A nagykoalíciótól az ellenzéki erők technikai összefogásán át a jelenlegi átalakítások illegitimmé nyilvánításáig számos elképzelés van azokról a politika forgatókönyvekről, amelyek a következő választások után következnének. Hogyan lehetne új korszakot kezdeni 2014-ben?

Ajánlat

Nem kell félni, nem nyomom meg a gombotRónai András írása

A többség zsarnoksága és a bárányokSzlankó Bálint írása

OK.hu

Egyre több forgatókönyv kering arról, hogy miként lehetne hatályon kívül helyezni a január 1.-jén életbe lépett alkotmányos rendet, a sarkalatos törvényeket és mindazokat a rendeleteket, átrendezéseket és kinevezéseket, amelyek a kormány kritikusai szerint alapjában véve a demokratikus értékrend ellen vétenek, és bebetonozhatják a Fidesz hatalmát még akkor is, ha - az új, rájuk szabott választási törvény ellenére - elvesztenék a 2014-es választásokat. Ijesztő még belegondolni is abba a helyzetbe, ha a Fidesz által kétharmados többséggel kinevezett költségvetési tanácsok, alkotmánybírák, médiatanácsok valóban "megszabotálnák" az újonnan választott kormányt. Ez természetesen egy nagyon rosszhiszemű forgatókönyv, de már az is épp elég baj, hogy egyáltalán lehetséges.

Ha tehát abból indulunk ki, hogy az új rendszerben sok antidemokratikus elem van, felvetődik a kérdés, hogy hogyan lehetne visszatérni egy demokratikusabb, kiegyensúlyozottabb intézményrendszerhez. Véleményem szerint ezt a jelenlegi, fideszes kétharmados többség kihasználásával lehetne a legegyszerűbben megtenni.

Valóban, első hallásra roppant naivnak hangzik ez az ötlet, bármelyik oldalon is álljon az olvasó, de ha végiggondoljuk, igenis van realitása. De előbb vegyük sorba az eddig felhozott alternatívákat.

Volt ugye Karácsony Gergely (LMP) ötlete a "technikai koalícióról", amely szerint az ellenzéki pártok 2014-ben kétharmados többségre tesznek szert, és az Országgyűlés első cselekedeteként visszaállítanák a 2010 előtti állapotokat. Ennek az ötletnek két nagy bökkenője van: egyrészt rendkívül bizonytalan, hogy a Jobbiknak, amely kétséget kizáróan erős párt lesz még legalább néhány évig, miért lenne érdeke részt venni egy ilyen meglehetősen bizarr konstrukcióban, másrészt - és ezt én még fontosabbnak tartom - egyszerűen nem látom a lehetőségét sem annak, hogy a Fidesz a mandátumoknak kevesebb, mint egyharmadát szerezze meg.

Elek István a nagykoalíció ötletével  hozakodott elő. Ez már reálisabbnak hangzik, hiszen valószínű, hogy matematikailag összejöhet egy kétharmados többség a Fidesz és az MSZP részvételével. De ezt igen valószínűtlennek, és igazság szerint károsnak tartom egy végtelenül polarizálódott országban, amelynek a politikai kultúrája e két párt kölcsönös, egymás iránt érzett őszinte gyűlöletére épül. Egy Fidesz-MSZP koalíció egyenes úton vezethet a Jobbik abszolút többségéhez. Ez tehát egy tiszteletre méltó, de elvetendő gondolat.

Újabban egyre többen egyszerűen átvágnák a gordiuszi csomót, és - csak úgy mellékesen - illegálisnak nyilvánítanák az új berendezkedést. Debreczeni József például a következő véleményt hangoztatja: "De ha a rezsim kellően leamortizálódott (ez csak idő - nem is hosszú idő - kérdése), akkor egy választási győzelem után kétharmados többség nélkül is ki lehet mondani, hogy minden, ami 2010 óta történt, illegitim." Ez a gondolat egészen hajmeresztő, és minden jogállami elvnek ellentmond. Ilyen alapra nem lehet, és nem is szabad egy régi-új alkotmányos rendet alapozni. Hogyan magyarázná meg az új kormány a jobboldali szavazóknak, hogy egy szabadon választott kétharmados többség által elfogadott alkotmány egyszerűen illegitim? Abba, hogy egy olyan helyzetbe kerülünk, hogy az ország egy része foggal-körömmel ragaszkodik a Nemzeti Együttműködés Rendszeréhez, még belegondolni is rossz. Igen veszélyes ez a gondolat még akkor is, ha valóban lehetne valami alkotmányjogi kifogást találni az Alaptörvény létrejötténnek mikéntjén.

