Miért van szükség "fékekre és ellensúlyokra" egy demokratikus rendszerben? Miért nem csinálhatja egy demokratikus többség választott kormánya azt, amit akar? Azért nem, mert az ellenőrizetlen hatalom könnyen falnak vezeti az országot; mert az egyének és a kisebbségek jogait soha nem lehet rábízni a többségre; és mert e jogok nélkül hosszú távon maga a demokrácia sem létezhet.

Ajánlat

Egy névsor a jövő magyarjainakMong Attila cikke az Alkotmánybíróságról

Ez így kevés leszSzlankó Bálint cikke az euróválságról

OK.hu

Miért kellenek "fékek és egyensúlyok"? Miért kellenek a kormánytól független intézmények - központi bank, ombudsmani hivatal, költségvetési tanács, alkotmánybíróság, amelynek hatalmában áll megsemmisíteni a demokratikus többség által hozott törvényeket - egy olyan berendezkedésben, amely demokratikus, tehát ahol a többség által választott kormány a többség nevében jár el? Hogy veheti magának a bátorságot bárki egy demokráciában arra, hogy a többség akarata ellenében járjon el? Az nem volna demokratikus!

A legegyszerűbb válasz az, hogy a fékek és ellensúlyok rendszere megnehezíti, hogy egy forrófejű kormány átgondolatlanságból, butaságból a falnak vezesse az országot. Az alternatív hatalmi központok arra kényszerítik a demokratikus országokat, hogy megfontoltabban, lassabban haladjanak, mint az autokráciák. Ahol uralkodik valamiféle kompromisszumkényszer, és ezért nem lehet csípőből kormányozni, ott nehezebb nagy hibákat is elkövetni.

Ez néha persze hátrány, de összességében inkább előny: ahogy a huszadik században megtanultuk, a modern állam károkozó potenciálja hatalmas. Semmi nem okozott annyi pusztítást a múlt évszázadban, mint a kontrollálatlan zsarnoki hatalom, emberek kis csoportja, akik mindenféle külső ellenőrzéstől függetlenül azt csináltak, amit akartak. Gondoljunk olyan katasztrofális tévedésekre, mint a szovjet kollektivizációs program vagy a kínai "nagy ugrás előre", amelyben tízmilliók haltak meg-hogy csak a legextrémebb példákat említsük.

Ennél fontosabb azonban, hogy a demokrácia nem csak a többség uralmáról szól - nem szabad, hogy csak arról szóljon. Ha csak a többség nevében eljáró, a többségre hivatkozó kormány diktálna, akkor könnyen előfordulhatna, hogy a kisebbség vagy az egyének ellen fordul, és megsérti alapvető érdekeiket és jogaikat.

Az persze elkerülhetetlen, hogy a demokratikus többség olyan döntéseket is hozzon, amelyek bizonyos fokig mások érdekeit sértik - ez minden politikai rendszerben elkerülhetetlen. Olyan nem lehetséges, hogy mindenkinek jó legyen. És persze nem is volna lehetséges semmiféle haladás e nélkül.

De ha ez rendszeressé válik, és a kisebbség, az egyén legalább bizonyos alapvető jogai nem élveznek speciális védelmet, amelyet még a többség akarata sem írhat felül, akkor ezt a demokráciát végeredményben igen kevés fogja megkülönböztetni a zsarnokságtól. Arról nem is beszélve, hogy így sokaknak előbb-utóbb elegük lesz a játékból, és - érthetően - fellázadnak az úgynevezett demokrácia ellen.

Hiszen milyen garancia van arra, hogy a többség szándéka mindig igazságos, mindig figyelembe veszi a kisebbség és az egyének alapvető érdekeit? Fékek és ellensúlyok nélkül semmi. Ahogy Benjamin Constant, egy újkori francia gondolkodó írta, "egy egész nép akarata sem teheti igazságossá azt, ami igazságtalan".

Kisebbség alatt itt nem etnikai vagy vallási kisebbségeket kell érteni, ahogy mostanában szokás, hanem bármiféle olyan csoportot, amit közös érdekei akár ideiglenesen is kisebbségbe szorítanak - mondjuk a magánnyugdíjpénztárak tagjait.

A legtalálóbban egy Benjamin Franklinnek, az Egyesült Államok egyik alapító atyjának tulajdonított kis hasonlat fogalmazza meg a probléma lényegét: "A demokrácia az, amikor két farkas és egy bárány arról szavaz, hogy mi legyen vacsorára. A szabadság pedig egy állig felfegyverzett bárány, amely óvást nyújt be az eredmény ellen."

