Nagyon rossz üzenetet küldött a kormány a felsőoktatási keretszámok és a tandíjfizetés módjának radikális átszabásával, valamint a döntés utolsó utáni pillanatban való bejelentésével - ráadásul pont annak a korosztálynak, amelyre a legjobban kellene vigyáznia.

Ajánlat

Nem kell félni, nem nyomom meg a gombotRónai András írása a médiatörvényről

Tudósok, úri bitangok?Molnár Krisztina cikke a politika és a tudomány kapcsolatáról

OK.hu

Hatalmas szerencséjük van a mostani tizenkettedikeseknek: ők kivételesen tényleg az életnek tanulhattak. Na, nem tanáraiktól, ugyan már, hanem a kormánytól, mi több, magától Orbán Viktortól és oktatási államtitkárától, Hoffmann Rózsától. Megtanulhatták, hogy itt nem számít, hogy mire készültél másfél, vagy inkább három és fél éven át, hogy mit mondott neked mindenki, akiben azt hitted, bízhatsz - ha úgy adódik, hogy a hatalom úgy dönt, minden másként lesz: akkor bizony az utolsó utáni pillanatban minden másként lesz. Rövidebben: veled bármit megtehetnek. Ha nem tetszik, menj el, mégpedig rögtön, mert ha maradsz, akkor csak rosszabb lesz neked. Továbbá megtanulhatták azt is, hogy itt azok a legnagyobb lúzerek, akik hosszú távra előre gondolkodnak, tanulnak, úgy egyáltalán: megpróbálják a szerint a feltevés szerint tervezni az életüket, hogy a jövőjük többé-kevésbé belátható. Nagy áldás számukra a sorstól - vagyis inkább a kormánytól -, hogy ezt ilyen fiatalon megtanulhatták. Hiszen ezen a környéken előbb-utóbb mindenkinek be kell látnia ezeket a fájdalmas igazságokat, később pedig ugye az ember egyre rugalmatlanabb lesz.

Most talán egy kicsit mérgesek, bekiabálnak, tüntetni akarnak - de majd magukévá teszik a leckét. Még előttük az élet, az elvárásaikat (vagyis azt, hogy ne legyenek elvárásaik) már most hozzáigazíthatják a magyar valósághoz. Lehet arról vitatkozni, hogy - főleg a jelenlegi gazdasági helyzetben - milyen mértékben támogassa az állam a diplomaszerzést, továbbá mindenki elismeri azt is, hogy a képzések szerkezetében voltak aránytalanságok. Na de nemcsak ez a vita maradt el, hanem az új keretszámokra vonatkozó első terveket az egyetemi jelentkezési határidő előtt kevesebb mint másfél hónappal jelentették meg, a többé-kevésbé részletes adatokat pedig több részletben egy kicsit több, mint három héttel korábban. Ez bizony felér egy visszamenőleges hatályú rendeletalkotással, mégpedig igazán brutálissal, tekintve, hogy azok, akik most jelentkeznek egyetemre, általában másfél éve, a fakultáció választásakor már döntöttek - ha nem is arról, hogy mik lesznek, ha nagyok lesznek, legalább arról, hogy nagyjából merre kívánnak továbbtanulni. Sokan már jóval korábban elkezdtek készülni az egyetemre. A döntés meghozatalában számos egyéb szempont mellett figyelembe vették a korábbi évek pont- és keretszámait, arra a feltételezésre alapozva, hogy ezek radikálisan nem fognak megváltozni akkor sem, amikor ők akarnak majd bekerülni az egyetemre. Vagyis a de facto visszamenőleges rendelkezés a leginkább éppen azokat sújtja, akik eddig azt hihették, hogy a rendszernek leginkább tetsző módon járnak el. Nem véletlen, hogy az oktatásban, ahol mindennek rendkívül hosszú a kifutása, alaposan előkészítve és felmenő rendszerben vezetik be az újításokat: így kívánja a szervezeti racionalitás, továbbá a minimális tisztesség is.

