Csak kemény engedmények árán tudja Magyarország visszaszerezni az elveszített nemzetközi bizalmat. Egy mérges EU és egy szigorú IMF azt az oldalát fogja megmutatni, amelyet eddig még nem láttunk. Azért küzdünk, hogy pár engedmény árán végre megkapjunk egy erősen kondicionált IMF-hitelt. Vagyis azért, hogy bedughassuk a fejünket a rövid pórázba.

Ajánlat

Orbán és a harci idegMong Attila cikke a magyar külpolitikáról

Jön-e a politikai légicsapás Nyugatról?Deák András írása a nyugat dilemmáiról

OK.hu

Divatos ma mind kormánypárti, mind ellenzéki körökben úgy vélekedni, hogy nem lenne hasznos, ha a magyar ügyekbe egy határon túl beavatkozna a külföld, a problémákat az országon belül kell lerendezni, és a politikai kultúra beláthatatlan károsodásához vezetne, ha nem így történne. Nos, tekintettel arra, hogy a külpolitikát a magyar politikai elit jelentős része régen a hazabeszélésre használja, úgy vélem, ezen lényegében túl vagyunk. Bármilyen módon is szenvedjen kudarcot a jelenlegi kormány, túl nagy a csábítás, hogy az eddigi gyakorlathoz hasonlóan a spekulánsokat, az európai válságot vagy az Uniót hibáztassák ezért. Ennyiben szerintem obligát patrióta kijelentés ez csupán, amelyen túlhaladt az idő.

Másrészt nem árt az értékítéletünket és a realitásérzékünket különválasztani. Nem szabad azt hinnünk, hogy a nemzetközi politikában - a belpolitikától eltérően - a jó erkölcs és a bölcsesség uralkodik. Hogy pártok és politikusok csépelhetik egymást otthon alantasan, érdekeik mentén torzulhat a valóság felfogása és értelmezése, de az államok közt valamilyen oknál fogva fennmaradt a középkor lovagias szellemisége, és illik csak távolról, diplomatikusan kifejezni véleményünket, lehetőleg nem beavatkozva a belügyekbe. Ez nincs így. A nemzetközi és európai politikának ugyanúgy megvannak a maga mechanizmusai és működési logikája, mint a belpolitikának. Éppen ezért bár a magyar belpolitika szempontjából tényleg nem irreleváns, mit gondol, és mit cselekszik a nemzetközi közvélemény, a sajtó vagy a külföldi kormányok, ezek a mi problémáink, nem az övék. Más dolog ezt megérteni és megélni, és a kettőt érdemes különválasztani.

Már csak azért is így van, mert a magyar külpolitika semmivel sem különb az európai társainál. Hiba lenne azt gondolni, hogy a magyar diplomácia a részletek teljes ismeretében döntene az ENSZ-ben vagy az EU-ban egy afrikai konfliktusról, vagy akár csak egy szomszédos ország belügyeiről. Legutóbb éppen a visegrádiakkal közösen kritizáltuk az ukrán bírósági rendszer működését Timosenko letartóztatásakor. Nem mintha nem folyna eljárás volt magyar miniszterelnökök ellen és ne kételkedne már fél Európa a magyar igazságszolgáltatás elfogulatlanságában. Nem volt-e magától értetődő, hogy amikor Belarusz IMF-kölcsönt kért, a szokványos feltételeken túlmenően pár politikai szempontot is figyelembe vegyünk? Legalább pár politikai fogoly szabadon bocsátását érjük el, akár informálisan. Milyen dolog lett volna már Belaruszt ugyanúgy kezelni, mint mondjuk Olaszországot. A szlovák állampolgársági törvény vitatott kitételei nem voltak-e eleve benne az ukránban? Csak hát a politikai érdekeink, a sajtónk, a véletlen és a mi berögzült reflexeink és előítéleteink úgy hozták, hogy ha Kárpátalján kell valakinek lemondania valamelyik állampolgárságáról, az nem ügy, de ha Szlovákiában elveszik, az botrány. A külpolitikai döntéseket sok tényező befolyásolja, és ezekből csak az egyik, biztosan nem a legfontosabb az érintett társadalmak reakciója.

