Február elejétől nyilvános a Nemzeti alaptanterv (Nat) vitaanyaga. A Nat a diákok számára minden közoktatási intézményben kötelezően elsajátítandó tananyag alapelveit tartalmazza. Mit mutat a jelenlegi kormány oktatáspolitikai elképzeléseiről a dokumentum?

Ajánlat

Hoffmann Rózsa az életre tanítRónai András írása

Gyerekek a futószalagonVarga Betti cikke

OK.hu

A nemzeti alaptantervek korábban két végletet képviseltek: az 1995-ös Nat túlszabályozta a tananyagot, a 2003-as (2007-ben módosított) Nat pedig amiatt kapott számos kritikát, hogy alig kötött ki valamit, és az ismeretanyag helyett a kompetenciák fejlesztésére helyezett komoly hangsúlyt. Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár a hivatalba lépése óta számos fórumon beszélt a ma hatályos 2007-es Nat jelentős átalakításának szükségességéről. 2010 augusztusában azt mondta, "felborult a nemzeti műveltség, Harry Potter lassan kiszorítja János vitézt", ezért meg kell erősíteni az ismeretterjesztést. Tavaly nyár végén pedig azzal indokolta az új Nat tényanyag-elvárását, hogy "elő kell írni az államnak, hogy Petőfi Sándort tanítani kell, mert ma nincs leírva". Az ígértekhez hűen a nemrég nyilvánosságra hozott Nemzeti alaptanterv vitairata valóban rögzíti, hogy Hoffmann kedvenc példáját, a szabadságharc költőjét bizony tanítani kell, sőt pontosan meghatározták azt is, melyik költeményei nem maradhatnak ki.

A nyilatkozatok ellenére azonban gyakorlatilag mindegy, hogy a Nemzeti alaptanterv vagy a kerettantervek tartalmazzák-e a kötelező közműveltségi elemeket. Az előző Nat által biztosított lehetőségekkel ugyanis csak kevés, szerencsés (vagy speciális) helyzetben lévő iskola, illetve különösen elhivatott pedagógus tudott csak élni. Az intézmények jelentős része az elmúlt években sem tudott mit kezdeni a "posztmodern" szabadsággal, így azokkal a kerettantervekkel dolgoztak, amelyeket még Pokorni Zoltán oktatási minisztersége idején alkottak meg. Ezért Hoffmann azon kijelentése,  miszerint "a megelőző oktatási irányítás fellazította, majdnem eltüntette a tartalmi szabályozást", csak elméletben állja meg a helyét.

A most elkészült tervezet mégsem emlékeztet az iskolákra ráhúzott "kényszerzubbonyra", hiszen a rögzített nemzeti minimum olyan tág és általános, hogy igazából csak az iskolatípusonként eltérő kerettantervekből fog majd kiderülni, milyen mértékben alakítja át az új szabályozás a közoktatást. És nyilván nem volt egyetlen olyan intézmény sem az elmúlt évek nagy szabadságában, a "posztmodern" Nat korában sem, ahol Petőfi Nemzeti dalát kivették volna a tananyagból, vagy ne tanították volna a napóleoni háborúkat, esetleg a matematikai halmazokat, csak azért, mert ezeket nem írták elő a legmagasabb szinten. A 2012-es vitairatban meghatározott közműveltségi elemek egyébként sem jelentenek újdonságot: a középiskolai felvételire, érettségire felkészítő akkreditált kerettantervek, a tankönyvek jellemző nagy témái, olvasmányai köszönnek vissza. A 2012-es vitairatba foglalt nemzeti minimum így inkább csak ideológiai, érzelmi iránymutatás - ahogyan az volt a 2003-as és a 2007-es is.

Az új Nat nem éget fel mindent a múltból, de a hangsúlyok jelentősen átalakultak: a kulcskompetenciákról a fejlesztési területekre és a konkrét ismeretanyagra tevődtek. A műveltségterületek megmaradtak, és konkrétumokkal egészültek ki. Gyökeresnek mondható változás a kiemelt fejlesztési területek esetében tapasztalható: itt írják le azokat a feladatokat, célokat, amelyeket minden közoktatási intézményben tudatosan, több tantárgy keretében kell fejleszteni. Az új Nat legfontosabb célkitűzése, hogy a haza felelős polgárokat, hazafiakat neveljen a gyerekekből, és fontos szerepet szán a nemzeti hagyományok, a nemzeti öntudat fejlesztésének. Ez alapján így fogalmazták át a fejlesztési területeket, az iskolai nevelés-oktatás közös értékeit:

