Az eurózóna új költségvetési szabálya - amelyet Orbán Viktor nem fogadott el, aztán mégis - felveti a kérdést, hogy Magyarország csatlakozhat-e az euróövezethez. A paktum önmagában nem oldja meg az eurózóna válságát, viszont meggyengíti a demokráciát.

Az új költségvetési paktum, amelyet az Európai Unió vezetői hamarosan elfogadnak, önmagában nem fogja megoldani az euró problémáit; még az is lehet, hogy az egész rosszabb lesz tőle. Az új szabályozás lényege, hogy szigorú és központilag ellenőrzött költségvetési fegyelmet kényszerít az eurózóna tagállamaira; innentől igen nehéz, talán lehetetlen lesz deficites büdzsét csinálni.

Ilyen szabályozás eddig is volt, az úgynevezett stabilitási és növekedési paktum formájában, de az szinte betarthatatlan volt; az új szabály szigorúbb lesz, automatikus büntetésekkel. Az EU ettől a központilag ellenőrzött költségvetési fegyelemtől várja, hogy végleg elmúlik a déli államokat fenyegető csőd veszélye, és ezáltal visszaáll az euróba vetett piaci bizalom.

Az egyik probléma, hogy a költségvetési fegyelem és a fenntartható államadósság fontos része a megoldásnak, de csak az egyik része. A déli államok fő baja az alacsony gazdasági növekedés. Ezen hosszú távon lehet segíteni olyan reformokkal, amelyek a produktivitást növelik - ezzel próbálkozik az új olasz kormány, amikor liberalizál egy csomó olyan szektort, ahol a monopóliumok elfojtják a vállalkozási kedvet és az újításokat. 
Rövid távon viszont egyszerűen fogyasztásra, pénzköltésre van szükségük, de ezt a lehetőséget elveszi tőlük a paktum. Válság kellős közepén kiadást csökkenteni - ettől minden csak rosszabb lesz, mert elveszik a gazdaságtól a keresletet. Az állami szinten kieső keresletet lehetne pótolni európai szinten: például nagy támogatásokkal, vagy úgy, hogy más tagállamok, például a németek, kiadást növelnek, és ezzel felszívják a déliek exportját. De erről nincs szó. Az EU költségvetése kicsi, a németek pedig nem fognak azért deficitet csinálni maguknak, hogy a görögök és az olaszok kimásszanak a gödörből. Arról nem beszélve, hogy a magánszektor eladósodásának veszélyét - ez történt az írekkel - nem hárítja el az új szabály.

A másik probléma a paktummal, hogy meggyengíti a demokráciát Európában. Majdhogynem megszünteti a tagállamok költségvetési szabadságát. Innentől egy állam parlamentje nem szuverén költségvetési kérdésekben. Az állami szinten kieső demokráciát pedig nem pótolják európai szinten, hiszen az Európai Bizottság és a Tanács feletti demokratikus ellenőrzés áttételes és gyenge. Az EU nem Amerika, nincs választott elnöke, a parlamentje gyenge. Ez a probléma minden közös európai politikával fennáll, de itt komolyabb: a jog, hogy megszabjuk az állam kiadásait és bevételeit, a legalapvetőbb szuverén jog. Nem véletlenül volt az amerikai forradalom jelszava, hogy képviselet nélkül nincs adózás.

Csatlakozhat Magyarország ilyen körülmények között az eurózónához? Felmerül a kérdés, hogy a fiskális centralizációval az EU nem lépett-e túl azon a ponton, ami demokratikusan elfogadható. Kis államként a befolyásunk viszonylag kicsi. Ez nem mindig baj, és nem is szükségszerű. De ha elfogadjuk az eurót és az új paktumot, akkor ezentúl mindig kiegyensúlyozott költségvetést kell csinálnunk. A paktum engedélyez bizonyos kivételeket, de ez talán túlzás. Egy állam nem tekinthető demokratikusnak, ha a választott képviselők nem rendelkezhetnek a költségvetés felett.

Másfelől lehet, hogy pont erre van szükségünk. Egy olyan kicsi és nyitott gazdaság számára, mint a magyar, a költségvetési fegyelem alapvető. Majdnem az összes bajunk abból származik, hogy képtelenek vagyunk fegyelmezetten költeni. A kiegyensúlyozott büdzsé stabil forintot és alacsony kamatokat eredményezne, és elhárítaná a már-már rendszeres államcsődveszélyt. Magyarországon egyébként sincs túl sok értelme deficites költségvetéssel próbálkozni, még akkor sem, amikor recesszió van: az ország gazdasága annyira nyitott, a hazai fogyasztás olyan kicsi, hogy az a pénz nem élénkít semmit, csak az államadósságot növeli.

Viszont a magyar politikai elit, jobb- vagy baloldali, jól láthatóan képtelen arra, hogy fegyelmezett költségvetési politikát folytasson. Vagy azért, mert inkompetens, vagy azért, mert képtelen ellenállni a társadalmi nyomásnak. Magyarországon túl sokan élnek az újraelosztásból ahhoz, hogy jelentősebb társadalmi igény legyen a fegyelmezett költségvetési politikára. Az euró tehát ránk kényszerítené azt a fegyelmet, amire nagyon is szükségünk van, és amire magunktól nem vagyunk képesek. Még az állami rendszerek reformjához is hozzásegíthet, hiszen ha hosszú távon le kell számolni a deficittel, akkor előbb-utóbb kénytelenek leszünk további kiadáscsökkentésbe fogni.

Ezt a két dolgot kell mérlegelni. A válasz persze azon is múlik, hogy pontosan mennyi mozgásteret hagy a paktum, és mennyire automatikusak a központi szankciók. Ez majd az első idők gyakorlatából derül ki. Ha hagy kibúvókat olyan esetekre, amikor a gazdaságnak költségvetési stimulációra - pénzre - van szüksége, akkor a kérdés nem merül fel ilyen élesen. A szöveg elvileg lehetővé teszi a kiigazítási pályától való eltérést gazdasági lejtmenet esetére, bár nem értem, hogy ez pontosan mit jelent - ha recessziót, akkor már késő stimulálni.

Én még most is csatlakozáspárti vagyok, főleg azért, mert nem bízom a magyar politikusokban. De vegyük észre, hogy minden ügy európai szintre emelése szuverenitási kérdéseket vet fel. Az esetek nagy részében a föderalizálás elfogadható a hatékonyság érdekében, és azért, mert Magyarország egymagában lehet szuverén, csak éppen nem megy vele semmire. Ez az eset nem ilyen egyszerű. A költségvetés ellenőrzésénél nincs fontosabb demokratikus jog. Az EU és a pénzpiacok már most is alaposan korlátozzák a parlament mozgásterét. A paktummal még szűkebb lesz.

10 komment

alkotmány állami támogatás antiszemitizmus Erdély gazdaságpolitika Gyurcsány Ferenc lemondása iszlám nemzettudat Szlovákia Umberto EcoMég több Komment.hu címke