Novemberben parlamenti választásokra készül Románia, ahol a kormányzó párt az év elején miniszterelnök-cserével igyekezett növelni az esélyeit.  Miközben az IMF hitelprogram első pozitív jelei már mutatkoznak, hatalmas tiltakozássorozat bénította meg az országot. Bejön-e a román Bajnai trükk?

Ajánlat

• Az [origo] cikkei Romániáról

Izzik a tudathasadás MarosvásárhelyenMarius Cosmeanu írása

OK.hu

Alig több, mint két héttel azután, hogy látszólag maximálisan elégedetten távozott Romániából, kedden ismét Bukarestbe érkezik a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió tárgyalóküldöttsége. Azt mondják amúgy, nincs ebben semmi rendkívüli, mennek, mert hívták őket, ami rendjén is van, ha egy országban új kormányfőt neveznek ki. Más kérdés, hogy legalább a miniszterelnök-váltáson meglepődhetnének egy csöppet. De ők valószínűleg már akkor is tudták, hogy ez napokon belül bekövetkezik, amikor az előző kormányfőtől utoljára elköszöntek.

Aligha kétséges ugyanis, hogy mindaz, ami az elmúlt két-három hétben történt Romániában, az egy kényszerből összerakott, de jól kitalált forgatókönyv szerint zajlik. És hát taktikailag kínos baki lett volna, ha a darab csúcspontja előtt három nappal, tehát a kormányfőváltás bejelentése előtt, nem kérik ki azok véleményét, akiktől bizonyos értelemben az egész ország gazdasága függ. Pláne, ha éppen ott bóklásznak a környéken. Abban pedig szintén nincs semmi meglepő, hogy kialakult helyzetben az IMF-nek és az EU-nak nem volt ellenvetése egy kormányfőcserével szemben. Sőt!

Január végére ugyanis igazából már csak arról folyt a vita romániai elemzők között, hogy a 2012 elején kitört tüntetések a rendszerváltás idejéhez, vagy a  kilencvenes évek közepén látott demonstrációkhoz hasonlítanak-e inkább?  Ráadásul akkorra már az is nyilvánvalóvá vált, hogy a tiltakozásoknak komolyabb áldozat nélkül nem lehet véget vetni. Ezek ugyanis a hónap közepén látszólag azért indultak, mert a tüntetők rokonszenvüket akarták kifejezni az egészségügyi tárca államtitkára iránt, aki élő egyenes tévéadásban veszett össze az államfővel, majd lemondott, tiltakozásként a szakágazat reformja, kiváltképpen az általa megálmodott mentőszolgálat tervezett privatizációja ellen. Az új egészségügyi törvény tervezetét pillanatok alatt vonták vissza, az államtitkár rávették a visszatérésre, a tiltakozók azonban maradtak: ám már szociális követeléseik voltak, célpontjuk pedig az államfő és a kormány lett.

Lehetett tehát választani, a döntés pedig gyakorlatilag egyértelmű volt. És feltétlenül logikus is, ha abból indulunk ki, hogy parlamenti választások idén novemberben lesznek, az államfő mandátuma pedig 2014-ig szól. Meg egyáltalán: az elnökök ritkán mondanak le, és rendszerint nem népszerűtlenség, hanem kínos botrányok miatt - és akkor is csak jobb helyeken.

Emil Boc (akkor még) miniszterelnök tehát február elején még befejezte a soron következő egyeztetéseket az IMF és az EU küldöttségével, majd bejelentette lemondását, az államfő pedig még aznap este bemutatta jelöltjét a kormányfői posztra: Mihai Razvan Ungureanut, a külföldi hírszerzés vezetőjét.

Egyelőre nem lehet tudni, hogy mióta készültek erre, de nyilvánvalóan tervezték. És minden bizonnyal az IMF-egyeztetések lezáráshoz időzítették, bár elnézve az azóta történteket (Románia nagy részét már a váltás harmadnapján hó borította el, legalább átmenetileg hazaűzve a minden este tüntetőket), talán nem is tűnik teljesen elvetemült összeesküvés-elméletnek feltételezni, hogy ezt is számításba vették. És még stílszerű is lenne a kémek és a konspiráció világából érkező kormányfő mellett, de valószínűleg mégsem erről van szó.

A nagy kérdés ezek után az, hogy bejöhet-e Romániában az, ami annak idején Gyurcsányéknak és az MSZP-nek nem sikerült Bajnaival: vereség, de legalább a már-már megsemmisítő vereség elkerülése? A válasz pedig: talán, de a mostani felállásban mindenképpen nagyobb eséllyel.