El kell tehát fogadnunk, hogy a Fidesz akarata ellenére nem lesz alapvető változás a most szárnyait bontogató berendezkedésen. A kérdés tehát szerintem nem az, hogy hogyan lehetne visszaállítani az 1989-es rendszert, hanem az, hogy miként lehetne átírni a mostanit úgy, hogy azt minden releváns politikai szereplő elfogadja.

Erre még bőven van idő, két és fél év, amit nem szabad elpocsékolni. Főleg a kormányzó pártnak nem, amelynek már tényleg komolyan el kell gondolkoznia azon, hogy hogyan lehetne újra szalonképes a mérsékelt jobboldali szavazók számára, akik 2010-ben bizony nem arra szavaztak, ami most van.

Egy dolog természetesen világos: amíg Orbán Viktor vezeti a Fideszt, a rendszer újrademokratizálása parlamenti keretek között kizárt. Neki tehát ki kell vonulnia a magyar politikából. Most egy pillanatra tegyük félre, hogy ez mennyire valószínű, hiszen természetesen még cseppet sem az, de azt azért csendben megjegyezném, hogy ezt ma már sokkal könnyebben el tudom képzelni, mint akár egy hónappal ezelőtt is.

Tegyük fel tehát, hogy Orbán Viktor kap egy meghívást, hogy a Harvardon nemzetközi jogot tanítson, és elegánsan szögre akasztja a futballcipőt. Egy higgadtabb arc lesz a miniszterelnök, aki egy kétharmados többséggel a háta mögött, módosításokat indítványoz a még friss alkotmányon. Hivatkozhat nemzetközi nyomásra, de a józan észre is, hiszen végül is mindenki megérti, hogy bizony becsúszott egy-két hiba az új szerkezetbe, amit kapkodva csaptak össze másfél év alatt. Még nemzeti konzultációra is lenne idő, vagy arra, hogy tárgyalásokba kezdjenek egy sor társadalmi szereplővel, többek között az ellenzéki pártokkal.

Ne feledjük, az utóbbi évek borzalmai ellenére van a konszenzuskeresésnek hagyománya Magyarországon, sőt, az 1989-es változások is némileg hasonló keretek között jöttek létre: egy végső soron senki által sem felhatalmazott kerekasztalnál egyeztek meg a leendő politikai rendszer körvonalairól, amelyeket a még 1985-ben nem szabadon választott pártállam azután nagyon fegyelmezetten megszavazott.

Ennek a forgatókönyvnek szinte csak előnyét látom: teljesen legális lenne a rendszerváltozás, nem lenne polgárháborús helyzettel fenyegető hangulat 2014-ben, és a Fidesz is visszanyerhetné a konzervatív, de a demokrácia mellett elkötelezett szavazókat. Így akár még a választásokat is megnyerhetné anélkül, hogy az ellenzéknek pánikba kéne esnie, hiszen demokratikus keretek közé szorítva kormányozna. Az magától értetődő, hogy az alaptörvényben benne maradna egy sor szimbolikus elem, ami a baloldaltól idegen, mint például a Szent Korona vagy a kereszténységre való hivatkozás. Végül is nem lehet úgy tenni, mintha a magyar jobboldal 2010-es elsöprő győzelme a semmiből jött volna.

Orbán Viktornak természetesen igaza van abban, hogy szánalmas dolog a bukására spekulálni. De nem elgondolkozni azon, hogy utána mi jöhet: felelőtlenség.