Éppen ezért kár külföldön a bűnösöket keresni. Ami történt velünk a nemzetközi színtéren, teljes egészében a nemzetközi politika automatikus és rendszerszerű működésének az eredménye. Ha minden frontot megnyitunk, akkor minden fronton háborúban is leszünk. Miért pont Európa lenne kivétel? Tetszettek volna kicsit visszafogni magukat legalább külföldön, nem másfél év alatt átpréselni egy ilyen törvénykezési programot, tetszettek volna áldozatokat hozni az imázs részleges megőrzéséért. Ami újdonság, az valójában az a tény, hogy az Európai Bizottság egy sor kérdésben eljárást indít ellenünk, illetve ezeket alig titkolva összeköti egymással és az IMF-hitel megítélésével. Ezt sokan a szuverenitásunkba való beavatkozásként, illetve "unfair", politikailag motivált eljárásként értelmezik. Ez bizonyos mértékig igaz. Akár még csak két hónappal ezelőtt sem gondolta volna senki, hogy az Európai Bizottság valaha ilyen tömegesen és gyilkos összehangoltsággal fogja alkalmazni a jogköreit. Hiszen a nemzetközi politikában részben a hagyományokból és önérdekből, részben a szankciórendszer bonyolult működtetése miatt, a szuverenitás - értelmezze ki-ki a maga módján - valóban egy fontos határ. Viszonylag jelentős kritikus tömeg kell ahhoz, hogy egy kormányzattal szemben ilyen keményen fellépjenek. Azonban ha ez összegyűlik, akkor épp a viszonylag sok sérelem és kritika miatt, nagyon nehéz egy ilyen folyamatot akár megállítani, akár irányt szabni neki.

Úgy tűnik, a magyar kormánynak sikerült ezt a kritikus tömeget maga ellen fordítania. Lehet persze az okokról töprengeni, arról, hogy a Fideszben számítottak-e erre - valószínűleg nem -, de azt nagy bizonyossággal ki lehet jelenteni, hogy ebből a helyzetből már nem lehet egy cinkos kacsintással kitörni. Pedig ez a külpolitikai gyakorlat - normális esetben. Az Unióban elnézőek, hiszen mindenkinek vannak kis stiklijei. Csakhogy, ha ilyen gyorsan eddig elmentek - másfél év alatt mozgósítani az Uniót igazán tiszteletreméltó teljesítmény - az a bizalom olyan mérvű megromlását feltételezi, ahonnan csak nagyon nehezen, kemény engedmények árán lehet visszajönni. Méghozzá úgy kellene ezeket megtennünk, hogy sokáig nem kapunk viszonzást. Ebben a működési modellben előre kell fizetni, pozitív jelzések egész sorát kellene elküldeni, hogy egyáltalán helyreállítsuk a reciprocitást. Ha jól értem, most épp azért küzdünk, hogy pár engedmény árán végre megkapjunk egy erősen kondicionált IMF-hitelt. Vagyis azért, hogy bedughassuk a fejünket a rövid pórázba.

Így abban reménykedni, hogy ez az ügy Európával és a külvilággal hamar véget ér, naivitás. Most már itt maradnak velünk a maradék két évre, sokkal inkább, mint eddig. Méghozzá ha van egy kis pechünk, egy mérges Unió és egy szigorú IMF lesz velünk, pont azt az arcukat fogják mutatni, amelyet eddig még nem is láttunk. Jó eséllyel előkelő helyen fognak szerepelni a politikai napirenden, talán még a választási kampányban is. Ha itt lesznek, azért, ha nem jönnek, végképp.