Pedig kétségtelenül van közöttük hasonlóság. Eleve a két miniszterelnök személyisége: egyaránt '68-as születésű, inkább csöndes, mint látványpolitikus figurák, akik annak idején ifjúsági mozgalmakból indultak, bár míg Bajnai menzabojkottal és Független Hallgatói Tagozattal jelentkezett, addig Ungureanu a KISZ romániai megfelelőjének központi bizottságáig játszotta be magát.

Mindkettejüknek volt/van ráadásul kormányzati tapasztalata is: Bajnai Gyurcsány kormányában, Ungureanu pedig külügyminiszterként tevékenykedett 2004 és 2007 között. Ráadásul mindkettejüket a szálakat mozgató politikai vezetők bizalmi emberének tartották/tartják: Bajnait Gyurcsányénak, Ungureanut pedig Traian Basescu államfőének. Érdekesség amúgy mindkettejük esetében a kormány összetétele is, hiszen a román kormányban teljesen új politikus-arcok jelentek meg. És végül, mindkettőjüknek 11-12 hónapjuk volt kisebb csodát elérni: Bajnainak a gazdaságot valamelyest összekapni, Ungureanunak pedig megmenteni a román koalíció fő erejét adó Demokrata Liberális Pártot (PD-L), amely egykor 35 százalékkal nyerte meg a választást, tavaly decemberben már 20 százalék körül járt, a januári tüntetések nyomán pedig már inkább 15 alatt.

A hasonlóságok azonban ezen a ponton alapvetően véget is érnek. A különbözőségek pedig elsősorban az román kormányfőnek kedveznek. Ungureanu ugyanis a 2009-es Bajnaihoz képest több tekintetben is kellemes helyzetben veszi át a kormányzást. Már amennyire ígéretes lehet egy olyan csapat élére állni, amelyik folyamatosan elbocsátani kényszerül közalkalmazottakat, csökkentett béreket és nyugdíjakat, és még távolról sincs túl e néplelkesítő lépések mindegyikén. Ám Románia nagy szerencséjére az Európai Unióban ott van még Görögország, és - ráadásul a régióban -Magyarország is, így nyugodtan inthet délre vagy nyugatra, talál majd olyat, ahol a mutatók rosszabbak. Nem beszélve arról, hogy ellentétben Magyarországgal, ott nemcsak a pénzügyminiszter látja egyre javulónak a helyzetet, hanem például a Fitch Ratings is, amely a kockázatok dacára is visszahelyezte az országot a befektetésre ajánlott adóosztályzati sávba. Amikor pedig február elején az IMF küldöttsége befejezte az aktuális felülvizsgálatát, azzal mentek el, hogy noha már nem 2,3, hanem másfél-két százalékos növekedést várnak 2012-re, de szerintük a "dolgok jól haladnak, minden célszám teljesült". Amúgy a román gazdaság tavaly 2,5 százalékos növekedést produkált, ami EU-szinten sem rossz, sőt.

Ide pedig talán még az is belefér, amit Bajnai annak idején akkor sem tehetett volna meg, ha akarja: kicsit lehet engedni, emelni például a nyugdíjakat és talán a béreket is. Hogy aztán készülnek-e ilyesmire, az talán most derül majd ki, amikor ismét egyeztetnek az IMF-fel. Túl sokra nyilvánvalóan nem futja, hiszen Románia 2015-ben eurót vezetne be, ehhez pedig még nem áll elég jól, így az ígéretek között további állami elbocsátások szerepelnek. Ráadásul nagy játékteret a külföldi partnerek sem adnak, de kicsit talán mégis.

A PD-L értelemszerűen vissza akar térni valahogy az idei politikai versenybe, ehhez pedig önmagában a népszerűtlen Emil Boc leváltása nem elég, amint persze kevés volt annak idején Gyurcsány távozása is. És még az is kevés lehet, hogy az eddig biztos befutónak látszó ellenzéki szövetség, amely legalább ötven százalékos támogatottságra számíthatott, az utóbbi hetekben mintha inkább a szétesés, mintsem a kétharmad felé haladna.

A túléléshez fizetni kell   legalább egy keveset. Mert ritkultak ugyan a hideg hatására a tüntetések, ám aligha kétséges, hogy az időjárás enyhülésével visszatérnek a tiltakozók is az utcára. Elég arra gondolni,hogy a lakosság 90 százaléka egyetért demonstrációk szociális követeléseivel.
Ez pedig azért elég sok, innen még pénzzel is nehéz nyerni. Nehezebb talán csak Bajnainak lett volna, ha 2010-ben netán győzni akar.