ORIGO24 órakomment.huvidea[freemail]

KOMMENT.HU

hirdetés
Európai UnióEgyesült Államokgazdasági válságinflációbankrendszerrecesszió

Megszorítani vagy élénkíteni?

// 2011 // nov // 16

Politikai és közgazdasági vita is zajlik arról, hogy a válságból kivezető út a megszorításokon keresztül vezet, vagy éppen ellenkezőleg: azzal, hogy több pénzt nyomnak a gazdaságba. Mi a tanulsága az eddigi európai és az amerikai kísérletnek?

 

Forrás: AFP

Ajánlat

Amerikában már egy ideje dúl a gazdasági megszorításról és az élénkítésről szóló vita. Az érveknek van egy politikai, bár nem teljesen a pártok törésvonalai mentén futó aspektusuk, illetve van egy közgazdasági szintjük is. Alan Greenspan volt jegybankelnök, némileg korrigálva korábbi nézeteit, a fiskális fegyelem mellett tör lándzsát, míg Paul Krugman Nobel-díjas közgazdász mindenáron tovább stimulálná a gazdaságot, nem törődve a költségvetési deficittel. De mint minden társadalomtudományban, ez is javarészt felekezeti kérdés. Nagy válságok csak ritkán vannak, a különféle gazdaságpolitikák felmérése nehezen végezhető el, objektivitása és eredményei pedig vitathatók. A szakma mérvadó többsége aligha fog konszenzusra jutni.

Annyiban azonban mégis érdemes eltűnődni ezen a kérdésen, hogy Európa mérvadó gazdaságai, a brit, a német és a skandináv országok rövid válságkezelés után a fiskális kiigazítás útjára léptek, míg az Egyesült Államok még most is vadul zúdítja a pénzt a gazdaságba. Az Egyesült Államok immár negyedik éve 9-10 százalékos költségvetési hiányt produkál, államadóssága mára meghaladta a teljes nemzeti összterméket. Az Egyesült Államoknak, a két mutatónak az európaitól eltérő módszertani hátterétől függetlenül, pusztán a nominális tényezők alapján az eurozóna potenciálisan veszélyeztetett államai közt lenne a helye. Nem véletlen, hogy a Standard & Poor's hitelminősítő meg is fosztotta Washingtont a legjobb AAA minősítéstől, míg - mondjuk - Finnország, Németország, Nagy-Britannia vagy Franciaország megőrizte azt (bár az utóbbinál rezeg a léc).

Az összehasonlítás persze nem könnyű. Európa az euróválság szélén táncol. De a közös pénz nélkül is kérdéses, mennyiben lehet leválasztani a déli országokat az északiakról. Annak idején a spanyol, olasz vagy görög túlköltekezés nem épp a versenyképes német ipart hizlalta? Az euróövezet egységes monetáris és az Unió egységes kereskedelmi terében nem éppen a fejlettebb gazdaságok tudták zavartalanabbul folytatni exportoffenzíváikat a déliek felé? Ha ezek az országok összeroskadnak, nem lesz-e az érzékeny hatással a többiek GDP-jére? Eközben az Egyesült Államokban az élénkítéspártiak folyamatosan arról panaszkodnak, hogy nem volt elég a gazdaságba juttatott pénz. Az egyes államok és a helyi önkormányzatok a kezdetektől fogva óvták a költségvetésüket. Főleg mivel ezeken a szinteken gyakran már eleve magas volt az eladósodottság. Így, akárcsak Európában, a déli államokban sem jutott már forrás az élénkítésre. Persze akkor minek a szövetségi szinten élénkíteni?

Más volt a monetáris politika is. Az Európai Központi Bank (EKB), némileg tükrözve a sok különböző kormányzat által képviselt, egymásnak néha ellentmondó gazdaságpolitikák okozta orientációs zavart, töretlenül szigorú politikát folytatott, és ódzkodott túlzottan növelni a likviditást. A bajba jutott nemzetállamok államkötvényeit nem elvből, kinyilvánított akaratból, hanem inkább tanácstalanságból, tűzoltásként vásárolja, látványos német ellenszenv mellett. Ehhez képest az amerikai jegybank sosem hagyott kétséget afelől, hogy számolatlanul fog pénzt nyomni a gazdaságba, ha odáig fajulnak a dolgok. Amerikában a monetáris hatóságok és a költségvetés stabil alapokra helyezték a bankrendszert, feltőkésítették és aktívan segítettek veszteségeik leírásakor, miközben hagyták, hogy a kisebbek tönkremenjenek - heti egy-két bank az Egyesült Államokba le is húzza rolót. Ez Európában még előttünk áll, a bankrendszer az egyik olyan pont, ahol az euróválság bevonulhat a francia és a német állampolgárok hétköznapjaiba.

A történelmi analógiák is erősen sántítanak. Az ösztönzéspártiak aktívan hivatkoznak a harmincas évek elejének túltermelési (ma kereslethiányosnak nevezett) válságára és a New Dealre, elfeledve azt, hogy annak beindítása előtt mintegy 25 százalékot esett az amerikai GDP. A balti államok is látványos, 5-8 százalék körüli fellendülést mutatnak élénkítés nélkül is, a 2009-es, 15 százalékos nagyságrendű visszaesés után. Akkor mindkét kontinensen összeomlott a bankrendszer, amit eddig sikerült most elkerülni. De ez nem élénkítési vagy megszorítási kérdés, hanem olyan elemi intézményi kényszer, ami gazdaságpolitikától függetlenül kötelező feladat egy épeszű kormányzat számára.

