Aligha kétséges a hétvégi orosz elnökválasztás eredménye: alacsony részvétellel, kis rásegítéssel bizonyára előteremthető valamilyen tisztes, az 50 százalékot érdemben meghaladó eredmény Vlagyimir Putyinnak, aki azonban diadalmas visszatérésre és nem szuronyos bevonulásra számított. Mi következik mindebből?

Ajánlat

Szoros volt Putyin pelenkájaBorisz Akunyin cikke

Az oroszok igazsága és a lázadókDeák András írása

OK.hu

Hosszúra nyúlik idén a politikai farsang Oroszországban. Immár harmadik hónapja a peresztrojka óta nem látott méretű, politikai tüntetéseken követelik a parlamenti és - talán megelőlegezhetjük - a március 4-i elnökválasztások demokratikus körülmények közt való megismétlését. Az ígéreteknek megfelelően az elnökválasztás első és nagy valószínűséggel utolsó köre is több tízezres, Moszkvában talán százezres Putyin-ellenes demonstrációkat hozhat. A tüntetők gyakran valóságos karneváli hangulatot teremtettek az utcákon: sokan Hillary Clintonnak öltöztek, és játék dollárokat osztogattak, ezzel is utalva Putyin azon vádjára, hogy az ellenzék "az amerikai külügy" pénzén szerveződik. Rituális temetéseken "búcsúztatják" a választásokat, és se szeri, se száma a hatalom támogatására, a köznép által a "meeting" mintájára csak "putying"-nak csúfolt ellendemonstrációkon való viccelődésnek. Azonban a mostani eufória és összefogás perspektívái igencsak bizonytalanok a választásokat követően.

A választások kimenetele aligha lehet kétséges bárki számára is. Az elnagyolt parlamenti kampány és a kezdeti bénultság után a kormányzat aktívan készül az elnöki fordulóra, és mindent meg fog tenni, hogy Putyint a lakosság meggyőző többsége támogassa már az első körben. Agresszív demobilizációba kezdtek, igyekeznek a nem túlságosan aktív szavazókat távol tartani az urnáktól. Most sem engedték az egyetlen igazán ellenzéki jelöltet, Grigorij Javlinszkijt a rajtvonalhoz, akár még az ezzel járó botrányt is vállalva ország-világ előtt. Az ún. "adminreszursz" (a helyi végrehajtó hatalom "mozgósítási" képessége) majd leszállítja a kellő voksokat, míg a kontrollálatlan, önhatalmú lakosság maradjon csak otthon. Alacsony részvétellel, kis rásegítéssel bizonyára előteremthető Vlagyimir Putyinnak valamilyen tisztes, az 50 százalékot érdemben meghaladó eredmény. Ezzel a tüntetgető "városi középosztállyal" meg majd foglalkoznak azután. A választás igazi tétje a győzelem mértékén felül legfeljebb a hitelessége - de ez a vita is elül majd.

Márpedig a választásokat követően egyre nehezebb lesz megfelelni a tüntetők felfokozott várakozásainak. Újabb választásokat még helyhatósági szinten sem nagyon tartanak a következő években. Nyilván továbbra is lesznek járókelőket halálra gázoló, de a bíróság által felmentett politikusgyerekek vagy olajbárók, részeg rendőrök által agyonvert kamaszok vagy az utcán meggyilkolt, esetleg csak brutálisan összevert újságírók - megannyi alkalom, hogy az interneten a maga kis nyilvánosságát kiépített értelmiséget és szimpatizánsokat az utcára vigyék. Ezekben az ügyekben talán majd lehet kis sikereket aratni, és azt sem lehet állítani, hogy ilyen spontán megmozdulások az elmúlt években ne lettek volna. Azonban ez az egyetlen eszközük. A közösségi médiát leszámítva nincs sajtójuk, infrastruktúrájuk, egységes vezetésük vagy ideológiájuk. Nem látható, miért is csatlakoznának más társadalmi csoportok, hogyan lehetne bevonni apolitikusabb vagy csak az internetet kevésbé ismerő tömegeket. A társadalmi bázis szűk, az infrastruktúra siralmas, és az utcai tüntetések jelentik az egyetlen, halvány esélyüket. Az elnökválasztás után pedig már most látható, hogy még ezért is meg kell majd küzdeniük.

