Németország súlyos identitásválsággal küzd. Egy évszázaddal az első világháború kitörése, több mint hat évtizeddel a második világháború befejeződése és két évtizeddel a harmadik, hidegháborúnak nevezett megmérettetés után, a németek még nem munkálták ki saját narratívájukat a huszadik századról. Nem képesek kiszabadulni a tettes-áldozat, ártatlan-bűnös, vesztes-győztes ellentétpárok hamis és megtévesztő világából. Gazdaságát rekordidő alatt talpra állította, polgárainak lelkét azonban még mindig nem tudta újraépíteni. Milyen következményei vannak ennek Németországban és Európában? Schmidt Mária esszéje.

"This war represents the German revolution, a greater political event than the French revolution of the last century."   
Disraeli, House of Common, 9th Febr, 1871

Németország fiatal ország. Csak a 19. század végén, 1871-ben jött létre az úgynevezett kisnémet egység által, vagyis Poroszország vezetésével, Ausztria kiszorításával. Az új Német Császárságot január 18-án szimbolikus helyen, Versailles-ban, a napkirály, XIV. Lajos pompás palotájának tükörtermében, a francia nagyhatalmiság szimbolikus helyszínén kiáltották ki, miután a porosz-francia háborúban a porosz vezetés alatt álló német csapatok megalázó vereséget mértek Franciaországra. Arra a Franciaországra, amely a napóleoni háborúk során sorra elfoglalta, kifosztotta és megalázta a német államokat, felszámolta a már csak formailag létező Német-római Birodalmat, romba döntötte Poroszország gazdaságát, az elviselhetetlenség határát súrolóan súlyos hadisarcot vetett ki rá, sőt, állami létét is fenyegette. Annak ellenére, hogy Franciaország Napóleon leverését követően elvesztette nagyhatalmi státuszát, képes volt arra, hogy terjeszkedő politikáját egyfajta romantikus fénytörésbe állítsa, Napóleont pedig tragikus hősként, igazi "supermanként" láttassa.

Van mit tanulnunk tehát Franciaországtól, hiszen véres és kegyetlen forradalmát, embertelen és igazolhatatlan terrorrendszerét, Európát végigrabló és leigázni kész császárát követendő példaként állította be és fogadtatta el több egymást követő európai nemzedékkel, sőt arra is képes volt, hogy mindezt a mai napig szinte változatlan intenzitással életben tartsa. Franciaország Elzász-Lotaringia elcsatolását összeurópai veszteségnek láttatta, a párizsi kommün vészt jósló epizódját pedig követendő példaként kínálta fel az egyre jelentősebbé váló baloldalnak. Az a legenda terjed még ma is, hogy Franciaország mindkét világháborút "győzelemmel" fejezte be, mint ahogy a nácikkal szemben hősiesen ellenálló francia nép mítosza is helyet kapott kontinensünk szinte minden középiskolai tankönyvében. Kollaborálásukról, bábállamukról, súlyos és különösen a második világháborúban elszenvedett megalázó vereségükről ugyanakkor az elmúlt évtizedekben szinte szó sem esett.

"Győztes" státuszára hivatkozva tölt be Franciaország a mai napig tényleges súlyánál, gazdasági teljesítőképességénél, illetve az elmúlt két évszázadban nyújtott teljesítményénél lényegesen nagyobb szerepet a világ (ENSZ BT-tagság), illetve az Európai Unió életében. Bár az új Német Császárság a sedani harcmezőn játszi könnyedséggel legyőzte az őt provokáló Franciaországot, a propaganda területén máig ható súlyos vereséget szenvedett. A porosz jelző a békétlenség, a militarizmus, a kegyetlenség, a szűkkeblűség, a parancsuralmi rendszer szinonimájává vált. Vállalhatatlan, szégyellni való, nyomasztó örökséggé.