A hetvenes évek stagflációs - tehát a magas infláció melletti alacsony vagy zéró növekedés - korszaka is csak részben lehet precedens. Az aranystandard 1971-es eltörlése és a mozgó árfolyamrendszerek bevezetése automatikusan, mintegy észrevétlenül emelte be a gazdaságpolitika fókuszába a monetáris politikát, bársonyos, megszorításoktól mentes, de inflációt növelő eszközöket nyújtva ezzel a gazdaságpolitikák számára. Ez az út most is járható, ha valaki kívánja. A fedezetlen pénzkibocsátás és magas infláció viszonylag gyorsan "elfogyasztaná" a felhalmozódott adósságokat, egyenletesen szétterítve annak terheit, így nem a kormányoknak kellene népszerűtlen megszorításokkal rákényszeríteniük társadalmi csoportokat az alacsonyabb életszínvonalra. Nem mellesleg, ezzel erősen szétzilálnánk a vállalatok pénzügyi tervezését, és lemondhatnánk a növekedésről jó pár évre. Egyetlen vállalat sem tud megbízhatóan többéves beruházásokat, cash-flow-t számítani, 5 és 10 százalék között ugráló infláció mellett - hacsak nem a 10 százalékot veszi eleve alapul. A stagfláció a megszorítások politikailag bársonyos alternatívája ugyan, de középtávon magas a közgazdasági költsége.

Nehéz tehát igazságot tenni. Ami a növekedést illeti, Európa már-már stagnál, és nem kell hozzá sok, hogy recesszióba kerüljön. Washington egy éven belül be fogja húzni a költségvetési kéziféket, csak a módjáról, mértékéről és az ütemezéséről folyik a vita. Mindkét kontinensen magasan állnak az adóssághegyek. Nincs senki, aki arra számítana, hogy a mai alacsony növekedés rövid távon való gyorsulásba váltana. Az amúgy általában optimista Conference Board szakértői sem zárnak ki egy sekély amerikai recessziót jövőre. Feltételezhetően időre, akár jó pár évre van szükség ahhoz, hogy a fogyasztási és megtakarítási szokások megváltozzanak és létrejöjjenek a tartós növekedés peremfeltételei. Ilyen helyzetben a kormányzati mozgástér meglehetősen szűkös. Nem véletlenül tűnik úgy, hogy a két gazdaságpolitika sok vonatkozásban konvergál, legfeljebb fáziseltolódásban van. Ami Európát különösen veszélyeztetetté teszi, az inkább az euró befejezetlen vagy - ha kritikus szemszögből minősítjük - felelőtlen kalandja. Ez azonban inkább egy speciális politikai-intézményi kérdés, semmint a nagy válságok általános receptkönyvének egyik fejezete. Európa leginkább politikai megosztottsága miatt fenyegetettebb Amerikánál.

Van-e ebből bármi tanulnivalónk? Magyarország szerencsére vagy szerencsétlenségére az esélytelenek nyugalmával hallgathatja ezeket a vitákat. Egy devizában nyakig eladósodott ország, alacsony növekedéssel és versenyképességgel, nyitott gazdasággal és kis méretével nem nagyon választhatott mást, mint a költségvetési alkalmazkodást. Élénkíteni már 2008-ban sem volt miből, a valutaleértékelés nem növeli az exportot, mert nincs, aki a stagnáló külső piacokon a magyar árut megvegye. Az infláció felpörgetése csak a forintban kereső lakosság, a vállalatok és a kormányzat devizában jelentkező adósságszolgálatának költségeit növelné, tovább csökkentve a belső fogyasztást. Tehát nyugodtan hátradőlhetünk, és bizton várhatunk a megszorításokra és a recesszióra. A kérdés legfeljebb annyi, hogy tudjuk ezeket most úgy kivitelezni, hogy abból valamikor középtávon, 2014-15 felé fenntartható kilábalás legyen.

A legújabb hozzászólások

nincsbeceneven // 2013 // jún // 21

Ott lett ilyen az IQ-ja!

Nehéz együttélés a jogállam rendjével
Wee // 2014 // sze // 29

Sziasztok!
Pénzt akarsz keresni rész/másodállásban? (akár diákok is csinálhatják)
A feladatok egyike lenne, a (kis-és...

TheyCallMeTrinity // 2011 // sze // 15

Nem feltétlen értek egyet a cikk írójával, hogy "lúzerképző". Ez olyan, mintha arra utalna, hogy Ács Ferit kellene ideálként...

Magyar lúzerképző: kihez szólnak a kötelező olvasmányok?
Gaál Csaba // 2014 // máj // 29

Akkor sorjában.
1. 2011-ben komoly fiskális lazítás volt a magánnyugdíj-pénztárak kvázi államosításának...

LE A SZOTYIALIZMUSSAL ! ! ! // 2014 // nov // 20

gyikember 2014-11-21 00:20:12
.
A mondandód végét helyesbítem:
itt nem lesz munkahely, mert összeomlik a gazdaság!

[origo] legfrissebb

Hirdetés


RSSHírlevélÍrjon nekünk!ArchívumMédiaajánlatImpresszum
Adatkezelési SzabályzatORIGOOK.huiWiW[freemail]Videa Az ORIGO kiadója az Origo Zrt. © Minden jog fenntartva