A pénzügyi unió elhagyása valószínűleg a legzavarosabb folyamat, amibe egy ország csak belekezdhet. Ahhoz, hogy egy ország képes legyen kilépni az euróból, fel kell függesztenie a demokráciát. Görögország vagy Portugália hamarosan ilyen helyzetbe kerülhet. Hogyan lehet kiszállni az eurózónából?

Ajánlat

2012 - a katasztrófa éve?Gazda Albert írása az év kilátásairól

A kétezermilliárd eurós világvégeLőke András cikke az euróválságról

OK.hu

Tételezzük fel, hogy a dolgok rosszabbra fordulnak Görögországban. Mondjuk a miniszterelnök, Lukasz Papademosz egyszer csak képtelen lesz már összetartani a civakodó kormánykoalíciót. Elképzelhető az is, hogy az ország nem lesz képes, vagy nem lesz hajlandó behódolni a Nemzetközi Valutaalap vagy az EU további pénzügyi megszorítást célzó követeléseinek. Előfordulhat, hogy elmarad a megegyezés a bankokkal az adósság átütemezéséről. És számtalan más esemény is történhet: mondjuk erőszakos megmozdulások törnek ki, megölnek egy külföldi diplomatát, valami olyan következik be, amik miatt háborúk szoktak kitörni, most viszont az eurózónából való kilépést idézi elő. Mi lesz akkor?

Először is az a helyzet, hogy a kilépés jogilag lehetetlen. Az euró az Európai Unió valutája. Éppen úgy, ahogyan Skócia képtelen kitörni a fontzónából, jogilag Görögország sem tudja lecserélni az eurót. Nagy Britannia fenntartotta magának a jogot erre, Dánia is, de a többieknek az euró kötelező. Ha egyszer egy ország bekerült az eurózónába, akkor bizony benne van. Jogilag csak úgy lehetséges az eurózónából való kilépés, ha az érintett állam egyszerre az EU-t is elhagyja, erre a Lisszaboni Szerződés kínál megoldást. Tehát a szigorúan vett jogi válasz az, hogy Görögországnak az EU-ból is ki kell lépnie, ha nem tart igényt az euróra.

Persze az európai jog is tele van kiskapukkal. Egy uniós vezető mondta nekem, hogy Görögország kiléphet például vasárnap este az EU-ból, hogy ugyanazzal a lendülettel hétfő reggel újra csatlakozzon. Természetesen az Uniós Alapszerződés 50. paragrafusával nem pontosan ez volt a cél, de ki tudja, hogyan döntene az Európai Bíróság, ha az asztalán landolna egy ilyen beadvány.

A mostani állapot szerint többfajta forgatókönyvet kell feltételeznünk. Kérdés egyrészt, hogy támogatja-e a többi tagállam Görögország kilépését, és ha igen, támogatják-e ezt a döntést pénzzel is? Vagy olyan, egyoldalú lépés lesz, amiről Angela Merkel német kancellár is az újságból értesül majd reggel? Egy megegyezéses válásra akkor kerülhet sor, ha Görögországon belül és azon kívül is teljes a konszenzus arról, hogy az alkalmazkodás terhei túlzottan magasak, és hogy a sorozatos mentőcsomagok gazdaságilag és politikailag is védhetetlenek. A váratlan kilépés egy hiba vagy egy baleset következménye lehet. Az első forgatókönyv esetén feltételezem, hogy Görögország az EU tagja marad, a második esetén nem.

A legrosszabb szcenárió az lehet, hogy egy dühös görög miniszterelnök egy péntek délután megszavaztatja a kilépést a kormányával. A parlamentet nem tudja összehívni, rendeletet kell kiadnia az euró feladásáról, az új nemzeti valuta bevezetéséről és ezt a rendeletet később elfogadtatja a képviselőkkel. A kormányülést elhagyva kénytelen lesz egy sor alkotmánysértést, akár még bűncselekményt is elkövetni. A következő döntéseket azonnal meg kell hoznia: le kell zárni a határokat, napokig szüneteltetni kell a bankok tevékenységét, le kell állítani a pénzügyi tranzakciókat, a pénzintézeteket el kell szigetelni a nemzetközi kommunikációs lehetőségektől. Elképzelhető, hogy még a rendőrséget, vagy a hadsereget is ki kell vezényelni, hogy érvényt szerezzenek a tilalmaknak. A bankokat addig zárva kell tartani, ameddig az szükséges, tehát akár egy héten keresztül is.

A határok és a bankok lezárása után, tévébeszédben jelenti be a döntést. Természetesen felkéri a parlamentet, hogy azonnal ratifikálja a rendeletet, de úgy, hogy addigra már lényegében végrehajtotta az abban előírtakat. Lehetetlen ugyanis egy nyílt parlamenti vita végén kilépni a pénzügyi unióból, a bankrendszer még jóval azelőtt összeomlana, hogy az ellenzék vezetője szólásra tudna emelkedni. A folyamatot teljes titoktartás mellett kell levezényelni, különben nem működik. Ahhoz, hogy egy ország képes legyen kilépni az euróból, fel kell függeszteni tehát a demokráciát.

