Athén a héten bemutatta, hogy mire számíthat egy olyan európai ország, amely nem képes rendezni a tartozásait, megkérdőjelezi az Európai Tanáccsal kötött egyezségét, és kínai segítségre szorul. Milyen tanulságai vannak Magyarország számára a görögországi eseményeknek?

Ajánlat

Végleg elmarad az uniós világvége?Martin József Péter cikke az euróválságról

Görögöt fogtam, nem eresztDeák András írása a görögök és az EU kapcsolatáról

OK.hu

Görögország igencsak balhésan alakuló államcsődjével magára vonta a világ húsz legnagyobb gazdaságának (a G20-nak) a figyelmét és haragját. Több hónapos alkudozás után megállapodott az EU tagállamaival adóssága átütemezéséről és könnyítéséről, kormánya a "demokratikus felhatalmazás" hiányára hivatkozva a néphez szeretett volna fordulni a feltétek elfogadása tekintetében. Mielőtt mi is szokatlan húzásokon törnénk a fejünket, érdemes Brüsszel, Berlin, Peking, Washington vagy éppen Pozsony válaszát tanulmányoznunk.

Az idén Görögország vezette azt a tizes toplistát, amelyen Magyarországhoz, Horvátországhoz és Ukrajnához hasonlóan a legvalószínűbb államcsődöket tartották nyilván a pénzpiaci elemzők és befektetők - de ők az EU és az IMF kölcsöneivel sem voltak képesek talpra állni, és bedobták a törülközőt. Pusztán az egyenleg készpénzmérlegét nézve végül is elég jól jártak: elengedik összesen 100 milliárd euró tartozásukat, és a világ összedob nekik az előző 109 milliárd euró után még egy 140 milliárdos kölcsönt is. A pénznek azonban az utolsó centig megmondják a helyét is: minden kiadásukat Brüsszelből és Washingtonból ellenőrzik. A görög emberek lényegesen kevesebbet fognak keresni, sokkal több adót fognak fizetni, és egy csomó görög állami tulajdont el kell adniuk. Dühüket a kormány azzal próbálta mérsékelni, hogy szavazhattak volna arról, hogy a drákói feltételek helyett inkább átváltsák a bankban vagy a párnacihában őrzött eurójukat az újra bevezetendő, jóval értéktelenebb drachmára.

A görögök hozták a formájukat. Láthatóan reflexből intézték az államcsődöt: az ország 179 éves történelme során közel kilencven költségvetési évben nem tudta törleszteni államadósságát, vagyis csődben volt, és ötször nullázta le az adósságát. A jelenlegi Papandreu miniszterelnök azt követően, hogy állítólagos felhatalmazása birtokában megállapodott 26 EU tagállammal a részleges adósságelengedésről, hétfőn kormánypárti népszavazási kezdeményezést lengetett be, amivel közvetlenül az eurózóna gazdaságát, közvetve viszont a világgazdaság egészét zsarolta. Ez még az EU történetében sem meglepő: már az apja is kizsarolt  az EU elődjéből 30 milliárd eurót Portugália és Spanyolország csatlakozásának ratifikálásáért cserébe. (A nagypapa pedig a katonai diktatúra idején miniszterelnökösködött - az ország megrögzött szokásainak rabja).  Ha a népszavazási kezdeményezés nem is explicit zsarolási játszma volt, akkor a szokásos, az egész világról tudomást sem vevő PASZOK-Új Demokrácia  rangadó egy újabb fordulójának jó lett volna.

A történet azonban eddig szakít az elmúlt 179 év hagyományával, és azt látszik igazolni, hogy az európai integráció és a globalizáció mégiscsak megváltoztatja a játékszabályokat. Görögország gazdasági súlyához képest azért volt képes ekkora figyelmet kiváltani, mert élt azzal az Európai Uniós alapszerződésben rögzített jogával és kötelességével, hogy bevezette az eurót. Az euró mögötti Gazdasági és Monetáris Unió (EMU) azonban az idei évig nem rendelkezett valódi gazdaságpolitikai unióval, a közös szabályok betartását Brüsszel alig-alig tudta kikényszeríteni (és azt is többnyire csak Berlin hathatós segítségével). A görögök pedig velünk együtt élen jártak a közös gazdaságpolitika szabályainak megszegésében.