Nyilván nagy a baj a gazdaságban, ahol lehet, spórolni kell, de ilyet akkor sem szabad csinálni; ráadásul ha valakik, hát pont ez a korosztály megérdemelné, hogy a megszorítások közepette a családbarát kormány velük bánjon a leginkább kesztyűs kézzel. De ha az erkölcs mint szempont nem is merül fel, akkor legalább az érdekek józan mérlegelése előkerülhetne. Nyilvánvaló, hogy azok fognak elmenni külföldre, akik legalább egy idegen nyelvet 18 éves korukra jól beszélnek, kiválóak a tanulmányi eredményeik és a családjuk - nem egy esetben komoly áldozatok árán - képes finanszírozni külföldi tanulásukat. A napnál világosabb, hogy hozzájuk kellene a legjobban ragaszkodnia az országnak, erre pont őket küldjük el? Persze senki nem tudja, hogy végül ténylegesen hányan mennek el közülük (senki nem tud semmit, az oktatási államtitkár is csak "remél" ezt-azt), de már az is éppen elég nagy kár, hogy most sokan azt számolgatják, hogy itt tudják-e hagyni az országot. Végül: nem kell oktatási szakértőnek lenni ahhoz (mint ahogy Orbán Viktor már bizonyította, hogy nem az), hogy az ember lássa: önmagában attól, hogy megváltoztatják a keretszámok arányát, még nem terem hirtelen rengeteg jól képzett mérnök - de még csak öt év múlva sem.

Mindezt még Hoffmann Rózsa is majdnem tudja, mint az nemrégiben adott, igencsak tanulságos nyilatkozatából kiderül. Egyrészt azt mondta, hogy "már a korábbi nyilatkozatainkból is kikövetkeztethető volt, hogy jelentősen csökkenni fog egyes területeken a keretszám" - eszerint tehát a középiskolásoknak feladata volna az oktatási államtitkárságról kiszivárgó, egymásnak ellentmondó tervezetek folyamatos követése. (De közben figyelniük kell arra, hogy az érveléstechnikai fogásokat ne vegyék át a dokumentumokból, mert olyan színvonalú okfejtésekkel, amikre az államtitkárság képes, hogy "ez nem igaz, mert nem igaz", illetve "ez nem igaz, mert hát a nemzeti sorskérdések miatt", csúnyán pofára eshetnek a tanteremben.) Az oktatási államtitkár azért belátja, hogy nem mindenki tudta "kikövetkeztetni" másfél éve, hogy mi lesz majd az akkor még nem létező nyilatkozatokban. De semmi gond, szerinte bárki tud úgy váltani, hogy a kormány elképzeléseinek megfeleljen. "Az emberi elme azért eléggé univerzális, nem nagyon hiszek abban, hogy a tehetség csak egyoldalú, sokan átmehetnek másik pályára" - vélte. Mi több, pedagógusi tapasztalattal megtámogatott bölcsessége odáig terjed, hogy tudja, nemcsak a tehetségről van szó, célzottan tanulni is kell ahhoz, hogy az embert felvegyék. De sebaj, az is nagyon könnyű, legfeljebb egy évet még tanulgat a fiatal, ez olyan könnyen kivitelezhető mindenki számára. Mint Hoffmann Rózsa mondta: "Nyilvánvaló, hogy aki most tizenkettedikes, és decemberig nem nagyon tanult fizikát, kémiát, biológiát, az ebben az évben nem fog változtatni, de azt nem zárom ki, hogy akinek idén nem sikerül a felvételi, és nem akar diákhitelt felvenni, egy évet az életéből arra szán, hogy természettudományos tárgyakat tanuljon." Tényleg csak az a kérdés, hogy ez a nyilatkozata vajon végtelen cinizmusról vagy végtelen ostobaságról tanúskodik-e. Az is egy fontos tanulság, hogy ezen a tájékon néha nagyon nehéz megkülönböztetni, hogy valaki hülyének néz, vagy pedig ő maga az.