Persze a Kremlben sem egyszerű. Putyin diadalmas visszatérésre és nem szuronyos bevonulásra számított. Bár most marad, de az értelmiség körében valaha volt relatív népszerűségét elvesztette. Ez nem jelenti azt, hogy alacsony lenne az ún. "rating"-je. Falun és még úgy-ahogy a kisvárosokban is még mindig obligát módon szavaznak az éppen aktuális jelöltre. Csakhogy ez aligha népszerűség. Aljosa, a traktoros népszerű, mert jól harmonikázik. Putyinra meg szavazunk, mert a képe ott lóg a hivatalban, és az ő neve van a választási íven. Ha másé lesz ott, másra fognak szavazni. De a számszerűleg nem túl nagy, pár milliós "városi középosztály" jelentős része valaha valóban bízott Putyinban. Vagy azért, amit tett, vagy azért mert legalább Medvegyev révén valami reményt adott. Luxus lemondani erről a rétegről, főleg a "Nemzet Atyjának", akinek egyszer már megadatott nyolc év komfortos és valóban népszerű elnökség. Pedig mindig külön figyelt erre a csoportra. Hatalomra kerülését követően évekig a felvilágosult, bár kíméletlen reformer arcát próbálta feléjük mutatni, 2005 után állandóan lebegtette a választási rendszer liberalizációját, és aztán négy évig Gyima is főleg nekik ígérgetett. Úgy látszik ez már nem elég. Mostantól állandóan lesz valami internetes kiszivárogtatás, korrupciós botrány, a köztereken kifütyülik, és a társadalmi élet képviselőivel is csak erősen szelektáltan lehet majd kapcsolatba lépni. Hiszen esetleg összeszólalkoznak, mint legutóbb Jurij Sevcsukkal, a népszerű énekessel. Szó se róla, így is lehet, csak ez inkább a jól ismert posztszovjet "rendőrdemokrata" modell, aminek a látszatát is olyannyira el akarták kerülni.

De hát mit is lehetne tenni? A gazdaság még mindig jól fut, egy 2-4 százalékos növekedés még az olaj nélkül is benne van. Az orosz társadalom már most is jobban él, mint emberemlékezet óta bármikor. A tüntetők is, de hát ez mégsem elég. Épphogy vissza kellene venni a paternalista ütemből, hozzá kellene szokni egy lassúbb növekedéshez. Lehetne talán reformálgatni a politikai rendszert, kicsit lazítani, Putyin meg is ígérte a választások előtt, meglehetősen ködösen. De mit is profitálna ebből? A tüntetők már így is a távozását követelik, miközben az eddigi statiszta parlamenti ellenzék már most is felbátorodott és meglepően sokat megenged magának. Lehet, hogy tüzet oltani most ez megtenné, de meg fog-e tudni majd állni a lejtőn, és ki fogja ebben őt támogatni? Pont most vesztette el azok bizalmát, akik egy ilyen kifejletben még mögé állhattak volna. Ez a városi intelligencia szövetségesnek hagyományosan gyenge és megbízhatatlan, ellenzékként viszont még legyűrhető. Végül pedig ki tudja, kitartanak-e mellette a társak és a "hatalmi vertikum". Ha palotaforradalomtól talán nem is kell félni, látta ő már milyen az, ha egy vezető túlélési képessége megkérdőjeleződik. Hiszen végigcsinálta Jelcinnel az utolsó négy évet. Ha nincs vízió, ha nincs bizonyosság, hogy a vezér ura a helyzetnek, mindenki elkezdi a saját zsebét tömni és alternatív szövetségeket kötni. Márpedig ha most meg is tudja fékezni az indulatokat, kérdés, hogy idővel miért lenne más. Putyin már nem ígérhet hitelesen. A legnagyobb meglepetés pont az lenne, ha tudna változni és változtatni.

Így ez most igencsak pattnak tűnik. Egy hatalmon maradó, de megtépázott hitelességű elnök, és egy szép lassan, az utcákról a lakásokba visszaszorított városi középosztály. De nem ez a megszokott Oroszországban? Az orosz értelmiséget nem fogja-e el 15-20 évente valami hatalmas nekibuzdulás, hogy aztán csüggedten visszatérjen cseresznyéskertjeibe, konyháiba vagy éppen számítógépei elé? Húsz éve Jelcin vezetésével éppenséggel "nyertek", aztán elég hamar ott találták magukat a Kreml küszöbén túl. Sokkal inkább, mint bárhol Kelet-Közép-Európában. Nem maradnak-e ezek a kísérletei visszhangtalanok a társadalom szélesebb rétegeiben? Nem volt-e szokatlan és abnormális a Putyinba vetett korai bizalom és reménykedés? Nem jellemzőbb-e a mostani kritikus hangnem, amelyben a kormány nem bízik saját középosztályában, tart az elégedetlenségétől, csak a reformoktól jobban? Amikor a vezér és közvetlen környezete kétségbeesetten próbálja elhitetni magával, hogy csak marginális elemek zavarkeltéséről van szó, és valójában a népszerűségük töretlen? Nem inkább ez Gogol, Csehov vagy Paszternak Oroszországa? Most legalább a dátum adott, amikor ha a rendszer még öt évig kitart, bizton újra lehet kezdeni...