A demokratikus politika csak akkor működhet jól, ha rendelkezünk pár ilyen állig felfegyverzett báránnyal - ha úgy tetszik, fékekkel és ellensúlyokkal -, vagyis erős és törvényes garanciákkal arra, hogy a többség akarata nem nyomhatja el teljesen a kisebbségek és az egyén legalapvetőbb jogait: jogát az élethez, a tulajdonhoz, a szabad szóláshoz és gyülekezéshez.

Ez nem csak azért fontos, mert ezeket az alapvető jogokat önmagukban is fontosnak tartjuk, és nem is csak azért, mert ha egy csoportot folyton elnyomunk, akkor előbb-utóbb elmegy a kedve az egésztől, és a rendszer ellen fordul - noha ezek mind fontos dolgok. De azért is, mert ezek nélkül a jogok nélkül a demokrácia egésze nem működhet.

Ha a többségi akarat vagy a nevében eljáró kormányzat következetesen elnyomja az egyén és a kisebbségek jogait, akkor maga a demokrácia is előbb-utóbb odalesz. Hiszen bizonyos alapvető szabadságjogok nélkül nem működhet ez a fajta kormányzási rendszer. A szólás és a gyülekezés szabadsága az abszolút minimum, ezek nélkül egyáltalán nem beszélhetünk demokráciáról, és nem tarthatnánk szabad választásokat sem.

De szükséges a magántulajdon védelme is, hiszen ez a jog a szabadságjogok talán legfontosabbika: a magántulajdon teszi lehetővé azt az anyagi függetlenséget, amin a magabiztos és a szabadságjogokra leginkább igényt tartó középosztály alapszik. Az az ember, akinek nincs és nem is lehet saját tulajdona, aligha lehet politikai értelemben szabad. Más sem fogja vezérelni, csak az egyszerű túlélés. Könnyen a rendszer csalódott ellenségévé vagy mások játékszerévé válhat. Magántulajdon nélkül nincsen szabadpiaci kapitalizmus sem, ami nélkül megint csak nincs demokrácia.

A demokrácia egésze a jogok talaján áll. Ezért a demokratáknak gyakorlatukkal és intézményeikkel nagyon kell ügyelniük arra, hogy a szabadságjogokat - illetve azokat a törvényeket, szokásokat és intézményeket, amelyek ezeket garantálják - megóvják a többség vagy a többség nevében eljáró hatalom arroganciájától és túlkapásaitól. Mert különben az egész demokratikus rendszer alól elvész a talapzat.

Hasonlóképpen, ha a többség - vagy a többség nevében eljáró hatalom - nem ügyel a kisebbség és az egyén jogaira, ha mindenáron le akarja gyűrni őket, és ezért még arra is hajlandó, hogy azokat a szokásokat, intézményeket, jogszabályokat meggyengítse, amelyek ezeket a jogokat védelmezik, akkor a demokráciát fenyegeti.

Ez még akkor is igaz, ha néha úgy tűnik, hogy ezek a fékek és ellensúlyok túlságosan megnehezítik a határozott cselekvést, megnehezítik egy magabiztos kormány számára, hogy kirángassa az ország szekerét a kátyúból. Vannak, akik pont ezzel érvelnek, amikor nekiállnak felszámolni a jogállamot. És persze vannak helyzetek - például egy nagy háború -, amikor egy fokig még igazuk is lehet. De vigyázni kell ezzel az érveléssel, mert ezek a jogok és intézmények végeredményben és hosszú távon létfontosságúak biztonságunk és szabadságunk szempontjából.

"A tiszta demokrácia ... nem képes orvosolni a csoportérdek okozta bajokat. Majdnem minden esetben közös érzelem vagy érdek mozgatja a többséget; ... és semmi sem áll az útjába annak, hogy a gyengébb csoportot vagy a könnyen sebezhető személyt feláldozzák. Ezért aztán az ilyen demokráciák mindig is a zűrzavar és a torzsalkodás panorámáját nyújtották, mindig is összeegyeztethetetlenek voltak a személyi biztonsággal vagy a szilárd tulajdonjoggal, és általában éppoly rövid volt az élettartamuk, mint amilyen erőszakos a haláluk" - írta James Madison, az Egyesült Államok egyik alapítója 1787-ben.

Madison, akit az amerikai alkotmány atyjának szokás tekinteni, mindent elkövetett, hogy az alkotmányt telerakja olyan fékekkel és ellensúlyokkal, amelyek a többséget megpróbálják lelassítani abban, hogy önzésből vagy rosszindulatból a kisebbségbe szorultak ellen forduljon. Vagy egyszerűen csak butaságból, önfejűségből, sietségből, átgondolatlanságból. Vagy akár azért, hogy direkt felszámolja a demokratikus rendet. Szavai ma is ugyanúgy aktuálisak, mint akkor.