Nálunk annyival tudtak nagyobb bajt kavarni, hogy a félkész EMU tagjaként a brüsszeli bürokratikus viszonyokban járatlan tengerentúli befektetők számára nem volt világos, hogy az adósságaikból mennyit tudnak a monetáris unión keresztül a másik tizenhat tagállamra tolni. Az európai befektetők és a bankok számára sem volt világos, hogy a görög államcsőd milyen hatással lehet az eurózóna tagállamaira és bankjaira nézve.  A görögök azonban az európai és a világgazdasági integrációnak köszönhetően a világ húsz leggazdagabb országával  találták magukat szemben.

A mostani válság az egész világ számára fényesen igazolta azt, amiről Barroso bizottsági elnök az Európai Unió második évértékelő beszédében szónokolt az Európai Parlamentben egy hónapja: az EU-nak erősebb központi kormányzatra, a nemzeti kormányokkal szemben hatáskörök átvételére, és politikai irányításra van szüksége. Az egész világ megérezte, amikor a görögök, írek, portugálok, spanyolok, olaszok kedvéért összerakott válságalap megszavazása egy olyan kis ország belpolitikai vitájának áldozata lett, mint Szlovákia. Pozsonyban leszavazhatták a mentőcsomagot két teljes napra - de erre az EU szerződésmódosítása után valószínűleg jóval kevesebb esély lesz. Ahogyan a nem éppen magyarbarátságáról híres Fico megmutatta, az EU-s döntéshozatal megakasztásával lehet belpolitikai előnyöket kovácsolni, és valószínűleg a legifjabb Papandreu is ebből a célból állt elő a népszavazás fegyverével. Pontosan három napig  dacolhatott az EU és a világ nagyhatalmaival.  Az Egyesült Államok, Japán és India különböző hevességgel arra biztatták Sarkozy francia elnököt és Merkel német kancellárt, hogy ugyan rakjanak már rendet Európában. 

Kína szokatlanul, de nem váratlanul aktívan vett részt az alkufolyamatban. Peking ugyanis 3200 milliárd eurós valutatartaléka nagy részét Európában fektette be, és ezt nem szeretné elveszíteni európai csődökben. Évente 282 milliárd euró értékben szállít árut hozzánk, és szeretné, ha ki tudnánk fizetni. A mostani, elsősorban a görögöknek és portugáloknak szánt válságkezelési alapba fel is ajánlott 100 milliárd eurót (önmagában közel annyit, amennyire Görögországnak egymagában szüksége van), de igen figyelemreméltó feltételekkel. A barátságos kölcsönért cserébe "érdekei nagyobb figyelembe vételét" kérte, továbbá leszögezte, hogy a "görög álláspont tisztázásáig" nem ad egy dollárcentet sem. Egyúttal a kínai hírügynökség útján megüzente az EU vezetőinek, hogy helyesnek tartaná a görög népszavazás lefújását, és a görögök "politikai frusztrációjának más irányú levezetését".  Általában meglehetősen orthodox módon  strukturális reformokat  és privatizációt kér, és ezen  kívül további pénzt az athéni repülőtérért cserébe tudna adni.

Mivel mi "adórendszerünk versenyképessége érdekében" tartósan kimaradni látszunk az eurózónából, gazdaságpolitikánk kisebb hullámokat ver a görögökénél. Az eurót nem tudjuk magunkkal rántani, a forintot pedig vihetjük a mélybe: a jelek szerint egy legalább húszszázalékos leértékelés legfeljebb a kemény valutában eladósodott háztartásoknak és vállalatoknak jelent gondot, a világgazdaságnak nem. Ha viszont ennél is tovább mennénk, ugyanazzal az IMF-fel, az EU-val, Berlinnel, Párizzsal és Pekinggel találjuk szembe magunkat, mint a görögök. És akkor jöhetnek a strukturális reformok, a külső számlaellenőrzések, és vihetik a vasutat, az autópályákat.