hányattatás, a balsors, akit régen tép évszázadai után, végre itt Európában. Európai életet az európaiaknak: a lakás kell, hogy lakhassunk valahol, a munkához kell az autó, autóba GPS, hogy odataláljunk, este plazmatévé, mert a színház drága, és ha mindehhez hitel kell, hát legyen hitel. Majd kitermeljük. Így működött az ugyancsak adósságokban vergődő állam, és benne a polgárai is, mindezt pedig euróban vagy svájci frankban, hiszen belátható időn belül úgyis benne leszünk az eurózónában. A bankok ehhez egyrészt józan kalkulációkkal asszisztáltak, kiszámolták, hogy megéri (és tényleg) a kockázat valóban minimális (a pénzügyi rendszerben abban az időszakban amúgy is "eltűnőben" volt a kockázat), feltéve persze, hogy nem változik meg alapvetően a körülöttünk lévő világ és beigazolódnak az előzetes várakozások. Másrészt egy csipetnyi japán jennel vegyített cinizmussal még maguk is rátettek egy lapáttal a helyzetre, olyan konstrukciók kialakításával, amelyeket a miénknél magasabb pénzügyi kultúrával megáldott országokban lehetne csak nyugodt lélekkel eladni. Három évvel ezelőtt viszont egy hangos "jóreggelt"-tel bekopogtatott a valóság. A válság kitörése óta magyarok százezrei próbálnak felébredni egy rémesre fordult álomból és beletörődni a nehezen elfogadhatóba: ha nem változtatnak semmit maguk körül, akkor egyáltalán nem engedhetik meg maguknak, hogy úgy éljenek, ahogyan élnek.

A kormány által tegnap bejelentett "mentőcsomag" a devizahitel árfolyamának rögzítésével egy időre megint elhozza ezt az álmot azok számára, akik belemennek a játékba. Azt üzeni nekik, hogy ráérnek 2015-ben felébredni, és ha szerencséjük van, megússzák nagyobb baj nélkül. Ehhez persze az kellene, hogy a magyar gazdaság kikecmeregjen a válságból, a forint főnixmadárként erősödjön az euróval, az euró pedig a svájci frankkal szemben, máskülönben ugyanis 2015-től újra ugyanott vannak, ahol most. A rögzített és a valós árfolyamon számolt törlesztőrészlet-különbözet visszafizetése akkortól szakad a nyakukba.

A konstrukció nagy előnye, hogy valóban nem engedi el ennek a többszázezer embernek a kezét, akik számára legalább annak a lehetősége fölcsillan, hogy pár évre stabilizálhatják az életüket, megőrizhetik a lakásukat, ha pedig a munkájuk is lesz, akkor fenntarthatják a fejüket a víz fölött. Ha okosan használják ki ezt az alkalmat, akkor a havi bevételeikből valamennyit megtakarítanak arra az időszakra, amikor lejár a rögzített árfolyam időszaka. Az előnyök közé tartozik, hogy az állam adófizetők pénzét nem költi erre a megoldásra, egyelőre a bankokkal fizetteti meg a költségeket, amit áttételesen persze mindenki megérez: a várhatóan még alacsonyabb hitelezés miatt az ország gazdasági növekedése szenvedheti meg. Időt nyernek vele a bankok, amelyek mérlegeit a problémás hitelek kezelése nyomasztja, és időt nyer vele a politika is, legalább a következő választásokig.

A rossz megoldások közül az egyiket választotta az állam, amelyről csak később derül ki, mennyire volt rossz. Jól illeszkedik a problémákat elodázó történelmi magyar megoldások közé. Még minden jóra fordulhat, mint a mesében.