Hiába jobb elvben Magyarország helyzete Görögországénál, illetve az EU déli országainak többségénél, gazdasági nehézségeink leküzdésének legfőbb gátja politikai hajlandóságunk. Mehet-e Magyarországnak egyedül?

Ajánlat

Barroso kártyájaBartha Attila írása

Jegybankkal az államcsőd ellen?Ruzsa Gábor írása

Orbán és a harci idegMong Attila írása

2012 - a katasztrófa éve?Gazda Albert írása

Tagok legyünk vagy szabadok?Antal Dániel írása

OK.hu

Mikor dőlünk be? Ki kell-e menekíteni a bankbetéteinket? Veszélyben vannak-e a devizamegtakarításaink? Ezek a kérdések a magyar állampolgárok érzékelhetően egyre nagyobb hányadát foglalkoztatják. Ráadásul az efféle aggodalmak egyre kevésbé függenek világnézeti hovatartozástól vagy pártszimpátiától. Táplálják őket a gazdasági és a politikai folyamatok is. Bár a magyarországi demokrácia állapotáról már a tavalyi év folyamán is hangzottak el komoly bírálatok, december óta, különösen pedig az újévben felerősödött a magyarországi politikai folyamatok negatív nemzetközi sajtóvisszhangja. Vezető német, francia és angolszász lapok a szokásosnál lényegesen többet foglalkoznak Magyarországgal, és szinte egyöntetűen kritikusnak ítélik a magyar demokrácia helyzetét. Figyelemre méltó, hogy az írások egy részében a szerzők ezt pénzügyi természetű szankciók követelésével kapcsolják össze. Mivel Magyarország jelentős külső adóssága miatt ma is alapvetően függ a nemzetközi pénzpiaci forrásoktól, erősen valószínű, hogy szinte minden téren engednie kell majd azoknak a részben gazdasági, részben ugyanakkor politikai természetű követeléseknek, amelyekkel a Nemzetközi Valutaalap (IMF), illetve az Európai Bizottság előáll majd a remélhetőleg hamarosan megszülető hitelmegállapodásig vezető tárgyalások során. Másként fogalmazva: az európai politikai elvárásokat Magyarországgal szemben elsősorban gazdasági sebezhetőségünk miatt lehetséges kikényszeríteni.

Az elmúlt héten elszállt, az euróhoz képest a 320-as szint fölé emelkedett a forint árfolyama, és közben vészes magasságba emelkedtek az állampapír-hozamok is. Ebben a helyzetben a kormányzat részben korrigálta korábbi álláspontját - egyre világosabb jelzések érkeznek arról, hogy az IMF-fel és az EU-val is valóban megállapodásra törekszünk. Még abban az esetben is, ha ez csupán készenléti hitelmegállapodás (SBA) formájában jön létre, ami meglehetősen szoros gazdaságpolitikai felügyeletet jelent. Természetesen elképzelhető, hogy a hitelkeret elővigyázatossági természetű lesz - ez egyfelől retorikai kibúvót jelenthet a kormány számára, másrészt a pénzpiacok számára a megállapodás létrejötte elég megnyugtató lehet ahhoz, hogy a forint árfolyama erősödjön, az állampapírhozamok pedig meredeken csökkenjenek, így a hitelt talán nem is kell igénybe venni majd. Nem biztos viszont, hogy a megállapodás könnyű lesz, immár akkor sem, ha a magyar kormány gazdaságpolitikai kérdésekben kompromisszumkésznek mutatkozik.

Az Európai Bizottság biztosai, vezető hivatalnokai közül ugyanis többen szokatlanul keményen, szinte indulatosan fogalmaznak a magyarországi folyamatok kapcsán. Úgy tűnik, hiába van igaza a magyar kormánynak abban, hogy szűkebb makrogazdasági értelemben Magyarország helyzete összehasonlíthatatlanul jobb nemcsak Görögországénál, hanem az EU déli perifériájának szinte valamennyi országáénál. Önmagában ugyanis sem a magyar államháztartási egyenleg, sem az államadósság nagysága nem indokolja, hogy Magyarország ismét a nemzetközi intézmények mentőövére szoruljon: szemben a dél-európai országokkal, távolról sem állítható, hogy nálunk a termelékenységhez képest túlzott mértékű bérek lennének, amit jól mutat, hogy külkereskedelmünkben rekordnagyságú többlet halmozódott fel. A mostani helyzet paradoxona tehát, hogy gazdasági nehézségeink viszonylag könnyen orvosolhatók lennének, ha a politikai hajlandóság ennek nem szabna gátat. Nyílt titok, hogy az Európai Bizottság álláspontja miatt a jegybanktörvény, valamint a stabilitási törvénynek az egykulcsos személyi jövedelemadó bebetonozására irányuló passzusai mellett várhatóan az adatvédelmi intézménnyel és az igazságszolgáltatás rendszerét átszabó sarkalatos törvénnyel kapcsolatos kérdések is terítékre kerülnek majd az IMF-tárgyalások folyamán. Ha a kormány enged ezekben a kérdésekben, úgy a pénzpiacok ismét pozitívabban értékelhetik Magyarországot, és a bedőlést vizionáló vészforgatókönyvek bizton elkerülhetők. Az időnk persze kevés, különösen annak fényében, hogy Magyarország ellen az EU-ba lépésünk óta folyamatosan túlzottdeficit-eljárás van érvényben, ami a komoly pénzügyi szankcionálás rémképével is fenyeget: rossz esetben megvonhatják tőlünk az uniós támogatásokat.

A tárgyalások tehát elsősorban politikailag lesznek keservesek, arra azonban számítani kell, hogy néhány klasszikus restrikciós elvárás is megfogalmazódhat (például a közösségi közlekedési szolgáltatások volumenéről). Arra kell törekednünk, hogy ezek negatív társadalmi következményeit minimalizáljuk - és a gazdaságpolitikai kilátások javulása esetén visszavonhatók legyenek. Ebben az esetben lenne értelme a korábbi költségvetési megszorító lépéseknek, és nem kell bedőlnie a magyar gazdaságnak. A hosszabb távú folyamatokkal kapcsolatos rezignáltság persze így is megmarad: már megint csak durva külső kényszerek hatására cselekszünk racionálisan - ha nem fenyeget államcsőd, akkor magunktól egyidejűleg nem tudjuk kezelni a politikai és a gazdasági gondokat. Egyedül nem megy - nekünk legalábbis biztosan nem.