A 2012-es vitairat kiemelt fejlesztési területei	A 2007-es Nat kiemelt fejlesztési területei
• Erkölcsi nevelés • Nemzeti öntudat, hazafias nevelés • Állampolgárságra, demokráciára nevelés • Önismeret és a társas kultúra • Családi életre nevelés • A testi és lelki egészségre nevelés • Gazdasági és pénzügyi nevelés • Médiatudatosságra nevelés • A tanulás tanítása • Felelősségvállalás másokért, önkéntesség • Fenntarthatóság, környezettudatosság	• Énkép, önismeret • Hon- és népismeret • Európai azonosságtudat - egyetemes kultúra • Aktív állampolgárságra, demokráciára nevelés • Gazdasági nevelés • Környezettudatosságra nevelés • A tanulás tanítása • Testi és lelki egészség • Felkészülés a felnőttlét szerepeire

A megfogalmazott célok tükrözik a Fidesz-KDNP-kormány kommunikációját, a kormányzó pártok számára fontos szimbólumokat. 2007-ben a súlypontok "a demokratizmus, a humanizmus, az egyén tisztelete, a lelkiismereti szabadság, a személyiség fejlődése, az alapvető közösségek (család, nemzet, az európai nemzetek közössége, az emberiség) együttműködésének kibontakoztatása, a népek, nemzetek, nemzetiségi, etnikai csoportok és a nemek egyenlősége, a szolidaritás és a tolerancia" voltak. Most, a 2012-es vitairat "a köznevelés feladatát alapvetően a nemzeti műveltség átadásában és az egyetemes kultúra közvetítésében, a szellemi-érzelmi fogékonyság és az erkölcsi érzék elmélyítésében jelöli meg". Aki azonban rászánja az időt, és összeveti a 2003-as, a 2007-es  és a 2012-es bevezetőt, az ideológiai frázisok kicserélésén túl forradalmi tartalmi változásokat nem fog találni. Például a legnagyobb médiakarriert befutott erkölcsi nevelés és a családi életre nevelés kérdése a korábbi két alapdokumentumban is többször előkerül, igaz, ott még nem kapott saját rangot. A Nemzeti alaptanterv 2012-es vitairatának tehát elsősorban ideológiai üzenete van: a világpolgárság helyett a hazafiság, a látszólagos szabadság helyett a látszólagos kötöttség lett hangsúlyos, meg persze ahová lehetett, odaírták a nemzeti jelzőt.

Hogy mennyire csak szimbolikus jelentősége van a Nemzeti alaptantervnek, azt az esélyegyenlőség példája is mutatja. Annak idején, amikor megjelent a 2003-as Nat vitairata, a Fidesz az esélyegyenlőtlenség növekedése miatt aggódott,  mivel sem a tervezet, sem a végleges Nat nem rögzítette egységesen, mindenki számára a műveltségi alapkövetelményeket. Kétségtelen, hogy a 2012-es vitairat a nemzeti minimum rögzítésével valóban határozott lépést tesz azért, hogy a legszegényebb településektől a belvárosi iskoláig - legalábbis elméletben - kiegyensúlyozott legyen a gyerekek műveltséganyaga. Mégis jogosan kerül elő újra az esélyegyenlőség kérdése - ami valójában most sem a Naton múlik. A szakképzés ugyanis a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz került, a háromévesre rövidült, gyakorlatközpontú szakiskolákra azonban a nemzeti minimum csak részlegesen vonatkozik, mivel a szakképzési törvény szerint alakuló kötelező tanórák időkereteinek mindössze 33 százalékát kell a Natban foglaltak megvalósítására fordítani. Vagyis a gyakorlatban az általános iskola után éppen, hogy mélyülni fog a szakadék a különböző iskolatípusban tanuló diákok között, rögzített nemzeti minimum ide vagy oda.

Természetesen hosszan lehet vitatkozgatni arról, hogy az új Nat hatására mi lesz a pedagógiai innovációval, hogy tényleg egy kész világnézetet akarnak-e lenyomni a gyerekek torkán, vagy arról, hogy Wass Albert nélkül elég hazafias-e a tervezet. Csak éppen nem érdemes. A Nat a pedagógusok munkáját, az iskolapadban ülő diák feladatait nem befolyásolja. Ők továbbra is azon lesznek, hogy a köznevelési törvényben rögzített órakeret mellett legjobb tudásuk szerint felkészüljenek a központi középiskolai felvételire és az érettségire. Ezt mutatja a 2003-as és a 2007-es Nat papíron létező szabadsága, valamint a 2012-es Nat nemzeti minimuma és a jelenleg használt kerettantervek közti átfedések is.

A tananyagot csak úgy lehet ténylegesen is a mindenkori elvárásokhoz igazítani, ha az iskolafokot, iskolatípust lezáró vizsgák követelményei változnak, hiszen mindig is ezeknek rendelik alá a helyi tanterveket és az iskolai munkát. Amíg ezek a változások nem következnek be, addig a viták valójában ízlésbeli és ideológiai kérdésekről fognak csak szólni - sajnos vagy szerencsére.