Az igazi átállás viszont csak ekkor kezdődne el. A bank- vagy értékpapírszámlákon tartott összegeket rögtön az új pénzre konvertálnák, az új "görög euróra", egy az egyhez átváltási arány mellett. A pénzt akár drachmának is hívhatnák, de a történetnek ebben a szakaszában senki sem foglalkozna a valuta nevével vagy külalakjával. Amúgy sem lenne idő pénzt verni vagy bankjegyet nyomtatni. A pénzügyi rendszerben forgó összes euróbankjegyet felül kellene bélyegezni, ami nyilvánvalóan lehetetlen feladat. Ezért vagy úgy döntenek, hogy vállalnak valamekkora veszteséget, vagy határozatlan ideig zárva tartják a határokat, hogy az emberek ne tudjanak teli bőröndnyi felülbélyegezés nélküli euróval elhagyni az országot. Görögország határain belül a régi eurót nem lehetne tovább használni, a központi bank pedig egy az egyben beváltaná a régi eurókat, felülbélyegzett új pénzre.

A miniszterelnök ezzel egy időben fizetésképtelenséget jelentene be minden külföldi adósságra. Képtelenség ugyanis, hogy Görögország vagy bármelyik más, az eurózónát elhagyó ország továbbra is fizeti az euróban jegyzett adósságát. A fizetésképtelenség  direkt következménye az lenne, hogy leállna a külföldi tőke beáramlása az országba. Görögországnak tehát a döntés után minden állami kiadást az adóbevételekből kellene fedeznie. Mivel azonban az ország költségvetésének elsődleges - tehát a kamatfizetés utáni - egyenlege deficites, a kormány kénytelen lenne az eddigieknél sokkal nagyobb költségvetési megszorítást alkalmazni.

Ez a megszorítás az első időszakban sokkal súlyosabb kárral járna, mint a leértékelődő valuta okozta haszon. A bankok összeomlanának, az új központi banknak kellene feltőkésíteni őket, a jegybank egyúttal visszanyerné a pénznyomtatási monopóliumát, és betöltené a kereskedelmi bankok és a kormány számára az utolsó mentsvár, a végső hitelező szerepét. Az új "görög euró" hamarosan konvertibilissé válna, de villámgyorsan leértékelődne. A kormánynak szigorú ár- és bérellenőrzést kellene bevezetnie, hogy a béremelések üteme ne rontsa le a versenyképességben bekövetkezett javulást. A dolog pozitívuma, hogy a görög idegenforgalom hirtelen hiperversenyképes lenne. De fölösleges áltatni magunkat, addigra a görög gazdaság egésze összeomlana.

Mennyiben lenne más a konszenzusos kiválás? Ebben az esetben az eurózóna vállalná, hogy egy ideig még támogatást nyújt a görög bankrendszernek. Ez a döntés segítene Görögországnak abban, hogy a költségvetésének elsődleges hiányát fokozatosan csökkenthesse, addig pedig a deficitet képes legyen finanszírozni. Görögország továbbra is hozzájutna az EU strukturális támogatásaihoz, amelyektől természetesen elesne, ha kilépne az eurózónából.

A megegyezéses válás természetesen sokkal jobb lenne, mint a hirtelen, egyoldalú kilépés. Az is igaz azonban, hogy nehéz úgy egyezséget kötni bárkivel is, hogy közben az ország azért mégiscsak fizetésképtelenséget jelent. Márpedig a fizetésképtelenség bejelentése nélkül semmi értelme a kiválásnak.

Az egyetlen ország, amely számára értelmezhető az egyoldalú kilépés, mert képes volna lélegezni a döntés után is, Olaszország, amelynek elsődleges költségvetési egyenlege pozitív. Megengedhetné magának, hogy a küladósságára vonatkozóan fizetésképtelenséget jelentsen, de az ország működőképességét meg tudná őrizni. Egy ilyen döntés azonban az eurózóna többi tagja számára jelentene óriási veszélyt, a francia és a német kitettség miatt az egész pénzügyi rendszer összeomlana.

Elképzelhetetlen, hogy Mario Monti, a jelenlegi olasz miniszterelnök, korábbi EU biztos bármikor is ilyen döntést hozna. Akkor sem fenyegetőzött ezzel, amikor Angela Merkel pénzügyi szigort erőltetett mindenkire. Az eurókötvények bevezetését - valamit valamiért alapon - kierőszakolhatta volna belőle legalább azért, hogy Olaszország német költségvetési szigort vezet be.

Mivel a válság továbbra is megoldatlan, egy vagy több ország kilépése elkerülhetetlennek látszik. Leírhatatlanul zavaros lesz és legjobb esetben is súrolja majd a törvényesség határait. Pénzügyi instabilitást okoz országokon belül és kívül is, ráadásul további kilépéseket indíthat el. Tehát lassan a testtel!